Kövess minket!

Médiapiac

„Médiaparaziták mindkét oldalon vannak”

Stefka István, a Magyar Hírlap egykori főszerkesztője, közel a hetvenhez, váltott: a PestiSrácok.hu bloggereként folytatja pályafutását. Az interjú elsőként a Médiapiac szaklap március-áprilisi számában jelent meg.

Új munkahelyén Az Öreg néven blogol. A fejlécen a mottó: „Aki mindenre emlékszik.” Kit fenyeget ezzel?

Senkit. Ez csupán figyelmeztetés.

Mire figyelmeztet?

Arra, hogy mennyire feledékenyek az emberek. Még a közelmúlt eseményeire sem emlékeznek.

Az újságírók?

Igen. Meg úgy általában a politikában mozgók. Könnyen kimegy a fejekből, mi történt négy, pláne tíz éve. És a Kádár-korszak! Az mintha nem is létezett volna.

Miért fontos ma emlékezni a Kádár-korszakra?

Hogy egyesek ne mondjanak hülyeségeket. A hatvanas-hetvenes években nem utazhattunk külföldre, a diktatúrában súlyosan sérültek az emberi jogok. Ehhez képest ma totális a szabadság, és amikor egyesek diktatúráról beszélnek, érdemes lenne emlékeztetni őket, hogy parlamentáris demokrácia és többpártrendszer működik. Az újságíró azt mond, amit akar, egyetlen cikknek sincs következménye.

Azt hittem, hogy az „Aki mindenre emlékszik” kitétellel a Magyar Hírlapból történő távozására utal. Nemrég ugyanis azt írta: „Hová lettetek, Ti régi barátok, akikkel kart karba fonva többször is békemeneteltünk? Hová lettetek, kedves politikusaim, azok, akikkel együtt dolgoztunk a rendszerváltás óta, hogy ne legyen hazánk a nyugati pénzügyesek gyarmata, kiszolgáltatott népe?” Ezek a jelenre vonatkozó megállapítások.

Persze, hiszen a tételem a közelmúltra is igaz. Én – és ez szerencsés adottság – tényleg mindenre emlékszem. Arra is, amikor ötéves koromban apám gyárát államosították. Mai napig előttem van, hogyan zsebelték ki a bőrkabátos úriemberek, és vettek el tőle mindent azzal a szöveggel, hogy az már a magyar állam tulajdona.

Az öntől idézett szöveg a Magyar Hírlaptól való távozásáról szól. Ott a „régi barátok” hagyták cserben.

Egy sikersztoritól való megválás mindig nehéz. Hét évig voltam a lap főszerkesztője, ezalatt sikerült egy szélsőséges liberális irányból jobboldali, konzervatív napilappá átpozicionálni az újságot. Ezt mindenki elismerte, volt súlyunk, számítottak rám.

Valami mégis megváltozott, ha mennie kellett.

A tulajdonossal nem tudtunk együtt dolgozni.

Az új főszerkesztő, Petán Péter közleményében azt írta: „hírérzékenyebb újságot” tervez, és „szeretne másként hozzányúlni bizonyos témákhoz”. Ön mihez nem nyúlt hozzá megfelelően?

Nem tudom, mire gondol. A lap azonban olyannyira hírérzékeny volt, hogy rengetegszer idézték, még a 168 Óra és a Magyar Narancs is.

Az ön regnálása alatt zuhant a példányszám, távozásakor alig nyolcezret adtak el a Magyar Hírlapból.

Amikor 2008-ban átvettem az újságot, szintén nyolcezer körüli volt a példányszám, amit rövid idő alatt húszezer fölé sikerült emelnünk. Akárhogy is, a lapnak nem tett jót az eljövetelem. De mindig a tulajdonos dönt. Amikor átalakulnak a folyamatok, nem biztos, hogy egy főszerkesztő mindenben egyetért vele.

És most épp átalakulnak a folyamatok?

Jobb- és baloldalon egyaránt. Márpedig az újságírónak illik lojálisnak lennie. Független újságírás ugyanis – és ezt szögezzük le – a világon sehol, így Magyarországon sincs. Ez egy mese.

Független újságíró talán létezhet.

Szerintem nem. Ha azonosul a lap szellemiségével, azon belül persze azt ír, amit akar, de nem véletlenül csoportosulnak az újságírók egy adott orgánumhoz. Ezért ma objektivitás sem nagyon létezik. Így van ez a Financial Timestól kezdve a The New York Timesig a világon mindenütt. Nekem ne mesélje be, hogy azok nem liberális újságírást csinálnak: a nekik nem tetsző jelenségeket elítélik, a tetszőket dicsérik.

Ön a publicisztika műfajáról beszél.

Igaz, elsősorban arról. A hírekben is jól látszik azonban, melyik információt emeli ki vagy részesíti előnyben a Népszava, és melyiket a Magyar Nemzet. Bár annyira azért nem drámai a helyzet, hiszen az újságíró bármit megírhat, az információ szabadon áramolhat, csak épp a hangsúlyok máshol vannak.

Bayer Zsolt egy békemenetes fórumon azt mondta: „Nagy híve vagyok a magyar–magyar kiegyezésnek, de két világ áll egymással szemben, közöttük semmiféle átjárás nincs, párbeszéd, beszélgetés nincs.” Meddig ássuk még az árkokat?

Még egy darabig biztosan. Ez a sajnálatos helyzet a rendszerváltás idején alakult ki. Az számított, ki mit gondolt az MDF-ről és Antall Józsefről, valamint az SZDSZ-ről. A liberálisan gondolkodó újságírók az SZDSZ-t támogatták, a konzervatívak az MDF-et. Kollégák fordítottak hátat egymásnak, még csak nem is köszöntek a másiknak. A médiaháború is innen eredeztethető. Míg normális demokráciában, Németországban vagy Franciaországban a két oldal publicistái este együtt söröznek, nálunk elmérgesedett a helyzet.

Miért?

Nyugat-Európában töretlen volt a demokrácia, nem szakította meg negyven év kommunizmus. Nálunk a rendszerváltás után sok egykori sztálinista és rákosista újságíró folytatta a pályáját, és hozták magukkal féktelen gyűlöletüket. Egymás kinyírására szerveződött minden, ami persze egzisztenciális okokra vezethető vissza. Az első nagy kinyírás 1993-ban történt, amikor közel kétszáz embert rúgtak ki a Magyar Rádióból.

Úgymond balliberálisokat.

Igen. És amikor 1994-ben Horn Gyula alapított kormányt, akkor meg minket rúgtak ki a Magyar Televízióból. Újságíró-mészárlás zajlott, rengetegen állás nélkül maradtunk, én három évig nem tudtam elhelyezkedni. Ebben a háborúban mindkét oldal újságírói sérültek, s közben a politika eszközévé váltak. A megosztottság miatt én ma nem tudnék elhelyezkedni a Népszabadságnál, nem fogadnának be, teljesen más szellemi közösség, és persze fordítva.

A PestiSrácok.hu viszont befogadta. Ez az ön szellemi közössége? Végül is Huth Gergely főszerkesztő a Magyar Hírlapnál az ön helyettese volt.

Igen, a PestiSrácok.hu nyújtott azonnal kezet egy igen nehéz időszakban. Ígéretet, bátorítást sok régi harcostárstól, baráttól kaptam, de máig nem történt semmi. Huth Gergely és társa, Szenvedi Zoltán nem felejtettek. Nem felejtették el a közös, sikeres munkát a Magyar Hírlapban. És nem felejtettek el engem. Gergely mint főszerkesztő-helyettes új hangot vitt az újságba, Zoli megújította a lapban a bűnügyi újságírást. Nos, jó volt együtt dolgozni, együtt gondolkozni. Természetes, hogy ez a szellemi közösség nem szűnt meg.

Ön egy fórumon azt mondta: „A politikusok közötti harc mellett az igazi nagy meccs a sajtóban folyik… 2002-ben is a kommunikáció miatt bukott az első Orbán-kormány. Akkor még a balliberálisok kezében volt a média 98 százaléka.” Tényleg azt gondolja, hogy a sajtón múlik egy kormány maradása vagy bukása?

Abszolút.

Túlértékeli a szakma jelentőségét.

A média iszonyú mértékben befolyásolja az embereket. Az Antall-kormány borzasztóan rosszul kezelte a médiát, nem érezte a súlyát – gyorsan meg is bukott. Sajnos az 1998 és 2002 közötti Fidesz sem tudott mit kezdeni a sajtóval. Igaz, elkezdett építkezni a Napi Magyarországgal és a Magyar Nemzettel, de nem volt se tévéje, se rádiója. Orbánék azt hitték, a sok jó döntés elég lesz a következő győzelemhez. Hát nem lett elég. Az emberek elfelejtették, mi minden jót tett velük a kormány. Ha a kampányban hatásos lett volna a jobboldali sajtó, nyerhetett volna Orbán, ezzel szemben 2002 tavaszán a balliberális média dolgozott nagyon jól, sajnos. Azóta a jobboldalon is pontosan tudják, mekkora a sajtó szerepe.

A Jobbiknak nincs jelentős médiája, mégis egyre népszerűbb.

Lehet, hogy a túlbeszélés, esetleg a közösségi média hozza a sikerüket. Higgye el, erős a média befolyása: Nixon elnököt is újságírók buktatták meg a Watergate-botrányban. A magyar sajtónak is hatalmas súlya van, amit persze nem lenne szabad így hagyni.

Miért?

Mert a politikusok kihasználják, és ma már a farok csóválja a kutyát.

Milyen ma a fideszes sajtó?

Épp széthullóban és újjáépülőben van.

A Simicska-történetre utal?

Rengeteget ártott ez a háború, amelyről persze látni kell, hogy teljesen egyoldalú: Simicska egy fantommal háborúzik, Orbán ugyanis nem igazán reflektál a megjegyzéseire.

Mindenesetre Simicska médiabirodalma megroppant.

Itt az idő arra, hogy a Fidesz olyan új sajtóbirodalmat építsen, amely nem szolgaian követi a politikáját. Ezért értékek mentén kell felépíteni. Sokan azért hagyták el Simicskát, mert nem értettek egyet vele, míg mások egzisztenciális okból maradtak. Simicska azt nem érti, hogy nem ő és a médiumai a népszerűek, hanem Orbán. Nem Simicskáért vagy a Magyar Nemzetért vonultak ezrek az utcára.

Ez kevésnek tűnik. A Fideszből hallani olyan hangokat: a Veszprém megyei februári időközi országgyűlésiképviselő-választáson elszenvedett jobbos vereség egyik oka épp az, hogy a kormánypárt immár nem számíthat a Magyar Nemzet és a HírTV mozgósító erejére.

Szerencsére működnek más jobboldali médiumok is. Egyébként ugyanilyen bajban van a balos média is: nem elég hatékony, képtelen felmérni, mire fogékonyak az emberek. A sajtó úgy általában válságban van. Ezért kell most a jobboldalnak egy, a közvéleményre hatással bíró új médiabirodalmat építenie.

Amihez Simicskának közel húsz év kellett.

Igaz, de azok az olvasók nem tűntek el, ma is ugyanannak a szellemiségnek a hívei, legfeljebb Simicska orgánumaitól távolodtak el.

A Simicska-ügy rávilágított a magyar média sajátos finanszírozására. Ahogy véget ért a legendás barátság, pár hét alatt átalakult az állami hirdetési rendszer, ügynökségi megbízásokkal, pályázatokkal, közmédiás műsorgyártásokkal együtt. Ezzel nincs gond?

A szocialisták idején is így működött: annak idején a Magyar Hírlap nem kapott állami hirdetést. Nyolc éven át! Sőt a 2010-es kormányváltás után sem, arra 2012-ig kellett várnunk.

A lojalitásért jön a közpénz?

Ez valóban nem normális helyzet. Állami közbenjárás nélkül azonban lehetetlen fenntartani egy médiumot. Persze ha egy kormány azt szeretné, hogy intézkedéseit mélyrehatóan, részletesen elemezzék, akkor igenis szükség van a támogatásra. Másképpen nem tudja magához kötni a sajtót. Tudomásul kell venni, hogy pénzemberek és egyes vállalatok burkoltan vagy nyíltan mindig is támogattak különböző orgánumokat. Soros Györgytől kezdve sokan mások.

A PestiSrácok.hu indulásakor kereste a hangját, olykor a kormánnyal is kritikus volt, de rájött: a függetlenségnek még a halvány látszata is azt eredményezi, hogy elzárja magát az állami millióktól. Ma már van pénz, sőt – úgy tudni – kiszivárogtatandó információ is érkezik a Fidesztől.

Azért több közelmúltbeli oknyomozó írásból és a kapcsolódó blogok kemény beszólásaiból is látszik: a lap egyáltalán nem vesztette el a kritikus hangját. Más kérdés, hogy idővel rájöttek-rájöttünk, hogy világos értékrend nélkül nehéz megszólítani az olvasókat. Egyébként pont a számos kormánykritikus cikk bizonyítja, hogy még nem zártuk el velük magunkat az állami – egyébként meglehetősen szűkmarkúan és esetlegesen osztogatott – kommunikációs millióktól.

Ön azt írta a PestiSrácok.hu oldalán: „Ami most történik, azt sok mindennek el lehet mondani: médiazűrnek, médiakáosznak, médiaháborúnak, médialázadásnak, médiahelyezkedésnek és így tovább. Mindenesetre, akik jól járnak vele, azok a mindig csendben meghúzódó médiaparaziták. Ők azok, akik semmiféle ütközést nem vállalnak, de pénzért, hatalomért gondolkodás nélkül eladták, eladják nem létező elveiket…” Csak nem saját magukról írta ezt?

Dehogy! Médiaparaziták mindkét oldalon vannak, meghúzódnak, és lehúzzák a sápot. Ők a szürkék hegedűsei.

Kikre gondol?

Név szerint senkit nem említenék. Akik keményen kiállnak bizonyos elvek mellett, azok nem médiaparaziták.

Ezek szerint Tóta W. Árpád, a HVG.hu publicistája nem médiaparazita, hiszen keményen kiáll az elveiért.

Így van.

Azt írta önről még 2012 májusában: „Ha valaki élvonalbeli seggnyaló szeretne lenni, akkor komoly előny, ha már a komcsik is seggről seggre adták: te Lajos, a Stefkát próbáld ki, az olyan puha és gondos, és még utána be is olajozza! Meg aztán kell a gyakorlat ahhoz is, hogy egy pillanatnyi megingás nélkül küldjünk nyomdába egészen meghökkentő, értelmetlen hülyeségeket, ha egyszer a vonal stimmel.”

Ez tényleg rémes. Annyi hülyeséget írtak azonban már rólam, hogy ilyenekre nem reagálok.

Ahhoz mit szól, hogy sokak szerint a közmédia lesz az újonnan épülő jobboldali médiabirodalom alapja?

Huszonhárom évig rádióztam, húsz évig televízióztam, ezért az átlagnál lényegesen engedékenyebb vagyok velük.

A közhírcsatorna március 15-i ámokfutására és az azt követő napok botladozására céloz?

Nincsenek könnyű helyzetben. Adjunk nekik időt. Ilyen méretben és ilyen nagy merítéssel régen működött magyar televízió. Hatalmas eredmény, hogy hazánk minden szegmensét kapcsolják, és minden területét – gazdaságot, mezőgazdaságot, külpolitikát – feldolgozzák. Nekem ez tetszik. És ami fontos: a közmédia igyekszik nem politizálni.

Viccel? Nem tartja propagandacsatornának az M1-et?

Egyelőre nem, persze elronthatják. Ennyit azonban nem láttam korábban sehol szerepelni az Együtt, a PM, az LMP vagy épp az MSZP politikusait.

Ön szerint tehát lehet a közmédia az új fideszes médiabirodalom alapja?

Aligha, hiszen ha 2018-ban az ellenzék jutna hatalomra, megörökölné ezt a médiát.

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom