Kövess minket!

Médiapiac

Mediaworks – Pecina nélkül?

Megbocsáthatatlan hiba, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat – mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a felfüggesztett Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap hétfői nyomtatott kiadásában megjelent interjúban.

Az MTI által szemlézett beszélgetésben az üzletember hangsúlyozta: mivel a korábbi egyeztetések meghiúsultak, a helyi vezetésnek pár napra be kellett zárnia a lapot, hogy az alkalmazottakat tárgyalóasztalhoz ültesse. Az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai “inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak”.

 

Felidézte, hogy 2014-ben a Ringier és az Axel Springer kelet-európai tevékenységének összevonását követően a piaci felügyelet szerint túl nagy lett volna ezek magyarországi piaci részesedése, így régi üzleti partnerként őt kérték meg a portfólió egy részének átvételére. Ennek feltétele volt, hogy a csomagban lévő regionális lapok és országos média mellett az 1956-ban az MSZMP által alapított, majd a rendszerváltozás után az utódpárt MSZP által tovább irányított “kényes” lapot, a Népszabadságot is átvegye.

Kifogásolta, hogy a Népszabadság meg akarta tartani a korábbi privilégiumokat, például azt, hogy írhassanak a lapba a szocialista párt régi, kiérdemesült funkcionáriusai, akiket azután mint szerzőket fizettek ki. Elmondta: úgy képzelte, hogy fel lehet fejleszteni a lapot, mert becslései szerint a magyar lakosság 40-50 százaléka kormánykritikus, “az öreg posztkommunistáktól a fiatal baloldali liberálisokig”, akiket “az Orbán elleni gyűlölet tart össze”. Őket kellett volna a lapnak megszólítania, de várakozásai nem teljesültek. Elmondása szerint az újságíróknak szabad kezet adott, csupán az volt a kérése, hogy olyan témákról írjanak, amelyek érdeklik az embereket.

Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak, az elmúlt években a lap működési vesztesége egymillió euró volt évente. Mint fogalmazott: boldog lenne, ha valaki levenné róla a Népszabadság “koloncát”, azonban nincs senki, aki ezt megtenné. Heinrich Pecina 2015-ben a lapot rendkívül jutányosan a szocialista pártnak akarta eladni, de a pártnak, mint fogalmazott, “nem volt bátorsága”, hogy átvegye az újságot.

 

A Mediaworks sikertörténet – jelentette ki. Elmondása szerint már régóta több ajánlat érkezett be hozzá, kormányközeli és ellenzéki oldalról egyaránt. A történtek után még inkább megnőtt az érdeklődés a cég iránt, de neki elege lett belőle mára, így megfontolja, hogy az egész Mediaworksből kivonul.

 

Redakció, reakció

A lap megjelenésének leállítása előtt a kiadó vezetése nem jelezte, hogy a gazdaságos működtetés megteremtése érdekében korrigálni kell, illetve újratervezésre van szükség – áll a szerkesztőség hétfői közleményében, amelyet Murányi András főszerkesztő juttatott el az MTI-hez.

Azt írták: az újság múlt szombatig Magyarország legnagyobb példányszámú közéleti napilapja volt; tájékozódási pont, amely idézett és megkerülhetetlen hírforrásként működött. Hozzátették, hogy az utóbbi években náluk volt a legkisebb mértékű a példányszám csökkenése.

A lap veszteségessége kapcsán egyebek mellett arra utalnak, hogy a korábbi tulajdonos, a Ringier – a lap korábbi vezetőinek beszámolója szerint – nyomdai és terjesztési akvizíciókhoz is felhasználta a Népszabadság 2004-ig képzett, 2,4 milliárd forintos eredménytartalékát, hozzátéve: a lap hirdetési bevételek által is nagyban befolyásolt vesztesége “aligha évi egymillió euró” (307 millió forint).

Szerintük felelős döntést akkor hozhatott volna a lap jövőjéről a tulajdonos és a menedzsment, ha előre közli a lapvezetéssel: milyen működés szerint képzeli el a folytatást és mennyi időt ad az új konstrukció kidolgozására. Ez nem történt meg – jelezték.

A közlemény kitér arra is, hogy a Népszabadság szerkesztősége az újraindulással kapcsolatos tárgyalások során – egyéb pénzügyi korrekciók felajánlása mellett – lemondott októberi járandóságának jelentős részéről annak érdekében, hogy a lap folyamatosan a piacon legyen, s hogy október végéig kidolgozza tervét egy másfajta működésre. Az ajánlatra azonban nem volt a válasz – írták.

 

Médiapiac

Nem maradhat egy kézben a két budapesti rádió

öntést hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Klasszik Rádió és a 90,9 Jazzy Rádió szolgáltatóinak jogsértő tulajdonosi helyzete ügyében – közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A pénteken kiadott közlemény szerint a Budapest 92,1 MHz-en üzemelő Klasszik Rádió és a Dél-Budapest 90,9 MHz-en fogható Jazzy Rádió szolgáltatói

a médiatanács többszöri felszólítására sem szüntették meg a jogsértő állapotot, holott a testület a médiaszolgáltatók által kért intézkedési határidőket rendre elfogadta.

A médiatanács korábban 250 ezer – 250 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltatókkal szemben, mivel azonban a jogsértő állapotot továbbra sem szüntették meg, a testület a fokozatos szankcióalkalmazás törvényi követelményére tekintettel immáron 500 ezer – 500 ezer forint bírságot állapított meg. Továbbá a jogosultságuk gyakorlását 12-12 órára felfüggesztik, emellett kötelezik őket az erről szóló közlemény közzétételére és a jogsértő helyzet megszüntetésére.

A médiaszolgáltatóknak a határozat átvételének napjától számított 14. napon, azaz december 7-én 7 órától 19 óráig kell felfüggeszteniük médiaszolgáltatásaikat.

A médiatanács döntésével szemben bírósághoz fordulhatnak a médiaszolgáltatók – jelezték.

Közölték azt is, hogy az Ozone TV szolgáltatója június 8. és 14. között nem felelt meg a hatósági határozatában vállalt környezetvédelmi tematikának, ugyanis az e kategóriába sorolt műsorszámok nem érték el a napi műsoridő 80 százalékát, továbbá kevesebb közszolgálati műsorszámot tett közzé és nem sugárzott híradást, valamint saját készítésű – képújság és ismétlés nélküli – műsorszámot sem. A médiatanács ezekért a mulasztásokért bírságot rótt ki a szolgáltatóra.

A testület lezárta a Miskolc 101,6 MHz kereskedelmi jellegű rádiós frekvencia pályázati eljárását is, amelynek nyertese az egyedüli pályázó Best Radio Kft., amely jelenleg is használja a frekvenciát, jogosultsága azonban 2023. május 19-én lejár – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Jogosan utasította vissza egy DK-s közlemény kiadását az OS

A Kúria ítélete szerint joga van az Országos Sajtószolgálatnak (OS) minden olyan közlemény kiadását megtagadni, amelyről feltételezhető, hogy az alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

“A legmagasabb bírósági szerv döntése szerint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény nemzeti hírügynökségre vonatkozó rendelkezéseiből nem következik, hogy az OS szolgáltatás keretében bárkinek joga lenne követelni egy konkrét közlemény közzétételét” – olvasható az MTVA Sajtó és Marketing Irodája által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Jogosan utasította vissza az Országos Sajtószolgálat a Demokratikus Koalíció egyik közleményének kiadását, mondta ki a jogerős határozatot megerősítő ítéletében a Kúria.

A baloldali párt előzőleg bírósághoz fordult, noha az Országos Sajtószolgálat szolgáltatásának igénybevételekor a közszolgálati médiaszolgáltató közlemény-megtagadási jogosultságát írásbeli szerződésben elismerte – tartalmazza a tájékoztató.

Mint írják, a bírósági döntés értelmében a Demokratikus Koalíció mint felperes köteles megfizetni az eljárási költséget az alperes Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nek. A Kúria ítélete ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Tovább olvasom

Médiapiac

Balliberális “tényellenőrök” vegzálják a jobboldaliakat is megszólaltató csatornát

– Küldetésünknek érezzük, hogy a kizárólagosságra törekvő uralkodó nézetek és narratívák tekintélyét alternatív értelmezésekkel romboljuk a közéletben – mondta a Médiapiacnak Cs. Király Tamás. Az Ultrahang Youtube csatorna alapítója elárulta, gyakran kap jelzéseket, hogy bizonyos szakértőket ne hívjon meg a műsorába.

Közzétéve:

– A 444 lapcsoporthoz tartozó Lakmusz.hu célkeresztjébe került az Ultrahang nevű Youtube csatornája. Mivel váltotta ki a balliberális lap ellenszenvét? 

– Kicsit zavarban vagyok, mert a Lakmusz.hu újságírója hetekkel ezelőtt küldte el a kérdéseit, határidőt is adott, hogy meddig várja a válaszaimat. A cikk azonban azóta sem jelent meg. Úgy tűnik, hogy a saját magát tényellenőrként definiáló portál még dolgozik azon, hogy az igazság minden részletét kibontsa az olvasói előtt. Állunk elébe. Az már hetekkel ezelőtt feltűnt, hogy

az Ultrahangon rendszeresen megjelenő vendégek személye ellen komoly lejáratási kísérletsorozatok indultak. Hol orosz propagandistának, hol kóklernek, hol háborús bűnösnek minősítették őket. A közönség bizalma azonban töretlen, a Youtube-on nyilvánosak a nézettségi adatok, mindenki láthatja, hogy kire mennyien figyelnek.

Az elmúlt hónapban értük el a százezredik feliratkozót, havonta több millió lejátszással büszkélkedhetünk. A hallgatóink bölcsek, nagyon tájékozott emberek, és ha esetlegesen előfordul a nyilatkozóknál ténybeli tévedés, akkor rengeteg komment érkezik, amelyben felhívják a figyelmet a hibára. Mi pedig fontosnak tartjuk, hogy számos narratíva jelenjen meg vagy akár ütközzön az Ultrahang csatornáján. Az a célunk, hogy amennyire lehet, kipukkasszuk az egyoldalú véleménybuborékokat. 

Cs. Király Tamás, az Ultrahang Youtube csatorna alapítója

– Mi alapján választja meg a vendégeit? 

– Bár időnként kapok ilyen-olyan körökből finom jelzéseket, hogy egyes vendégeket nem kellene hívni, számomra a legfontosabb az, hogy olyan megszólalókat mutassak be az Ultrahang közösségének, akik önálló gondolatokkal és markáns véleményekkel rendelkező emberek. Éppen ezért teret adunk a szabványtól eltérő világértelmezéseknek is.

Az igazságkeresés a kulcsszó, és rendkívül tisztelem azokat a vendégeimet, akiknek a magyarázatuk ellentétes a kanonizált interpretációkkal. Senkire nem akarjuk rákényszeríteni senkinek az álláspontját, de azt fontosnak tartjuk, hogy az emberi méltóságot nem sértő alternatív értelmezések is megjelenjenek.

Küldetésünknek érezzük, hogy a kizárólagosságra törekvő uralkodó nézetek és narratívák tekintélyét alternatív értelmezésekkel romboljuk a közéletben. 

– Önállóan találja ki a műsorai témáját? 

– Az Ultrahang tisztán kül, -és biztonságpolitikai csatorna, ahol a napi eseményeket értelmezzük számos aspektusból. Téma van bőven, hiszen a világunk folyamatosan mozgásban van. Az elmúlt hónapokban talán még nagyobb turbulencia figyelhető meg, mint korábban. Az Ultrahangon nincsenek tabutémák, és senki nem szól bele kívülről, hogy mivel foglalkozhatunk és mivel nem. 

– A Lakmusz kérdőre vonta, hogy miből finanszírozza a műsorait. Előfordult, hogy pénzért vásároltak tartalmat a csatornáján? 

– Voltak időnként szponzori megkereséseink, melyeket pont azért nem fogadtunk el, mert kikötötték, hogy bizonyos témákról nem beszélhetünk. Más esetben a tartalomba ugyan nem szóltak bele, de nem tudtunk azonosulni a reklámozni kívánt termékkel, így ezen lehetőségeket is udvariasan visszautasítottuk. Bár jól jövedelmező ajánlatok voltak ezek, mégis minden esetben nemet kellett, hogy mondjunk. Az Ultrahang a Youtube reklámokból, a hallgatók adományaiból és a csatornán keresztül rendelhető könyvek után befolyt összegekből tartja fent magát. Egy fillér állami támogatás, közpénz nem érkezik hozzánk, ahogyan külföldi alapítványok, „civil szervezetek” sem pénzelnek minket. Szerencsére így sincs okunk a panaszra. 

– Mit akarhattak elérni a kérdőre vonásával? 

– Ezt tőlük kellene megkérdezni, illetve ha lesz cikk, bizonyára kiderül majd, hogy ők miként látják az Ultrahangot. Fontosnak tartom, hogy a sajtó munkatársai a kölcsönös tiszteleten alapulva segítsék egymás munkáját, ezért is válaszoltam két és fél órán belül a legfurcsább kérdésekre is. Azt például nem teljesen értettem, hogy a felekezeti hovatartozásom miért lehet fontos egy tényellenőrző cikk esetén, de mivel büszke vagyok arra, hogy a Hit Gyülekezetéhez tartozom, ezt a pontot sem kerültem ki. A gazdálkodásunkat firtató kérdések is inkább hasonlítottak egy kihallgatási jegyőzkönyv kérdéseire, amit azért is találtam abszurdnak, mert egy fillér közpénz nincs az Ultrahangban. Azonban teljesen mindegy, hogy mit gondolok ezekről a kérdésekről. Mivel a Lakmusznak is vannak olvasói, akik lehet, hogy egyúttal az Ultrahang hallgatói, támogatói is, úgy döntöttem, hogy minden kérdésre válaszolok. Az ügyről egyébként a csatornánkra készítettem egy podcastet is, és nagyon megható volt látni, hogy milyen sokan állnak ki mellettünk. 

– Megváltoztatja a műsorkészítéshez való hozzáállását az utóbbi idők támadásai? 

– Nem érzem magamat áldozati szerepben. A Lakmusz kérdéseit is inkább egy izgalmas jelenségként, mint durva támadásként értelmezem. 19 éves korom óta foglalkozom közéleti újságírással, Szombathelyen kezdtem, ahol a helyi politikai viszonyok között könnyen ütésállóvá vált az ember. Fontosnak tartom, hogy a hallgatóknak gyártsunk műsort, ne a magát véleményvezérnek kikiáltó zárt klubnak, akik időnként valóban szeretnék fölényeskedve megmondani, hogy ki a nagybetűs szakértő és ki nem. Mi erre a vonatra nem kívánunk felülni. 

Hidaskürti Nagy Mátyás

Tovább olvasom