Kövess minket!

Médiapiac

NMHH-elnök: paradigmaváltás zajlik a nyilvános kommunikációban

Paradigmaváltás zajlik a nyilvános kommunikáció színterein, az új médiakultúrát alapvetően a közösségi média befolyása határozza meg. A nyilvánosság súlypontja áttevődött az internetre, így a hatósági szerepfelfogás is átalakul – mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnöke.

MTI/Balogh Zoltán

A jogszabályban rögzített feladataink magas szakmai színvonalon való ellátásával nem szabad beérni, mivel a hírközlés és a média folyamatos és rendkívül gyors fejlődésen megy keresztül, ez pedig a hatósági feladatok újragondolását követeli meg. Folyamatosan keresni kell az új utakat, a szakmai fejlődési lehetőségeket és az NMHH hatékony szerepvállalását a társadalom hasznára – mondta az MTI-nek adott interjúban.

Hozzátette: a hírközlési piac nemzetgazdasági értelemben is jelentős, a GDP látható részét biztosítja, ha a hatóság eredményesen végzi a munkáját. Fontos ágazat Magyarország versenyképessége szempontjából is, hiszen ahogyan minden vállalkozás, úgy az állampolgárok is igénybe vesznek hírközlési szolgáltatásokat. “Felelősen kell eljárni, azért, hogy Magyarországnak és a magyar embereknek a legjobb legyen” – fogalmazott.

A médiapiac más terület – folytatta, ott nem a nemzetgazdasági jelentőség, hanem a demokratikus folyamatokra gyakorolt hatást és a közönség választási lehetőségének biztosítását nevezte a fő kérdésnek.

A brit médiatörvényben foglaltak mentén egyszerre kell tekintettel lenni a fogyasztóra, és az állampolgárra – mutatott rá. Tehát azokra, akik a média-, illetve hírközlési szolgáltatások közönsége, a kikapcsolódás lehetőségeit keresik, és azokra is, akik számára öntudatos polgárként a megfelelő tájékozódási és véleményformálási lehetőséget kell biztosítani. Erre a két típusú igényre – amely ideális esetben egyazon emberben ötvöződik – kell egyszerre tekintettel lennie az NMHH-nak.

Kitért arra, hogy paradigmaváltás zajlik a nyilvános kommunikáció színterein, a média és a hírközlés világa egyre kevésbé választható el egymástól. Míg a hatóság dolga 20 évvel ezelőtt a televíziók és a rádiók “ügyes-bajos dolgai” és az akkori hírközlési szolgáltatások köré összpontosult, addig ma már a nyilvános tér máshogyan néz ki.

“Új médiakultúrát” tapasztalunk, amit alapvetően az internetes szolgáltatások, és azon belül elsősorban a közösségi média befolyásol. Ez már olyan világ, amelyben “nem kizárólag a hatóság és a szolgáltatók együttműködése határozza meg azt, hogy milyen minőségű ez a médiakultúra, hanem a felhasználók, a közönség és sok más érdekelt részese az ökoszisztémának.” A hatósági szerep átalakul, sokkal inkább az együttműködés, a társszabályozás, a szelíd ösztönzők felé mozdul el, mintsem a kemény hatósági eszköztár, a bírságolás irányába

– fejtette ki. Ennek az új médiakultúrának rengeteg előnye és kockázata van, a hatóságnak kiemelt szereplőként kell ebben az együttműködésben részt vennie, ami a hagyományostól merőben eltérő szerepfelfogás. Koltay András azt mondta, az ezen utóbbi irányba tervez elmozdulni az elnöksége alatt, mert ez a célravezetőbb út.

Budapest, 2022. február 24. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke interjút ad az MTI-nek Budapesten, az NMHH Ostrom utcai épületében 2022. február 21-én. MTI/Balogh Zoltán



Arra a kérdésre, hogy az idei évben milyen konkrét feladatokat terveznek, kiemelte:

a gyermekvédelem területén “szintet lépve” a hatóság korábbi tevékenységeinek körét kibővítenék, a szülőknek-tanároknak-gyermekeknek egyformán nagyobb biztonságos online tér érdekében munkálkodnának.

Ennek keretében be kell mutatni az online tér biztosította lehetőségeket is. További prioritásnak nevezte az online platformok – Facebook, Instagram, Twitter, videómegosztók – szabályozását, társadalmi hatásainak vizsgálatát, amibe a keresőmotorok, webáruházak és minden olyan szolgáltatás beletartoznak, amelyek a felhasználók aktív magatartására és nyilvános kommunikációjára épülnek.

“Világos, hogy a több mint 20 éves uniós szabályozási keret kiszolgálta a maga idejét, az európai jogalkotás zajlik, viszont az látható, hogy nem minden kérdésre fog megnyugtató választ adni” – fogalmazott, hozzátéve: ezeknek a platformoknak a nyilvánosságra gyakorolt hatása, a közéleti tájékoztatást-hírfogyasztást átalakító szerepe kulcskérdés. Ezekre még nem, vagy csak töredékesen vonatkozik szabályozás. Fontos kérdésnek tartja azt, hogy mit tudnak tenni a demokratikus nyilvánosságot veszélyeztető, ezen platformok részéről tapasztalható jelenségek ellen.

További prioritásként emelte ki az űrtávközlés célterületét, az NMHH-nak ebben is van szakmai érintettsége, és komoly szakmai elképzelése is az űripar hatékony támogatásáról.

Koltay András szeretné a lehető legtöbb érdekeltet közös munkára ösztönözni, egyetemi-kutatási és hatékonyabb szakmai-érdekképviseleti együttműködéseket tervez. “Abban hiszek, hogy egyre inkább ezen együttműködések útján kell a hatósági feladatellátást eredményesen megvalósítani” – mondta.

A hírközlési területen a mobilszolgáltatókat érintően többezer megkeresés érkezik évente a hatósághoz, ez mutatja, hogy tudatosak a magyar fogyasztók. A médiaszolgáltatást érintően jóval kevesebb panasz érkezik, a magyar társadalmat a média ügyeit illetően valamiféle “csendes apátia öleli körbe”, miközben a kilencvenes-kétezres évek elején még sokkal több panasz volt. Ezt problémának tartja, és úgy véli, hogy a társadalmi elvárás átalakult a médiával szemben. Egy másik magyarázat erre az, hogy exponenciálisan emelkedett az információforrások száma, így a tájékozódni vágyók már számtalan forrásból megtehetik ezt, és nincsenek rászorulva az esti tv-híradóra.

Tavasszal felméri a hatóság a hírközlési frekvenciaigényeket – közölte. Megjegyezte, “hogy az ország élen jár a frekvenciahasznosításban, a 2020-ban és 2021-ben zárult árverési folyamatok alapján a következő 20 évre a magyar hírközlési piac rendben van.”

A 3G technológia tervezett kivezetése lehetővé teszi, hogy a fejlettebb 4G, 5G szolgáltatások hatékonyabban segítsék az ország digitális versenyképességét.
Európában is kiváló állapotúnak minősül a hírközlési piacunk, ami jó a magyar felhasználóknak is – összegezte, és aláhúzta: “ezt a versenyelőnyt érdemes tovább növelni, különösen innovatív megoldások, új technológiák bevezetésével.”

Borítókép: Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke interjút ad az MTI-nek Budapesten, az NMHH Ostrom utcai épületében 2022. február 21-én.

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom