– Úgy tudom, ön is elkapta a koronavírust. Teljesen jól van már?

– Szerencsére igen. De már két Szputnyik V vakcina is véd a Covid–19 ellen.

– Tapasztalt valamilyen mellékhatást?

– A betegségnek van jó néhány mellékhatása, az oltásnak az égvilágon semmi. Ami pedig a harmadik vakcinát illeti, van egy nagyon kedves körzeti orvosom, aki majd szól, ha úgy gondolja, hogy szükségem van rá.

– Számos különböző tevékenységet folytat mostanában, egyebek mellett rendszeresen ír publikációkat a Magyar Hírlapba, visszatérő vendége a Hír TV Civil kör nevű műsorának, Lovas István életművét gondozza a neves újságíróról elnevezett társaság megalapításával, és a lista még folytatható lenne. Ezek közül mi áll a legközelebb a szívéhez?

– Mindegyik tevékenység egyformán fontos, különösen akkor, amikor az ember már nyugdíjas korú, én pedig az vagyok, tehát örülök, hogy dolgozhatom. A Hír TV-ben már megszűnt az a két műsor, amiben olykor szerepeltem mint vendég, hála Istennek a Magyar Hírlap él és virul, ami pedig a Lovas István Társaságot illeti, örömünkre nemrég előkerült Lovasnak egy hosszabb, angol nyelvű írása, amelyben a Nyugatról beszél. Lefordíttattuk magyarra, és a cikket szeretnénk megismertetni a szélesebb közönséggel, mivel mai világunkra nézve is rendkívül találó, aktuális dolgokat fogalmazott meg benne Lovas István.

– Mikor kerülhet sor az említett munka bemutatására?

– A pandémia erősen korlátozta a lehetőségeinket, de ha a járványügyi helyzet engedi, akkor ősszel szeretnénk folytatni az előadás-sorozatot, amelyben az ő munkásságát elemezzük és az érdeklődőkkel megismertetjük. Lovas Istvánnak tizenegy könyve jelent meg, így van mit bemutatni és elemezni azoknak, akik nem olvasták ezeket az írásokat. Eddigi gyakorlatunkat fenntartva minden előadáson más-más médiaszemélyiség segíti az írások ismertetését, miközben az illető vendég gondolataival is megismerkedhet a közönség.

– Ha jól tudom, Lovas Istvánon kívül más szerzők munkáit is szeretnék bemutatni.

– Valóban, terveink szerint foglalkozunk majd Csurka István és Chrudinák Alajos életművével is. Mindkettejüknek szinte váteszi képességük volt, úgyhogy van miről társalognunk, ha a honi belpolitikáról, valamint a Közel-Kelet helyzetéről akarunk mélyebb ismereteket szerezni.

– A felsorolt szerzőkben közös, hogy rendkívül szókimondók voltak, és ön is mindig vállalta a konfrontációt, ha valamivel nem értett egyet. Akkor is, amikor 2002-ben azt mondta, hogy az amerikai nagykövet alig érkezett Magyarországra, és máris antiszemitizmusról „brekeg”. A liberális oldalon többen felhorkantak ezen a kijelentésén, ám ön azt hangsúlyozta, hogy állampolgárként joga van elítélni, ha valaki felületes információk alapján mond véleményt. Manapság sokkal több támadás és beavatkozási kísérlet éri Magyarországot, mint az ezredfordulón, mivel a balliberális elitek nehezen viselik, hogy egy kis ország nem enged a nemzeti értékekkel és a nemzetállami szuverenitással kapcsolatban vallott elveiből.

– Ma is ugyanazt gondolom az említett diplomatáról. Magyarán felháborítónak tartom, ha valaki pár hét után már kész véleményt formál egy társadalomról. Ám azóta sokat változott a világ. A tömeges migrációt erőltető és a nyílt társadalom eszméjét hirdető hálózatok mögött hatalmas anyagi erő és befolyásolási képesség áll. Nehéz ezt a folyamatot megállítani, ám úgy vélem, hogy Isten nem véletlenül teremtette az emberiséget ilyen tarkává, és mindenkit oda, ahová. Egy másik aktuális téma a gyorsan erősödő genderpropaganda, amely egyre több helyen az oktatásba is beszüremlik, ráadásul átlátszóan provokatív módon. Ezt nagyon káros tendenciának tartom, egyben elfogadhatatlannak.

– Tehát nem tartja hasznos ismeretterjesztésnek, ha a gyermekeknek LMBTQ-témákról tartanak előadásokat és különböző foglalkozásokat?

– Enyhe kifejezés, hogy nem tartom hasznos dolognak. Az olyan „zseniális” találmányokkal, mint a harmadik nemeknek kialakított illemhelyek, ki lehet kergetni a világból. Az egész egy sunyi provokáció. Sajnálatosnak tartom, hogy a különböző jogvédő szervezetek propagandájának hatására sokan elhiszik, hogy ezek a legfontosabb kérdések, és értelmes dolgok helyett ilyesmivel foglalkoznak. Az is felháborító, hogy a Black Lives Matter és az olyan aktivista hírességei, mint Lewis Hamilton, térdeplésre akarják kényszeríteni a fél világot a különböző sporteseményeken. Persze akad még jó néhány téma, ami zavar a közéletben, s gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

– Mint gondol a baloldalnak arról a kedvelt kampánytémájáról, hogy jelenleg jobboldali túlsúly van a magyar médiapiacon?

– Egy „klasszikust” idézve mondhatnám azt is, hogy „a csudát, mama!” Persze az illető ezt kissé másképp mondta. Magyarán már réges-régen baloldali túlsúly van a médiapiacon, ez nem is vitatható. Csak körül kell nézni egy hírlapárusnál, és nincs miről vitatkozni. Sajnos még a rádió- és a tévéújságok is úgymond a baloldal kezében vannak, én meg nagy szégyennek tartom, hogy az úgynevezett jobboldal, például a közszolgálati rádió és televízió képtelen volt egy részletes tévé- és rádióújságot létrehozni.

– Mit ért az alatt, hogy nem túl informatív a műsorújság?

– Azt, hogy nem tünteti fel, kik a különböző rádióműsorok vezetői, kik szólalnak meg a műsorban. Vagy hangversenyek közvetítésekor nem írják ki, hogy mely komponista művét játsszák és hogy ki az előadó. Elképesztően primitív dolognak tartom, hogy például csak annyit biggyesztenek oda egy kétórás adáshoz, hogy „zene”. Ezzel a rádióhallgatókat is mélyen lebecsülik. Nem tudhatjuk meg azt sem, hogy egy színházi közvetítésben kik a szereplők. Talán rá kellene jönni: a népesség jelentős részének nincs okostelefon a kezében, hogy megkeresse az őt érdeklő műsorok részleteit a világhálón.

– Van kedvenc rádióműsora vagy rádióadója? Hallgatja a Kossuthon a Krónikát, amelynek korábban tíz évig a főszerkesztője volt?

– A Krónikát ritkán, főleg autóban ülve hallgatom. Elsősorban zenei adók szólnak nálam, a Bartók és a Dankó. Rádiós beszélgetős műsorokat, illetve hírműsorokat azért sem hallgatok gyakran, mert – tisztelet a kivételnek – a bemondók és a műsorvezetők nem kis hányada egyszerűen képtelen normálisan, megfelelően artikulálva beszélni. Néha szinte fizikai fájdalmat okoz őket hallgatni. Sok hírolvasó úgy beszél, hogy teljesen megváltozik a mondat értelme, mert képtelen hangsúlyozni. Ez a szakma megcsúfolása.

– Ez a jelenség érvényes például a Kossuth rádióra is?

– Sajnos igen. A Kossuthtal kapcsolatban azt sem értem, hogyan lehetséges, hogy a hírműsorokat mindig szó szerint ugyanazokkal a mondatokkal kezdi és fejezi be mindegyik műsorvezető. Valószínű ez valami főnöki utasítás vagy figyelmetlenség lehet, de az egyéniség eltűnik, az pedig nagy baj. Ilyen erővel papagájokat is lehetne alkalmazni.

– A különböző televíziókra is vonatkoznak az említett bírálatai?

– Persze. Az igénytelenség bizony elég általános.

– A rádiózásnak egyébként van jövője ön szerint? Sokan tartják úgy, hogy a robbanásszerűen fejlődő podcast piac a klasszikus rádiózást szorítja ki. Hiszen amellett, hogy számos podcastgyártó jelent meg az utóbbi időben, jellemzően ezeket a tartalmakat nagyobb gonddal készítik el, mint a rádióműsorokat. Számos podcast heti vagy akár havi egy alkalommal jelenik meg, többnapos szerkesztési munka után.

– Furcsa lenne tőlem hallani, hogy nincs jövője a rádiózásnak, ami ugyebár a szerelmem volt. Bízom benne, hogy sokáig lesz még rádiózás, hiszen ennek a műfajnak – amelynek az élő adás is szerves része – megvannak az előnyei a látható műfajjal szemben.

– Melyik a kedvenc rádiós műsora azok közül, amelyeket ön vezetett?

– Mindegyik. Én nem egy műfajban dolgoztam. S mindegyiket szerettem. Úgy vagyok és voltam ezzel, hogy ha már egy ember hallgatja a műsort, ha egyáltalán valakit megérint, akkor az már Istennek tetsző dolog, és boldoggá teszi az embert.

– Mely műsora miatt volt a legtöbb konfliktusa a feletteseivel vagy esetleg a politikai vezetőkkel?

– Volt konfliktusom elég, de nem szeretném órákig feltartani. Hogy a felettesek közül ki szól bele a beosztottak munkájába, az teljesen emberfüggő, de a Kossuthon ez nem volt divat. Nyilván az én pályám során is voltak apró kísérletek és kisebb harcok. A rádiós karrierem elején szép számmal voltak olyan rovatvezetőim, munkatársaim, akiktől sokat lehetett tanulni, ahogyan ostoba emberek is voltak a feletteseim között. Később, már a Kossuth rádió vezetőjeként a saját helyettesem jelentett fel az akkori elnöknél azzal, hogy „valami meredek dolgot” akarok lehozni. Nem járt sikerrel.

– Jó néhány éve az akkor még SZDSZ-es – és azóta DK-s – Bauer Tamással is volt egy komolyabb konfliktusa, ha jól tudom.

– Rádióelnökként évi egy alkalommal a Parlament sajtóbizottsága előtt kellett beszámolót tartani. A baloldal gyűlölte a Vasárnapi újságot a markánsan konzervatív szellemisége miatt. Bauer artikulátlanul üvöltözve azt hangoztatta, hogy alul van reprezentálva a baloldali tartalom a rádió adásaiban, holott a Kossuth munkatársainak nagy százaléka baloldali volt. A pályám során soha más alkalommal, senki mástól nem tapasztaltam ilyen otromba, alpári stílust. Még ott, a meghallgatáson kikértem magamnak, hogy bárki így beszéljen velem.

– Ennél több kellemetlenséget okozhattak a baloldali sajtóban az ügynökmúltjáról megjelent híresztelések.

– Szomorú dolog, hogy hét évig kellett járnom a bíróságra, holott az egész eljárás során egy betűnyi bizonyítékot nem tudtak felmutatni, ami azt támasztaná alá, hogy ügynök lettem volna. Máig várom a bizonyítékokat. Abban a pillanatban „lettem” ügynök, amikor elnökké választottak.

– A bosszú állhat a híresztelések mögött?

– Annak is nevezhetjük. Máig érvényes, hogy egy jobboldali embernek nem ajánlatos olyan pozíciót elvállalnia, amely – szerintük – csak a baloldalnak jár. Fontos hangsúlyozni: hiába derült ki, hogy mindössze rágalmakról volt szó, a mai napig senki nem kért tőlem bocsánatot.

– Végezetül különböző témákban a kedvenceiről kérdezném. A ma élő újságírók közül ki az a három, akiket a legjobbnak tart?

– Nagyon sok kedvencem van, nem három. Itt akar maradni 24 órát? Mert akkor sorolom, annyi van. Na jó, szeretem Szentesi Zöldi László szépírói tehetségét, Bayer Zsolt teljesen egyedi, csavaros észjárását, azt meg ajándéknak tekintem, hogy Szakács Árpádot megismerhettem, van mit tanulni tőle. Hegyi Zoltán tehetsége minden alkalommal elbűvöl, a Magyar Hírlap munkatársait azért nem emlegetem, mert külső munkatársuk vagyok. A régiek közül pedig Lovas és Chrudinák mellett kiemelném Illés Sándort, aki a délszláv háborúról közölt magas színvonalú, történelemkönyvekbe illő írásokat, és szinte egyetlen cikkét sem tudom feledni.

– Melyik a három kedvenc könyve?

– Erre gyorsan fogok tudni válaszolni, mivel Szakács Árpád egy kezdeményezése kapcsán már elgondolkodtam rajta. Franz Werfeltől A meg nem születettek csillaga, Bánffy Miklós Erdély-trilógiája, valamint A feleségem története Füst Milántól. Utóbbit, pontosabban mindegyiket minden férfi és nő számára kötelező alapműnek tartom.

– Említette, hogy a komolyzenén nőtt fel. Miket hallgat a legszívesebben?

– Tényleg kiskoromtól mindent áthatott körülöttem a zene. Az édesanyám kórusban énekelt, két és fél éves koromban voltam először operában, a szüleim mindent megnézettek velem és a nővéremmel, még a prózai darabokat is. Otthon mindig szólt a zene a rádióból, és még csak néhány éves lehettem, amikor anyám beszerzett egy szovjet lemezjátszót is, amelyhez gyűjtötte a komolyzenei korongokat. Verdi operáinak a szövegét mind a mai napig el tudom mondani.

– Mi a helyzet a népzenével és a könnyű­zenével?

– Imádom a népdalokat és a magyar nótát is. Bár utóbbit sokan lenézik, némelyikük hihetetlen pontosan ragadja meg a magyar néplelket. A népdalénekesek közül Gaál Gabriellát emelném ki, Bangó Margit művészete pedig azért áll közel a szívemhez, mert a cigány életérzést magyar dalokban is képes megjeleníteni. Kovács Katit is hihetetlen nagy tehetségnek tartom, ahogyan Szörényi Levente, Demjén Ferenc s a néhai Máté Péter hangja is unikum. Szerencsésnek tartom magam, hogy annak idején néha együtt dolgozhattam Szörényi Leventével és Máté Péterrel is.

Kárpáti András