Kövess minket!

Médiapiac

Milyen volt 2015, mit várhatunk 2016-ban? II.

Aki válaszol: Dudás Gergely, az RTL Magyarország kereskedelmi igazgatója, az R-Time ügyvezető igazgatója.

(A körkérdésünkre adott válaszokat elsőként a Médiapiac szaklap 2015. november-decemberi számában jelentettük meg.)

Dudás Gergely
Milyen évet zárt 2015-ben kereskedelmi vonalon az RTL Magyarország? Ezen belül hogyan teljesített az RTL Klub, a kábelportfólió és a digitális felületek?

Mozgalmas év van mögöttünk idén is, azon szoktunk a kollégáinkkal viccelődni, hogy ha valaki mindezt 2015. január 1-jén megjósolta volna, senki nem hitte volna el. Mindemellett a gyorsan változó piacon a nézők 37 százaléka továbbra is az RTL Magyarország csatornáit választja estéről estére (ez az érték még egy nagyon picit több is, mint tavaly ilyenkor). Az RTL Klub alapvetően megőrizte közönségarányát főműsoridőben (19:00–22:59), míg az RTL3 mára egyértelműen a második kereskedelmi csatornává vált a piacon, az RTL+ pedig felnőtt az egyszázalékos közönségarány fölé. A fragmentálódó piacunkon egyre inkább a márkák segítenek a nézőknek az eligazodásban, ebben a versenyben pedig az RTL márkái a legerősebb „nézőmágnesek”. Digitális igazgatóságunkkal azon dolgozunk, hogy ez az online világban is hasonlóan legyen.

A SAP+ értékesítési modellünkkel nagyjából azon a bevételi szinten állunk, amit tavaly októberben becsültünk, és az áraink kiszámíthatóságára és tervezhetőségére sem lehet panasz idén; a teljes évet tekintve egy százalékkal az első becslésünk alatt vagyunk. Az R-Time portfóliója 2015-ben is bővült két Discovery-csatornával (TLC és ID), és ez természetesen növekedést jelentett a bevételekben is.

Zajlanak a jövő évi tárgyalások, ugyanakkor gyakorlatilag napok alatt kétpólusúvá vált néhány bejelentés nyomán a tévés piac. Ez mennyiben változtat az RTL értékesítési stratégiáján?

Értékesítési stratégiánk következetessége a magyar tévés piacon mindig is biztos pont volt, ez az előnyünk most még inkább felértékelődni látszik, nekünk nem változott az ajánlatunk, sőt a Viacom-csatornacsalád csatlakozásával még nagyobb elérést tudunk szállítani, mint eddig. Mi továbbra sem hisszük, hogy a tévé egyszerű commodity lenne, hiszen nagyon másképpen fogyasztunk különböző televíziós tartalmakat és ezekkel együtt reklámokat a nagyon eltérő márkaértékekkel rendelkező csatornákon. Ennek fényében építettük eddig is az R-Time portfólióját. Nálunk továbbra is tudnak a hirdetők külön vállalásokat tenni a csatornákon. Partnereink abban is biztosak lehetnek, hogy ha SAP+- vagy Discovery-csatornákra vagy a Comedy Centralra rendelnek reklámot, akkor ott is kapnak; nem árulunk zsákbamacskát. Abban sem korlátozunk senkit, hogy olyan célcsoportot válasszon a széles kínálatunkból (11–18 célcsoport), amely a hirdető kampányánál a leghatékonyabb. Az ügynökségeknél megvan ehhez a szaktudás és a tapasztalat, ezt a hirdetőkkel együtt el tudják dönteni. Egyszóval a mi ajánlatunk nem változik, marad ugyanaz a magas minőség és variabilitás, amit megszokott és el is vár tőlünk a piac.

Mit tapasztalnak az ügyfeleknél? Mit mutat a hangulatuk, a büdzséterveik?

A hirdetők még nagyban számolták, milyen hatással lesz 2016-ban a költésükre a 15 százalékos reklámközvetítői díj, amikor egyszer csak teljesen megváltozott a televíziós piac. Eddigi beszélgetéseink alapján nagy lett a bizonytalanság az ügynökségi és az ügyféloldalon a konkurens fellépésének köszönhetően. Minderre még rárakódik egy egyre erősebb időprés is, hiszen akinek januárban kampánya lesz, annak karácsony előtt döntenie kell. Márpedig senki sem szeretne úgy döntést hozni az éves büdzséjéről, hogy nem rendelkezik minden fontos információval. Mindazonáltal az eddigi briefek és tárgyalásaink visszaigazolják elvárásunkat a továbbra is növekvő piacot illetően. Azt azonban látni kell, a számtalan kérdőjel, amit a konkurencia maga után hagy, nem tesz jót a piacnak, bizonytalan ígéretekkel a hirdetők nem tudnak mit kezdeni.

2016-ban mekkora növekedésre számít a tévés piacon és ezen belül az RTL-portfóliót illetően?

Jövőre 3–5 százalék közötti növekedésre számítunk a piacon és ennél valamivel többre a saját portfóliónkra vonatkozólag, hiszen mi nem rejtegetünk meglepetéseket. A Viacom-csatornák érkezésével pedig az R-Time-portfólió is szépen gyarapodik. Nagyon sok mindennel készülünk a programing terén jövőre is, ahogy idén ősszel is tettük. Ezekből a tervekből már sok minden napvilágot is látott (például a Farm, a Főzd le anyámat!, a Kicsi Óriások, a Deutschland 83). Jövőre sem fogunk ölbe tett kézzel ülni.

Várható-e 2016-ban kereskedelmi vonalon jelentősebb újítás az RTL-nél?

Online videó fronton új márkát vezetünk be éppen most Full Video név alatt. Ez garantált, százszázalékos megtekintést takar a hirdetés teljes hosszára vonatkozóan, mindez professzionális videókörnyezetben.

2015-ben vezettük be a SAP+ árazási rendszert, ami bizonyított az első évben, ezt folytatjuk jövőre is, hiszen a televíziós piacnak egy biztos pontra van szüksége, és ez az R-Time és az RTL Magyarország marad 2016-ban is.

Médiapiac

Sorsdöntő tárgyalás következhet Gyárfásék perében

Komoly előrelépés várható a Fenyő-gyilkosság ügyében folyamatban lévő büntetőper keddi tárgyalásán.

Közzétéve:

Borítókép: Gyárfás Tamás az egyik korábbi tárgyaláson, fotó: MTI/Balogh Zoltán

A vádirat szerint Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa megöletésével, aki ezt nem hajtotta végre – írja a Magyar Nemzet. A Nap TV egykori producere ezt követően fordult Portik Tamáshoz, az alvilág egyik meghatározó figurájához.

Az egykori olajbűnöző a szlovák Jozef Roháčot bérelte fel Fenyő János médiamogul megölésére.

Mint köztudott, 1998. február 11-én, nem sokkal este fél hat után Fenyő autójával egy piros lámpánál várakozott a budapesti Margit körút és Margit utca sarkán, amikor egy ismeretlen fegyveres férfi a mögötte haladó autóból kiugrott, és az anyósülés felőli ablakon keresztül 20-25 lövést adott le a vállalkozóra, aki a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben indított nyomozás során az már korábban kiderült, hogy Fenyő Jánost egy szlovák bérgyilkos, Jozef Roháč ölte meg. A férfit ezért 2017-ben jogerősen életfogytiglanra ítélte a bíróság. A felbujtó személy, személyek kiléte ekkor még ismeretlen volt.

Az eljárás akkor kapott újabb lendületet, amikor Gyárfás Tamást ismeretlenek 2018-ban évekkel korábban készített hangfelvételekkel megzsarolták.

A volt producer feljelentést tett, ezt követően a nyomozók a Farkasréti temetőben találták meg azokat az adathordozókat, amelyeken Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetései hallhatók.

Gyárfás és Portik egyelőre tagad, ugyanakkor a bíróság által kirendelt eseti nyelvész szakértői vélemény szerint a rendőrség által a hangfelvételek alátámasztják a vádiratban foglaltakat.

Tovább olvasom

Médiapiac

Széll Tamás a Kossuth Rádió új rovatában is ad konyhai tippeket

Átvitt étterem címmel indul a Főmenü rádiós rovata ma a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A Duna Televízió Michelin-csillagos séfje, Széll Tamás hetente háromszor osztja meg konyhai trükkjeit a hallgatókkal.

Közzétéve:

MTVA

Szeptember 18-án, szombaton nyitott ki ismét a Főmenü konyhája a Duna Televízión. A népszerű gasztroműsor második évadában Széll Tamás, Bocuse d’Or döntős séf új társsal, Böröcz Zsófiával készíti el a fogásokat.

A konyha Átvitt étteremként a Kossuth Rádióban is megnyílik, hogy hétköznap se maradjanak a hallgatók gasztroélmény nélkül. Sőt, a délelőtt hallott tippeket, trükköket hasznosítva akár már este is elkápráztathassák az otthoni vacsoraasztalnál ülőket.

Széll Tamás ugyanis a Kossuth Rádió Napközben című adásában egy héten háromszor: hétfőn, szerdán és pénteken osztja meg tanácsait, fantasztikus ötleteit

– közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

A Főmenü házigazdája a rádió riporterének, Babucs Krisztának árulja el például, hogy miként és milyen borokat célszerű használni a főzéshez, de segít eligazodni az olajok világában is. Ezen kívül terítékre kerül rengeteg gyakorlati tipp a fokhagymapucolástól, a tökéletes sült cékla készítésén át az édesburgonya sokszínű felhasználásáig.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szijjártó: Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság ellen

Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.

Közzétéve:

MTI/EPA/Shawn Thew

Szijjártó Péter bejegyzésében kifejtette, az amerikai szenátor azért bírált egy amerikai televíziós újságírót, mert elmondta a saját véleményét Magyarországról, “amely történetesen nem esett egybe a liberális mainstream hazánkkal szembeni hazugsághadjáratával”.

Kiemelte, Mitt Romney a kormányt azzal vádolta, hogy a népakarattal szemben kormányoz, “holott a népakarat a választáson fejeződik ki, márpedig mi egymás után háromszor kaptunk kétharmados felhatalmazást egy olyan választási rendszerben, ahol mindenkinek egyenlő súlyú szavazata van, függetlenül a lakóhelyétől”.     

“Demokráciát és sajtószabadságot féltő NGO-k, ébresztő!” – zárta üzenetét Szijjártó Péter.

Tovább olvasom