Kövess minket!

Médiapiac

Összehangolt támadást indított a nemzetközi sajtó a jobboldali jelölt ellen

A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) várható választási győzelme nem képvisel veszélyt a demokráciára, az európai és a nemzetközi stabilitásra, miként a nemzetközi sajtóban szerepel – utasított vissza a személyét és pártját “szélsőségesként” feltüntető híreket Giorgia Meloni, a FdI elnöke szerdai videóüzenetében.

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

A Giorgia Meloni közösségi oldalain angolul, franciául és spanyolul közzétett felvétel elején az FdI 45 éves elnöke bemutatkozik, és pártját konzervatív erőnek minősíti.

A politikus kifejtette, a szeptember 25-i olasz parlamenti választások előtt a nemzetközi sajtó azt írja, hogy ha az FdI nyer, és Giorgia Meloni lesz a következő kormányfő, ez “veszélyt jelent a demokráciára, Olaszországra, az európai és nemzetközi stabilitásra”. Hozzátette, azt olvasta, hogy az FdI győzelme “katasztrófa lesz, autoriter fordulathoz vezet, Olaszország kilépését jelenti az euróövezetből és más hasonló értelmetlenségek”.

Giorgia Meloni leszögezte, hogy mindebből semmi nem igaz, a személyét és pártját támadó cikkeket “a baloldali fősodratú média sugallja, mely Olaszországban is erősnek számít (..), de kevéssé követik az olaszok”.

Meloni elutasította a véleményeket, melyek szerint kormányra kerülése veszélyeztetheti a pandémia utáni gazdasági helyreállításra szánt európai források felhasználását. A gazdasági programmal megbízott Mario Draghit a közgazdász kormányfőt támogató politikai többség megosztottsága buktatta meg – hangoztatta Meloni hangsúlyozva, hogy az Olasz Testvérek a 2018-as választásoktól ellenzékben volt.

Emlékeztetett, hogy az utóbbi több mint tíz évben Olaszországot nem az urnákból, hanem politikai paktumokból kikerült kormányok irányították, ami nem felel meg a demokrácia szabályainak – jegyezte meg. Úgy vélte, a baloldali kormányokkal “az állam ellenséggé vált a lakosság és a vállalkozói élet szemében a személyi szabadságok egyre élesebb megsértése miatt”.

“Olaszországnak egységes és világos elképzelésekkel bíró kormányra van szüksége, amely a forrásokból egy eurót sem enged elveszni” – jelentette ki. Giorgia Meloni hangoztatta, hogy az olasz jobboldal az utóbbi évtizedek során “fenntartások nélkül” elítélte a demokrácia elfojtását, a zsidóellenes törvényeket, a nácizmust és kommunizmust egyaránt, ellentétben az olasz baloldallal ellentétben, mely sokáig más magatartást követett, mivel “bőkezű” támogatásban részesült a Szovjetunió részéről.

“A baloldal attól retteg, hogy a közelgő választásokon az olaszok a váltásra szavaznak az Olasz Testvérekre voksolva” – mondta Giorgia Meloni.

“Kristálytisztának” nevezte, hogy pártja a nyugati térfélen áll, valamint elítéli Oroszország “brutális agresszióját” Ukrajnával szemben.

“Politikai elképzelésünk szerint Európának főszereplőnek kell lennie, mely képes valós többletértéket képviselni polgárai számára, kevesebb bürokráciával és nagyobb cselekvési képességekkel a jelentős területeken” – hangoztatta az Olasz Testvérek elnöke, aki az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád elnöke.

“Készen állunk egy új időszakot indítani Olaszországban a stabilitás, szabadság és jólét jegyében. Akár tetszik a baloldalnak, akár nem” – zárta üzenetét Giorgia Meloni.

A felmérésekben jelenleg 46 százalékon álló jobbközép szövetség legnagyobb pártjának az Olasz Testvérek számít, mely megelőzi a Matteo Salvini vezette Ligát és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá, Olaszországot! (FI).

Megállapodásuk szerint hármuk közül az lesz a kormányfő, akinek pártja több szavazatot szerez. Berlusconi szerdán első alkalommal mondta ki, hogy a jobbközép győzelmével Giorgia Meloni “megfelelő” miniszterelnök lesz.

A volt többszörös miniszterelnök hozzátette, a jobbközép külpolitikai hitelességét a FI biztosítja, mely választási logójára rátette az Európai Néppárt (PPE) nevét is.

Médiapiac

Bezárnak harmincöt fővárosi postát

Alacsony forgalmú egységekről van szó – közölte a Magyar Posta pénteken.

Közzétéve:

A bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek.

A Magyar Posta Zrt. hangsúlyozta: a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten.

A mostani szankciók okozta európai energiaválságban mindenkinek, a lakosságnak, az állami és nem állami fenntartású intézményeknek, munkahelyeknek is fontos energiatakarékosságban tudatosabban gondolkodnia, cselekednie

– fogalmaztak.

A közlemény szerint a vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Éppen ezért az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nem csak személyesen, hanem digitális úton is elérhetők. Emellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken a változások után is magas színvonalon maradnak elérhetőek a budapesti ügyfelek számára – írta a Magyar Posta.

Tovább olvasom

Médiapiac

Új szereplővel bővül a közmédia tartalomgyártása a Petőfi-emlékév kapcsán

A jövőben a közmédia megrendelésére a Petőfi Media Group gyártja a Petőfi-platformok tartalmait.

Közzétéve:

Borítóképünkön Petőfi Sándor portréja Orlai Petrich Soma festményén, forrás: Wikipedia

A korábbinál is szorosabb együttműködésre lépett a közmédia, valamint a Petőfi-emlékév megvalósításában kiemelt szerepet vállaló Petőfi Media Group (PMG) – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel pénteken.

Tavaly márciusban, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára indított közös projektet a közmédia, valamint a bicentenárium koordinálásáért felelős szervezetek. Közös irányítás alá került a Petőfi Rádió és a Petőfi TV, továbbá a hozzájuk kapcsolódó online felületek. A másfél éve megkötött együttműködés tartalma október 1-től tovább bővül:

a jövőben a közmédia megrendelésére a Petőfi Media Group gyártja a Petőfi-platformok tartalmait

– írták a közleményben.

“A közmédia célja, hogy az együttműködésnek köszönhetően a Petőfi-emlékév eseményei a leghatékonyabb tartalom-előállítási módok alkalmazásával a fiatalok legszélesebb körét elérjék” – áll a közleményben.

“A klasszikus tartalom-előállítási módok mellett ma már elengedhetetlen az új eszközök, platformok teljes körű használata. A két szervezet közötti stratégiai partnerség lehetőséget biztosít a közmédia számára, hogy ezeket a megoldásokat a lehető leghatékonyabban vonja be a tartalomkészítésébe amellett, hogy a műsorok továbbra is képviselik a közmédia által támasztott magas elvárásoknak megfelelő minőséget”

– emelte ki a közleményben Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója.

Lóczi János, a Petőfi Media Group Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a Petőfi-bicentenárium méltó megünneplése jegyében az MTVA és a PMG közötti együttműködés közös célja, hogy a kulturális élet meghatározó szereplőinek, alkotóművészeinek olyan adáskoncepciókban biztosítsanak megjelenési lehetőséget, amely szélesebb célcsoportokhoz juttat el kulturális edukációt.

A PMG kiemelt és elsődleges célja a gyártás során, hogy a nemzeti kulturális minőség megtartása mellett olyan hibrid adáskoncepciókat alkosson meg, amely speciális formanyelvi eszköztára mellett elősegíti a megjelenések online térbe való beágyazását, promotálását – közölte a közmédia.

Tovább olvasom

Médiapiac

Egyesül a Digi a leányvállalataival

Az összevonás csökkenti a költségeket, javítja a vállalati működés és az ügyfélkiszolgálás hatékonyságát, új szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé.

Közzétéve:

Borítókép: A DIGI egyik budapesti üzlete, fotó: MTVA/MTI/Bizományosi: Róka László

December 31-én egyesülnek a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel a leányvállalatai, a Digi Infrastruktúra Zrt., az Invitel Zrt. és az I-TV Zrt. – közölte a társaság az MTI-vel. Az összevonás csökkenti a költségeket, javítja a vállalati működés és az ügyfélkiszolgálás hatékonyságát, új szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé – indokolták a bejelentést.

Hozzátették, hogy

a Digi hosszú távon is fejlődésképes akar maradni, és az erőforrások észszerű kezelése egyre fontosabb lesz.

A társaság továbbra is biztosítja a stabil munkakörnyezetet, ügyfeleiknek pedig egyszerűbb ügyintézést ígérnek.

A közlemény szerint a megszűnő cégek tevékenységét az anyavállalat mint jogutód átveszi. A stratégiai átalakítás a szolgáltatásokat nem érinti, így sem a számlabefizetés, sem az ügyfélszolgálat elérhetőségei nem módosulnak. A tudnivalókról az ügyfeleket novemberben értesítik.

Az 1998-ban alakult Digi csaknem 1,1 millió előfizetővel az internet és televíziós műsorszolgáltatási piac második legnagyobb szereplője Magyarországon. Leányvállalataival együtt a társaság januárban került a 4iG csoport kizárólagos tulajdonába.

Tovább olvasom