Kövess minket!

Médiapiac

Szabad, de még meddig?

Magyarországon sérül a sajtószabadság, és a választópolgárok csak a példátlanul torz
médiaviszonyok miatt szavaztak háromszor egymás után kétharmados bizalmat a
Fidesz–KDNP-pártszövetségnek – ilyen és ehhez hasonló erős állításokkal találkozhatnak
mostanában a magyar médiafogyasztók.

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Sajtóviszonyaink ügye időről időre felbukkan a hazai és a nemzetközi politikai szócsatákban, s a megnyilatkozók jelentős része általában markáns állításokat fogalmaz meg a sajtószabadság honi állásáról. De mindenki tisztában van-e azzal, hogy egyáltalán mit is jelent a sajtószabadság? S ugyanazt jelentette-e például az 1848-as forradalmároknak, mint a ma emberének, s ugyanazt értik-e a fogalom alatt a tengerentúlon, mint a Kárpát-medencében? Kérdéseinket a Médiatudományi Intézet vezetőjének tettük fel. A Nyakas Leventével folytatott beszélgetésünkben az is kiderül, hogy a sajtószabadság globális érvényesülése kapcsán legkevésbé a magyar médiahelyzet ad okot aggodalomra.

KEVÉS PÉNZ, SOK PÉNZ

Nyakas Levente elsőként a sajtószabadság alkotmányos helyzetéről beszélt. Mint kifejtette, a magyar alkotmánybírósági gyakorlat számon tartja az úgynevezett kommunikációs jogokat, ilyen például a szólásszabadsághoz, a lelkiismereti szabadsághoz, a művészet szabadságához és a tanszabadsághoz való jog, és idetartozik a sajtószabadság joga is.

– Ezek a jogok a véleménynyilvánítás jogára mint egyfajta anyajogra vezethetők vissza – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy a szólás szabadsága véletlenül sem keverendő össze a sajtó szabadságával. Előbbi – nagy vonalakban – azt garantálja, hogy valaki nyilvánosan kifejthesse álláspontját, utóbbi pedig a vélemények írott vagy elektronikus megjelenítésére ad lehetőséget. De pontosan hogyan is?

– A sajtószabadságnak három fontos tartalmi eleme különböztethető meg – kezdte Nyakas Levente. – Az első az alapítás szabadsága, eszerint bárki kedve szerint létrehozhat médiumot, sajtóterméket. Ez ma pofonegyszerűnek tűnik. Ha van egy ötlet, annak megvalósítására bárki készíthet blogot vagy indíthat webtévét. Ha az ötlet jó, népszerűség és akár profit is viszonylag könnyen elérhető. Korántsem volt azonban ez mindig így. A korábbi századokban jelentős költségeket emésztett fel egy sajtótermék alapítása, emiatt nem mindenki engedhette meg magának újság indítását. Ez – az objektívnek nevezhető – korlát egyébként jelentkezett a későbbiekben, a rádiózás és a televíziózás korában is, olyannyira, hogy még nagyobb kiadással kellett számolniuk a médiára vágyóknak.

LE A(Z ÖN)CENZOROKKAL!

Az anyagiak kérdése azonban csupán járulékos korlátot jelentett, a XVI. és a XIX. század között a sajtószabadság előtt a legfőbb akadály a cenzúra volt, ennek eltörlését követelték 1848-ban a márciusi ifjak is.

– Ne legyen cenzúra! Ez a sajtószabadság jogának második fontos tartalmi eleme

– jegyezte meg Nyakas Levente, majd hozzáfűzte, hogy a cenzúra kapcsán sok félreértés tapasztalható manapság.

– Semmiképpen sem beszélhetünk cenzúráról akkor, ha az állam például bizonyos társadalmi csoportok védelméért korlátozásokat vezet be. Így amikor törvény tiltja meg a gyűlöletbeszédet, akkor nem cenzúráról van szó, hanem arról, hogy a közhatalom megóvja, mégpedig legális, alkotmányos módszerekkel a társadalom bizonyos tagjait. Ilyenek lehetnek az etnikai vagy az identitásuk alapján kisebbségben lévők. A tilalom ellenére mégis előfordulhat, hogy jogellenes vélemény jelenik meg a nyilvánosságban, de ezért a véleményt megfogalmazónak szankcióval kell számolnia. S ezzel a vélemény közlője is tisztában lehet, mégpedig azelőtt, hogy állításait megfogalmazta és világgá kürtölte volna.

A cenzúra lényege pedig éppen itt, ezen a ponton ragadható meg. Ha van cenzúra, akkor a vélemény csak akkor juthat el a közönséghez, ha azt a cenzor közlésre alkalmasnak ítéli. A cenzúra tehát előzetes engedélyezést jelent

– fejtette ki Nyakas Levente.

Az intézetvezető kitért az öncenzúrára is. Lehetnek helyzetek, politikai-történelmi időszakok, amikor az újságíró úgy gondolhatja, hogy bizonyos témák feszegetése, bizonyos vélemények közlése veszélybe sodorhatja az életét, a testi épségét, a megélhetését. Ilyenkor lép működésbe az öncenzúra. Ettől lényegében tér el a sajtószabadság harmadik tartalmi eleme, a szerkesztői szabadság.

– A szerkesztő döntheti el, hogy a sajtótermék mit közöljön és hogyan – foglalta össze röviden az intézetvezető. A sajtótermékek sajátos profilt alakítanak ki maguknak, nemegyszer meghatározott olvasói, nézői, hallgatói kört céloznak meg, a tartalom is ezek figyelembevételével készülhet el, és a szerkesztő ennek szellemében hozza meg döntését.

EGY ÓCEÁN VAN KÖZÖTTÜNK

A technológia fejlődése és a politikai berendezkedések átalakulása egyaránt hatott a sajtószabadságra, vagyis annak fogalma, jelentése, terjedelme és jelentősége az idő múlásával folyamatosan változott. De vajon adott időben, például 2020 végén ugyanazt érti-e sajtószabadság alatt egy egyesült államokbeli újságíró, egy európai uniós tisztségviselő, egy orosz médiamogul és egy thaiföldi szerkesztő? Aligha, derül ki Nyakas Levente válaszából. A Médiatudományi Intézet vezetője az amerikai és az európai jogfelfogás közötti különbséget hozta fel példaként. Az Egyesült Államok jogrendje azt várja el, hogy az állam, a közhatalom tartózkodjon a sajtószabadságba történő mindennemű beavatkozástól, csak a legszükségesebb esetben lépjen fel bizonyos jogok védelméért. Az állam hozzáállása legyen passzív – másképpen mondva negatív –, a közbeszéd szereplői a lehető legszélesebb körben fejthessék ki véleményüket.

– Ezzel párhuzamosan az amerikai felfogás nem várja el az államtól, hogy adott esetben segítse egyes médiaszereplők talpon maradását – jegyezte meg Nyakas Levente. Amerikában a médiában is a piaci szempontoknak szavaztak elsőbbséget, tehát minden szereplő érvényesüljön úgy, ahogy tud vagy ahogy a piac engedi. Európa épp ellenkező úton jár.

Kontinensünk jogfelfogása szerint az államnak kötelessége garantálni, hogy mindenki közzétehesse véleményét, bekapcsolódhasson a társadalmi diskurzusba. A legtöbb európai államnak kifejezett feladata, hogy tevékenyen, cselekvő módon – vagyis pozitív hozzáállással – vegyen részt a szabad vita feltételeinek megteremtésében. A média támogatását is máshogy ítélik meg itt.

– Erre jó példa az osztrák sajtótámogatási rendszer, amely anyagi juttatást kínál a politikai közbeszéd alakításában részt vevő hagyományos, régóta működő, de a piacukat részben elvesztő médiaszereplőknek. Az osztrák állam a sokszínűség garantálásáért – vagyis azért, hogy a legkülönfélébb szempontok is nyilvánosságot kaphassanak – pénzt ad a médiavilág egy részének, sajtóviszonyai mégis szabadok. Az Egyesült Államokban ilyesmi fel sem merül, de ugyanúgy szabad sajtóról beszélünk – összegzett az intézetvezető.

KINEK MI A FONTOS?

Adódik ugyanakkor a kérdés: miként lehetséges, hogy két, egymással ellentétes módszereket alkalmazó médiarendszer is képes garantálni a sajtó szabadságát. – A válasz talán abban keresendő, hogy az adott helyen miképpen határozzák meg a sajtó szerepét, mit várnak el a médiától – felelte Nyakas Levente, megjegyezve, hogy ez ügyben három elmélet emelhető ki. Az első meglehetősen markáns megközelítésű. Eszerint a sajtónak az igazságkeresés a feladata, és ehhez korlátlan szólásszabadságra van szükség. Bár az igazság keresésének kompromisszumok nélküli folyamata torzulásokhoz, tévedésekhez is vezethet, a végén biztosan fény derül a valóra.

– Ez az elmélet számos fontos részlettel nem számol, például azzal, hogy az igazság nem minden esetben kerül ki győztesen; vagy éppen nem biztos, hogy előrébb való, mint más értékek, így például a magánszféra védelme

– jegyezte meg az intézetvezető. A második elmélet szerint a média fő feladata a demokrácia szolgálata. Ez a megközelítés azt várja el a sajtó szereplőitől, hogy minden lényeges információt a közönség rendelkezésére bocsássanak, így a választópolgárok kellően tájékozottak lehetnek, politikai döntésükhöz, vagyis a körültekintő választáshoz minden fontos ismeretet megkapnak, de legalábbis megkaphatnak. A harmadik elmélet a közösség helyett inkább az egyénre összpontosít, és az önkifejezést tartja a legfontosabbnak.

– A különböző jogrendszerekben különbözőképpen és eltérő hangsúllyal jelennek meg a gyakorlatban ezek az – egyébként egymással együtt élő – elméletek. Ez vezethet oda, hogy bár eltérő megoldások születnek, de mégis szabad sajtóról beszélhetünk – magyarázta Nyakas Levente.

MEGZABOLÁZNI A MEGZABOLÁZHATATLANT

De kikezdi-e a sajtó szabadságát az internet jelentette korlátlanság, és kihívást jelentenek- e ebből a szempontból is a közösségi oldalak? – A probléma összetett – kezdte a Médiatudományi Intézet vezetője, majd a kilencvenes évek médiahelyzetére tért rá. Az internetes kommunikáció előtti időkben a média hatékony közvetítő felületei végesek voltak. Meghatározott számú rádiófrekvencia felett diszponált az állam, de valójában az is keveseknek adatott meg, hogy lapot alapítsanak vagy televíziózzanak. Ilyen viszonyok között jelent meg az internet mint médiaterep, s az első elképzelések arról szóltak, hogy a korlátlan virtuális mezőben nem kell akadály, nem kell szigorú állami vagy uniós szabályrendszer, hadd fejlődjön szabadon ki az új médiakörnyezet.

Az ezredforduló idejére megszűnt a felületek szűkössége: bárki csatlakozhatott az internetes médiavilághoz, blogot vagy éppen honlapot készíthetett, mindezt bármiféle állami beavatkozás nélkül, közben élvezve a szerkesztői szabadságot. Az internetes sajtó tehát elméletben szabad volt.

– A kétezres évek közepére azonban fordulat állt be – folytatta a szakember. Az egyik ilyen pont a régi nagyvállalatok internetes térnyerése volt.

– Teljesen nyilvánvaló, hogy a virtuális térben is az érvényesül jobban, akinek megvan a kellő tudása, tapasztalata és persze a pénze. Egy bloggal – általában – messze nem lehet olyan hatást kiváltani, olyan mértékben befolyásolni a közbeszédet, mint egy komoly ráfordítással elkészített és üzemeltetett híroldallal

– magyarázta Nyakas Levente.

Ez persze a sajtó szabadságát önmagában még nem befolyásolja, az olyan új szereplők, mint a közösségi oldalak megjelenése és egyeduralkodóvá válása ellenben annál inkább. A folyamat ezen a területen meglehetősen gyors volt, a szabályozói lépések – érthető módon – viszont meglehetősen lassúak. A közösségi oldalak a médiapiac megkerülhetetlen szereplőivé váltak.

VÁLTOZÓ PROFILOK

A közösségi oldalak elődjei csupán egyfajta tárhelyszolgáltatóként tekintettek önmagukra. Feladatuk annyi volt, hogy felületet adtak a megszólalni vágyóknak, a közhatalom pedig nem szólt közbe, mondván: érvényesüljön a szólás szabadsága. Ez a koncepció azonban megváltozott a közösségi oldalak megjelenésével. Utóbbiak saját szabályzatot alkottak, vállalták a sértő bejegyzések eltávolítását, egyúttal – a felhasználói preferenciákat alapul vevő algoritmusok segítségével – szelektálni, rendszerezni és ajánlani kezdték felhasználóiknak a különféle tartalmakat. A szakember ezen a ponton egy fontos, sokak előtt nem is egészen ismert mozzanatra hívta fel a figyelmet.

– A tartalomszelekcióról, az információk szűréséről és célzott tálalásáról akár úgy is vélekedhetnénk, hogy ezzel a szolgáltató csupán a felhasználói igényeit szolgálja ki, mégpedig anélkül, hogy közben a saját hasznát keresné. Ez természetesen nem így van. A tartalomszelekció módját erősen befolyásolja az adott szolgáltató üzleti modellje, ami azon alapul, hogy a felhasználók viselkedési adatait eladják a reklámozóknak. A hirdetők pedig ennek nyomán célzottan tudnak eljutni termékeikkel, szolgáltatásaikkal, egyéb tartalmakkal a felhasználókhoz – magyarázta Nyakas Levente.

Az intézetvezető – idézve Eli Pariser szavait – emellett kitért arra is, hogy a közösségi média algoritmusai úgynevezett szűrőbuborékokat hoznak létre, méghozzá meglehetősen sokat.

Egymástól elkülönülő információs buborékok százmilliói léteznek ma, ami azzal jár, hogy egy adott felhasználó leginkább csak azokat a híreket látja, amelyeket a róla összegyűjtött információk alapján az algoritmus összeszed és felkínál neki. Így pedig ha az illető csak a közösségi médiából tájékozódik, más tartalommal biztosan nem fog találkozni.

– Azok a tájékozódást segítő elvek, amelyek a hagyományos médiavilágban alakultak ki, nem értelmezhetők ebben a környezetben. Így kár is felvetni például a kiegyensúlyozottság elvárását, a sokszínű tájékoztatás kötelezettségét vagy a hallgattassék meg a másik fél kívánalmát – fogalmazott az intézetvezető.

A legnagyobb gond ugyanakkor a szakember szerint nem is ez. Hanem inkább az, hogy nem tudjuk, milyen elveket követ a hírválogató algoritmus, miközben azzal sem vagyunk tisztában, hogy kik az alkotói és milyen rendszereséggel változtatnak rajta. Éppen ez az alapvető különbség a hagyományos és a közösségi média között. Előbbinél ugyanis tudható, hogy ki viseli a szerkesztői felelősséget, illetve az adott tévé, rádió vagy újság milyen értékrendet vall, milyen célokat szeretne elérni. A közösségi médiánál ugyanakkor legfeljebb feltételezések fogalmazhatók meg, átláthatóság valójában nincs.

– Ez pedig – folytatta az intézetvezető – egyúttal a felelősség kérdését is problémássá teszi. A legfontosabb kérdés mindezeken túl is az, hogy milyen szerepet töltenek be a közösségi médiumok a nyilvánosságban. Milyen szabályozói eszközökkel lehet átláthatóvá tenni ezt a most láthatatlan nyilvánosságot? Milyen elvek alapján követelhetünk bármit olyan szolgáltatóktól, amelyek a határok nélküli virtuális tér globális vállalkozásai, és amelyek működtetője egy másik kontinensen van bejegyezve? S ha sikerül is efféle elvekben megállapodni, miként kérhetők azok számon egy emberek milliárdjainak szolgáltatást nyújtó vállalattól? – A kérdések súlyosak – véli Nyakas Levente. Olyannyira, hogy akár új fejezetet is nyithatnak a sajtószabadság több százéves történetében.

ALKOTMÁNY/FEJLŐDÉS

1949. évi XX. törvény: A magyar népköztársaság alkotmánya
55. § (1) A Magyar Népköztársaság a dolgozók érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot.
(2) Az állam e jogok érvényesítésére a dolgozók rendelkezésére bocsátja a szükséges anyagi eszközöket.
1972. évi I. törvény az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről
64. § A Magyar Népköztársaság a szocializmus, a nép érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot.
1989. évi I. törvény az Alkotmány módosításáról
64. § A Magyar Népköztársaság biztosítja a szólásszabadságot és a sajtószabadságot.
1989. évi XXXI. törvény az Alkotmány módosításáról
61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.
1990. évi XL. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról
41. § Az Alkotmány 61. §-a a következő
(3) és (4) bekezdéssel egészül ki: „(3) A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a sajtószabadságról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)
IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. (…)
(6) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

DR. NYAKAS LEVENTE 1997-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd
Tudományegyetemen, 2002-ben kommunikációs diplomát az ELTE Bölcsészettudományi
Karán. Doktori tanulmányait a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori
Iskolában folytatta, itt védte meg disszertációját 2018-ban. 1997 és 2003 között az
Országos Rádió és Televízió Testület munkatársa volt, 2004-től 2010-ig az Alkalmazott
Kommunikációtudományi Intézet kutatója, ahol nemzetközi médiajogi összehasonlító jogi
kutatásokat végzett. 2011-től az NMHH Médiatanács Médiatudományi Intézetének
vezetője. A médiajogon belül fő kutatási területe az európai audiovizuális szabályozás és
politika, ezen belül különösen foglalkoztatja a médiapluralizmus problémája, illetve az
európai szabályozás lehetőségei az új médiumok által generált szabályozási kérdésekkel
kapcsolatban. Több mint félszáz magyar és idegen nyelvű publikáció szerzője.

Jakubász Tamás

Médiapiac

A tech cégekkel szembeni kudarc után bizakodó az uniós biztos

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos üdvözölte vasárnap azt az amerikai elképzelést, amely szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára függetlenül attól, hogy a nyereségük mely országhoz kötődik.

Közzétéve:

Fotó: MTI/EPA/AP pool/Virginia Mayo

“Úgy vélem, hogy egy érdekes javaslat került az asztalra. Támogatjuk a pénzügyi harmonizáció miatt. Nemcsak európai szinten, hanem világszinten is” – mondta a biztos a BFM francia hírtévében.

Thierry Breton szerint “ez egy elegáns megoldás lesz” ahhoz hogy “emelt fővel jöjjünk ki” a nagy internetes vállalatokra, köztük a Google-ra, az Amazonra, a Facebookra és az Airbnbre kivetendő adóról az OECD kereteiben folyó tárgyalások kudarcából.

Franciaország 2019 júliusban egyoldalúan fogadott el, majd vezetett be új adónemet a digitális óriáscégek megadóztatására.

“A 21 százalékos adó szerintem nagyon jó, ami minket illet, nem tartjuk megbotránkoztatónak” – mondta az uniós biztos, korábbi francia gazdasági és pénzügyminiszter.

Franciaország, ahol a társasági adó kulcsa jelenleg akár a 28 százalékot is elérheti, és 2022-ben csökken 25 százalékra, az OECD keretein belül szeretett volna bevezetni egy nemzetközi adót a multinacionális vállalatokra, egy a nyereségre kivetendő legalább 12,5 százalékos globális társaságiadó-minimummal, amely a jelenleg Írországban érvényben lévő aránynak felel meg.

“Természetesen nyitottak vagyunk az összeg emelésére” – mondta Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter április elején a Bloomberg TV csatornának, egy nappal azután, hogy Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter ismertette a társaságiadó-emelési terv részleteit. A terv célja, hogy az adóelkerülés megakadályozásával 15 év alatt 2500 milliárd dollár új költségvetési bevételt teremtsenek elő.

Tovább olvasom

Médiapiac

A nemzeti médiaszövetség tiltakozik az állampolgárok zaklatása ellen

Visszaél egy létező gyakorlattal az MSZP-hez köthető Ezalényeg.hu portál – jelenti ki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. A baloldali orgánum telefonon folytat közvélemény-kutatásnak álcázottan kampánybeszélgetéseket.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

„Az újságírószakmát járatja le, és gyanútlan állampolgárokat zaklat az Ezalényeg.hu portál” – jelenti ki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, az MSZP-hez köthető orgánum közvélemény-kutatásnak álcázva hív fel embereket, irányított kérdései azonban semmi mást nem szolgálnak, mint a baloldali kampányolást. Ráadásul a módszer nagyon erőszakos és manipulatív. Amint azt a Magyar Nemzetnek nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője elmondta, a kérdező már a kérdés feltevésében is erős állításokat fogalmaz meg, tehát ha akarnánk, sem tudnánk ellentmondani a kérdező álláspontjának.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint „ezekkel a hangulatkeltő eszközökkel operáló, irányított válaszlehetőséggel a hírportál minden jel szerint az ellenzéki szavazók politikai véleménybuborékába kíván betörni, s abból a körből igyekszik egyrészt olvasókat toborozni, másrészt személyes adatokat gyűjteni”.

Mint írják, az eljárás erkölcstelen, zavarja és sérti az embereket, ráadásul rossz fényt vet a sajtónak és a médiának azokra a szakembereire, akik tisztában vannak a saját hivatásukra vonatkozó etikai és jogi szabályokkal.

Az egyik legemlékezetesebb akciója a portálnak is nehezen nevezhető álhírgyárnak az volt, amikor azzal álltak elő, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő viszonyt folytattak – emlékeztet a 888.hu.

„Az Ezalényeg.hu a címben még kérdésként, a cikkben már állításként fogalmazza meg, hogy Koncz Zsófia képviselőtársam azért válik, mert velem van viszonya. Ugyanezt a »hírt« a másik baloldali propagandatermék, a Nyugati Fény tényként közli”

– írta a miniszter a Facebook-oldalán, aki büntetőfeljelentést tett és polgári pert indított a két baloldali propagandalap ellen.

Tovább olvasom

Médiapiac

Új magyar konzervatív folyóirat a nemzetközi médiapiacon

Hungarian Conservative néven új magyar konzervatív folyóirat indul a nemzetközi médiapiacon április 15-től.

Közzétéve:

Fotó: Magyar Nemzet

Mint ahogyan azt a kiadó vezető tanácsadója, Lendvai Eszter a lap bemutatkozó közleményében kiemelte, a nemzetközi olvasókat célzó kiadvány szellemisége teljesen egyedi. Szavai szerint a Magyarországon kiadott kéthavi folyóirat célja, hogy hazánk konzervatív gondolkodóinak a hangját képviselje a nagyvilágban. A több nyugat-európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is megvásárolható periodikában elismert nemzetközi szakértők hazánkkal és a régióval kapcsolatos írásai is megtalálhatók lesznek.

A konzervatív építkezés magyar álláspontját közvetítő Hungarian Conservative elsősorban a hasonló eszmerendszert képviselő gondolkodóknak, politikai és üzleti döntéshozóknak kíván tájékozódási felületet nyújtani.

Kiss István, a Hungarian Conservative főszerkesztő-helyettese szerint az a céljuk, hogy kialakítsanak egy olyan Magyarország- és V4-központú írói bázist, szellemi műhelyt, amelynek tagjai kiválóan boldogulnak az angol nyelvi környezetben is, valamint hatékonyan képviselik és továbbítják a magyar konzervativizmus gondolatát.

– Amit leginkább szeretnénk átadni, az a magyar nemzeti értékek és a magyarság karaktere. A lapban főként hazánkkal és a régióval kapcsolatos politikai és filozófiai témájú cikkek várhatók, amelyeket elismert hazai újságírók, szakértők, valamint többek között olyan neves külföldi vendégszerzők írnak, mint például Boris Kálnoky, a Die Welt egykori tudósítója, Douglas Murray, neves brit konzervatív publicista vagy Rodrigo Ballester nemzetközi jogász – tette hozzá Kiss István.

Az új kiadvány jelentőségét méltatva Boris Kálnoky, a Mathias Corvinus Collegium Média Iskola vezetője így fogalmazott:

– Torzított kép él külföldön a magyar konzervatív gondolkodásról. Rasszista, antiszemita, nacionalista, diktatórikus: ezek a jellemző címkék. Ha viszont angol nyelvű, hiteles forrásból lehet találkozni a magyar konzervatív világnézettel, hamar fel lehet ismerni: sokrétű, értelmes, semmi ördögi dolog nincs benne. A Hungarian Conservative szellemisége nem hasonlítható más külföldi lapéhoz, mert még ami leginkább közel áll hozzá – az angolszász konzervativizmus – is sokkal liberálisabb. Ott az állam nem olyan nagy érték, hanem inkább az egyén és a szabadság kerül előtérbe – fogalmazott.

A közel 130 oldalas folyóirat első, április 15-én bemutatkozó száma Magyarországon jelenik meg, s a hónap végéig eljut az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália fővárosainak jelentősebb újságárusaihoz. A cikkek a hungarianconservative.com online felületen is elérhetők lesznek – írja a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom