Kövess minket!

Médiapiac

„Már fej fej mellett vagyunk” – exkluzív interjú a TV2 vezérével

Időre volt szüksége ahhoz, hogy rendbe rakja a TV2 pénzügyeit, felépítsen egy szélesebb portfóliót és kitapasztalja a nézők igényeit – mondta a kedden megjelent Médiapiacnak adott exkluzív interjújában a tévétársaság vezérigazgatója. Dirk Gerkens ugyanakkor meglepő választ adott arra, miért favorizálja az állam a kormánybiztos Andy Vajna médiacégét. Ízelítő legújabb lapszámunkból.

Mit szól kedvenc csapata, a Real Madrid spanyol bajnokságbeli szerepléséhez? [Az interjú készítésekor, szeptember 27-én a tavalyi bajnok a tabella hatodik helyén állt – a szerk.]

Tegnap este a Bajnokok Ligájában a Real 3-1-re verte a Dortmundot, nem szabad tehát leírni a csapatot. Ami a spanyol bajnokságot illeti, kétségtelen, nem kezdtek túl jól, de még az elején vagyunk. Lesz idejük felzárkózni.

Azért kérdezem, mert párhuzamot vonnék az ön által irányított tévével. A forrásbőséget nézve a TV2-csoport a magyar médiapiac Real Madridja, mégsem tudta még legyőzni a nézettséget tekintve az RTL-t.

Az első perctől arra számítottam, hogy az idei évben fognak beérni az erőfeszítéseink. Húsz hónapja vettük át a TV2 irányítását, ami az üzleti világban, egy ekkora cég életében nem nagy idő. És most, szeptember végén – az őszi szezon kezdetén – azt mondhatom, nekünk van a legnagyobb esélyünk megnyerni a bajnokságot.

Még idén át tudják venni a vezetést az RTL-től? Csoportszinten tavasszal még 11 százalékponttal vezettek önök előtt a kereskedelmi célcsoportot tekintve.

Nézzük meg a szeptemberi adatokat: a főcsatornánk a kereskedelmi célcsoport körében a teljes napot vizsgálva mindössze 1,4 százalékponttal van az RTL Klub mögött.

Melyik célcsoportról beszélünk?

A 18–59-esről. De beszélhetünk a teljes népesség, azaz a 4 évesnél idősebbek körében mért adatokról is: büszkén mondhatom, hogy ezt a célcsoportot tekintve megvertük az RTL-t. A mi közönségarányunk szeptemberben 12,3 százalék, míg az RTL-é 11,2 százalék. Ha csoportszinten nézzük, akkor nekünk 22,4 százalékunk van, a vetélytársunknak pedig 22,8 százaléka. Egyszóval, ha még nem is vettük át egyértelműen a vezetést, már fej fej mellett vagyunk.

Fotó: Szabó Barnabás

A piac azért továbbra is ragaszkodik a 18– 49 évesek alkotta kereskedelmi célcsoporthoz, azt tekinti mérvadónak. Nem lenne jobb ebben számolni?

Az ügyfeleink mindegyike elfogadja a 18–59-es kategóriát, ezért aztán mi nem is követjük naprakészen, hogyan áll a verseny az RTL által kiemelten kezelt 18–49-es csoportban. Azt tudom, hogy vannak napok, amikor ebben is mi vagyunk a jobbak. Nézze, 4+-ban többször is megelőztük az RTL-t: májusban, augusztusban, szeptemberben.

A lényeg, hogy csoportszinten is ledolgoztuk a hátrányunkat, és igen közel kerültünk az eddigi piacvezetőhöz. Csoportszinten 2015-höz képest 28 százalékos a növekedés. (…)

 

A TV2 bevételnövekedésében mennyire játszik szerepet az – amit a piacon az önök szemére is vetnek –, hogy az állami hirdetések két és félszeres mértékben növekedtek, és ezen reklámok jelentős része a TV2-csoportnál jelent meg? Nem gondolja, hogy ez torzítja a piacot az önök javára?

Nem. Nem arról van szó ugyanis, hogy volt egy csomó eladatlan reklámidőnk, aztán beestek az állami hirdetések.

Volt piaci vásárló bőven, de mi mégis úgy döntöttünk, hogy befogadjuk az állami hirdetéseket.

Piaci szempontból nézve miért logikus, ha egy, a kormány felügyelte állami vállalat csakis néhány kiválasztott tévéadón hirdet?

Még egyszer: mindenképpen eladtam volna ezeket a GRP-kat a piaci hirdetőknek, volt rájuk kereslet. Az Atmedia pedig portfóliószinten teljesítette a megrendelő kampányelvárásait. (…)

A vezérigazgató az interjúban arról is beszélt, miért ragaszkodik a TV2 a 18-59-es kereskedelmi célcsoporthoz annak ellenére, hogy a szakma, a hirdetők egy jelentős része szerint ez indokolatlan, sőt, pár éve még Dirk Gerkens is másképp gondolkodott erről. Szóba került a Tények is, rákérdeztünk arra, mi a véleménye arról, hogy a híradójuk a fake newstól sem riad vissza.

Ha még nem előfizetője lapunknak, de szeretné az interjú teljes szövegét olvasni, itt megrendelheti. (Amennyiben most előfizet a Médiapiacra, akkor az idén megjelenő két számot ajándékba kapja a 2018-as lapszámok mellé.)

Médiapiac

Sorsdöntő tárgyalás következhet Gyárfásék perében

Komoly előrelépés várható a Fenyő-gyilkosság ügyében folyamatban lévő büntetőper keddi tárgyalásán.

Közzétéve:

Borítókép: Gyárfás Tamás az egyik korábbi tárgyaláson, fotó: MTI/Balogh Zoltán

A vádirat szerint Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa megöletésével, aki ezt nem hajtotta végre – írja a Magyar Nemzet. A Nap TV egykori producere ezt követően fordult Portik Tamáshoz, az alvilág egyik meghatározó figurájához.

Az egykori olajbűnöző a szlovák Jozef Roháčot bérelte fel Fenyő János médiamogul megölésére.

Mint köztudott, 1998. február 11-én, nem sokkal este fél hat után Fenyő autójával egy piros lámpánál várakozott a budapesti Margit körút és Margit utca sarkán, amikor egy ismeretlen fegyveres férfi a mögötte haladó autóból kiugrott, és az anyósülés felőli ablakon keresztül 20-25 lövést adott le a vállalkozóra, aki a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben indított nyomozás során az már korábban kiderült, hogy Fenyő Jánost egy szlovák bérgyilkos, Jozef Roháč ölte meg. A férfit ezért 2017-ben jogerősen életfogytiglanra ítélte a bíróság. A felbujtó személy, személyek kiléte ekkor még ismeretlen volt.

Az eljárás akkor kapott újabb lendületet, amikor Gyárfás Tamást ismeretlenek 2018-ban évekkel korábban készített hangfelvételekkel megzsarolták.

A volt producer feljelentést tett, ezt követően a nyomozók a Farkasréti temetőben találták meg azokat az adathordozókat, amelyeken Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetései hallhatók.

Gyárfás és Portik egyelőre tagad, ugyanakkor a bíróság által kirendelt eseti nyelvész szakértői vélemény szerint a rendőrség által a hangfelvételek alátámasztják a vádiratban foglaltakat.

Tovább olvasom

Médiapiac

Széll Tamás a Kossuth Rádió új rovatában is ad konyhai tippeket

Átvitt étterem címmel indul a Főmenü rádiós rovata ma a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A Duna Televízió Michelin-csillagos séfje, Széll Tamás hetente háromszor osztja meg konyhai trükkjeit a hallgatókkal.

Közzétéve:

MTVA

Szeptember 18-án, szombaton nyitott ki ismét a Főmenü konyhája a Duna Televízión. A népszerű gasztroműsor második évadában Széll Tamás, Bocuse d’Or döntős séf új társsal, Böröcz Zsófiával készíti el a fogásokat.

A konyha Átvitt étteremként a Kossuth Rádióban is megnyílik, hogy hétköznap se maradjanak a hallgatók gasztroélmény nélkül. Sőt, a délelőtt hallott tippeket, trükköket hasznosítva akár már este is elkápráztathassák az otthoni vacsoraasztalnál ülőket.

Széll Tamás ugyanis a Kossuth Rádió Napközben című adásában egy héten háromszor: hétfőn, szerdán és pénteken osztja meg tanácsait, fantasztikus ötleteit

– közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

A Főmenü házigazdája a rádió riporterének, Babucs Krisztának árulja el például, hogy miként és milyen borokat célszerű használni a főzéshez, de segít eligazodni az olajok világában is. Ezen kívül terítékre kerül rengeteg gyakorlati tipp a fokhagymapucolástól, a tökéletes sült cékla készítésén át az édesburgonya sokszínű felhasználásáig.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szijjártó: Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság ellen

Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.

Közzétéve:

MTI/EPA/Shawn Thew

Szijjártó Péter bejegyzésében kifejtette, az amerikai szenátor azért bírált egy amerikai televíziós újságírót, mert elmondta a saját véleményét Magyarországról, “amely történetesen nem esett egybe a liberális mainstream hazánkkal szembeni hazugsághadjáratával”.

Kiemelte, Mitt Romney a kormányt azzal vádolta, hogy a népakarattal szemben kormányoz, “holott a népakarat a választáson fejeződik ki, márpedig mi egymás után háromszor kaptunk kétharmados felhatalmazást egy olyan választási rendszerben, ahol mindenkinek egyenlő súlyú szavazata van, függetlenül a lakóhelyétől”.     

“Demokráciát és sajtószabadságot féltő NGO-k, ébresztő!” – zárta üzenetét Szijjártó Péter.

Tovább olvasom