Kövess minket!

Médiapiac

Süsü, a sárkány kalandjai szombattól az M2 gyerekcsatornán

Március 28., szombat este 7 órától kilenc napon át láthatják a gyerekek Süsü, a sárkány kalandjait az M2 gyerekcsatornán – közölte az MTVA Sajtó Osztálya pénteken az MTI-vel.

Mint írták, Magyarország egyetlen reklám- és erőszakmentes gyerekcsatornája továbbra is igényes szórakoztató tartalmakkal kívánja segíteni a gyermekek és szüleik otthoni időtöltését, ezért tűzte műsorára a tervezettnél hamarabb Csukás István sorozatát.

“Ugyan húsvéti ajándékként a tavaszi szünetre tartogatta a sorozat bemutatását az M2 gyerekcsatorna, de a gyerekek olyan bátran és felelősen állnak helyt az egészségügyi veszélyhelyzet hozta új élethelyezetekben, hogy úgy érezzük, helyén való előbbre hozni az ajándékot, így Süsü sárkány kalandjaival már március 28-tól találkozhatnak a gyerekek” – mondta Vass Éva, az M2 gyerekcsatorna igazgatója.

Nem csak Süsü a sárkány kalandjaival kíván hozzájárulni a gyerekcsatorna a hétköznapok igényes időtöltéséhez. A közmédia hamarosan új sorozattal kedveskedik a fiataloknak és szüleiknek, amelyben az M2 ismert műsorvezetői, többek között Koltai Bori, Pataky Szabi és Trömböczky Napsugár megmutatja, milyen egy igazán élménnyel teli napirend otthon, hogyan lehet saját kezűleg elkészíteni nagymami palacsintáját vagy éppen hogyan lehet védekezni a koronavírus ellen. Varázsdoki szemlélteti, miért fontos, hogy alaposan mossuk meg a kezünket. A műsorvezetőkkel vidám verseket is tanulhatnak a gyerekek az otthoni napokra és természetesen az otthoni testmozgás és a házi torna sem maradhat ki.

A Süsü, a sárkány kalandjai kilenc napon át láthatók, az első, 53 perces része szombaton 19 órakor, a nagyjából félórás epizódjai pedig vasárnaptól minden nap este 19.25-kor kezdődnek az M2 gyerekcsatornán.

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Komoly karriert futott be a közmédia Országjáró című műsora

Eddig is több díjjal jutalmazták a hat éve futó műsort – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 műsorában hétfőn.

Közzétéve:

Róka Ildikó szerkesztő, gyártásszervező (b) és Móczár István rendező, operatőr (k) átveszi a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című műsornak járó Hungarikum Liget Média-díjat Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyûlés alelnökétõl (j2), Lezsák Sándorné Sütõ Gabriellától a Hungarikum Liget alapítójától (j) és Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől (b) a veszprémi díjátadó gálán 2024. március 21-én, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Siklósi Beatrix annak kapcsán beszélt erről, hogy a közmédia két műsora, a Kossuth rádión hallható Országjáró és a Duna csatornán látható Ízőrzők sorozat múlt héten elnyerte a Hungarikum Liget Média-díjat.

A csatornaigazgató elmondta, büszke a műsort készítő csapatra, amelynek tagjait mindenhol nagy szeretettel várják.

A munkatársak óriási munkát végeznek, hétről hétre egy ötórás műsort állítanak össze

– mutatott rá.

Domokos István, az Országjáró felelős szerkesztője, műsorvezető arról beszélt, hogy

a műsor fennállása óta eddig 457 településen jártak és 13 500 riportalanyt szólaltattak meg. Mint mondta, a műsor kaput nyit a világra, megmutatja a helyben élők mindennapjait, az emberi értékeket, kincseket, amire az ott élők büszkék, a műsor készítőinek pedig fontos, hogy ezeket bemutathatják.

A díj megtiszteltetés számukra, és öröm volt a díjátadón újra találkozni azokkal az emberekkel, akiket a műsorban már bemutattak – mondta Domokos István.

Siklósi Beatrix közölte, hogy a díjjal járó 1,5 millió forintot az Országjáró stábja a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány legutóbbi kedvezményezettjének, a koraszülött gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központnak ajánlotta fel.

Tovább olvasom