Kövess minket!

Médiapiac

Megjelentek a nagytőkések a francia sajtótulajdonosok közt

Szabályos médiabirodalmakat hoznak létre.

MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A brüsszeli Európai Parlamentben aligha jutna valaki eszébe, hogy vizsgálatot kezdeményezzen a francia médiaviszonyokról. Hiszen ez egy „normális” ország, a demokratikus liberalizmus egyik fellegvára, nehogy már valaki is hiányosságokat és kivetnivalót találjon a sajtószabadságban. 

Ám mostanában Párizsból aggasztó jelekről számolnak be a nyugati világ jeles őrkutyái, mint az amerikai The New York Times és a brit Financial Times. A francia sajtótulajdonosok közt megjelentek a nagytőkések, mintha eddig nem léteztek volna, akik szabályos médiabirodalmakat hoznak létre. 

Eddig ez különösebben nem izgatott senkit, ugyanis a médiaguruk szinte kivétel nélkül baloldali szellemiséget ápoltak. Ám most elég erőteljes belépővel megjelent Vincent Bolloré, a Vivendi elnöke, aki sajtótermékeivel határozottan kiállt a jobboldal, sőt annak is a szélén elhelyezkedő Éric Zemmour volt újságíró elnökválasztási esélyeinek felkarolásában – írja a Magyar Nemzet

A breton Bolloré, aki szállítási és logisztikai területen szerezte vagyonát, és emellett erőszakos üzletpolitikájáról híres, sohasem takargatta jobboldali kötődését. Nicolas Sarkozyt 2007-ben támogatta elnöki ambícióiban. Lett is nagy botrány, amikor a megválasztott elnök egy hétre „bérbe vette” jachtját, hogy így pihenje ki a kampány fáradalmait és ünnepelje meg győzelmét.

Jelenleg Bolloré tulajdonában van a CNews televíziós hírcsatorna, az Europe 1 rádióadó, a Journal de Dimanche, a vasárnapi napilap, a híres Paris Match hetilap és még tucatnyi magazin.

Két éve a Lagardere-médiacsoport fő részvényese. Tervei közt szerepel a TF1, a legnézettebb francia tévécsatorna megszerzése is, de legalább valamiféle együttműködés kiharcolása a tulajdonos Bouygues családdal, amely a tévéhirdetések pia­cán hetven százalékot birtokol. Ha Bolloré valahova belép, az egyet jelent azzal, nemcsak hogy megválik az eddigi vezetőségtől, de hamarosan a szerkesztőség stílust is vált.

Így történt ez most is, Zemmour támogatásakor, felsorakozott mögé a francia média Bolloré-része. Olyan témákat tettek a kampány fő helyére, mint a migráció, az iszlám, a bűnözés és a terrorizmus. Nem lehet elvitatni, hogy az esszéista Zemmour és az őt támogató Bolloré miatt a franciák zöme ráébredt, hogy ezek a fontos problémák. Talán öt év múlva be is érnek.

A másik oldal, Emmanuel Macron és csapata még az előbbinél is nagyobb szponzort tud maga mögött. Bernard Arnault, a luxustermékeket forgalmazó LVMH konglomerátum vezetője, aki harcban áll a világ leggazdagabb vállalkozója címért, olyan lapokat birtokol, mint a Les Échos, a Le Parisien, és a vején, Xavier Nielen keresztül a Le Monde médiacsoport.

Ők sem rejtik véka alá rokonszenvüket, amely a jelenlegi elnökhöz húz.

Arnault-ról az hírlik, hogy csak nagyon ritkán veszít. Ha megnézzük, hogy ki nyeri meg a két hét múlva esedékes elnökválasztás első fordulóját, akkor a jelek szerint jó lóra tettek. A felmérések alapján az első körben – szinte kampány nélkül – Macron toronymagasan diadalmaskodni fog, harminc százalék körüli eredménnyel. 

Tizen-egynéhány százalék lemaradással a három jobboldali jelölt – Le Pen, Zemmour és Pécresse – közül kerül ki az, aki rá két hétre megmérkőzik Macronnal. De legyen bárki is, semmi esélye sincs. 

Az orosz–ukrán háború mindent tarol, és ebben Macron, mint hal a vízben, úgy lubickol. A francia szenátus a múlt hónapban azt vizsgálta meg, hogy egy 1986-os elavult médiatörvény megújításakor mire kellene ügyelniük. Valahogy útját kell állni a sajtóban eluralkodó milliárdosok összecsapásának. 

Az egyértelmű, hogy a nagyvállalkozók így próbálnak meg politikai befolyást szerezni a választások eldöntésére. Az amerikai és ázsiai médiaviszonyokhoz képest a francia helyzet nem is oly tragikus – nyugtathatták egymást a szenátorok. De független média, olyan állat nincsen. Mindenki be van kötve valahova.

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök

Médiapiac

Médiaszolgáltatókat büntetett, figyelmeztetett a médiatanács

Jogsértések miatt figyelmeztette a Hír TV és az FM 103.9 – A ROCK rádió szolgáltatóit a médiatanács, a Kossuth rádió médiaszolgáltatóját pedig bírsággal sújtotta – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága.

Közzétéve:

Pixabay

Közleményükben azt írták: a Kéklótusz apáca kalandjai című tibeti népmesét kora este, gyerekeknek szóló felvezetéssel, 12 éven aluliak számára nem ajánlott minősítéssel sugározta a Kossuth rádió április 8-án. A médiatanács vizsgálata megállapította: a történet “annyi halált és erőszakot tartalmazott”, hogy az káros lehet a gyermekek személyiségfejlődésére, ezért a médiaszolgáltatónak a műsorszámot 16 éven aluliak számára nem ajánlott korhatári kategóriába kellett volna sorolnia és 21 óra után sugároznia. Az eset a kiskorúak kiemelt védelmére tekintettel súlyos jogsértésnek minősül – írták.

A médiatanács 200 ezer forintos bírságot rótt ki a közrádió médiaszolgáltatójára, amelyet az ismételt jogsértés miatt a vezető tisztségviselőnek szóló 50 ezer forintos bírsággal egészített ki – ismertették.

Márciusban és áprilisban 91 alkalommal tett közzé a Hír TV társadalmi célú reklámot a megrendelő megnevezése nélkül, megsértve ezzel a médiatörvény vonatkozó bekezdését – állapította meg a hatóság.

Azt írták: a Választás 2022 című társadalmi célú reklámok részvételre buzdítottak az országgyűlési választásokon, azaz állampolgári jogok gyakorlására hívták fel a figyelmet, a fogyasztói érdek tehát nem sérült súlyosan azzal, hogy a közleményben nem nevesítették annak megrendelőjét, ezért a médiatanács csak figyelmeztetésben részesítette a televízió szolgáltatóját.

Az FM 103.9 – A ROCK budapesti kereskedelmi rádió szolgáltatója a vizsgált hét napból ötben megsértette a reggel 6 és 9 óra közötti, valamint a délután fél 5 és fél 8 közötti idősávokra, napi négy-négy alkalommal budapesti közlekedési hírek sugárzására vállalt kötelezettségeit – állapította meg a médiatanács hatósági ellenőrzése során. A jogsértés csekély súlya miatt a testület nem szabott ki bírságot, hanem figyelmeztetésben részesítette a rádió médiaszolgáltatóját.
A hatóság közleményében arról is beszámolt, hogy lezárták a Mezőtúr telephelyre meghirdetett kisközösségi rádiós pályázatát, amelynek nyertese az egyedüliként pályázó Actor Média Kft. lett, valamint elfogadták a Barcs 102,7 MHz frekvenciára, kereskedelmi rádiószolgáltatásra kiírt pályázat tervezetét.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Egy évtizedig írt fikciót az unatkozó háziasszony a Wikipédiára

Milliónyi szóra rúgott a munkássága, kitalált középkori történelemben utazott.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Komoly botrány tört ki a Wikipédia háza táján, miután egy furcsaságokra panaszkodó bejelentés miatt indult vizsgálat során kiderült, hogy a közösségi enciklopédia kínai nyelvű kiadásában valaki tizenkét éven keresztül kitalált sztorikkal tette színesebbé a középkori történelmet.

A legalább négy szerkesztésre regisztrált profiljának egyike után „Zhemao” néven ismertté vált kínai nő 2010-ben kezdett történeteket fabrikálni, bő egy évtized alatt 206 hamis információkat tartalmazó szócikket írt és több száz másikat módosított, több milliónyi szóra rúgott a munkássága. Elsőként a Csing-dinasztia egyik hírhedt tagjának életét tette még színesebbé, majd 2012-től kezdve javarészt az orosz történelmet turbózta fel a fantáziájából kipattant történetekkel, két korai szláv törzs véres háborúját kiindulópontként használva.

A fantasy kategóriás tartalmainak és kínai fiókjainak törlését követően Zhemao bocsánatkérő levelet tett közzé az angol nyelvű Wikipedián, állítása szerint nagyon érdekli a történelem, és bánja a tetteit. Amint azt az Origo.hu írja, agáról is hazudott korábban, nem egy Oroszországban dolgozó kínai diplomata orosz történelemre szakosodott lánya, hanem főállású háziasszony, középfokú végzettséggel.

A jelenlegi tudásából nem tud megélni, de szeretne valamiféle … való nonszenszírás helyett tisztességes munkával töltse ki a szabadidejét.

Tovább olvasom

Médiapiac

A HírTV-hez igazol Jeszenszky Zsolt

A HírTV-n folytatódik a nagy sikerű Politikai hobbista című műsor Jeszenszky Zsolt vezetésével. A július 10-én, vasárnap este 20.10-kor debütáló hírshow-ban a szereplők kendőzetlen őszinteséggel, gyakran fanyar humorral tárgyalják ki a legfontosabb hazai és nagyvilági híreket, aktualitásokat.

Közzétéve:

Fotó: HírTV

A szókimondó stílusáról ismert véleményvezér, Jeszenszky Zsolt személyisége és csapata a garancia, hogy a műsor egyszerre lesz komoly és vicces, valamint minden, az adásban felmerülő téma nyíltan és merész tálalásban kerül majd terítékre. Az Antall-kormány egykori külügyminiszterének fia, aki 25 évet töltött a zeneiparban, önmagát többek között gasztromániákusként és Jézus-rajongóként is jellemzi, mára a jobboldal egyik legismertebb megmondóemberévé vált – írta a csatorna internetes oldala.

Zsolt megnyilvánulásait a legnagyobb közösségi portálon közel ötvenötezer ember követi és a közéleti konferenciák, események gyakori szereplője és felszólalója. 

A Politikai hobbista műsorral az alkotók célja az, hogy a közéleti kérdéseket a hír merev műfajától picit eltérően emészthetőbb, közérthetőbb, könnyedebb formában közvetítsék a nézőknek több nézőpontból is megvilágítva.

Jeszenszky Zsolt a műsor kapcsán elmondta: „Nagy örömömre szolgál, hogy a kis csapatommal együtt ezentúl a HírTV nagyobb csapatát erősíthetem. És itt, ezennel meg is ígérem: minden káromkodásért megcsinálok majd öt fekvőtámaszt.”

Nagyon örülünk Zsolt csatlakozásának, hogy a műsorát a HírTV-n folytatja. Érkezésével hiszünk abban, hogy televíziónk eddig is széles skálán mozgó, informatív tartalmai még további bővülnek. A heti rendszerességgel jelentkező műsor nézői nem csak informálódni, hanem szórakozni is tudnak majd – nyilatkozta Gajdics Ottó, a HírTV tartalmi igazgatója.

 A Politikai hobbista július 10-én, vasárnap 20.10-kor debütál a HírTV-n és azt követően minden vasárnap ugyanebben az időpontban lesz látható. 

Tovább olvasom