Kövess minket!

Médiapiac

Picit kevesebbet tévéztünk

Aggódniuk persze nem kell a tévépiaci szereplőknek: így is átlagosan 4 óra 57 percig ültünk a képernyő előtt 2012 negyedik negyedévében.

A 4 évnél idősebbek átlagosan napi 4 óra 57 percet tévéztek 2012 negyedik negyedévében – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból. Ez 3 perccel kevesebb, mint az egy évvel korábbi érték. Szintén csökkenés látható a gyerekek (4-17 évesek) körében: ők 3 óra 14 percet tévéztek, ami 12 perccel marad el az egy évvel korábbi értéktől. A 18-49 évesek átlagosan 4 óra 11 percet – éves összehasonlításban 2 perccel kevesebbet – ültek a képernyő előtt. Egyedül az 50 évnél idősebbek körében nem történt változás: ők pontosan annyit – 6 óra 29 percet – tévéztek, mint egy évvel korábban.

A viszgált időszakban az országos kereskedelmi csatornák, azaz az RTL Klub és a TV2 együttes közönségaránya a teljes népességen belül 34,7 százalék volt, míg az általános szórakoztató csatornák 15,5 százalékot tudhattak magukénak. Ha a 2012 negyedik negyedévi értéket az egy évvel korábbihoz hasonlítjuk, akkor az országos kereskedelmi tévék esetében 2 százalékpontos csökkenést, az általános szórakoztató csatornáknál pedig ugyanilyen mértékű növekedést látunk.

A közszolgálati csatornák részesedése a nézett időből 13,4 százalék volt, azaz gyakorlatilag ugyanannyi, mint egy évvel korábban (13,5%). Eközben a filmcsatornáké 8,2%, az ismeretterjesztő csatornáké 4,8%, a gyerekcsatornáké 4.7%, a hírcsatornáké 4,3%, a zenecsatornáké és a sportcsatornáké egyaránt 2,3%, az életmódcsatornáké pedig 1,8% volt 2012 negyedik negyedévében.

A sugárzási időből és műsorfogyasztásból való részesedés aránya az egyes műsortípusok esetében eltérő. A mozifilm műsoridőből való részesedése csupán 10,2% volt a vizsgált időszakban, míg a műsorfogyasztásnak a 18,6 százalékát tette ki ez a műsortípus. Emellett műsorfogyasztás aránya magasabb volt a sugárzás arányánál az információs műsorok, a hírműsorok és a nem zenei szórakoztató műsorok esetében.

Ellenkező irányú eltérés tapasztalható a művelődéssel, tudománnyal, kultúrával kapcsolatos műsortípus esetében: míg a műsoridőnek 13,2 százalékát, addig a fogyasztásnak csak 3,6 százalékát tették ki az ide tartozó műsorok. A műsoridőből való részesedésnél alacsonyabb volt a fogyasztásból való részesedése a sportműsoroknak, valamint a reklámokat, műsorajánlókat is tartalmazó egyéb műsortípusnak. A műsorok iránti kereslet és kínálat nem tért el jelentősen a nem zenés fikció, a zenei és a vallási műsortípusok esetében.

A napi fogyasztási cikkeket hirdető cégek negyedik negyedéves listaáras reklámköltése alapján felállított rangsort a Procter&Gamble vezeti közel 8,1 milliárd forinttal. A második helyen a Reckitt Benckiser áll 7,3 milliárd, a harmadikon pedig a L’Oreal 5,2 milliárd forinttal. A toplista első három helyezettjére egyaránt jellemző, hogy az előző év ugyanezen időszakához képest magasabb volt a reklámköltése 2012 negyedik negyedévében. A GRP szerinti rangsort is a Procter&Gamble vezeti, a második a L’Oreal, a harmadik helyen pedig a Spar Magyarország áll.

 

Grafikonok, ábrák alább a kapcsolt dokumentumban!

Médiapiac

Ülésezett a médiatanács: elfogadta a felügyeleti tervet és helyi tévéket támogat

Mindemellett vidéki rádiókat is vizsgált, valamint frekvenciapályázati eredményt is hirdetett a testület – tájékoztatott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az általános hatósági felügyelet keretein belül az NMHH-nak jövőre is célja a médiaszolgáltatók folyamatos ellenőrzése, így – többek között -a reklámok hangerejének, a nagy elérésű híradók bűnügyi hírei, tudósításai kapcsán a törvényben előírt éves átlagban harmincöt százalékos plafonnak a vizsgálata, illetve a hír- és magazinműsorok kvantitatív elemzése.

Külön vizsgálati terület lesz jövőre is a televíziós gyermeksávokban a gyermekvédelmi előírások betartásának vizsgálata és a hat éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-kategória alkalmazásának ellenőrzése

– hívták fel a figyelmet.

Közölték: a médiatanács 2022-ben is vizsgálja a nem magyar joghatóság alá tartozó médiaszolgáltatók klasszifikációköteles műsorszámait, valamint a hallás- mellett a látássérülteket segítő televíziós szolgáltatásokat is ellenőrzi.

A grémium nyomon követi a kiskorúak védelme érdekében alkalmazott hatékony műszaki megoldásokkal kapcsolatos követelmények betartását is, illetve folyamatosan figyelemmel kíséri a filmalkotások korhatári kategóriába sorolásának megfelelőségét

– tették hozzá.

Kiemelték: a 2022-es felügyeleti tervben új feladatként jelenik meg a lineáris online rádiós médiaszolgáltatások működésének és a videómegosztóplatform-szolgáltatásokkal kapcsolatos követelményeiknek az ellenőrzése is.

A felügyeleti terv a hatóság honlapján is olvasható – írták.

125 millió forint helyi hír- és magazinműsorokra

A médiatanács közleményében azt írta: a helyi és körzeti televízióknak szóló támogatási program hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázatának harmadik fordulójában

huszonnégy televíziós pályázat mintegy 124,25 millió forint támogatást kap.

A tájékoztatás szerint a Régió TV Esztergom, a mórahalmi Móra-Net TV, a Kistelek Városi Televízió, a Szentes Televízió, a ládbesenyői Irány TV, a Soltvadkerti TV és a Csurgói Városi Televízió közéleti magazinokat gyárthat az elnyert összegből.

Hírműsorokat készíthet a TV Budakalász, a Csaba TV, a Debrecen Televízió, a Veszprém TV, a Hegyvidék Televízió, a Gyula TV, a Kecskeméti Televízió, a Tolnatáj Televízió és a Szombathelyi Televízió.

A Salgótarjáni Városi Televízió, a Halas TV, a TV Szentendre, a Nyíregyházi Városi Televízió, a Szeged Televízió, a Gyula TV, valamint a fővárosi d1 TV és az Apostol TV pedig kulturális magazinműsorok készítésére pályázott sikerrel – áll a közleményben.

Vidéki rádiók vizsgálata, pályázati eredményhirdetés

A tájékoztatás szerint a médiatanács eredményt hirdetett a Budapest 102,1 MHz körzeti médiaszolgáltatási lehetőség közösségi és a Szolnok 102,4 MHz helyi médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jellegű pályázati eljárásában. Előbbinél a Katolikus Rádió Zrt., utóbbinál a Best Radio Kft. lett a nyertes.

Hozzátették: a testület elvégezte az Esztergom 92,5 MHz helyi és a Győr 88,1 MHz körzeti médiaszolgáltatási lehetőségek közösségi jellegű, valamint a Székesfehérvár telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára kiírt pályázati eljárások alaki vizsgálatát. Az eljárásban nyilvántartásba vették a Katolikus Rádió Zrt.-t, a Karc FM Média Kft.-t és az Alba Regia Műsorszolgáltató Kft.-t, amelyek mindhárom esetben egyedül pályáztak.

A Szombathely telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi használatára kiírt pályázat eredménytelen lett, ugyanis az egyedüli induló pályázata alakilag érvénytelen volt – jelezték.

Közölték azt is, hogy a médiatanács elfogadta, és honlapján közzétette a Budapest 92,9 MHz körzeti médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívásának tervezetét közösségi jellegű használatra.

Médiafelügyeleti döntéseket ismertetve azt írták: a médiatanács a szerződéses vállalásai megsértése miatt összesen 25 ezer forintos bírságot rótt ki a kiskunfélegyházi 91,1 Rádió 1 Sirius szolgáltatójára, és figyelmeztette a fővárosi Manna FM-et is. Mindkét szolgáltató kevesebb közszolgálati, előbbi ezen kívül kevesebb szöveges tartalmat és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort tett közzé.

Emellett a Miskolc Televízió szolgáltatóját azért figyelmeztette a grémium, mert szeptemberben figyelemfelhívás nélkül sugárzott reklámot, ami megtéveszthette a nézőket – hívták fel a figyelmet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Koltay Andrást nevezte ki az NMHH elnökének az államfő

Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december 4-étől kilenc évig tölti be a tisztséget.

Közzétéve:

Borítókép: Áder János köztársasági elnök (j) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének nevezi ki Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát a Sándor-palotában 2021. december 3-án, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december 4-étől kilenc évre nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új elnökét pénteken Budapesten. Áder János a Sándor-palotában tartott eseményen átadta a kinevezésről szóló dokumentumot Koltay András jogásznak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorának. Az NMHH új elnöke esküt tett, majd azt aláírásával megerősítette.

Az NMHH honlapján közzétett tájékoztató szerint Koltay András az NKE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára. LL.M. (Master of Law) fokozatot szerzett 2007-ben a University College Londonon, korábban a strasbourgi Emberi Jogok Nemzetközi Intézetében szintén folytatott tanulmányokat. PhD-fokozatát 2008-ban szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán.

Legfőbb kutatási területei a szólásszabadság, a médiajog és a személyiségi jogok kérdéseihez kapcsolódnak.

A szólásszabadság alapvonalai címmel 2009-ben jelent meg monográfiája (Századvég), 2013-ban angol nyelven Freedom of Speech – The Unreachable Mirage című (Wolters Kluwer), 2016-ban pedig A vallások, az állam és a szólás szabadsága című kötete (Századvég).

Ezeken kívül több mint 250 tudományos publikációt jegyez magyar és külföldi nyelveken. 2010 és 2019 között az NMHH Médiatanácsának tagja volt. Főszerkesztője a Iustum Aequum Salutare jogtudományi folyóiratnak, míg felelős szerkesztőként jegyzi az In Medias Res, a sajtószabadsággal és a médiaszabályozással foglalkozó tudományos folyóiratot. 2018 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

Tovább olvasom

Médiapiac

Társadalmi célú reklámként fogják vetíteni a szivárványcsaládok kampányfilmjét

Népszerű gyermek- és ifjúsági csatornákra kerül fel az a kampányfilm, amelyet a Szivárványcsaládokért Alapítvány készített, és amelyben az azonos nemű párok gyerekvállalási jogaiért küzdenek. A csatornák között szerepel az MTV, a Nickelodeon és a Comedy Central.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Folytatódik az azonos nemű párok gyerekvállalási jogaiért indított akció. A Szivárványcsaládokért Alapítvány #ugyanaz elnevezésű kampánya ismételten arra törekszik, hogy a hagyományos családokhoz való jogok illessék meg a homoszexuális párokat is, mondván: a magyar családokhoz hasonlóan a szivárványcsaládok is ugyanazokat az élményeket élik át, hiszen az ő életükben is ugyanaz a törődés, ugyanaz a szeretet és ugyanaz az aggódás van jelen”.

Üzenetük propagálása érdekében ezért a közösségimédia-felületek mellett országszerte több mint kétszáz óriásplakáton, számos online magazinban és hírportálon, a Joy, a Glamour, az Elle és a Forbes decemberi számában, valamint a ViacomCBS tévécsatornáin társadalmi célú hirdetések formájában is látható lesz az LMBTQ-kampány. 

Az alapítvány kampányfilmjei – amelyhez Kulka János és Kovács Patrícia adta a hangját – tehát a televízióban is láthatóak lesznek, miután a ViacomCBS vállalta, hogy a hazai kábelcsatornáin, többek között a Nickelodeon gyerekcsatornán, a Comedy Centralon és az MTV-n is vetíteni fogja a spotokat. 

Az újabb kampány időzítése is üzenetértékű, hiszen a kormány éppen egy évvel ezelőtt módosította az alaptörvényt, amely kimondja, hogy „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.” Az LMBTQ-közösségeket azonban a törvénymódosító javaslat azon passzusa botránkoztatta meg leginkább, amely szerintaz örökbefogadás joga – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag a házastársaké lehet. 

Tiltakozásuk kifejezésére a Háttér Társaság, karöltve a Szivárványcsaládok Közösségével elindította #acsaládazcsalád elnevezésű kampányát, hangsúlyozva, hogy a család fogalma sokkal színesebb, mint ahogy azt néha az emberek gondolják, és a család akkor is család, ha a szülők történetesen azonos neműek – írja a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom