Kövess minket!

Médiapiac

Megjelent a Magyar irodalmi művek 1956-2016 című kötet

Megjelent a Magyar irodalmi művek 1956-2016 című kötet, amely 332 szerző 655 könyvét mutatja be lexikon formában, a szélesebb közönséget is megszólítva.

960 oldalas lexikonban a könyvek rövid ismertetései olvashatók az írói pályaképek helyett, a kötet így nem szerzőközpontú, hanem olvasmányközpontú. A lexikonban a könyvek megjelenési évük szerint találhatók meg, a kronologikus szerkezeti felépítésnek köszönhetően az érdeklődők figyelemmel kísérhetik a tendenciákat, ráláthatnak a kor szellemiségére, hangulatára – hangzott el a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), az MMA Kiadó és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) keddi könyvbemutatóján a Pesti Vigadóban.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára elmondta, hogy a kötet kiadását az MMA MMKI által indított kutatási projekt előzte meg, amelynek eredményeit 2019 májusában mutatták be az interneten mint online elérhető és folyamatosan fejlesztendő lexikont.

Kiemelte: a kötet szerkesztőbizottságában az MMA munkatársai, az MMA köztestületi tagjai és akadémikusai együtt vettek részt. A kutatócsoport és a szerkesztőbizottság vezetői Pécsi Györgyi és Falusi Márton, tagja Elek Tibor, Jánosi Zoltán, Márkus Béla, Nagy Gábor, Papp Endre, Smid Róbert, Sturm László, Szörényi László, Toldi Éva, Tóth László és Vasy Géza.

“A könyv és az ahhoz kapcsolódó munka az akadémiai falakon belül is közösségalkotó feladat volt, amely az akadémia intézményrendszerén kívülről is számos szakértőt, munkatársat, bevont a közös munkába” – mondta az MMA főtitkára, aki egy korszakot áttekintő, szerkesztettségében is korszakos jelentőségű alkotásnak nevezte a kötetet.

Kucsera Tamás Gergely kitért arra is, hogy az irodalmi műveket bemutató kötettel a lexikonsorozat első része jelent meg. Az idei évben a filmes lexikon kiadását is tervezik.

Bónus Tibor irodalomtörténész elmondta, hogy egy irodalomtörténeti korszakot fog át a lexikon, amely a könyvek megjelenésére épít. Kiemelte: fontos vívmánya a kötetnek, hogy a határon túli irodalmat nem választja el a magyarországi irodalomtól.

Mint hozzátette, a sokszínűségre törekedve egy-egy szerzőtől legfeljebb öt kötetet választottak ki a szerkesztők, a szócikkek jelentős része az életmű kontextusába helyezi a művet, kis portrét ad, a külön szócikket nem kapó köteteket is megemlíti.

Harminc szerző szerepel öt könyvvel, ez mintegy 9 százaléka a szerzőknek – mutatott rá Bengi László irodalomtörténész, aki szerint kiegyensúlyozott kiadvány jött létre.

Ez a kötet nem irodalomtörténet – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a kronológiai rendezőelv szokatlan olvasási javaslatot hordoz magában: nem hosszmetszetét mutatja meg, hanem keresztmetszeti képet ad az irodalomról.

Kiemelte: a legtöbb, 20 könyv 1969-ből került a kötetbe, és a legtöbb könyvvel képviselt évtized a 1970-es évek lett, felhívva a figyelmet arra, hogy a magyar irodalmat az 1970-es években sajátos gazdagság, sokhangúság jellemezte.

Mint hangsúlyozta, a műnek azért van nagy szerepe, mert szélesebb közönséget szólít meg, ismeretterjesztő funkciót vállal fel, szempontokat, kérdéseket vet fel, gondolkodásra sarkall.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom