Kövess minket!

Médiapiac

Ne legyen digitális lemaradás!

Olcsóbb internet, fejlődő digitális írástudás, ingyenes szoftverek, regionális 5G-fejlesztési központ – ilyenekben gondolkodik a kormányzat.

A Digitális Jólét Program (mostantól már csak DJP) „érdemi, bizalomra épülő együttműködésének” eredményeiről, illetve a közeljövő terveiről számolt be a témáért felelős Deutsch Tamás az Evolution 2017 konferencián.

Elmondása szerint a cél az, hogy a digitális hálózatok fejlettsége senkit se rekeszthessen ki abból, hogy a digitális világ részese lehessen. Ennek keretében 2018 végére – két évvel az EU vonatkozó határidejét megelőzően – biztosítani szeretnék a legalább 30Mb/s sebességű internetelérés lehetőségét minden magyar háztartás számára. Ennek keretében a mobilszolgáltatók folyamatosan fejlesztik szélessávú hálózataikat, az internet-szolgáltatás ÁFA-kulcsát pedig 27-ről 18 százalékra csökkentették. Májusra várható, hogy minden szolgáltató kínálatában megjelenik egy olyan kedvezményes alapcsomag, amely a jelenlegi legolcsóbb csomagnál legalább 15 százalékkal kedvezményesebb hozzáférést kínál a világhálóhoz, 2018-ra pedig minden magyar településen szeretnének legalább egy helyszínen ingyenes szélessávú wi-fi elérést is biztosítani. (Jelenleg mintegy 1000 településen férhető hozzá ilyen szolgáltatás.)

Ugyan a magyar mobilnet-hálózat jelenleg a harmadik legfejlettebb a világon és az eszközök is viszonylag elterjedtek, a digitális kompetenciák terén nem állunk jól – értékelte a biztos. Magyarország digitális oktatási stratégiája keretében az elkövetkező 2,5 év során átfogó, ingyenes kompetenciafejlesztő programokat terveznek indítani, amelyek mindenki számára elérhetőek lennének 30 kilométeres körzeten belül, illetve e-learning formájában.

A 2017. évi fejlesztési terveket száz szakértő bevonásával dolgozzák ki, ezek még nyár előtt az Országgyűlés elé kerülhetnek. A több tucat programpont közül Deutsch Tamás a következőket emelte ki:

  • 2018. január 1-től az internet áfájának 5 százalékra csökkentése, amitől további 15 százalékos árcsökkenést várnak
  • Az év végére vagy 2018 elejére nyílt forráskódú megoldásokra épülő, ingyenes szoftver-alapcsomag biztosítása a Digitális Jólét Nonprofit Kft-n keresztül
  • 2017 közepére a zalaegerszegi önvezető jármű központ infrastruktúrájára építve egy 5G fejlesztő koalíció létrehozása, hogy Magyarország a fejlesztések egyik központjává válhasson
  • A sharing economy átfogó (társadalompolitikai, gazdasági, adózási) szabályozása – amelyre még sehol a világon nem született jó megoldás
  • A magyar kulturális örökség digitalizált elemeinek a lehető legszélesebb körben történő ingyenes hozzáférhetővé tétele.

Médiapiac

Szijjártó a Russia Today-nek nyilatkozott

Szijjártó Péter Moszkvában nyilatkozott a Russia Today televíziónak, ahol a magyar külgazdasági és külügyminisztert többek között Magyarországról, Közép-Európáról és a NATO-ról kérdezték.

Közzétéve:

Fotó: Facebook.com/szijjarto.peter.official

– Mindig is azt akartuk, hogy a Kelet és a Nyugat között pragmatikus kapcsolat legyen, folyamatos párbeszédet folytassanak egymással. A történelmünk azt tanította nekünk, hogy akárhányszor konfliktusban állt Kelet és Nyugat, a közép-európai országok – köztük Magyarország – mindig veszítettek. És nem akarunk többé vesztesek lenni – magyarázta a Magyar Nemzet szerint Szijjártó Péter.

Így amikor a párbeszéd, a pragmatikus kapcsolat, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös bizalom mellett érvelünk, az nem azért van, mert kémek lennénk egyik vagy másik oldalnak.

Ez a nemzeti érdekünk, nagyon egyszerűen és tisztán fogalmazva – összegezte a külgazdasági és külügyminiszter az interjúban.

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a Lovas István-sajtódíjat

Pilhál György és Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet napilap munkatársai vehették át idén a Lovas István-sajtódíjat, melyet péntek este adott át az egykori újságíró szellemiségét ápoló társaság.

Közzétéve:

Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

Pilhál György sportújságíróként kezdte pályafutását, írt a Népsport és a Magyar Hírlap hasábjain, még a rendszerváltás előtt. Politikai írásait először az Új Magyarországnál jelentette meg, majd a Napi Magyarországnál, azután 2002 óta a Magyar Nemzetnél. A máig naponta jelentkező Tollhegyen rovatának írásai kezdetben Margó cím alatt jelentek meg. Pilhál György 2016-ban, a G-nap után nem sokkal hagyta ott a Magyar Nemzetet, és csatlakozott a Magyar Idők napilaphoz, ami ma ismét Magyar Nemzetként jelenik meg.

Pilhál Tamás 2002-ben a Magyar Nemzetnél kezdte újságírói pályafutását. A konzervatív napilapnál 2016-ig dolgozott, majd a Pesti Srácoknál jelentette meg írásait. Jelenleg ismét a Magyar Nemzet munkatársa, publicistája.

A Lovas István Társaság 2019-ben alakult azzal a szándékkal, hogy megőrizze és továbbadja mindazon értékeket, amelyeket az ország egyik legnépszerűbb újságírója képviselt. Az alapítók elsődleges célja Lovas szellemi örökségét ápolni, gondozni, s bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. A társaság tagjai szeretnék előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Céljuk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsék. A társaság díjat alapított, melyet minden évben olyan újságírónak ítélnek meg, aki azt az értéket képviseli munkájában, mint a 2018-ban elhunyt Lovas István – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Elhunyt Reim Károly, az Index újságírója

Hosszan tartó betegség után, életének 31. évében meghalt Reim Károly újságíró, a Bors, a Csakfoci.hu korábbi munkatársa, az Index szerkesztő-riportere.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Tudtuk, hogy nagy a baj, hónapok óta szorítottunk, drukkoltunk neki. Fiatal volt, dolgozni akart, miért ne gyógyulhatott volna meg? Vártuk, hogy betoppan közénk, hozza a fantasztikus házi palacsintáit, hoz egy exkluzív infót vagy egy rövid írást. Októberben még cikkeket küldött otthonról, s bíztunk benne, hogy újra a régi lesz: visszatértek zseniális Insta-posztjai, rövid telefonüzeneteiben már örök szerelméről, a Juventusról viccelődtünk…” – olvasható az Index nekrológjában.

“Néhány hete egy cikk kapcsán még beszéltünk Karesszel, akkor elárulta, hogy nagy a baj, de ő és mi is bíztunk a gyógyulásában. Sajnos ezt a mérkőzést végül igazi harcosként, de elveszítette” – emlékezett meg korábbi munkatársáról a Csakfoci.hu.

Tovább olvasom