Kövess minket!

Médiapiac

Megszólal a Retro Rádió műsorgyártója: „Várható a harc”

Kisebb fennforgást okozott a rádiós piacon, hogy a napokban Retro Rádió néven új adó indult a a Rádió Q frekvenciáján, a budapesti 99,5 MHz-en. Ezzel versenytársat kapott ugyanis az egyik leghallgatottabb fővárosi rádió, a Sláger FM. Ráadásul az új rádió fő műsorbeszállító cége egyben a Rádió1-nek is készít műsort, amit szintén szokatlannak tartanak a piacon. A társaság tulajdonosát, Bertók Lászlót a tervekről, a tulajdonosi szerkezetről és a piacon felröppent pleykákról kérdeztük.

Fix programigazgatói pozíciót hagy maga mögött azért, hogy saját céget alapítson. Miért?

Kilenc rádiónál dolgoztam az elmúlt két évtizedben a Sláger Rádió indulásától mostanáig, és mindegyik sikeres és népszerű adó volt. Az elmúlt években mindig a konkurenciához hívtak dolgozni, és sokszor előfordult, hogy az újjal a saját előző munkámat kellett „legyőznöm”.

Korábban Amerikában találkoztam azzal az üzleti modellel, amelyben több rádió is tartozik egy cég üzemeltetése alá, és arra gondoltam, hogy itthon is ez lenne a legjobb.

A hallgatókat is jobban ki lehet szolgálni úgy, hogy az egyik rádió nem a másikat akarja lenyomni, hanem együtt minél több hallgatói igényt próbálnak kielégíteni. Ha például egy gyártócégen belül, profi csapattal csinálsz egy oldies rádiót, egy top40-et játszó adót, mellé sport, vagy akár newsandtalk formátumot, több különböző célcsoportot is le tudsz fedni egyszerre. Ha a tulajdonosok megértik azt, hogy ez a fajta konkurencia nem bántja a másikat, hiszen nem egymástól vesznek el, ez egy jó szinergiát fog alkotni.

Piacon most azt találgatják, hogy mi a valódi cél a Retro Rádió elindításával. Van egy olyan teória, amely szerint a Sláger FM gyengítésére hozták létre. Erről mit tud?

A Retro Rádió és a Sláger FM zenei kínálata nem teljesen azonos, a Sláger leginkább a kilencvenes évek zenéit játssza, a Retro pedig kifejezetten oldies formátum, a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek slágereivel, de van átfedés a kettő között, úgyhogy azt gondolom, hosszú távon a hallgatottsági adatoknál várható majd harc. Egy ilyen versenyhelyzet nyertese a hallgató, akit mindkét rádió a lehető legjobb tartalommal akar majd kiszolgálni.

Azt is hallani, hogy Retro Rádió valóban Andy Vajna érdekeltsége.

A Retro Rádió nem Andy Vajna érdekeltsége, Tamás Ákos a tulajdonosa.

Ha nem Vajna áll a háttérben, miért éri meg a két tulajdonosnak, hogy ugyanazzal a csapattal dolgozzanak?

Egyelőre e két rádió tulajdonosával sikerült megállapodnom. Teljesen bevett akár külföldön, akár a hazai internetes, vagy akár a tévés piacon, hogy ugyanaz a menedzsment különböző műsorokat különböző tulajdonosoknak gyárt, ideje, hogy a rádiók is elkezdjenek így működni. Az összesítésnél pedig nem csak egy jobb rádiót kapnak a tulajdonosok, hanem gazdaságilag is jobban megéri nekik velünk dolgozni, mint két különböző saját csapattal. Nem kell két irodát bérelni, nem kell két marketinges, kitelepüléseknél nem kell két különböző csapat, a kollégáink mindent el tudnak végezni, csökkennek a költségek.

A Rádió1 és a Retro Rádió a legkevésbé sem jelent egymás számára konkurenciát, a zenei kínálatuk élesen elválasztja őket egymástól.

Le kellett ülnöm velük,és meggyőznöm őket, hogy számukra csak előnyökkel jár ez a konstrukció. Sikerült, így mindkét adó műsorgyártását és üzemeltetését a Radio Factory végzi. A tulajdonosok megértették, hogy azt a szakmaiságot, és hozzáértést, amit a csapatommal hozni tudunk, máshol nem kapják meg. Nem minden rádiót lehet ugyanazzal a csapattal üzemeltetni, ez tény, de ennek a két rádiónak teljesen más a célcsoportja és a műsorstruktúrája, és én el tudtam fogadtatni a tulajdonosokkal, hogy mindkettőjük számára előnyös, ha két ilyen termék egy kézben van.

Az eltérő profil miatt teljesen másfajta műsort kell majd gyártania a két rádiónak. Kikkel fog együtt dolgozni, akik egyszerre képesek ilyen műsorokat készíteni?

Az elmúlt közel húsz évben a legjobb szakembereket gyűjtöttem magam köré, akikkel dolgozom most is. Minden területet lefedünk, a műsorgyártástól a promógyártáson át a zenei kínálat összeállításáig. A legjobb szakemberekkel dolgozunk most együtt. Évek óta megvan a fejemben, hogy ha egy ilyen céget csinálnék, kivel fogok majd együtt dolgozni, és sikerült is megnyernem mindenkit, akit szerettem volna.

Az elmúlt évekről beszél, mikor született meg az ötlet?

Nagyon sokszor megpróbáltam már összehozni egy ilyen kooperációt, de eddig nem jött össze az, hogy egy asztalhoz ültessem a tulajdonosokat.

A Viacomnál töltött időszak alatt konzultánsként már dolgoztam együtt több rádióval is, amelyeknek a vételkörzete nem ért össze. Sőt, a Rádió 1 indulásakor is volt olyan helyzet, hogy párhuzamosan vittem több rádiót, hiszen az adók zenei kínálata teljesen más volt, de ez csak rövid ideig működött, a tulajdonosok ekkor még nem voltak nyitottak erre.

Miért működne jobban egy begyártó cég, mint egy saját, belső csapat?

Magyarországon nincs annyi ember, aki ennyi rádiót magas színvonalon tudna csinálni.

Négy-öt rádióra elég ember van, és annál sokkal több adó szól jelenleg is csak Budapesten, a vidékről nem is beszélve, ahonnan a fővárosi rádiók hozzák fel folyamatosan a legtehetségesebb kollégákat. A nap végén, ha nem találsz ki valamilyen megoldást, az iparág fog veszíteni a minőségből, és ezzel a hallgató veszítene.

Hány rádiót tud kiszolgálni egyszerre?

Jelenlegi kapacitásunkkal azt gondolom, hogy akár párhuzamosan négy-öt rádiót is ki tudunk szolgálni tartalommal. Stúdióink vannak, amelyeknek a kihasználtsága még nem 100 százalékos, és tökéletesen alkalmasak arra, hogy műsorokat gyártsunk. Akár olyan műsorokat is tudunk készíteni, amelyeket egyenként nem érné meg legyártatni a tulajdonosoknak, de én megpróbálom ki gazdálkodni a költségvetésből, és így extra tartalmat is kapnak ők is, a hallgatók is. Több ilyen műsor ötlete van a fejemben, a jövő zenéje, hogy melyiket fogjuk tudni először megvalósítani, és melyik adón.

 

Bertók László Amerikában tanulta a szakmát. Eddigi pályája során 9 rádió indított el vagy pozícionált újra. Programigazgatóként részese volt a csapatnak, amely sikerre vitte többek között a kilencvenes években a Sláger Rádiót, majd a Roxy Rádiót. Az első Rádió 1 felépítésében is részt vett, dolgozott stratégiai tanácsadóként nagyobb vidéki rádióadóknál, majd 2013 és 2015 között a Viacomnál mint talent music manager dolgozott a közép-kelet európai régióban és Izraelben. 2015-ben visszatért a rádiózáshoz, az ő és csapata nevéhez fűződik az egykori Juventus Rádió újrapozícionálása Sláger FM-ként. 2016-ban az akkor újrainduló Rádió 1 programigazgatója lett. 2016 év végén a Rádió 1-el leszerződtette a hazai rádiózás nagyágyúit, Sebestyén Balázsékat, és 2017 végére kollégáival együtt felépítette a jelenleg 27 frekvencián sugárzó hálózatot.

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Komoly karriert futott be a közmédia Országjáró című műsora

Eddig is több díjjal jutalmazták a hat éve futó műsort – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 műsorában hétfőn.

Közzétéve:

Róka Ildikó szerkesztő, gyártásszervező (b) és Móczár István rendező, operatőr (k) átveszi a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című műsornak járó Hungarikum Liget Média-díjat Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyûlés alelnökétõl (j2), Lezsák Sándorné Sütõ Gabriellától a Hungarikum Liget alapítójától (j) és Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől (b) a veszprémi díjátadó gálán 2024. március 21-én, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Siklósi Beatrix annak kapcsán beszélt erről, hogy a közmédia két műsora, a Kossuth rádión hallható Országjáró és a Duna csatornán látható Ízőrzők sorozat múlt héten elnyerte a Hungarikum Liget Média-díjat.

A csatornaigazgató elmondta, büszke a műsort készítő csapatra, amelynek tagjait mindenhol nagy szeretettel várják.

A munkatársak óriási munkát végeznek, hétről hétre egy ötórás műsort állítanak össze

– mutatott rá.

Domokos István, az Országjáró felelős szerkesztője, műsorvezető arról beszélt, hogy

a műsor fennállása óta eddig 457 településen jártak és 13 500 riportalanyt szólaltattak meg. Mint mondta, a műsor kaput nyit a világra, megmutatja a helyben élők mindennapjait, az emberi értékeket, kincseket, amire az ott élők büszkék, a műsor készítőinek pedig fontos, hogy ezeket bemutathatják.

A díj megtiszteltetés számukra, és öröm volt a díjátadón újra találkozni azokkal az emberekkel, akiket a műsorban már bemutattak – mondta Domokos István.

Siklósi Beatrix közölte, hogy a díjjal járó 1,5 millió forintot az Országjáró stábja a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány legutóbbi kedvezményezettjének, a koraszülött gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központnak ajánlotta fel.

Tovább olvasom