Kövess minket!

Médiapiac

„Még több kérdés, még több válasz”

Beszámoló a Safer Internet Program 2015. második negyedévi eredményeiről

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Safer Internet Program hazai konzorciumvezetőjeként, a figyelemfelkeltés, megelőzés érdekében dolgozik, erre szolgálnak az intézményekben „Netezz biztonságosan!” címmel tartott oktatások. Az idei év áprilisa és júniusa között a Safer Internet Program oktatói országszerte 50 alkalommal – 17 fővárosi, 25 vidéki helyszínen – összesen 4 866 fő részére 193 tanórát tartottak. Így ebben az időszakban közel 1 200 fővel több felhasználónak több, mint kétszer annyi felvilágosító előadást tartott a Program, mint az első negyedév során. Az elért közönség 37%-a az 5-11 éves, 40%-a a 12-16 éves, 4,2%-a pedig 17 éves és annál idősebb korosztályba tartozott. A felvilágosító előadásokat 398 szülő és 375 tanár is meghallgatta. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat azonban fontosnak tartja, hogy gyermekekkel kapcsolatba kerülő különböző szervezetek munkatársai is tisztában legyenek az online világ lehetséges veszélyeivel, ezért szociális munkások, rendőrök illetve a katasztrófavédelem munkatársai számára is szervezett előadásokat oktatói révén. A legfontosabb célközönséget – ahogy azt a számok is mutatják – viszont továbbra is a gyermekek és a fiatalok jelentik, ezért a május 30-31. között a Városligetben megrendezett Gyermeknapon ismét felállításra került a Biztonságos Internet Sátor, ahol a két nap során közel 10 000 gyermek kapott információkat a biztonságos internetezés szabályairól játékos formában.

A Safer Internet Program idén áprilisban kiegészült a Disney Csatorna és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös, országos Add Friend reklámspot-kampányával is, melynek célja, hogy felhívja a gyerekek és fiatalok figyelmét a gyűlölködés negatív következményeire, és bátorítsa őket a nem megfelelő online viselkedés határozott elutasítására. A kampány népszerűsítésére a vetített reklámfilmen túl a szervezők dalszövegíró pályázatot írtak ki általános és középiskolások részére, melyre a megadott határidőre az ország minden régiójából érkezett pályázat.

Szintén erre az időszakra tehető a www.saferinternet.hu honlap arculati és tematikai megújulása is. Az arculati váltással a Program célja, hogy a felhasználók számára a honlapot egyszerűbbé, átláthatóbbá és interaktívabbá tegye. A Program konzorciumi pályázatát az Európai Unió illetékes szervei pozitívan bírálták el, így a projekt folytatása 2016. év nyaráig biztosított.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, mint a Safer Internet Program helpline konzorciumi tagja 2015. második negyedévében 6 111 megkeresést fogadott, ezek többsége telefonon érkezett (5 262), de online felületen is kértek segítséget (756 levélváltás, 86 chatbeszélgetés). Leginkább a 12-18 éves korosztálytól érkezett megkeresés (5 279 megkeresés), de voltak érdemi beszélgetések fiatal felnőttekkel is, és naponta több hívás is érkezett gyerekekért aggódó felnőttektől.

Az elmúlt negyedévben voltak olyan megkeresések is, melyek kifejezetten internetes veszélyek, problémák miatt érkeztek. A beszélgetés főtémája 62 esetben az online ismerkedés volt, 40 megkeresés érkezett online zaklatás, bántalmazás, cyberbullying miatt, 13 internetes rágalmazással kapcsolatban, 6 beszélgetés szólt kifejezetten a szexting jelenségéről (bár az erotikus képek küldése a párkapcsolati hívásokban is felmerül, de általában még nem problémaként). Esetenként kifejezetten technikai jellegű kérdések kapcsán is érkeztek megkeresések (ebben a periódusban 4 alkalommal).

Ezen időszak alatt a konzorcium másik tagjához, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által működtetett Biztonságosinternet Hotline-hoz 262 bejelentés érkezett káros és jogsértő tartalmakkal kapcsolatban. A leggyakrabban érintett témakörök a tiltott pornográf tartalmak (95), a hozzájárulás nélkül, sértő módon hozzáférhetővé tett tartalmak (26), a rasszista, idegengyűlöletre uszító weboldalak (26), illetve az erőszakos és zaklató tartalmak (38).

A Biztonságosinternet Hotline prioritása a tiltott pornográf tartalmak eltüntetése az internetről. Az adott időszak alatt ebben a kategóriában érkezett 95 bejelentésből a hotline összesen 158 alkalommal illegális tartalom eltávolítását kezdeményezte, ezen tartalmak megoszlása a kiszolgálás helye szerint az előző negyedévhez hasonlóan az Amerikai Egyesült Államokban (80%) volt a legmagasabb. Körülbelül harmadára csökkent az Oroszországban hosztolt tartalmak aránya (12%) és meglepetésszerűen hazánk is megjelent a tiltott pornográf tartalmat kiszolgáló országok között (2,5%-os aránnyal). A Magyarországon hosztolt tartalmak nagy része egy hazai szolgáltatóhoz kapcsolható, azonban az értesítések után a tartalmak haladéktalanul eltávolításra kerültek.

A tartalmak fellelhetősége szempontjából a különböző felhő alapú kép- és videómegosztó szolgáltatások voltak a legjellemzőbbek 94%-kal, míg a közösségi oldalak (2%) és egyéb weboldalak (4%) az adott időszakban háttérbe szorultak. A vizsgálat alá eső tiltott pornográf tartalmak nagyrészt publikusan elérhető URL-ek voltak, a kimondottan kereskedelmi céllal létrehozott weboldalak csak 0,6%-ot tettek ki.

Idén nyolcadik alkalommal, szeptember 29. és október 1. között Balatonalmádiban szervezi meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a Nemzetközi Médiakonferenciáját, melynek fő témája a média hatása a gyerekekre, illetve ezen belül is a közösségi média.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom