Médiapiac
Niedermüllerék tízmillió forinttal támogatták a Jelen című hetilapot
Tavaly novemberben nyújtotta be a nem mindennapi támogatásról szóló előterjesztését a kerület polgármestere, Niedermüller Péter, amit a baloldali többségű testület azon nyomban el is fogadott. Újra bebizonyosodott, hogy az ellenzéki sajtótermékek szoros kapcsolatot ápolnak a baloldali politikai elittel.

Adva vagyon a Jelen nevű hetilap, amit tavaly indítottak útjára a korábban a 168 Óránál és a Népszabadságnál dolgozó baloldali-liberális elkötelezettségű újságírók.
Az alapítóhármas tagjai Lakner Zoltán, Krajczár Gyula és Tóth Ákos, akik a 168 Órától szereltek le, és akasztották szögre az ÁVH-s egyenruhát, amikor a kiadóvállalat új tulajdonoshoz került. Ekkor elhatározták, hogy saját lapot gründolnak, így jött létre a Jelen. Az alapítók hátterét ismerve a hetilap irányvonala pontosan meghatározható: Mindig a magyarok és a keresztények ellen – írta a a Kontra.
A portál a Jelen című lap esetében felteszi a kérdést:
honnan van a pénz? Kinek és miből írják azt, amit írnak?
Mindössze minimális rálátásra van szükség a baloldali hálózat működésére, és a megfejtés elénk tárul. Egy olyan sajtóipari termék működtetőinek, mint a Jelen, sosem kell a pénz miatt aggódniuk. Ha az Isten nem is, de valamelyik jóakaró mindig megtámogatja őket, hogy jusson kenyérre és popeszre.
BARÁTI MENTŐÖV NIEDERMÜLLERÉKTŐL
A sok-sok támogatási forma közül a legegyszerűbb az úgynevezett közvetlen átutalás. A kiadócég pénzt kér, a politika világából pedig egy önzetlen mecénás milliós mentőkötelet dob.
A Jelen Mindenütt Alapítvány kuratóriumának elnöke, Krajczár Gyula István egyedi támogatási kérelemmel fordult Önkormányzatunkhoz, melyben a Jelen hetilap önkormányzati tartalmainak a megjelentetéséhez kér támogatást. A hetilap a kezdetekben 2020. évben mintegy 9.000 példányban jelent meg és volt elérhető számos közületben, a támogatás célja többek között a szélesebb körű elérhetővé tétel és a példányszám emelése is.
– ezzel a szöveggel jelent meg Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester képviselő-testületi előterjesztése, amelyet a képviselők el is fogadtak.
„Javaslom a tisztelt képviselő-testületnek, hogy nyújtson 10.000.000.- forint összegű támogatást a Jelen Mindenütt Alapítvány részére. A támogatási időszak 2021. november 25. – 2022. április 30-ig tartana, az elszámolásra nyitva álló határidő 2022. május 15. A támogatás felhasználása, azaz az elszámolható költségek köre:
– nyomdaköltségek,
– bér és járulékjellegű kiadások
– szállítási költségek
– kiadói feladatok ellátásához kapcsolódó kiadások,
– kis értékű. kiadói tevékenységekkel közvetlenül összefüggő (bruttó: 200e Ft beszerzési értéket el nem érő) eszközök vásárlása.”

Így szól Niedermüller javaslata. A testület pedig serényen meg is szavazta a 10 millió forintos ügyletet.
ÖNÁLLÓ MŰKÖDÉST ÍGÉRTEK
Ami jár, az jár. Így működik a mindentől független baloldali sajtó Magyarországon. Bekopognak egy baráti önkormányzathoz azzal, hogy pénz kell, azok pedig utalnak is.
A történet azért meredek, mert a lap indulásakor a Jelen főszerkesztője, Lakner Zoltán azt nyilatkozta a 444-nek (akik szintén a hívek adományaiból élnek), hogy:
A mi pénzünkből megy a buli, meg amit éppen össze tudtunk szedni a saját környezetünkben mikrotámogatásonként, éppen mert nincsen nagy támogató, szakaszosan haladtunk és értünk el idáig.
Szakaszosan, azaz 10 milliónként, a „mi pénzünkből” és tényleg a mi pénzünkből, „a környezetünkből” – ezeknek ez a közegük, Niedermüller és a többiek. Ugye így már érthető minden szó?
Szóval a Jelen című hetilap továbbra is elkötelezett a független és kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett. Ezt a nemes feladatot azonban nem szeretnék üres zsebbel végezni, így jutottak arra, hogy a legeurópaibb párt által vezette önkormányzattól kérnek pénzt. Így mindenki megőrizheti a függetlenségét, a DK ugyanis biztos nem kér semmit a pénzért cserébe – tette fel a a költői kérdést a Kontra.
Médiapiac
Tematikus műsorfolyam a pünkösdi hétvégén a közmédia csatornáin
Sokszínű pünkösdi műsorkínálattal várja nézőit és hallgatóit május 26. és 29. között a közmédia. A Duna élőben közvetíti a csíksomlyói búcsút, a Kossuth Rádió ünnepi műsorokkal, az M5 ismeretterjesztő adásokkal és koncerttel készül a hosszú hétvégére.

A közmédia idén is kiemelt figyelmet szentel a pünkösd vallási- és kulturális jelentőségének. A legkisebbek az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című műsorának pünkösdhétfői adásában ismerhetik meg az ünnep hagyományait a pünkösdi királyválasztás szokásán keresztül. A Duna idén is élőben sugározza a minden évben tömegeket vonzó csíksomlyói búcsút. A televízión és a közmédia online felületén – a Médiaklikk.hu oldalon – május 27-én, szombaton 10 órától élőben követhető az esemény, a Duna World 22:05-től ismétli meg az adást. A csatorna pünkösdvasárnap 11 órától pünkösdi evangélikus istentiszteletet közvetít Nagykanizsáról. Az M5 pünkösdhétfő délelőttjén ismeretterjesztő műsorokat ad a témában, 15:10-től Kodály Zoltán Pünkösdölő című művét tűzi műsorra a Pro Musica leánykar előadásában.
A Kossuth Rádió vasárnap és hétfőn tematikus adásokkal jelentkezik. A Vasárnapi Újság című reggeli műsorban május 28-án Michael Wallace Banach nuncius, az Apostoli Szentszék követe Járai Judit műsorvezetőnek ad exkluzív interjút. Csíksomlyó: a nemzeti összetartozás szimbóluma címmel 9:05-től a Ferenc pápa által is meglátogatott, nagy múltú búcsújáró hely jelentőségéről beszél Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, valamint Kovács Gergely, a Magyarországi Mindszenty alapítvány képviselője, okleveles posztulátor. Május 29-én pünkösdi ünnepi zenei műsorral indítja a napot a rádió, majd 13 óra után az egyházi, majd 17:30-tól a néphagyományokról lesz szó. 18:30-tól a Pünkösd előtti hazatérés Ukrajnába – egy gyógyító összefogás története című műsorban egy súlyos beteg asszony gyógyulását és hazatérését ismerhetik meg a hallgatók. Az este pünkösdhétfői adásában 19:05-től a házigazda ezúttal Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője lesz, aki Kubinyi Júlia népdalénekessel beszélget a pünkösdi népszokásokról.
A Bartók Rádió május 28-án a 15:05-kor kezdődő Régizenei kalandozások című műsorban Mórocz Tamást, a Bodajki Segítő Szűz Mária Kegytemplom plébánosát látja vendégül, május 29-én 19:35-kor Ton Koopman holland karmester orgonahangversenyét adja. A Dankó Rádió Jöttömbe’, jártomba’ című népzenei műsora vasárnap a Szentendrei Skanzen pünkösdi örökség ünnepének hangulatjelentésével, míg a Táncházban 20 órakor kezdődő adása pünkösdi és csíksomlyói búcsúsénekkel csatlakozik az ünnepi műsorfolyamhoz. A Petőfi Rádió Petőfitt című hétvégi műsora ezúttal a gasztronómia világába kalandozik hagyományos pünkösdi ételekkel.
Borítókép: A labarumot és a kordont viszik a csíksomlyói búcsú szentmiséjére a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregbe Csíksomlyón 2022. június 4-én
Médiapiac
A bíróság is megerősítette a Médiatanács döntését az RTL műsoráról
A Fővárosi Törvényszék szerint is törvénysértő volt az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorszámának október 18-ai adása – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. Jelezték: a Médiatanács egy rádióra bírságot szabott ki, a Viasat 6 egyik műsorszáma miatt pedig a holland hatósághoz fordult.

A közleményben azt írták: bejelentések alapján indított eljárást a médiatanács a Celeb vagyok, ments ki innen tavaly október 18-ai epizódja miatt.
Az RTL adásában a műsorvezetők, Vadon János és Sebestyén Balázs megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hoztak egy kolumbiai gyermeket.
A műsorvezető magyarul feltett kérdéseire a gyermeknek minden alkalommal azt kellett felelnie: “Si senor!” (“Igen, uram!”).
A kérdések közül néhány a fiú intim szféráját sértette, illetve a testalkatán gúnyolódott.
A Médiatanács januárban megállapította, hogy
a jelenettel a médiaszolgáltató megsértette a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatását tiltó törvényi rendelkezést.
A testület határozatában súlyos jogsértést állapított meg, és kétmillió forintos bírságot rótt ki a szolgáltatóra, ezenkívül a jogsértésről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.
A Magyar RTL Televízió Zrt. a médiatanács döntése miatt bírósághoz fordult. A bíróság egyetértve a Médiatatanács határozatában foglaltakkal, megállapította, hogy a műsorszám a kiskorút megalázó helyzetben mutatta be, mivel a neki feltett kérdésekre nem reagálhatott szabadon, tűrnie kellett a kialakított helyzetet.
Az RTL ezzel a jelenettel olyan üzenetet közvetített a nézők felé, melynek hatására a testsúlyproblémákkal küzdő fiatalok megszégyenítve érezhették magukat, a túlsúlyos embereket kritizáló egyének számára pedig megerősítést adhatott arra, hogy megengedett az ilyen jellegű bántalmazás, nem történt ugyanis korrekció a sértő események elhangzását követően.
Mindezeket figyelembe véve a törvényszék a Magyar RTL Televízió Zrt. keresetét elutasította
– írták.
A közleményben arról is beszámoltak, hogy a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió tavaly december 1-jén sugárzott műsorának hatósági ellenőrzése során több jogsértést is feltárt a médiatanács.
A rádió saját üzleti tevékenységét népszerűsítő információ reklámfőcímek nélkül került adásba, ezenkívül a médiaszolgáltató nem tett eleget a hatósági szerződésben foglalt vállalásainak a közszolgálati célokat szolgáló és a helyi közélettel foglalkozó műsorszámokról, emellett az egyik támogatói üzenetben burkolt reklámot tett közzé.
A szerződéses vállalások megsértése miatt a hatóság bírságot rótt ki, a többi jogsértés miatt pedig figyelmeztette a rádió szolgáltatóját.
Szintén közölték: a holland joghatóság alá tartozó Viasat 6 április 9-én 21 órai kezdettel sugárzott, “Elhajlási engedély” című műsorszámát bejelentés alapján vizsgálta a médiatanács.
A csatornán hat éven aluliak számára nem ajánlott korhatári jelöléssel volt látható a film, holott tartalma alapján azt a 16 éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni.
Hozzátették: a Médiatanács a felmerült jogsértésekről értesíti a holland társhatóságot (Commissariaat voor de Media – CVDM), és kéri a szükséges intézkedések megtételét.
Borítókép: jelenet a Celeb vagyok, ments ki innen epizódjából

Elutasította Cseh Katalin momentumos képviselő sajtó-helyreigazítás iránti fellebbezését is a Fővárosi Ítélőtábla; a bíróság döntése értelmében a baloldali politikus köteles megfizetni a közmédia perköltségét, valamint az eljárási illetéket – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája még az MTI-vel.
A kedden kiadott közleményben azt írták, hogy az ítélet jogerős. A Momentum európai parlamenti képviselője az első fokon eljáró – és szintén a közmédia javára döntő – Fővárosi Törvényszék ítéletét kifogásolva fellebbezett, nehezményezve a “Már van gyanúsítottja annak az adócsalási botránynak, amelyben a momentumos Cseh Katalin is érintett” című, a hirado.hu oldalon megjelent cikkben, valamint az M1 Híradó Youtube-csatornáján elérhető videóban foglaltakat – ismertették.
Hozzátették:
a Fővárosi Ítélőtábla alátámasztottnak találta a közmédia véleményét, miszerint a Cseh Katalin érdekeltségébe tartozó cégnél büntető ügyben zajlott nyomozás, amelyben gyanúsítás is történt.
A bírósági döntés értelmében a baloldali politikus mint felperes köteles megfizetni a teljes perköltséget, vagyis az első- és a másodfokú eljárás költségét is, összesen 444.500 forintot a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nek, valamint az államnak 48.000 forint fellebbezési és 72.000 forint eljárási illetéket. Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezésnek nincs helye – áll a kommünikében.