Kövess minket!

Médiapiac

Szélsőségesnek minősítették a Belsat televízió honlapját

Nyugtalanítónak találta a lengyel külügyminisztérium szerdai közleményében, hogy Fehéroroszországban szélsőségesnek minősítették a lengyel közszolgálati televízió által működtetett, Belsat nevű, fehérorosz nyelven sugárzó csatorna honlapját és ennek közösségi médiafelületét.

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Arról, hogy a fehérorosz Homel város bírósága szélsőségesnek minősítette a Fehéroroszországban sugárzó tévéhez kapcsolódó internetes tartalmakat, kedden a minszki belügyminisztérium tájékoztatott.

A döntésre kedden reagáló lengyel külügyi közleményben úgy ítélik meg: ez újabb eleme annak a sok hónapja tartó üldöztetésnek, amely a független médiát és “a kormányzóktól eltérő módon gondolkodó köröket” éri a minszki hatóságok részéről.

“Aggodalommal fogadtuk a fehéroroszországi bíróság döntését” – áll a közleményben, mely szerint Varsó magyarázatot kér a fehérorosz féltől.

A független média és a szólásszabadság elleni megszorító intézkedések a fehéroroszországi társadalom megfélemlítésének és üldöztetésének egyik eleme, ez pedig elfogadhatatlan a nemzetközi közösség számára – olvasható a dokumentumban.

A Belsat tévé független és megbízható információforrásnak számít, tevékenységének mindenfajta korlátozása pedig Varsó “egyértelmű tiltakozását” váltja ki – hangsúlyozta a lengyel külügyi tárca.

Korábbi információk szerint a fehérorosz hatóságok az utóbbi időben számos akciót hajtottak végre független médiumok, újságírók és civil szervezetek ellen. A Fehérorosz Újságírók Szövetségének hétfői tájékoztatása szerint jelenleg 27 újságíró van börtönben az országban.

A fehérorosz nyomozóbizottság július közepén azt közölte, hogy olyan információkra tett szert, amelyek szerint számos civil szervezet és médium érintett volt “a Lukasenka-kormányzat elleni tüntetések finanszírozásában”.

Fehéroroszországban a tavaly augusztus 9-én tartott elnökválasztás után rendszeressé váltak a hatodszor hatalomra került Lukasenka rendszere elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokan a fogvatartásuk során elszenvedett kínzásokról számoltak be, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Az ellenzék szerint a 66 éves Lukasenka választási csalással került ismét hatalomra. A választás eredményeit a nyugati hatalmak sem ismerték el.

Médiapiac

Kémkedés gyanújával fogtak el egy orosz újságírót

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek egy orosz újságírót a koszovói határon – jelentette be helyi idő szerint szombaton a koszovói belügyminiszter.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Xhelal Sevcla közleményben tájékoztatott, hogy a Daria Aszlamova nevű újságíróról „több országban bebizonyosodott, hogy az orosz hadsereg és hírszerzés számára végez kémtevékenységet”. A Komszomolszkaja Pravda című orosz lap később Aszlamovára hivatkozva azt közölte, hogy az alkalmazásukban álló újságíró azóta kiszabadult, és jelenleg a szerbiai Raska városában tartózkodik. Aszlamova és a lap nem tértek ki a hatóságok által említett kémkedés gyanújára.

A múlt héten ismét fellángolt a feszültség Koszovó és Szerbia között. Moszkva a héten támogatásáról biztosította Belgrádot a koszovói konfliktusban, amely azt követően lángolt fel, hogy a koszovói kormány szombaton bejelentette: augusztus 1-jétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél, valamint a szerb rendszámtáblájukat is le kell cserélniük a belépésnél ideiglenes koszovói táblára – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Kihagyta hírügynökségi cégét Kálmán Olga a vagyonnyilatkozatából

A DK politikusa is kitöltötte vagyonnyilatkozatát, nem is akárhogy.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A DK országgyűlési képviselője, Kálmán Olga élt az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel, s rögtön kihagyta a vagyonnyilatkozatból a hírügynökségi cégét 

– hívta fel a figyelmet a Mandiner

A Magyar Nemzet által szemlézett cikk kiemelte, hogy Kálmán Olga korábbi vagyonnyilatkozatában a szabályozásnak megfelelően minden gazdasági érdekeltségéről, így a K.O. Press Hírszolgáltató Bt.-ről is beszámolt, legfrissebb vagyonnyilatkozatából viszont – vélhetően az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel élve – a Gyurcsány-párt képviselője immár kihagyta hírügynökségi cégét. 

A Mandiner részletezi, hogy Kálmán Olga cége egyébként többek között hírügynökségi tevékenységgel, könyvkiadással, napilapkiadással, egyéb időszaki kiadványok kiadásával, világhálóportál-szolgáltatással, vezetési tanácsadással és kommunikációval foglalkozik. 

Ez a tevékenységi kör egyébként bizonyos esetekben a jelenlegi szabályozás szerint határterületnek is minősülhet, hiszen ha például politikai kommunikációs tanácsadást vagy közéleti, politikai tematikájú napilapot, könyvet, kiadványt ad ki a cég, az akár bele is eshet azon bevallani köteles gazdasági társaságok körébe, amelyek befolyást gyakorolhatnak a közpolitikával kapcsolatos kérdésekre

– hangsúlyozta a Mandiner cikke.

Hozzáteszik: kérdés az is, hogy ha a Gyurcsány-párt képviselője is él az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel, mennyire hiteles a baloldali pártok és média eddigi narratívája, amely igencsak szájhúzva fogadta az új vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését.

Tovább olvasom

Médiapiac

Elérhetetlenné vált a jellegzetes ellenzéki Facebook-oldal

Az előadó Youtube-csatornájáról is törölte korábbi politikai tartalmú videóit.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A sajátos ellenzéki előadó, a kormányellenes tüntetések jól Ismert arca, Antsi, Vasárnap még azt írta közösségi oldalán, hogy:„Nem látok jövőt a jelenlegi ellenzékben”.

Csalódottságát az okozta, hogy a szombat délutánra, a Kossuth térre hirdetett Márki-Zay Péter nevével is fémjelzett tüntetés a szervezők szerint is kudarcba fulladt. Bár a Facebook-eseménynél több mint 2500-an jelezték a részvételüket, a rendezvényen egyes becslések szerint mindössze 100 ember jelent meg.

Törölte több korábbi videóját is

Alig pár órával a bejegyzés megjelenése után azonban elérhetetlenné vált Antsi Facebook-oldala. Ugyanakkor a Youtube-csatornája még elérhető, viszont időközben arról is lekerültek a korábbi, kormánykritikus szerzeményei. Így már csak 16 videó érhető el nála – számolt be róla a Mandiner.

Tovább olvasom