Kövess minket!

Médiapiac

Profi ökölvívógálákat közvetít a közmédia

Az MTVA megállapodást kötött a Ferobox Eventtel, amelynek értelmében a közmédia a jövőben rendszeresen műsorára tűz magyar profi ökölvívógálákat.

Az MTVA közleménye szerint a Rácz Félix nevével fémjelzett Ferobox-szal kötött szerződés alapján a Magyar Ring elnevezésű események kerülnek képernyőre, elsőként a jövő pénteken sorra kerülő szentesi gála, mely az M1-en lesz látható a késő esti órákban.

“Tudjuk, hogy a nézők szeretik a profi magyar ökölvívást. Erdei Zsolt márciusi meccsét például több mint 720 ezren látták az M1-en” – indokolta a szerződés létrejöttét az MTVA.

(Forrás: MTI)

Médiapiac

A luxemburgi sajtó plagizálással vádolja a kormányfőt

A Reporter.lu luxemburgi hírportál oknyomozójó újságírója egyetemi szakdolgozata kapcsán plagizálással vádolta meg szerdai cikkében Xavier Bettel kormányfőt, aki még aznap elismerte, hogy hibát követett el.

Közzétéve:

Fotó: MTI/AP pool/Michael Sohn

A hírportál szerint Bettel a francia Nancy Egyetem politikatudomány és közjog szakos hallgatójaként1999-ben, olyan szakdolgozatot nyújtott be, amellyel kapcsolatban felmerül a páratlanul nagymértékű plagizálás gyanúja. A vádak szerint Bettel idegennyelvű forrásokat használt megjelölés nélkül, 54 oldalon keresztül az európai parlamenti választási rendszer reformjáról szóló, 55 oldalas dolgozatában, továbbá több, mint 20 oldalt közvetlenül az Európai Parlament honlapjáról másolt ki, illetve egy görög uniós parlamenti képviselő kutatásából is 9 oldalt vett át.

Bettel először úgy reagált a vádakra, hogy nem kívánja kommentálni a két évtizedes múltra visszatekintő állításokat, azonban később elismerte: “a szakdolgozatot talán más módszerekkel kellett volna megírnia”.

Azt is kijelentette: elfogadja a Nancy Egyetem következtetéseit, ha az intézet úgy találja, hogy felül kell vizsgálni tudományos munkáját.

“Emlékeim szerint, akkori legjobb tudásom és meggyőződésem szerint írtam a szakdolgozatot. Teljes mértékben megbízom az egyetemben, hogy értékelje, a szóban forgó munka megfelel-e az akkori tudományos kritériumoknak” – mondta.

A Luxembourg Times hírportál tudósítása szerint, Anna-Lena Högenauer, a Luxemburgi Egyetem politológia professzora azt nyilatkozta: Bettel dolgozata nagyon problematikus, mert hosszabb részeket szinte szóról szóra átvett más szövegekeből. “Nem lehet véletlenül több oldalt csak úgy másolni” – tette hozzá.

Bettel egyetemi témavezetője, Etienne Criqui nem cáfolta a volt diákjával szembeni vádakat. “Lehetséges, hogy a kormányfő internetes oldalakról vett át passzusokat. De a kontextus más volt” – mondta az újságíróknak arra hivatkozva, hogy két évtizeddel ezelőtt még nem léteztek a plágiumok felderítésére alkalmas informatikai szoftverek. Azt is hozzátette, hogy “ma már egy nagy 1-est adna a kormányfő munkájára.”

Tovább olvasom

Médiapiac

Logisztikai központot épít a Magyar Posta Nagykanizsán

A zöldmezős beruházás egy eddig magánkézben lévő iparterület megvásárlásával valósul meg – jelentette be szerdán a zalai városban a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Közzétéve:

Cseresnyés Péter – egyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára – közölte: a mintegy 5800 négyzetméteres iparterületen 2500 négyzetméter alapterületű csarnok épül. A jövő évben megvalósuló beruházás 80-100 új munkahelyet jelent.

A város északi ipari parkjában épülő logisztikai központnak még idén elkészülnek a tervei, az első kapavágás a jövő év elején várható. A csomagküldemények feldolgozására szánt beruházás 2022 végére valósulhat meg

– ismertette a képviselő.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) a bejelentés kapcsán arra emlékeztetett, hogy Nagykanizsa hat út találkozásában fekszik, ezért is lehet vonzó a logisztikai központhoz hasonló beruházásoknak. A Magyar Posta pedig olyan cég, amelyik stabilitást jelent – emelte ki a polgármester.

Tovább olvasom

Médiapiac

Csütörtökön kísérik végső útjára a magyar televíziózás első női riporterét

Balogh Mária még fiatalon visszavonult és életét mozgássérült unokaöccse, szeretett nevelt fia gondozásának szentelte

Közzétéve:

Mint arról korábban a Médiapiac beszámolt, nyolcvanöt éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Balogh Mária, a magyar televíziózás első női riportere – közölte a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) vasárnap.

A szövetség honlapján is közzétett méltatásában azt írták: Balogh Mária az MTV-ben egész munkássága során az elesettek, a kiszolgáltatottak érdekében készített műsorokat. Hangvétele, közvetlen stílusa évtizedekig szolgált mintául az újabb generációknak.

Ebédszünet című műsorával, amely a munkásemberek érdekvédelmét szolgálta, műfajt teremtett – emelték ki. Vezette az Ifjúsági Osztályt, igazgatója volt a Miskolci televíziós fesztiválnak, 2013 óta a MÚOSZ tiszteletbeli tagja, 2019 óta pedig Aranytoll-díjas volt.

Balogh Mária még ég fiatalon visszavonult és életét mozgássérült unokaöccse, szeretett nevelt fia gondozásának szentelte – írta a Magyar Nemzet. Az utóbbi évtizedben Székesfehérváron élt. Temetésére 2021. október 28-án csütörtökön 9 órakor kerül sor a székesfehérvári Béla úti temető szóróparcellájában, a római katolikus egyház szertartása szerint. Nyugodjon békében!

Tovább olvasom