Kövess minket!

Médiapiac

LifeNetwork: súlyos premier

A túlsúly nem csupán esztétikai gondot jelent. Az elhízás korunk egyik legveszélyesebb népbetegsége. A felesleges kilók ízületi problémákhoz, magas vérnyomáshoz, epekőhöz és a cukorbetegség kialakulásához vezethetnek. Augusztusban új epizódokkal jelentkezik a LifeNetwork tévén a Súlyos meló című sorozat, ahol szakértők próbálják meg „könnyebbé” tenni az elhízott emberek életét.

Ma már több mint egymillió elképesztően elhízott ember él csak Anglia területén, pontosan kétszer annyi, mint az ezredforduló idején. Ráadásul a jóslatok szerint, a következő években a lakosság egyharmada válhat súlyosan elhízottá. A Súlyos meló című sorozatban olyan szakemberekkel ismerkedhetünk meg, akik munkájuk során a túlsúlyos egyénekkel is foglalkoznak. Mentőcsapatok, tűzoltók, specialisták, építők és ápolók: mind-mind azon fáradoznak, hogy könnyebbé tegyék a kövér emberek életét, és megoldják az ezzel együtt járó egyéb problémákat is. Magyarországon elsőként a LifeNetwork tévén jelentkezik a Súlyos meló legújabb évada. A sorozat második évadának első része augusztus tizedikén, este 9 órától lesz.

A LifeNetwork már 2 millió háztartásban fogható.

Médiapiac

2021 legnézettebb gyerekcsatornája lett a JimJam

A csatorna közönségaránya 2021-ben a 18-49 éves lakosság körében a Nielsen Közönségmérés adatai szerint 1,06 százalékot ért el, így megelőzve valamennyi hazánkban sugárzott gyermekcsatornát ebben a célcsoportban.

Közzétéve:

Az említett célcsoportban előkelő első helyre került a JimJam a gyerekcsatornák között nem csak az év elején, hanem egész 2021 folyamán. 

Nagyon örülünk a JimJam eredményének, hogy a ráfordított figyelem és következetes befektetések révén a kisgyermekes családoknak egy igazán értékes csatornát kínálhatunk. Boldogan tapasztaljuk a kiugró érdeklődést a tartalmaink iránt, köszönjük a gyerekek lelkesedését és a szülők bizalmát” – mondta Radóczy Katalin, az AMCNI programigazgatója.

A JimJam 2006-os indulása óta mára több, mint 100 országban van jelen. Elsősorban a legfiatalabb, vagyis 2-5 éves korosztály igényei szerint készül mind a programstruktúra, mind a csatorna arculata. Népszerűsége annak köszönhető, hogy a bájos és szerethető karakterek – mint például az ovisok ikonikus kedvencei a Bing nyuszi vagy Tesz-Vesz város hősei – észrevétlenül tanítják a gyerekeket, és segítenek felfedezni, megérteni a körülöttünk lévő világot a legkisebbeknek is. A mesék lassabb tempójúak és kevésbé vibrálók, emellett teljes mértékben agresszió mentesek, így abszolút biztonságos környezetet biztosítanak, csak úgy, ahogy a csatornán látható családi filmek, melyek mind reklámmegszakítások nélkül élvezhetők.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Cenzúrázták a lelkészt, mert szerinte csak két nem létezik

A YouTube gyűlöletbeszédre hivatkozva elkezdte cenzúrázni a protestáns lelkipásztor prédikációit, miután kijelentette, hogy csak két emberi nem létezik.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A cenzúrázott protestáns lelkész, John MacArtur a Los Angeles-i Grace Community templomból vasárnap tartott beszédében, a bibliai szexualitásról prédikált, a YouTube azonban gyűlöletbeszédnek minősítette a prédikáció videóját – írja a V4NA hírügynökség.

szószéken állva MacArthur azt mondta: „Te XX vagy XY vagy, mert Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, ez genetikailag és fiziológiailag is meghatározott. A tudomány pedig a valóságot mutatja” – mondta, hozzátéve: az ezzel ellenkező álláspont hazugság és megtévesztés, amelynek „annyira káros, pusztító, megrontó és elszigetelő hatása van, hogy muszáj szembenéznünk vele, azonban a konfrontáció nem fogja megoldani a problémát”

A YouTube nem sokkal a feltöltés után eltávolította MacArtur prédikációját a platformjáról, mivel az szerintük sérti a gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveiket.

Jenna Ellis, a Thomas More Society különleges jogtanácsosa is felszólalt az ellen, hogy a YouTube elkezdte cenzúrázni MacArthur prédikációit. Úgy fogalmazott: „A technológiai oligarchák (…) őrült törvényeket akarnak végrehajtani az igazság és a Biblia tanításának cenzúrázásával. Ha az amerikaiak nem állítják meg őket, ez az új rezsim megkerüli az alkotmányt, nem garantálja a szólásszabadsághoz és a vallásgyakorláshoz fűződő alapvető jogainkat, aminek a hatása pusztító lesz.”

Tovább olvasom

Médiapiac

Beszállt a választási kampányba az USA-ból vezérelt „Szabad” Európa

A magát függetlennek, objektívnek és pártatlannak valló Szabad Európa is beszállt a választási kampányba – derült ki a Magyar Nemzet szerkesztőségének birtokába jutott levélből. A dokumentum tartalma szerint az Egyesült Államokból vezérelt médium kiemelten elemzi az Nemzeti Együttműködés Rendszerérének (NER) elmúlt tízéves működését, valamint a 2022-es választásokig vezető utat is végigköveti.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Politikai tartalmú podcastcsatornáit reklámozza a Szabad Európa, amely 27 év után 2020 szeptemberében multimédiás weboldal formájában tért vissza Magyarországra.

Bár a Szabad Európa azt hangoztatja, hogy célja független, objektív és pártatlan tájékoztatást nyújtani Magyarországról, a lap birtokába jutott dokumentum teljesen másról tanúskodik. 

A levélben ugyanis több olyan hetente vagy kéthetente jelentkező  sorozatról is szó esik, amely kifejezetten a Nemzeti Együttműködés Rendszerérének (NER) elmúlt tízéves működését, és azokat a folyamatokat vesézi ki, amelyek az elmúlt évtizedben a magyar társadalmat alakították.

A műsorban pedig szakértőket kérdeznek meg egyebek mellett a demográfiáról, a vezérelvű politikáról, az önkormányzatiságról, a külpolitikáról vagy a gazdaságról – írta a Magyar Nemzet.

A Szabad Európa emellett a közelgő választási kampánynak, valamint az áprilisi országgyűlési választásoknak is külön sorozatot szentel.

A kéthetente jelentkező Konstruktív bizalmatlanság című sorozatban a műsorvezető Vovesz Tibor Ruff Bálint ellenzéki kommunikációs szakemberrel a 2022-es választásokig vezető utat követi végig.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a Szabad Európa immár multimédiás honlapként történő megjelenésekor a PestiSrácok arról számolt be, hogy az egykor rádióként működő médium visszatérésre az amerikai támogatók 750 ezer dollárt szántak, hazánkban pedig egy irodát is nyitottak.

Tovább olvasom