Kövess minket!

Médiapiac

Mesterséges intelligencia kontra szerzői jog

Napjaink egyik legfontosabb tudományos kérdése, hogy mi a jövője a mesterséges intelligenciának, és ennek függvényében például a gazdaságnak, az információs társadalomnak, sőt magának az emberi fajnak. Ugyan szokatlan felvetés, de léteznek olyan peremterületek, ahol a mesterséges intelligencia és a szerzői jog érdekei és értékei is találkoznak.

Isaac Asimov 1976-os, A két évszázados ember (The Bicentennial Man) – majd Asimov és Robert Silverberg ennek alapján készült 1992-es, A pozitron-ember (The Positronic Man) – című írásában Andrew (NDR-113), egy háztartási robot emberré válásának rögös, kétszáz éves folyamatát ismerhetjük meg. Az 1999-ben Robin Williams főszereplésével megfilmesített alkotás Asimov robotvilágának egyik legérdekesebb darabja, amely olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az érzelem és értelem, a rabszolgaság és szabadság, a szerelem, a humanizmus, a szellemi kreativitás. A történet egyik fontos eleme, hogy Andrew a háztartási feladatainak kötelességszerű teljesítése mellett örömét leli a fafaragásban. Ennek eredményeként olyan kreatív alkotásokat hoz létre (például kakukkos órákat), amelyeket a robot tulajdonosa, Richard Martin részben Andrew javára értékesít. A rendkívül szerteágazó, összességében a „mi az ember?” kérdésre választ kereső mű így egy apró szeletében a szerzői jog és a mesterséges intelligenciával rendelkező, önmagát folyamatosan fejlesztő robot viszonyrendszerét is körbejárja.

Ha Asimov robotvilága valósággá válna, és a szerzői jog jelenlegi paradigmája fennmaradna, Andrew egyáltalán nem rendelkezhetne szerzői jogokkal. A szerzői jog jellegéből adódóan csak az emberek kreatív alkotásait védi. (Rendkívül érdekes vita alapja lehet, hogy a történet szerint Andrew emberként hunyt el, mivel pozitronagyának élő szövetre cserélését követően az arra illetékesek elismerték az emberi mivoltát. Más szóval halála pillanatában Andrew már nem robot, hanem ember volt, akit megillethettek a szerzői jogok.)

A mesterséges intelligencia fejlődése jelenlegi ütemét látva azonban reális kérdésként merülhet fel, hogy egy ember gyártotta, de az algoritmusai által gyűjtött adatok segítségével önmagát továbbfejlesztő szoftver vagy robot képes lehet-e olyan alkotást létrehozni, amely elvben kielégíti a szerzői jogi védelem minimumkövetelményét: az egyéni, eredeti jelleget.

Ehhez a kérdéshez azonban nem csak a szerzői jog hagyományos irányából közelíthetünk. A szellemi alkotások kereskedelmi vonatkozásait középpontba emelő TRIPS-megállapodás 1994-es elfogadása óta világos, hogy a szerzői jogban már nem a kulturális jellegzetességek dominálnak. (Reálisan már ezt megelőzően is a kizárólagos vagyoni jogok bírtak nagyobb relevanciával, de a szerző személye és az őt megillető, személyhez fűződő jogok legalább akkora figyelmet érdemeltek, különösen az európai országokban.) Így Andrew és bármely más, mesterséges intelligenciával rendelkező entitás alkotómunkáját megközelíthetjük a puszta értékesíthetőség irányából is.

Hogy ez a gondolat mennyire nem irracionális, azt például a DogVinci „művésznéven” ismert fekete labrador 65–350 dollár közötti áron értékesített festményei, sőt az ezek mintájával előállított, 195 dollárért kapható nyakkendők ténye is igazolja. Az 1960-as években pedig egy Peter névre hallgató csimpánz Pierre Brassau művésznév alatt kiállított festményei eredményeztek majdnem osztatlan sikert a műkritikusok körében. Ahogy Andrew, úgy DogVinci és Pierre Brassau/Peter sem rendelkezik szerzői jogokkal. Ezekre azonban nincs is szükség, ha a kérdés az, hogy a kreatív festmények és más művészeti alkotások bevételt termelhetnek-e (Richard Martinnak, DogVinci tulajdonosának vagy a Pierre Brassaunak otthont adó állatkertnek).

A gépek kreatív alkotásai nem csak Asimov világában léteznek. Ismert olyan algoritmus, amelyik álomképeket fest, amelyik zeneművet alkot, amelyik haikut ír, vagy amelyik csiripel a Twitteren. A Project Debater algoritmusa pedig érvelni és beszédet mondani tanult meg. Ráadásul olyan jól sikerült, hogy harcedzett szónokokat megszégyenítő alapossággal tudta kifejteni álláspontját egy általa addig nem ismert kérdésben.

Hogy ezek a potenciálisan szerzői műként is értékelhető tartalmak mennyire esztétikusak, szebbek-e, kellemesebbek-e, mint egy emberi alkotás, ugyancsak vita tárgya lehet. Yuval Noah Harari Homo Deus című híres könyvében említi azt a zenei párbajt/kísérletet, amelyben a közönségnek arról kellett véleményt formálnia, hogy az előadott három zenemű közül melyiket írta Bach, melyiket a David Cope zeneprofesszor által fejlesztett EMI (Experiments in Musical Intelligence) algoritmus és melyiket Steve Larson, az Oregoni Egyetem zeneprofesszora. A kutatók és a komponistapárbajt kezdeményező Larson legnagyobb megdöbbenésére a közönség az algoritmus zeneművét vélte Bach alkotásának (mondhatni, a „legszebbnek”), Bachét Larsonénak és Larsonét az algoritmusénak (mondhatni, a „leggépiesebbnek”).

Igaz, hogy ennek a kísérletnek és általában véve a „szépségnek” a szerzői jog világában semmi relevanciája nincs, mert a jogszabályok nem védik az esztétikumot (ahogy egy mű minőségi és mennyiségi jellegzetességeit sem). A szerzői jog csak az egyéni, eredeti alkotásokat védi, amelyeket szerzője saját maga kreált szellemi energiáinak segítségül hívásával, mások művének szolgai másolása nélkül. A szerzői jog világában nemcsak Beethoven vagy Picasso darabjai részesülhetnek így védelemben, de az erősen rétegstílusnak tekinthető indusztriális metál, a számos társadalomban nyíltan is megvetett pornográf tartalmak vagy az átlagember számára csekély szépséget tükröző, művészi installáció céljából kiállított piszoár is.

Ami mindezekben – ideértve az algoritmusok álomképeit, zeneműveit, haikuit, beszédeit, tweetjeit is – közös, az az értékesíthetőség lehetősége. Vagyis bár a szerzői jog jelenlegi állása szerint nem vitás, hogy a mesterséges intelligenciát nem illeti meg a jogvédelem, ám ez könnyen meddő kérdéssé válhat. A mesterséges intelligencia működtette algoritmusok alkalmasak az adatok olyan szintű feldolgozására, amely addig nem tapasztalt mélységű adatbázisokat hoz létre, számítógépes szoftvereket szül, esetleg 3D-s nyomtatás révén iparilag hasznosítható alkotásokat vagy műremekeket hoz létre. Ezek pedig szerzői jogi védelem nélkül is komoly bevételeket eredményezhetnek fejlesztőik javára.

Igaz, jelenleg nem algoritmusok zeneműveit hallgatjuk (az EMI szoftvernek amúgy volt lemezszerződése), nem az ő festményeiket nézzük a múzeumokban (bár az interneten akadálytalanul hozzáférhetünk ilyenekhez is), politikai beszédírónak (és szellemírónak) is hús-vér embereket alkalmazunk még, és egyelőre a Project Debatert sem tervezik a fejlesztői értékesíteni. Ritka kivétel, hogy a már említett David Cope-nak egy másik algoritmusa, az Annie haikukat is írt. Ezek közül Cope többet is beválogatott a Comes the Fiery Night – 2,000 Haikus by Man and Machine című gyűjteménybe. Igaz, nem tudni, melyik haiku az Annie és melyik ember alkotása.

Ennek ellenére senki nem dőlhet hátra azt gondolván, hogy a művészetek, a tudományok és az irodalom területén ne történhetne gyökeres fordulat. Könnyen előfordulhat, hogy előbb szűkebb körben (például a big data elemzésekor), majd tágabb körben (például mesterséges intelligencia által komponált zeneművek internetes rádiója révén) központi szerephez fognak jutni az algoritmusok.

Jelenleg is számos olyan szoftver létezik, amely formálja, sőt egyenesen irányítja a tartalomfogyasztást és azon keresztül a közízlést. Különösen a zenei streaming világában jutnak központi szerephez azok a programok, amelyek monitorozzák a közönség/előfizetők fogyasztási szokásait. Ez a dal nem tetszett, mert gyorsan átugrottam? A program tanul, és legközelebb hátrébb sorolja a „véletlen” játszási listán az adott darabot. Ez a dal tetszett? Akkor legközelebb egy hasonlót is ajánl a szolgáltatás a fogyasztónak, hátha az is elnyeri a tetszését. Ugyanez a logika uralkodik az Amazon online könyvesboltjában is. Mi a közös Harari már említett Homo Deus című könyvében és Bob Woodward Fear – Trump in the White House című bestsellerében? Tartalmilag vélhetően nagyon kevés (utóbbit nem állt módomban elolvasni), ám az Amazon szerint sokan azok közül, akik Harari könyvét megvették, ugyancsak beszerezték Woodward írását.

Ezek az algoritmusok komoly hatással lehetnek a szerzői jog világára. Miközben nem lehet elmenni a bennük rejlő praktikum mellett, a bennük rejlő veszélyek sem elhanyagolhatóak. Ahogy hosszú ideje a rádiók is komoly szűrésen átesett hangfelvételeket játszanak csak, úgy az is reális lehetőség, hogy a digitális piactereken a népszerű művek aránytalanul elnyomják majd a kevésbé népszerűeket. Lesz első osztályú tartalom, és lesz minden más. Csak az kerülhet az első osztály luxusába, vagy épp kerülhet ki onnan, akit az algoritmus akar ott elhelyezni vagy onnan eltávolítani.

Hosszú távon – ha egyelőre megmaradnak az emberi alkotók a zene, a film, a televízió stb. világában – ez tovább fokozhatja a már most is jól megfigyelhető „blockbusterjelenséget”. Más szóval sok előállító inkább biztosra megy majd, olyan tartalmak gyártására fogja fordítani erőforrásainak számottevő részét, amelyeket az algoritmus „borítékolhatóan” fel fog venni az első osztályba. Nehezen vitatható, hogy az minősül népszerűnek, amit a közönség szeret. Ezért lehet az, hogy egy szuperhősös történet sokkal nagyobb bevételt generál manapság, mint egy történelmi dráma, pedig mondavalóját tekintve messze nem kérdéses, melyik „értékesebb” darab. A szerzői jog szempontjából persze mindez mellékkörülmény. Ami fontos, hogy a fogyasztó hozzájusson ahhoz a tartalomhoz, amiért hajlandó fizetni. Ezért lehet az, hogy bár a mesterséges intelligencia potenciális veszélyt jelenthet az emberi alkotók jövőjére nézve, a tartalom-előállítók minden korábbinál hatékonyabb és hűségesebb szövetségeseként tevékenykedhet.

A szerző a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának habilitált docense.

Médiapiac

A közmédia is csatlakozik a gödöllői természetfilm fesztiválhoz

A hétvégi tudósítás mellett tematikus filmekkel is készül a csatorna.

Közzétéve:

Borítókép: A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál molinója a gödöllői kastély kerítésén, fotó: MTI / Máthé Zoltán

Helyszíni bejelentkezésekkel csatlakozik az M5 kulturális csatorna a pénteken kezdődő gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválhoz.

Az eseményről helyszíni bejelentkezésekkel informálja nézőit a közmédia május 27. és 29. között. A cél az, hogy a képernyő előtt ülők mindennapjaikban tegyenek hatékony lépéseket a természetvédelemért és a fenntarthatóságért – közölte az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.

A hétvégi tudósítás mellett tematikus filmekkel is készül a csatorna. A természetfilmes forgatag aktualitásairól Galán Angéla és Hamar Donát műsorvezető számol be, ők a csatorna közösségimédia-oldalán online is időről időre bejelentkeznek a fesztivál történéseiről.

Tovább olvasom

Médiapiac

Új vezérigazgató az Invitech élén

A tulajdonos 4iG Nyrt. azt várja el Bőthe Csabától, hogy a vállalati ügyfelek piacán vezető szerepet érjen el vezetékes hang- és adatszolgáltatások értékesítésében.

Közzétéve:

Az Invitech ICT Services Kft. vezérigazgatója július 1-jétől Bőthe Csaba – közölte a telekommunikációs társaság az MTI-vel.

Az új vezető Gerald Grace-től veszi át a vezérigazgatói feladatokat.

A közlemény szerint

Bőthe Csaba tapasztalt szakember, akitől a tulajdonos 4iG Nyrt. azt várja, hogy a vállalati ügyfelek piacán vezető szerepet érjen el vezetékes hang- és adatszolgáltatások értékesítésében.

Az Invitech 2021-ben került a 4iG tulajdonába. A tranzakció indoklása szerint a társaság stratégiai fontosságú eszközökkel rendelkezik a nagysebességű adatkommunikáció, illetve a hálózati- és távközlési infrastruktúra területén, szolgáltatásaiban és infrastruktúrájában jelentős növekedési lehetőségek rejlenek.

Utolsó nyilvános beszámolója szerint a budaörsi központú Invitech 2019-ben több mint 26 milliárd forint, 2020-ban majdnem 25 milliárd forint árbevétellel zárt. Az éves eredmény eközben 451 millió forintról 3,1 milliárd forintra nőtt.

Tovább olvasom

Médiapiac

Több mint kétmillió forintos bírságot szabott ki az NMHH

Több mint kétmillió forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa helytelenül közzétett politikai reklámok miatt.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az NMHH Kommunikációs Igazgatóságának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a megrendelő megnevezésének és a megkülönböztető figyelemfelhívás hiánya miatt rótták ki a bírságot a Médiatanács e heti ülésén. A tanács helytelenül közvetített virtuális reklám miatt is figyelmeztette a szolgáltatót.

Azt írták: a testület hatósági ellenőrzésen vizsgálta a TV2 szolgáltatóját és 2,062 millió forintos bírságot rótt ki rá. A csatornán februárban pillanatreklámként és reklámként leadott, “Digitalizáció” és “Digitalizáció/gyerekek/legnagyobbvállalkozás.hu” elnevezésű, reklámként összesen 1031 esetben leadott közleményeket a tartalmuk alapján politikai reklámként kellett volna közzétenni az erre vonatkozó megkülönböztető figyelemfelhívással és a megrendelő egyértelmű megnevezésével. A két közlemény üzenetével, szín- és formavilágával a Megoldás Mozgalom nevű politikai párt népszerűsítését szolgálhatta – tették hozzá.

A testület emellett figyelmeztette a szolgáltatót, mert szintén februárban az Exatlon Hungary című műsorban közzétett, a Szerencsejáték Zrt. Tippmix játékát népszerűsítő virtuális reklám kezdetekor és végén nem szerepelt figyelemfelhívó jelzés.

Beszámoltak arról is, hogy médiatanács 50 ezer forintos bírságot szabott ki a Best FM szolgáltatójára, amiért egy februári adáshéten szerződéses vállalásaihoz képest kevesebb hírt tett közzé.

Tovább olvasom