Kövess minket!

Médiapiac

Régimódi történetmesélő

Ez egy furcsa interjú, kevés szó esik arról, hogy az alanya elismert regényíró. Annál többet tudhatunk meg televíziós sikerműsorainak kulisszatitkairól. Vámos Miklós nem véletlenül mondja, hogy a régi, ráérős történetmesélés hagyományát szerette volna folytatni. Ráadásképpen még egy olyan dolgot is elárul, amelyet korábban soha.

Többször is azt nyilatkozta, sosem értette, miért lett népszerű a Lehetetlen?. Hogyan indult a műsor?

Szépreményű prózaíró voltam, tizenkilenc évesen megjelentem az Új Írásban, csodagyerekként kezeltek. A szocializmusnak nevezett periódusban, amelyet semmilyen módon nem sírok vissza, úgy tettek, mintha a kultúra fontos volna. 1972-ben, 22 éves koromban látott napvilágot az első kötetem, ekkor négy napilap volt a piacon: a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Népszava. Mindegyik fényképes interjút közölt velem, de szerepeltem tévéinterjúkban és rádióműsorokban is. Ez bizonyos ismertséget jelentett. Na, nem olyat, mint a rock sztároké.

Pedig a hatvanas években egy budapesti zenekarban gitározott.

Az sok bajt és hátrányt okozott nekem, igyekeztem minden módon elfelejteni, ezért változtattam meg a nevem Vámos Tiborról Vámos Miklósra. Visszatérve, a televízióban indítottak egy kulturális műsort Stúdió néven, ahol néhány barátom működött, élükön Kepes Andrással, akit kamaszkorom óta ismerek. A nyolcvanas évek közepén meghívtak Amerikába, ahol három évet töltöttem, majd amikor itthon nagy örömömre kitört a kapitalizmus, visszajöttem. Külföldi tartózkodásom idején is sok interjút adtam, mindig becsülettel elmondtam, milyen az élet az Egyesült Államokban, tovább növelve az irigyeim számát.

Aztán a Stúdió főszerkesztői, Szegvári Katalin és Érdi Sándor megkerestek, hogy készítsek egy órás kulturális műsort az irodalomról. Kepes történetesen a filmről készített adást, de volt, aki a zenéről. Bár tudom, hogy a korrupció teljesen bevett módszer a kultúrában is, ki-ki a szeretőit, barátait, rokonait nyomja, én nem voltam ilyen, még kevésbé az amerikai idők után, tehát nem szerettem volna véleményt mondani az író kollégákról.

Szabad volt viszont a színház téma. Mondtam, nagyszerű, csináljuk azt, hiszen a Yale-en drámatanár voltam. Elindult egy rövid életű műsor Hogy volt? címen, amelyben már próbálgattam azt, amit később a Lehetetlen?-ben, de nem ment jól. Aztán az egész társaságot kirúgták. 1995-ben ismét megkerestek. Ekkor stand-up műsort szerettem volna készíteni, ami mint műfaj nem az, amit Magyarországon annak ismerünk. Amikor egy ember kiáll egy színpadra, eltorzítja a hangját, esetleg a szájtartását is, az nem stand-up, hanem paródia vagy kabaré. A stand-up az, amikor valaki normális hangon elmesél néhány történetet az életéből. Ezt viszont senki nem vállalta. Arra gondoltam, hogy Kern vagy Koltai csak jön, de azt mondták, nem tudnak történetet mesélni. Mondtam, jól van, üljünk le, beszélgessünk, ha utána se tudtok, nem kell jönni. Leültünk és – mintha interjút készítenék velük – megkérdeztem, hogy milyen volt a csecsemőkoruk, majd haladtunk előre az időben.

Miért lett Lehetetlen? a műsor címe?

Mindig azzal törtem meg a jeget, hogy feltettem a vendégeimnek azt a kérdést: kerültek-e valaha lehetetlen helyzetbe, ismernek-e lehetetlen embert, kaptak-e lehetetlen feladatot. Tudtam, hogy ez nem kerül be a műsorba, viszont be kellett melegítenem őket. Aztán összeírtam a történeteikből hetet, ugyanis a Lehetetlen? adásideje ötven perc volt, és lassan akartam eljutni velük a végére. Az egész mai magyar média tévedése, hogy kapkodni kell. Ma minden perc kell a reklámnak, de én reklám nélküli tévéműsort készítettem. Vázlatosan megírtam tehát a történeteiket, hogy kirajzolódjon egy portré, majd kivágtam a legrosszabbul sikerült kettőt. Az apró és finom vágásnak meg kellett fizetni az árát. Kitaláltam egy technikát, amely szerint minden adást egy színházban vettünk fel, fizető közönség előtt, akik tudták, mire váltanak jegyet. Én őket nevezem közönségnek, nem azokat, akiket pénzért terelnek be, és statisztának hívják. Akik akkor tapsolnak, amikor mondják nekik: ők a csürhe. Nálam ilyen nem volt, talán ezzel keltett feltűnést a műsorom. Egy évet vállaltam, amit meghosszabbítottunk további kettővel, de akkor már végképp nem akartam folytatni.

Hogyan került a kérdőjel a cím végére?

Életemben először elmondom erről az igazat. Mácsai Pál nagyon érdekes, ugyanakkor borzasztóan gátlásos figura volt, ezért mindenképpen vele szerettem volna indítani a műsort. Másodiknak pedig Koltai Robit szemeltem ki, mindketten a barátaim voltak. Az adásokat költséghatékonysági szempontok miatt kettesével vettem fel egy közönség előtt. Elsőnek vettük fel Mácsait, másodiknak Koltait, de aztán megcseréltem, mert Koltai népszerűbb volt, noha a Mácsai-féle beszélgetés is nagyon jó műsor lett.

Mácsai annyit kérette magát, hogy a határán voltam annak, hogy azt mondjam neki, ne jöjjön, ha nem hajlandó beszélni magáról, noha tudtam, megéri várni. Azt mondta, nem tud egy olyan műsorban szerepelni, aminek ez a címe, mert ha lehetetlen, akkor ne is csináljuk. A címet már leadtuk, nem lehetett mit tenni. Erre azt mondta, akkor legalább legyen mögötte egy kérdőjel. Nagyon hülye ötlet volt, mert szegény tévébemondók nem tudták eldönteni, hogyan hangsúlyozzák, ráadásul nem jó, ha egy címben írásjel szerepel.

Ha kommunikációs szempontból elemezzük a műsort, mit adott az embereknek?

Először is azt, hogy ha két ember leül egymással beszélgetni, az lehet izgalmasabb, mint egy valóságshow. Javasolható a családoknak is, hogy a nap végén meséljék el egymásnak, mi történt velük, mert szórakoztató, érdekes, és nagyon közel lehet így kerülni egymáshoz. Emlékszem, 1956-ban volt a televízió kísérleti adása, én a Verseny Áruház kirakatában állva láttam, ahogy pici focisták futkosnak a kis dobozban, amely előtt óriási tömeg állt. Hat éves voltam. Azon tűnődtem, hogy az emberek hogyan tudtak bemenni a kis dobozba, és honnan szedtek ilyen kis futballistákat. A jó történetmesélőknek mindig is óriási volt az ázsiójuk. Hévízen, ahova néhanap levittek a szüleim, volt egy pletykapad nevű intézmény. Ez egy stég-féle volt, ahova kiültek az öreg, pocakos bácsik, és meséltek, miközben az emberek tempóztak a vízben, én tátott szájjal hallgattam, amikor valaki jól adta elő azt, amit a másik rosszul. Szerintem ezt mindenkinek meg kellene tanulnia. Nem dumából mondtam el mindig, hogy a régi, ráérős történetmesélés hagyományát szeretném folytatni, az ugyanis létezett korábban. Ezt Ady vagy Karinthy írásaiból is tudni lehet.

Faludy György mesélte az egyik műsoromban, hogy amikor az ember a körúton felszállt a villamosra, és valamelyik kocsiban nagy röhögés volt, akkor lehetett tudni, hogy ott van Karinthy, és szórakoztatja a közönséget. A fia, Cini ugyanezt csinálta. Jó elmondani dolgokat. Vidéken Lehetetlen Klubok alakultak, ahol emberek mesélték el a saját történeteiket. Mindez biztos, hogy valamiféle reklámot is csinált a műsornak.

Három év kihagyás után mutatták be a Rögtön!-t.

Mivel minden sztárjuk cserbenhagyta a Magyar Televíziót, az akkori elnök megkért, hogy készítsek műsort. Az IBS Színházban ekkor már ment egy, a rögtönzős színház hagyományaira épülő ötletem. A lényege az volt, hogy két színésszel rögtönöztünk, a közönség pedig szavazott arról, hogy például kije Eszenyi Enikő Kamarás Ivánnak. Az anyja, a lánya-e, vagy férj és feleség, szeretők, barátok. A kérdésekből és a válaszokból jött létre egy jelenet. A tévében annyit változtattam rajta, hogy hívtam egy harmadik színészt is, aki jobban felpörgette az eseményeket, de annak ellenére, hogy ez egy jó színházi műsor volt, tévéműsornak két okból sem volt az. Egyrészt színházi műsort tévére nem lehet jól felvenni, rendes színházat sem, nemhogy ilyen kis etűdöket. Egyszerűen nem hat úgy a képernyő előtt, mint a helyszínen. Másrészt, aki ott ült, látta, hogy improvizálom a jelenetet, és vágni kellett. A tévénéző meg azt gondolhatta, nagyobb gonoszágra is képes vagyok, például előre megbeszéltem a színészekkel, mi lesz a jelenet. Tehát a háló nélküliség keltette izgalmi állapot a képernyő előtt nem hatott. A második évadra át is alakítottam a műsort anélkül, hogy bárkinek szóltam volna. Ekkor változott meg a címe, ugyanabban a blondel keretben jelent meg a „Rögtön” szó, de ráakasztottam egy kis táblát, hogy „Jövök”. Meghívtam két embert, mondjuk Presser Gábort és Bródy Jánost, akikkel beszélgettem, majd a műsor végén egy közös produkcióval búcsúztak. Tartott egy évig, de valljuk meg, nagyon hasonlított a Lehetetlen?-re.

Vámos Miklós
Vámos Miklós

Volt egy kevésbé ismert műsora is a Magyar Televízióban, a Két ember.

A Rögtön! után elhatároztam, hogy végleg abbahagyom a tévézést, de három év múlva jött egy újabb tévéelnök. Akkor már a színpadi talkshow készítéséből elegem volt, de mivel a fél életemet a filmgyárban töltöttem, mint dramaturg, láttam, hogy készülnek a dokumentumfilmek. Elhatároztam, hogy ötvenperces dokumentumfilmeket forgatok két alannyal. Elmentem a két szereplő lakására, feltettem nekik ugyanazokat a kérdéseket, majd az utolsó tíz percben egy közös helyszínen találkoztak. Ez volt a Két Ember. A televízió szokásos fizetési nehézségei miatt csak tíz epizód készült belőle, de azokat ma is igen színvonalasnak tartom. Érdekes volt, hogy Monspart Sarolta és Szabó István mit hoznak ki egymásból. Kiderült, hogy a margitszigeti szabadtéri moziban mutatták be a Szerelmesfilm című Szabó-alkotást, Monspart Sarolta pedig ott kapta az első csókját.

Interjúalanyai szerint olyat is elmondanak önnek, amit másnak nem, sőt olyat is, amit el akarnak hallgatni.

Azt látták tőlem, hogy ott ülök velük, de nem beszélek közbe, érdeklődve figyelek, nem unatkozom, és főleg nem csinálom azt, amit sok műsorvezető, hogy abban a pillanatban, amikor föltette a kérdést, belemélyed a hülye papírjába, és nézi, mi lesz a következő kérdése. Nekem az az egy célom volt, hogy az adott személy a lehető legjobb verzióban mesélje el a történetét. Ráadásul a saját jelenlétemet a legkevesebbre ritkítottam. Nem magamat akartam reklámozni, hanem őt. Csak segéderő voltam. Végezetül van valamiféle emberi tartásom, ami nem tudatos. Az embereknek ez valamiért tetszett.

Ma egy értelmiségi rétegműsor kapna felületet valamelyik tévécsatornán?

Hol? Melyik televíziót kérdezi? A kereskedelmi televíziókat nem érdekli. Amikor a Rögtön készült, Szolnoki András gyártásvezető, aki egy nagyon rendes tévés volt, persze kirúgták, szólt, hogy felhívták az egyik kereskedelmi tévétől, hogy üljünk le velük beszélgetni. Már akkor mondtam neki, hogy az én műsoromban nem lehet reklám, de azért elmentünk végül mindkét kereskedelmi tévéhez, mert akkor már legyünk demokraták. Az egyik vezető azt mondta, nagyszerű, boldogok vagyunk, hogy nálunk leszel, majd azt, hogy éjjel egykor lesz a műsor. Mondom, tényleg? Ők kultúrára csak akkor tudtak időt szánni. A másiknak elmeséltem három szóban, miről szól a Rögtön, és meghívtam, hogy ha érdekli, nézze meg az IBS-ben. Az volt az első kérdése, melyik tévében ment eddig. Mondom, semelyikben. Hogyhogy? Én találtam ki. Erre ő azt válaszolta, hogy az nem jó. Mondom, miért, ha ment volna a holland tévében, az jó lenne. Azt mondta, igen, mert akkor meg lehet nézni a nézettségi adatokat. Pedig a holland közönség nem azonos a magyarral. Mondtam a Szolnokinak, hogy na, látod, hogy hiába jöttünk ide… De nem baj.

Kereskedelmi tévéhez nem mehetek, a közmédia pedig pillanatnyilag semmire nem fogadóképes. Nincsenek is műsorai. Az utolsó Lehetetlen?-t négymillió ember nézte, pedig a harmadik évadjában már elindultak a kereskedelmi tévék. Én már nem akarok televízió-műsort készíteni. Egy nyugdíjas korú ember ne mutatkozzék a képernyőn. Nem kell addig tévézni, amíg az ember lefordul a székről.

Magát könyvmolyként aposztrofálja. Ez az attitűd hogyan hozható párhuzamba a televíziós szereplésekkel?

Amikor elkezdtem, elismert író voltam, nem kellett bebizonyítanom, mennyire okos vagyok. Ezért is engedhettem meg magamnak a zárt viselkedést.

Hogyan hat az ember személyiségére a televíziós munka?

Nagyon torzítja. Ezt tudtam az elején, hiszen tele voltam tévés haverokkal. Láttam ezt már a filmgyárban is. Egyszer benyitottam egy irodába, ahol egy idős ember ült, a lába fent volt az asztalon, éppen telefonált, és azt ordította: „Jó napot kívánok! X. Y., kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész vagyok. Kérek egy kiskocsit!” Teljesen abszurd, mert egyrészt ha valaki kétszeres Kossuth-díjas, jöjjön már a picit drágább nagykocsi, másrészt mi köze a kocsirendelésnek ahhoz, hogy ő Kossuth-díjas. Akkor voltam huszonöt éves, elhatároztam, hogy soha nem élek vissza azzal, ki vagyok. Nem akarom a hátamba a dárdaszerű tekinteteket, de néha még így is megkapom. Sokakon azt látom, hogy azt hiszik, attól, mert a tévében szerepelnek, kiemelkedő értelmiségiek, kiemelkedő teljesítménnyel. Hitchcock azt mondta: „A televízió az a fránya intézmény, amely bármely fajankót három percre híressé tehet.”

A magyar közszereplők 30-40 százaléka fajankó. Bekapcsolom a rádiót, ott ül két fajankó, akik nyihogva röhögnek a rossz vicceiken. Pedig azt már a Színművészeti Egyetem első osztályában megtanítják, hogy ha azt akarod, hogy a közönség nevessen, te nem nevethetsz. Mégis rengeteg tévés csinálja, miközben a közönség – már, ha van – ott ül némán. A legrosszabb, amikor a gépnevetést benyomják felvételről.

A Lehetetlen úgy készült, hogy köztem és az alany között állt egy szekrény, amelyben állt egy operatőr, aki felvette az adást az elejétől a végéig. A nézők akkor és azon nevettek, amin kellett. Nagyon nagy különbség. Állítom, ezt minden néző látja, ha nem, akkor érzi. Ilyen műsorra ma már egy televízió csatornának sincs szüksége, noha a nézők visszasírják. Ha valaki csinál egy picit is értelmiségi műsort, lenézik. Ha minden este civilek blamálják magukat, akkor az, aki nézi, egy idő után azt hiszi, ez jó. A reklám is így működik.

Vámos Miklós
Vámos Miklós

A reklám és a televízió a legaljasabb manipuláció. Magyarországon minden tévés vezető azt hiszi, tudja, mitől döglik a légy. Egyáltalán nem tudják.

Azt vallja a tévéműsorairól, hogy az életművének tekinti őket, és most már büszke rájuk. Korábban nem így érezte? Ártottak a tévéműsorai az írói karrierjének?

Akkor is büszke voltam, de sokáig nem tudtam, hogy sikeresek és népszerűek. Nem tudtam, hogy híres vagyok. Ha megnéztek az utcán, azt hittem, leettem magam. Az irodalmi és a kulturális élet sznob műhelyeiben a tévét lenézik. Joggal, egy tévéműsor nem tartozik a világ hét csodája közé. Sokakhoz elér viszont, én pedig született demokrata vagyok. Azt gondolom, ha lehet valamit adni sok embernek, az jobb, mintha csak egynek adnánk. Az Anya csak egy van című könyvem a Lehetetlen? első évében jelent meg, és annyi példányban kelt el, hogy azt hittem, nem stimmelnek a számok. Ez előny, de csak addig tart, amíg az olvasók nem csalódnak. Nézze meg, hány tévés ír könyvet. Úgy értem, egyet. Pillanatok alatt kifúj a tévé által felfokozott érdeklődés. A hátránya az volt, hogy az írók elkezdtek úgy kezelni, mint ha csak egy ügyeskedő lennék. 15 éve nem csináltam tévéműsort, tíz éve pedig nem is nagyon mutatkozom, mondjuk nem is nagyon hívnak. A Magyar Televízió nem készít műsort arról, ha valakinek megjelent a könyve, kivéve, ha valamilyen érdekkörbe tartozik, én semmilyen érdekkörbe nem tartozom, nem is akarok.

Legutóbbi kötete, a Töredelmes vallomás kapcsán egy kritikus úgy fogalmazott, hogy az egy irodalmi valóságshowként is felfogható, mert olyan mélységig engedi be az olvasókat az életébe, amely az őszinte kitárulkozáson is túlmutat. Ilyen szempontból van átjárás a műfaji határok között?

Irodalmi műben bármi megelevenedhet. Azt hiszem, Hollandiában írtak is valóságshow regényt. Olyan viszont már nincs, hogy a szépirodalom beszűrődik a televízióba. Már nem is nagyon értenek hozzá.

Kritikusok szerint ugyanebben a kötetben egyfajta kritikát gyakorol a nyomtatott sajtó irányába azáltal, hogy a kötetben a szövegek folyamatosan rövidülnek.

Minden vélemény jogos. „Ki minek gondol, az vagyok annak” – írja a nagyszerű Weöres Sándor. De nem ezért csináltam, hanem azért, mert azt tapasztaltam, hogy a szépirodalom azáltal, hogy egyre kevesebb dolgot kell leírni, elveszíti olvasóit. Thomas Mann A varázshegyben leírja, milyen egy orvosi műtő. Mert az olvasók között alig volt olyan, aki már látott volna olyat. Tolsztoj ugyanilyen okból A Kreutzer-szonátában leírja, milyen egy vonat kupéja. Az internet miatt az ember bármit megnézhet, amire kíváncsi. A New York-Budapest metróban írok például a mobiltelefonról, mert akkoriban újdonság volt, de egy későbbi kiadásból már kihúznám.

Vámos Miklós
Vámos Miklós

A szépirodalomnak vissza kell vonulnia ahhoz, amit csak ő tud, a gondolatokhoz, az érzelmekhez. Biztosan rájött, hogy ez a kötet egy burkolt, szemérmes önéletrajzféle. De azért rövidülnek a novellák, mert egyre kevesebb időnk van. Az utolsó üres oldalak pedig azért kerültek bele, hogy oda az olvasó a saját bűneit írja le, erre föl is szólítottam őket az egyik szövegben. A neten is küldözgetnek nekem ilyesmiket.

Ha már a interjú elején beszélgettünk a kérdőjel szerepéről a Lehetetlen? esetében, mi jelenleg a legnagyobb kérdőjel az életében?

Az, hogy meddig fogok élni. Rendkívül rossz megoldás előbb meghalni, mint szükséges. De nem jó később sem. Akkor érdemes, amikor az élet minősége már csak alig jobb, mint a vegetálás. Tudja, azért sem készítek már tévéműsort, mert beosztom az időt. Úgy érzem, két-három regényre van még lehetőségem, amelyek amellett, hogy témájuk mélyen érint, reményeim szerint az olvasók hasznára is lesznek.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/7-8. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Médiapiac

Soros és Bill Gates döntené el, mi számít dezinformációnak

Egy Soros György és Bill Gates által pénzelt szervezet hadat üzent az álinformációknak. Az újonnan alakult bizottság tele van liberális emberekkel. Közben egy másik Soroshoz köthető szervezet vélhetően egy hibás módszertanú tanulmánnyal állt elő a Facebookon terjedő félrevezető bejegyzésekről.

Közzétéve:

MTI/EPA/Clemens Bilan

Radikális liberálisok által vezetett bizottságot indított az Aspen Institute, amelyet Soros György és Bill Gates dollármilliókkal támogat. A bizottság a “félretájékoztatás” ellen akar fellépni – számolt be róla a V4NA Hírügynökség.

Az Aspen Institute régi kedvezményezettje a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványoknak (OSF). A honlap szerint 2019-ben 25 ezer dollárt kaptak, ugyanakkor egy évvel korábban 275 ezer dollár jutott nekik.

Az Aspen Institute Commission on Information Disorder névre keresztelt bizottság egyik társelnöke a baloldali Katie Couric. Couric nemrég egy műsorban arról beszélt, hogy át kellene nevelni Donald Trump volt amerikai elnök híveit. Az újonnan létrejött bizottság másik társelnöke Rashad Robinson, aki a szintén Soros György támogatását élvező Color of Change nevű szervezet vezetője. A harmadik társelnök Chris Krebs, aki szerint a tavalyi amerikai választás a legbiztonságosabb volt az ország történelmében. A három társelnök munkáját 15 biztos segíti, többek között a brit Harry herceg.

Azonban nem csak Soros György támogatja jelentős összegekkel az Aspen Institute-t, hanem egy másik amerikai filantróp, Bill Gates is.

A Newsbusters nevű amerikai portál szerint a Bill & Melinda Gates Foundation és az OSF két szervezete – a Foundation to Promote Open Society (2,5 millió dollár) és az Open Society Institute (445 ezer dollár) – 2003 és 2020 között közel 105 millió dollárt pumpált az Aspen Institute-ba. Ebből mintegy 101,8 millió dollár Bill Gates szervezetétől származott.

Sorost az elmúlt időben egyébként nagyon érdeklik az álhírek, különösen a közösségi médiában, befolyása pedig ebben a szegmensben is jelentős.

A Facebook Ellenőrző Bizottsága például tele van hozzá hű emberekkel. Helle Thorning-Schmidt, korábbi dán miniszterelnök is ilyen, aki a Soros György által alapított és támogatott International Crisis Group nevű civil szervezet testületi tagja is.

Ezen felül egy Soros által finanszírozott szervezet készített egy olyan tanulmányt is, amelyben a Facebookon terjedő, félrevezető információt tartalmazó bejegyzéseket vizsgálták. A tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a dezinformációs bejegyzések 10,1 milliárdos megtekintést is elérhetnek, ez ugyanakkor megelőzhető lehetne. A “Facebook: Választástól a felkelésig” (Facebook: From Election to Insurrection) címet viselő tanulmányt az Avaaz nevű szervezet készítette. Az Avaaz társalapítója, Tom Periello, a Nyílt Társadalom Alapítványok ügyvezető igazgatója. A másik társalapító, és elnök-vezérigazgató, Ricken Patel korábban olyan baloldali szervezeteknél dolgozott, mint a The Rockefeller Foundation és a Res Publica.

A tanulmány a Facebook tényellenőrzőit – akik a tartalmak hitelességét vizsgálják – használta a “félretájékoztató” bejegyzések listájának összeállításához. A vizsgált bejegyzéseket azonban nem hozták nyilvánosságra.

Andy Stone, a Facebook szóvivője nyilatkozatot adott ki a jelentésről.

“Az Avaaz hibás módszertant használt, mert azt sejtette az emberekkel, hogy csak azért, mert egy oldal megoszt egy tényellenőrzött tartalmat, az ezen az oldalon található összes tartalom problémás” – mondta.

A Facebook tényellenőrzői egyébként mind a liberális Poynter Institute’s International Fact Checking Network (IFCN) részét képezik, amely többek között Soros Györgytől is kapott 300 ezer dollárt.

Borítókép: Soros György magyar származású amerikai üzletember

Tovább olvasom

Médiapiac

Különleges könyvet írtak Orbán Viktorról

Az Orbán-szabály a politikai tudás foglalata – mondta Stumpf István kormánybiztos G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály című könyvének a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán tartott online bemutatóján szerdán.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos, korábbi alkotmánybíró, kancelláriaminiszter elmondta: Orbán Viktorról sok könyv született már, de ez különleges, hiszen “szerzője az Orbán-csapat tagja”. A könyv az elmúlt tíz év összefoglalása, amelyből kiderül a miniszterelnök filozófiája.

Stumpf István felidézte, hogy a rendszerváltás idején három generáció küzdött egymással: a történelmi nemzedék, melynek kiemelkedő képviselője volt Antall József, a reformerek, akiknek egyik ágát, a reformkommunistákat Pozsgay Imre reprezentálta, a másikat, az ellenzékit pedig Kis János. A harmadik nemzedék volt a kommunizmus utáni Fidesz-generáció. Azért váltak ők a legnagyobbá, mert a kezdeti sikertelenségek után képesek voltak alkalmazkodni, volt társadalom- és nemzetstratégiájuk – jelentette ki.

Stumpf István azt mondta: Orbán Viktor nem engedi, hogy a bürokratikus tevékenység “felzabálja” a kormányzást, tudja, hogy intellektuális szuverenitásra van szükség a mozgástér kihasználásához, kell egy világos iránytű, a nemzeti szuverenitás.

A miniszterelnök “nem szereti az intézményeket, ő az embereket szereti”, és világossá tette, hogy mindent megtesz Európa keresztény gyökereiért – fűzte hozzá.

Lánczi András filozófus, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint a miniszterelnök valószínűleg legalább olyan jó filozófus lenne, mint politikus. Minden kérdéshez úgy nyúl hozzá, hogy eljut a metafizikai mélységig, az első, eredeti kérdésig.

A filozófus álláspontja szerint a politikában mindig verseny van, ez az emberi létezés lényege – ez akkor is így van, ha nem akarjuk -, és itt van egy miniszterelnök, aki kézzelfoghatóan, példátlanul sikeres, nem csupán Magyarországon – jelezte Lánczi András.

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője videóüzenetében arról beszélt: egy könyv akkor jó, ha elolvasása után többet értünk meg létezésünkből, és G. Fodor Gábor munkája ilyen. Segít tájékozódni az elmúlt harminc évben, és segít megérteni, hogy miért meghatározó az utolsó évtized. A könyv Orbán Viktorról szól, akiről dicsérő szavakat mondani 2021-ben még mindig bátorság – jelentette ki. “Én vállalom ezt a bátorságot” – jegyezte meg a fideszes politikus.

Orbán Viktor a korszakos magyar politikusok közé tartozik – fejtette ki -, akiről azok is elismeréssel beszélnek, akik nem rajongói. Ez a fokmérője Orbán Viktor közéleti teljesítményének, amelyet ez a kötet bemutat – mondta Deutsch Tamás.

Bayer Zsolt újságíró, a Magyar Nemzet publicistája videóüzenetében fontos könyvként értékelte G. Fodor Gábor kötetét. Kifejtette, a nyugati civilizáció a végső pusztulás felé tart, és ebben a történelmi helyzetben van egy politikus, aki elsőként ismerte fel, hogy ha meg akarjuk menteni a nyugati kultúrát, akkor európai reneszánszra van szükség.

Az Orbán-szabály legfontosabb üzenete, hogy van egy vezető Kelet-Európában, aki felismerte ezt az igazságot, és van képessége is, felhatalmazása is, hogy harcoljon érte. “Ebben a harcban muszáj mellette állnunk! G. Fodor Gábor könyve ebben segít nekünk” – hangsúlyozta Bayer Zsolt.

A laudációk után megtartott panelbeszélgetésen G. Fodor Gábor, Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója, Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég vezérigazgató-helyettese és Békés Márton történész-politológus a 2010 utáni “Orbán-korszak” mibenlétéről folytatott eszmecserét.

A szerző kifejtette: Orbán Viktorban megvolt a bátorság ahhoz, hogy saját modellt hozzon létre. A miniszterelnök vezette jobboldal – szakítva a korábban jellemző “hátránygazdálkodással” – “előnygazdálkodást” folytat, azaz az ország erősségeire alapoz – fogalmazott. Álláspontja szerint ez “óriási merészség”, amelyhez állandó tanulási képesség szükséges. Orbán Viktornak a változtatásokhoz volt “mersze, képessége és ereje” – jegyezte meg.

Schmidt Mária ehhez kapcsolódva arról beszélt, bátorságra vall az a felismerés, hogy az a nyugati civilizáció, amelyet a rendszerváltozás előtt “utol akartunk érni”, nem működik már, nincs már mit másolni rajta, ezért “nekünk kell végiggondolni, hogy nekünk mi a jó”.

Úgy látja, hogy Orbán Viktor mindent a nemzeti érdek képviselete szempontjából értékel, és az általa tanultakat ennek érdekében használja fel. Schmidt Mária szerint a miniszterelnök célja “a nemzeti megmaradás és a közös nemzeti siker”, és ez megkülönbözteti más magyar és külföldi politikusoktól.

A főigazgató szólt arról is, hogy a miniszterelnök minden döntését és lépését “gondolatilag nagyon alaposan megalapozza és ezek az elmúlt tíz év után összeálltak egy olyan építménnyé, ami gyakorlatilag megváltoztatta Magyarországot, kezdi megváltoztatni a térségünket és jó eséllyel egész Európát meg fogja változtatni”. “Ennél jobb Európával nem történhet” – hangoztatta.

Barthel-Rúzsa Zsolt arról beszélt, hogy Orbán Viktor stratégiai célokban távlatosan gondolkodik, és ennek megfelelően vezeti az országot. Úgy vélte, hogy nemcsak Magyarországon, de Európában is szükség van azokra a gondolatokra, amelyeket a magyar miniszterelnök képvisel.

G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály – Tíz fejezet az Orbán-korszak első tíz évéről című, 372 oldalas könyve a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában jelent meg.

Tovább olvasom

Médiapiac

Érvényben marad Trump Facebook-fiókjának felfüggesztése

Továbbra is érvényben hagyják Donald Trump volt amerikai elnök Facebook fiókjának felfüggesztését – adta hírül szerdán az amerikai vállalat által felkért bizottság.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Közleményükben úgy fogalmaztak: “A Testület megállapította, hogy az alaptalan, választási csalásokról szóló és a folyamatos cselekvésre ösztönző bejegyzéseivel Trump úr olyan környezetet teremtett, amely az erőszak komoly kockázatát rejti”.

Bár a testület fenntartotta a volt elnök felhasználói fiókjának felfüggesztését, azt is megállapította, hogy a határozatlan időre szóló felfüggesztés nem megfelelő. Arra kérték a Facebook üzemeltetőit, hogy a “platform más felhasználóira is alkalmazott szabályokkal összhangban álló”, arányos döntést hozzanak. “A mostani döntéstől számított hat hónapon belül a Facebooknak felül kell vizsgálnia az önkényes büntetést, amelyet január 7-én szabott ki, és döntenie kell a megfelelő szankcióról” – írta a testület.

Donald Trump a testület döntése után, szerdán délután, közleményben reagált. Elítélte a szerinte helytelen döntést. “Amit a Facebook, a Twitter és a Google tett, abszolút szégyenteljes” – fogalmazott, és leszögezte, hogy ezzel szégyent hoztak az országra, az érintett vállalatok pedig “nagy politikai árat fognak fizetni” ezért.

“Az Egyesült Államok elnökét megfosztották a szólásszabadságtól, mert a radikális baloldal őrültjei félnek az igazságtól, pedig az egyszer úgyis ki fog bukni, erősebben, mint valaha” – hangsúlyozta Trump.

A legnagyobb közösségi oldalak – köztük a Facebook – és internetes videómegosztó portálok a Capitoliumnál január 6-án történt események után egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától. Döntéseiket leginkább azzal magyarázták, hogy szerintük Donald Trump gyújtó hangú beszéde és közösségi felületeken megjelent üzenetei okozták a zavargásokat.

Az utóbbi időszakban a volt amerikai elnök általában sajtónyilatkozatok formájában nyilvánított véleményt egy-egy politikai témában, míg korábban napi rendszerességgel közölt bejegyzéseket közösségi oldalain, amelyeket fiókonként emberek tízmilliói követtek. Szakértők szerint Trump követői közül sokan a mostani nyilatkozatokat is megosztják a közösségi médiában, de a volt elnök üzenetei nem jutnak el annyi emberhez, mint korábban.

Donald Trump egy nappal a Facebook döntése előtt, kedden indította el saját kommunikációs platformját, amelynek célja – mint írták – hogy a volt elnök közvetlenül tudjon kommunikálni követőivel. A platform a From the Desk of Donald J. Trump néven fut, és a www.donaldjtrump.com/desk internetes címen található meg.

A volt elnök bejegyzéseket, képeket és videókat tehet közzé rajta, amelyeket a követők megoszthatnak a Twitteren és a Facebookon. A platform azonban nem rendelkezik olyan funkcióval, amely lehetővé tenné a felhasználóknak, hogy hozzászóljanak Trump bejegyzéseihez.

A mostani az eddigi legsúlyosabb következményekkel járó döntés, amelyet a Facebook tulajdonosa, Mark Zuckerberg által életre hívott – akadémikusokból, volt politikusokból, jogi szakértőkből és újságírókból álló – testület alapítása óta meghozott. A függetlennek nevezett bizottság működési költségeit Zuckerberg vállalta, aki 130 millió dollárt szánt erre a célra.

Az üzletembert sok kritika érte ezzel kapcsolatban, ugyanis egyes szakértők szerint a befolyásolható testület csak még nehezebbé teszi a hatékony és igazságos szabályozást. Jennifer Grygiel, a Syracuse Egyetem kommunikációs adjunktusa úgy fogalmazott: “Az igazi aggodalom nem a Facebook döntése Trump fiókjával kapcsolatban, hanem az a mód, ahogyan ez a hatalmas vállalat megpróbálja elkerülni az elszámoltathatóságot.”

Tovább olvasom