Kövess minket!

Médiapiac

Megérkezett a true crime rajongók következő nagy kedvence

Tegnap indult az HBO GO-n Michelle McNamara bestsellere alapján készült Eltűnök a sötétben (I’ll Be Gone In The Dark) című dokusorozat.

A hatrészes Eltűnök a sötétben című dokumentumsorozat az azonos című könyv alapján az író, Michelle McNamara nyomozását mutatja be azután az erőszakos bűnelkövető után, akit ő nevezett el Kaliforniai Gyilkosnak. A sorozatot az Oscar-jelölt és Emmy-díjas filmes, Liz Garbus (a Ki ölte meg Garrett Philipset? és a Semmi sem marad kimondatlan: Gloria Vanderbilt és Anderson Cooper című HBO-filmek alkotója) rendezte, gyártója a Story Syndicate. Társrendezőként közreműködött Elizabeth Wolff, Myles Kane és Josh Koury.

A Kaliforniai Gyilkos az 1970-es és 80-as években tartotta rettegésben az államot, ahol 50 betöréses nemi erőszakot és 12 gyilkosságot követett el. A sorozat megszólaltatja a túlélőket és családtagjaikat, és egy olyan korszakot dokumentál, amelyben a szexuális bűncselekményeket vagy lesöpörték az asztalról, vagy szégyenből titkolták őket. A sorozat megvizsgálja, hogy miért is foglalkoztatnak minket ennyire a borzongató bűnügyi esetek és tanulságosan ábrázolja a függőség veszélyes csábítását is, miközben magával ragadóan mesél megszállottságról és veszteségről azáltal, hogy bemutatja egy titokzatos gyilkos útját és annak a nőnek az eltökélt kutatását, aki mindenáron fényt akart deríteni az ügyre.

Michelle McNamara csöndes életet élt íróként, anyaként és feleségként, és mindvégig szándékosan humorista férje, Patton Oswalt hollywoodi életének perifériáján maradt. Éjszakánként azonban, amikor a családja aludt, megszállottan megoldatlan bűnügyeket tanulmányozott. Az online csetszobák és bűnügyi blogok világában elmerülve beleásta magát a Kaliforniai Gyilkos ügyének véres részleteibe, és közben kapcsolatot teremtett hasonló érdeklődésű önjelölt nyomozókkal, akikkel információkat, fotókat és nyomokat cseréltek egymás között.

McNamara Bűnügyi Naplók című, megoldatlan bűncselekményekről szóló blogjában dokumentálta szenvedélyét, amelynek nyomán a Los Angeles Magazine hosszú cikket közölt az esetről, és ennek eredményeként McNamara megbízást kapott egy könyv megírására is. Annyira megszállottan kereste az ügy megoldását, hogy a nyomozás teljesen felemésztette, egyre sötétebb gondolatok ejtették rabul és egyre jobban szorongott. A saját maga által is függőségnek titulált mániákus elfoglaltsága és a családja közti egyensúlyozás szétfeszítette McNamarát, aki egyre inkább gyógyszerekre támaszkodott, hogy oldja fokozódó szorongását. Egy sor álmatlanul töltött éjszaka és számos gyötrő rémálom után McNamara véletlen gyógyszer-túladagolásban halt meg álmában, mielőtt még befejezhette volna a könyvét. Halála után Oswalt felkérte McNamara nyomozótársait, Paul Haynest és Billy Jensent, hogy segítsenek befejezni és kiadni a könyvet, amely áradozó kritikákat kapott és felkerült a New York Times 2018-as bestseller-listájára is.

Az Eltűnök a sötétben egy detektívtörténet, melyet McNamara a saját szavaival mesél el exkluzív, eredeti felvételeken és a könyvén keresztül, amelyből Amy Ryan olvas fel részleteket.

A sorozat egyszersmind utazás McNamara lelkébe is, aki kitartó újságíróként és önjelölt detektívként olyan elszántan próbált bűnügyeket felderíteni, hogy a büntetés-végrehajtási szervek elismerését is kivívta, cikkeivel és könyvével pedig jelentős kritikai sikert aratott. Magával ragadó írásaiban a veszteségnek, a szorongásnak, a függőség vonzásának, az embereket összekötő szeretetnek és a mindennapi életünk veszélyes titkainak súlyos témái vonulnak fel.

McNamara éveken át eltökélten próbált igazságot szolgáltatni az áldozatoknak, és ezzel segített napirenden tartani az ügyet. Tíz évvel azután, hogy elkezdett az ügyön dolgozni és mindössze két hónappal könyve 2018-as, posztumusz publikálását követően, Oswalt és McNamara több nyomozótársa felolvasást tartottak a könyvből Chicagóban, McNamara szülővárosában. Néhány órával később a sacramentói rendőrség letartóztatta a 72 éves ex-rendőrt, Joseph James DeAngelót, akit DNS-nyomok alapján azonosítottak mint a hírhedt Kaliforniai Gyilkost.

A sorozat már elérhető az HBO GO-n, a TV premier július 16-án lesz az HBO-n.

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom