Kövess minket!

Médiapiac

Náray Erika: „Ez nem a szexről szól, hanem a hatalomról!″

A színházi szakmának ki kell vetnie magából a zaklatókat – mondta Náray Erika színművész a Popfilter podcast első epizódjában.

Az egyik legszókimondóbb magyar színésznő, Náray Erika volt a Popfilter podcast első vendége. A színpadi és szinkronszínészként egyaránt elismert művész a stúdióban azt mondta, hogy szerinte a zaklatóknak két kategóriája van; egyrészt a „szatír” típus, másrészt az, aki „megfoghatatlanul zaklat”, tehát nehezebb tetten érni.

„Ez nem a szexről, hanem a hatalomról szól” – mondta Erika a stúdióban. – „Semmi baj nincs az udvarlással, de fontos, hogy a nő mondhassa azt, hogy nem, és annak ne legyen következménye rá nézve. De ha valaki nőket molesztál, azért egy nő szólhasson, utána pedig ne a nőt érje hátrány emiatt.”

Náray Erika a műsorvezető kérdésére bevallotta, hogy pályafutása alatt ő maga is esett már el szerződéstől, amikor nemet mondott valakinek. Elengedhetetlenül fontosnak tartja a támogató munkahelyi környezetet, amely az áldozatokat védi. A színművész azt mondja: a zaklatókat a színházi szakmának kellene kivetnie magából, és a „nekünk kedveseket” sem szabadna mentegetni – e tekintetben viszont nem optimista.

A színésznő, akinek egyebek mellett olyan ikonikus szinkronszerepei voltak, mint Scully ügynök az X-aktákban, vagy épp az Aranyhaj és a nagy gubanc Disney-rajzfilm egy főszerepe, a WMN Popfilter podcast-műsorában tételesen levezette, hogy egy szinkronszínész számára miért megalázó az évtizedek óta szinte változatlan munkadíjazás.

„Ugyanazért a pénzért ma ötször annyit dolgozom, mint 1990-ben” – mondta Csepelyi Adrienn műsorvezetőnek a stúdióban.

Hogy mit gondol az áldozathibáztatókról, miért érzi úgy, hogy a színház inkább „női műfaj”, és hogy mit gondol a Disney-hercegnők evolúciójáról, kiderül a WMN.hu oldalán hallható Popfilter podcastpremieréből.

Médiapiac

Még lehet jelentkezni a Mediaworks tehetséggondozó programjára

November 15-ig még beadhatók a jelentkezések.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A nagy érdeklődésre tekintettel november 15-ig meghosszabbították a Mediaworks Tehetséggondozó Programjának jelentkezési határidejét. A képzésre elsősorban főiskolásokat, egyetemistákat várnak.

Ahogyan arról korábban a Médiapiac is beszámolt, gyakorlatorientált tehetséggondozó programot indít a Mediaworks Hungary Zrt., hazánk legnagyobb médiavállalata. A képzés résztvevői a magyar konzervatív sajtó kiemelkedő szereplőiből összeállított előadói és mentori gárdával dolgozhatnak együtt.

Utóbbiak rövid megszólalásait az alábbi videóban tekintheti meg:

A jelentkezés részleteiről a program Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Tovább olvasom

Médiapiac

Frissítette a kínai kiberhatóság az idézhető internetes hírforrások listáját

Frissített listát adott ki a kínai kiberhatóság szerdán azokról az internetes hírszolgáltatókról, amelyek anyagait leközölheti a kínai sajtó.

Közzétéve:

Pixabay

A Kínai Kibertér Felügyelet (Cyberspace Administration of China, CAC) hivatalos internetes oldalán közzétett közlemény szerint az új listán szereplő források száma mintegy négyszeresére nőtt az előző, 2016-ban kiadott listához képest. Újdonságként ismertették továbbá, hogy

a szerdán közzétett, 1358 elemet tartalmazó listán most először szerepelnek a közösségi média hivatalos oldalai, valamint okoseszköz-applikációk.

A közlemény szerint azokat a hírközlőket, akik a listán kívüli forrásból vesznek át híranyagot, büntetésben részesítik. Hozzátették továbbá: a hatóság a listát folyamatosan felülvizsgálja, és bármikor eltávolíthat vagy hozzáadhat hírszolgáltatókat.

Kínában, ahol az olyan, külföldi internetes platformok, mint a Facebook, a Twitter vagy a Google nem érhetőek el a felhasználók számára, és jelentősen korlátozzák a hozzáférést a külföldi sajtóorgánumok oldalaihoz is, a hatóságok az utóbbi időben a belföldi internetes tartalmak “megtisztítására” helyezték át a hangsúlyt.

Szeptember közepén a kiberhatóság új iránymutatást adott ki arra vonatkozóan, hogy az internetes platformoknak ki kell iktatniuk az “egészségtelennek” ítélt tartalmakat. Az iránymutatás szerint az internetes portáloknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a felületeiken közzétett tartalmakért, beleértve a felhasználók által megosztott bejegyzéseket is. A kínai hatóságok az utóbbi időben a társadalomra nézve károsnak ítélt témák közé kezdtek sorolni több, nem politikai jellegű tartalmat, egyebek mellett a tőzsdei elemzéseket és az ismert emberekről szóló pletykákat – írta egy szeptemberi cikkében a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A tőzsdei elemzések esetében elsősorban olyan internetes kommentátorok tevékenységét igyekeznek visszaszorítani, akik az interneten közzétett bejegyzések segítségével próbálják befolyásolni a tőzsdei árfolyamok alakulását. A Tencent kínai technológiai óriáscég az útmutatás alapján több ezer független pénzügyi híroldalt számolt fel, és több mint 20 ezer bejegyzést törölt az általa működtetett, Kínában népszerű WeChat nevű közösségi médiaplatformról.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Kirúgták a Bild főszerkesztőjét

Julian Reichelt többek között női kollégáit zaklatta szexuálisan.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Kirúgták Németország egyik legnagyobb bulvárlapjának főszerkesztőjét. Julian Reicheltről kiderült, hogy a vádak szerint visszaélt a hatalmával, szexuálisan zaklatott női kollégákat, viszonyt folytatott egy kezdő újságíróval, akit aztán olyan pozícióba helyezett, amelyet a nő maga is túl nagy feladatnak tartott – írja a New York Times nyomán a Mandiner

A Bild kiadója, az Axel Springer hétfőn jelentette be, hogy kirúgta a Bild főszerkesztőjét, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem tudta meghúzni a határt a privát és a szakmai dolgai között.

A kiadóvállalat egy ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy kivizsgálja a Reichelt ellen felhozott vádakat. Először nem találtak kirúgást megalapozó bizonyítékokat a viselkedésére, nemrég azonban ez megváltozott. Az Axel Springer szóvivője ugyanakkor nem akarta részletezni, hogy milyen bizonyítékokról van szó.

A New York Times cikke szerint Reichelt viszonyt folytatott a lap egyik kezdő újságírójával – a főszerkesztő akkor 36, az újságíró 25 éves volt.

A nőnek hamarosan vezető newsroomos pozíciót adott, a nyomozás során adott vallomásában azonban a nő azt mondta, nem állt készen erre a feladatra. Mindeközben a főszerkesztő rendszeresen hotelszobákba rendelte.

Tovább olvasom