Kövess minket!

Médiapiac

Lengyelország függetlenségének centenáriumát ünnepli az M5 kulturális csatorna

Tematikus nappal emlékezik meg a lengyel függetlenség 100. évfordulójáról az M5 kulturális csatorna vasárnap, a műsor nézői a nagy múltú magyar-lengyel kulturális, történelmi és társadalmi kapcsolatokról kaphatnak képet.

Az M5 csatorna stábja a nap folyamán több alkalommal bejelentkezik Varsóból és tájékoztatja a nézőket az ottani ünnepségekről, emellett a budapesti megemlékezésekről is hírt adnak – mondta el Siklósi Beatrix csatornaigazgató a Magyar Távirati Idorának csütörtökön.

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy az évforduló alkalmából exkluzív interjút adott az M5 csatornának Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök, ezt is a Függetlenül – 100 éve szabad Lengyelország című műsorfolyamban láthatják a nézők.

A vasárnap 9 és 19 óra között hat alkalommal jelentkező műsorban szó lesz a magyar-lengyel kapcsolatokról, filmről, színházról, irodalomról, történelemről és zenéről. A stúdió vendége lesz Vásáry Tamás és Bogányi Gergely zongoraművész; valamint Kovács István történész, író, a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok szakértője is – tette hozzá a csatornaigazgató. A műsorban felidézik a lengyel kultúra emblematikus alakjait, így Andrzej Wajda filmrendező életművét és Chopin muzsikája is felcsendül.

Siklósi Beatrix elmondta, hogy az M5 csatorna munkatársai meglepetéssel is készültek: megtanulták lengyelül Adam Mickiewicz Az utas című költeményét, amelyet a tematikus napon mutatnak be, de a csatorna Facebook-oldalán is látható lesz, emellett eljuttatják a lengyel közszolgálati kulturális csatornának is.

A csatornaigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalabb korosztályt is igyekeznek megszólítani, ezért Gaskó Balázs egy gyerekcsoporttal a nap folyamán budapesti lengyel emlékhelyeket keres fel, amelyeknél játékos vetélkedőkkel idézik fel a lengyel vonatkozású eseményeket.

Siklósi Beatrix felidézte: a vasárnapi tematikus műsor annak eredményeként valósul meg, hogy a közelmúltban együttműködésről állapodott meg a lengyel közszolgálati kulturális csatorna vezetőjével. Ennek eredményeként a lengyel adón október 23-án már megemlékeztek az 1956-os forradalomról.

A csatornaigazgató fontosnak nevezte, hogy a lengyel függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóján, november 11-én az M5 kulturális csatorna is bekapcsolódik a lengyelországi emlékév eseményeibe, hiszen a két nép történelme ezer szállal kapcsolódott és kapcsolódik ma is egymáshoz. „Lengyelország és Magyarország kapcsolata nemcsak egy történelmi emlék, hanem egy nagyon is élő kulturális és társadalmi viszony, amit ápolni és fejleszteni kell” – jegyezte meg Siklósi Beatrix.

Médiapiac

Kanada és Ausztrália összefog a techcégek ellen

A két ország vezetői megegyeztek a techóriások megregulázásnak koordinálásában.

Közzétéve:

A Reuters jelentése szerint Justin Trudeau kanadai és Scott Morrison ausztrál miniszterelnök kedden egy telefonbeszélgetés során megegyeztek arról, hogy mostantól együttműködnek abban, hogy rákényszerítsék a techcégeket – köztük a Facebookot is – arra, hogy fizessenek az átvett hírekért.

A kormányfő az ottawai jelentés szerint „megegyezett, hogy fogják a koordináltan fognak cselekedni annak érdekében, hogy a techóriások bevételei egyenlőbb arányban legyen megosztva az alkotók és a médiumok között”.

Mint a Mandiner korábban megírta, Ausztrália az elmúlt héten bevezetett egy új médiakódexet, amely rákényszerítené a Googlet és a Facebookot arra, hogy fizessen az ausztrál médiumoktól átvett hírekért.

Erre a Facebook úgy reagált, hogy letiltotta az országban a hírek megoszthatóságát és befagyasztott több kormányzati, illetve hatósági fiókot is. Scott Morrison akkor figyelmeztetett, hogy amit ma Ausztrália megtesz, abban több ország is követni fogja – írja a Mandiner.

Tovább olvasom

Médiapiac

Háborút kezdett a baloldal a jobboldali sajtó ellen

A Newsmax, a Fox News és a One America News Network csatornák sugárzásának beszüntetésére szólította fel két demokrata képviselő a televíziós műsorszolgáltatókat, mert szerintük álhíreket terjesztenek.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Még mindig a Capitolium ostroma a téma az Egyesült Államokban, de nem csak Donald Trump szerepét vizsgálja a tragikus események kapcsán a szenátus. A demokraták a republikánusokat támogató médiát támadják.

Anna Eshoo és Jerry McNerney demokrata képviselők nyílt levelükben arra szólították fel a televíziós műsorszolgáltatókat, hogy vegyék ki programkínálatukból a Newsmax, a Fox News és a One Amerika News Network csatornákat, mert szerintük a Capitolium ostrománál támogatták a randalírozókat.

A Newsmax úgy reagált, a demokraták a szabad véleménynyilvánítás jogától akarják megfosztani a republikánusokat.

A Donald Trump mögött álló Newsmax televízió több műsora is foglalkozott a témával, az American Agenda például összeszedte, hogy műsorvezetőik már a Capitolium elleni támadás alatt elítélték a behatolókat.

Felháborítónak tartom a Capitoliumnál készült felvételeket, amelyeket láttam ma délután. Az erőszaknak nincs helye a társadalmunkban.

A közvagyon elpusztítása elfogadhatatlan, ez a rendfenntartó erők semmibevétele.

Ez nem amerikai viselkedés! Ezt nem tehetjük!

Ennél jobbak vagyunk, ezt el kell ítélni! Elítéljük az erőszakot. Elítéljük. Rendben?

Azokat, akik illegális dolgokat tettek, le kell tartóztatni!

Egy kisebb csoport, a hatalmas tömegből szerdán túl messzire ment. A Newsmax elítéli őket

– hangzottak el az alábbi mondatok az amerikai hírcsatorna több műsorában is, majd jogászokat, társadalomtudósokat, civil szakembereket szólaltattak meg, akik mind felemelték szavukat a sajtószabadság védelmében – hangzott el a Hír TV műsorában.

Mindezek ellenére kezdeményezték a demokrata képviselők a csatorna kivételét a televíziós műsorszolgáltatók kínálatából.

Tovább olvasom

Médiapiac

Médiadíjakat alapított az evangélikus egyház

Azokat a munkákat ismerik el velük, amelyek az adott évben elősegítették az evangélikus egyház pozitív megítélését.

Közzétéve:

Illusztráció: Pixabay

A két díjjal az egyház 2021-től évente egy alkalommal azokat az újságírókat vagy médiatevékenységet végzőket szeretné jutalmazni, akik a világi vagy egyházi médiában megjelent írásművel, televíziós, rádiós vagy internetes felületen megjelent anyaggal az adott évben elősegítették az evangélikus egyház pozitív megítélését közölte az Evangélikus Információs Szolgálat az MTI-vel.

Hozzátették:

a díjjal nem az életművet, hanem a jelölt alkotást és “annak szellemi értékét” kívánják elismerni.

A Bornemisza Péter-díjra jelölt mű alkotójának nem kell evangélikus felekezetűnek lennie, az alkotás bármilyen műfajú lehet és bármely világi médiumban vagy a közösségi média nyilvános felületein megjelenhetett.

Az Írónád díjra az evangélikus médiában megjelent alkotás jelölhető, amely megfelel a fenti feltételeknek.

Az idei díjakra március 15-ig várják a jelöléseket, a jelölés és az értékelés menetéről az egyház honlapján, a www.evangelikus.hu/bornemisza-peter-dij-es-ironad-dij oldalon lehet tájékozódni.

A díjak fővédnökei Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Novotny Zoltán újságíró, a Magyarországi Evangélikus Egyház sajtóbizottságának képviselője.

Tovább olvasom