Kövess minket!

Médiapiac

Rádióval él a magyar

Tízből kilenc ember valamilyen rendszerességgel hallgat rádiót a 15 éves és annál idősebb lakosság körében – derült ki a TNS-Hoffmann – Mediameter konzorcium, rádiófogyasztást felmérő második negyedéves kutatásából. A Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete (RAME) megbízásából készített kutatás arra is rávilágított, hogy a rádió az emberek többsége számára fontos hírforrás.

A kutatás szerint a májusban megkérdezett 15 éves és idősebb korosztály túlnyomó többsége (65 százalék) autóban hallgatja a rádiót, több mint felük (57 százalék) otthon, a konyhában rádiózik. Az emberek majdnem felének (49 százalék) a nappalijában szól a rádió, de sokan bevásárlóközpontban (43 százalék), valamint iskolában illetve munkahelyen (31 százalék) hallgatják. Igaz, az online rádióhallgatás még nem terjedt el igazán, ám a TNS-Hoffmann – Mediameter kutatása szerint a II. negyedévben több mint minden negyedik megkérdezett (28 százalék) valamilyen gyakorisággal interneten hallgatta kedvenc csatornáját. Mobiltelefonon pedig a megkérdezettek negyede hangolt egy-egy rádióműsorra.

A kutatás kíváncsi volt arra is, hogy az emberek követik-e kedvenc rádiójuk Facebook-oldalát. A 15 éves és annál idősebb emberek 13 százaléka tette csak ezt. Az ő körükben a legnépszerűbb rádiós közösségi oldalt a Class FM üzemelteti (33 százalék), majd sorban következik a Music FM (16 százalék), az MR2-Petőfi Rádió (11 százalék), majd a Juventus Rádió (2 százalék) Facebook oldala.

A kutatás arra is választ keresett, hogy az emberek életében milyen szerepet tölt be a rádiózás. Az eredmények szerint a 15 éves és idősebb rádiózó válaszadók számára fontos hírforrást jelent, emellett a rádió segít nekik abban, hogy jól teljen el a napjuk (73-73 százalékos átlagos egyetértés). Az eredményekből az is kiderül, hogy a rádióadók, illetve a rádiózás fontossága a kisebb településeken magasabb: miközben Budapesten 69 százalékos szinten értenek egyet a rádiózók azzal, hogy a rádió fontos hírforrás, addig ugyanez az adat a falvakban és a kisebb városokban 74 százalék. Hasonlóképpen a falvakban (76 százalék) és a kisebb városokban élők (74 százalék) inkább érzik azt, hogy a rádiózás segít abban, hogy jobban teljen a napjuk, mint a fővárosban lakó rádióhallgatók (67 százalék). A falvakban (61 százalék) és a kisebb városokban lakók (56 százalék) sokkal inkább egyetértettek azzal az állítással is, hogy a rádió olyan számukra, mintha a barátjuk lenne, mint ahogyan ez a budapestiek körében volt tapasztalható (49 százalék).

Médiapiac

Kémkedés gyanújával fogtak el egy orosz újságírót

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek egy orosz újságírót a koszovói határon – jelentette be helyi idő szerint szombaton a koszovói belügyminiszter.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Xhelal Sevcla közleményben tájékoztatott, hogy a Daria Aszlamova nevű újságíróról „több országban bebizonyosodott, hogy az orosz hadsereg és hírszerzés számára végez kémtevékenységet”. A Komszomolszkaja Pravda című orosz lap később Aszlamovára hivatkozva azt közölte, hogy az alkalmazásukban álló újságíró azóta kiszabadult, és jelenleg a szerbiai Raska városában tartózkodik. Aszlamova és a lap nem tértek ki a hatóságok által említett kémkedés gyanújára.

A múlt héten ismét fellángolt a feszültség Koszovó és Szerbia között. Moszkva a héten támogatásáról biztosította Belgrádot a koszovói konfliktusban, amely azt követően lángolt fel, hogy a koszovói kormány szombaton bejelentette: augusztus 1-jétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél, valamint a szerb rendszámtáblájukat is le kell cserélniük a belépésnél ideiglenes koszovói táblára – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Kihagyta hírügynökségi cégét Kálmán Olga a vagyonnyilatkozatából

A DK politikusa is kitöltötte vagyonnyilatkozatát, nem is akárhogy.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A DK országgyűlési képviselője, Kálmán Olga élt az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel, s rögtön kihagyta a vagyonnyilatkozatból a hírügynökségi cégét 

– hívta fel a figyelmet a Mandiner

A Magyar Nemzet által szemlézett cikk kiemelte, hogy Kálmán Olga korábbi vagyonnyilatkozatában a szabályozásnak megfelelően minden gazdasági érdekeltségéről, így a K.O. Press Hírszolgáltató Bt.-ről is beszámolt, legfrissebb vagyonnyilatkozatából viszont – vélhetően az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel élve – a Gyurcsány-párt képviselője immár kihagyta hírügynökségi cégét. 

A Mandiner részletezi, hogy Kálmán Olga cége egyébként többek között hírügynökségi tevékenységgel, könyvkiadással, napilapkiadással, egyéb időszaki kiadványok kiadásával, világhálóportál-szolgáltatással, vezetési tanácsadással és kommunikációval foglalkozik. 

Ez a tevékenységi kör egyébként bizonyos esetekben a jelenlegi szabályozás szerint határterületnek is minősülhet, hiszen ha például politikai kommunikációs tanácsadást vagy közéleti, politikai tematikájú napilapot, könyvet, kiadványt ad ki a cég, az akár bele is eshet azon bevallani köteles gazdasági társaságok körébe, amelyek befolyást gyakorolhatnak a közpolitikával kapcsolatos kérdésekre

– hangsúlyozta a Mandiner cikke.

Hozzáteszik: kérdés az is, hogy ha a Gyurcsány-párt képviselője is él az új vagyonnyilatkozati rendszer nyújtotta lehetőséggel, mennyire hiteles a baloldali pártok és média eddigi narratívája, amely igencsak szájhúzva fogadta az új vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését.

Tovább olvasom

Médiapiac

Elérhetetlenné vált a jellegzetes ellenzéki Facebook-oldal

Az előadó Youtube-csatornájáról is törölte korábbi politikai tartalmú videóit.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A sajátos ellenzéki előadó, a kormányellenes tüntetések jól Ismert arca, Antsi, Vasárnap még azt írta közösségi oldalán, hogy:„Nem látok jövőt a jelenlegi ellenzékben”.

Csalódottságát az okozta, hogy a szombat délutánra, a Kossuth térre hirdetett Márki-Zay Péter nevével is fémjelzett tüntetés a szervezők szerint is kudarcba fulladt. Bár a Facebook-eseménynél több mint 2500-an jelezték a részvételüket, a rendezvényen egyes becslések szerint mindössze 100 ember jelent meg.

Törölte több korábbi videóját is

Alig pár órával a bejegyzés megjelenése után azonban elérhetetlenné vált Antsi Facebook-oldala. Ugyanakkor a Youtube-csatornája még elérhető, viszont időközben arról is lekerültek a korábbi, kormánykritikus szerzeményei. Így már csak 16 videó érhető el nála – számolt be róla a Mandiner.

Tovább olvasom