Kövess minket!

Médiapiac

Kitől függetlenek Brüsszel „független tényellenőrei”? – 4. rész

Az Európai Bizottság számos „tényellenőrző” csoport felállítását támogatja Európában az európai adófizetők pénzéből. Az egyes csoportok függetlensége azonban megkérdőjelezhető, ráadásul az állítólagos tényellenőrök szinte egytől egyig a globalista, balliberális körökből kerültek ki. A szálak az egyesült államokbeli Demokrata Pártig érnek – figyelmeztet cikksorozatának legújabb részében a V4NA hírügynökség.

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Ahogy arról a V4NA nyomán a Médiapiac is beszámolt, az Európai Bizottság korábban gyanús körülmények között ítélt oda néhány millió euró támogatást különböző tényellenőrző csapatok felállítására, egy-egy ilyen bandának akár több százezer euró juthatott. Az egyik ilyen együttműködést az Agence France-Presse, vagyis az AFP hírügynökség vezeti, amely Magyarországon a 444.hu blog kiadójával, a Magyar Jeti Zrt.-vel kötött stratégiai együttműködést. Ennek eredménye lett a Lakmusz nevű mikroblog, amelyet az anyagcég munkatársai töltenek meg tartalommal.

Elég csak rápillantani, az máris kiderül, hogy a Lakmusz „tényellenőrei” egytől egyig a balliberális sajtó munkatársai, a tanácsadói testület tagjai pedig ezer szállal kötődnek az amerikai oligarcha, Soros György hálózatához.

Ráadásul kiderült, hogy az európai adófizetők pénzéből fizetett „tényellenőrök” hamis színben tüntettek fel lapokat.

Ezért a V4NA kérdésekkel fordult az Európai Bizottsághoz, hogy megtudja, pontosan milyen kritériumoknak és feltételrendszernek kell megfelelnie egy-egy tényellenőrző csapatnak a European Digital Media Observatory (EDMO) projektben való részvételhez és a busás uniós támogatás megszerzéséhez.

Az Európai Bizottság a V4NA-nak küldött válaszában felhívta rá a figyelmet, hogy az eddig támogatott nyolc csapat mellett jövőre újabb hat ilyen csoport jön létre. Ezt Vera Jourova, az értékekért és átláthatóságért felelős biztos és Thierry Brenton belső piacért felelős biztos jelentette be.

A független szakértőkből álló testület által kiválasztott hat új csoport a Digitális Európa program keretében összesen mintegy 8 millió euró uniós finanszírozásban részesül, és immár az Európai Unió összes országában működnek majd „tényellenőrző” csapatok.

Az Európai Bizottság válaszából az is kiderült, ahhoz, hogy a „tényellenőrzők” az EDMO közösségének és az EDMO által koordinált tevékenységeknek részesei lehessenek, a központoknak teljesíteniük kell bizonyos különleges követelményeket. Ilyen az összeférhetetlenségi követelmény is, például az, hogy a központok ne legyenek pártok vagy mozgalmak befolyása, ellenőrzése alatt.

Amerikai szervezetek, pártok a háttérben

Ezen kritériumok alapján azonban a felálló „tényellenőrző” konzorciumok szinte mindegyikével kapcsolatban felmerülnek kérdések.

Ha rápillantunk a jövőre felálló csapatok összetételére, kiderül, hogy a bandatagok ezer szálon kötődnek különböző globalista, balliberális körökhöz, az Egyesült Államokhoz vagy a USA Demokrata Pártjához.

A V4NA ezért levélben fordult a Agence France-Presse (AFP) francia hírügynökséghez is, amelyet az Európai Bizottság kiválasztott, hogy a csoportok munkájában részt vegyen.

A hírügynökség azt kérdezte az AFP-től, hogy mi alapján választották ki az egyes csoportok tagjait. Azt is firtatta, nem tartják-e visszásnak, hogy a kiválasztott szervezetek között olyanok is vannak, amelyek legnagyobb finanszírozói ezer szálon kötődnek globalista, amerikai érdekkörökhöz, sőt a Demokrata Párthoz. Arról is megkérdezték az AFP-t, hogyan tudja garantálni ezen csapatok hiteles munkáját ilyen háttérrel.

Emellett kikérték azokat a szerződéseket is, amelyeket az AFP kötött a különböző csapatokkal, mivel azokat közpénzekből finanszírozzák.

Ahogy arról a V4NA nyomán korábban mi is beszámoltunk, a magyar Lakmusz nevű mikrobloggal is az AFP kötött szerződést, a Lakmusz kiadója és a csapatban dolgozó újságírók függetlensége azonban erősen megkérdőjelezhető.

Ahogy arra a V4NA korábban felhívta a figyelmet, a Lakmusz munkatársainak nagy része a 444.hu-tól érkezett. A hírügynökség legújabb írása azonban rámutat: nehéz elképzelni azt a pillanatot, amikor az iroda egyik sarkában a 444.hu munkatársa égbekiáltó hazugságot ír, az iroda másik sarkában pedig a Lakmusz munkatársa megírja egy cikkben, hogy az iroda túlsarkán egy hazug ember ül…

De nem csak a Magyarországon működő „tényellenőr” csapatnál talált a V4NA visszás dolgokat.

Németországban és Ausztriában novemberben indult el a GADMO nevű „tényellenőrző” csoport, amelynek egyik tagja a Correctiv, egy német nonprofit oknyomozó újságírói hálózat. A Correctiv tavalyi beszámolójából kiderült, hogy az öt legnagyobb finanszírozója között megtalálható

az amerikai oligarcha, a Demokrata Párt egyik legnagyobb mecénásának számító Soros György alapítványa. Az Open Society Foundations több mint 70 ezer euróval támogatta a szervezetet.

Emellett a legnagyobb egyéni támogatást, több mint 414 ezer eurót a Luminate – Omidyar Network Foundation juttatott a szervezetnek.

Az eBay alapítója és elnöke, Pierre Omidyar és felesége által alapított „The Omidyar Group” honlapján magáról azt írja, hogy „vállalatok, szervezetek és kezdeményezések sokszínű gyűjteménye, amelyek mindegyikét saját megközelítés vezérli, de mindegyiket a társadalmi hatás katalizálásának közös vágya köti össze”. Mint írják, „megközelítésünk alapja az Omidyarok azon meggyőződése, hogy mindannyian egy globális közösség részei vagyunk, és hogy egyéni döntéseink hatása messze túlmutat saját életünkön”.

Az Omidyar csoport tagja a 2014-ben létrejött Democracy Fund nevű, elsősorban demokrata politikusokat és szervezeteket támogató érdekérvényesítő csoport, amely már több millió dollárral támogatott baloldali médiumokat, aktivistákat, az Egyesült Államok Demokrata Pártjának jelöltjeit és a Donald Trump újraválasztása elleni kampányt.

Horvátországban és Szlovéniában decemberben indult el az ADMO nevű tényellenőrző projekt. A csapat tagja a Gong nevű horvát NGO is, amelynek szintén érdekes háttere van.

A szervezet 2021-es beszámolójából kiderül, hogy európai uniós forrásokon kívül bőven kap támogatást az Egyesült Államokból is.

A Gong egyrészt támogatásainak 8 százalékát a Soros-féle Open Society Foundations-től kapja. De feltünő egy másik, a National Endowment for Democracy (NED) szervezettől érkező támogatás is.

A NED egy egyesült államokbeli szervezet, amelyet 1983-ban alapítottak a demokrácia más országokban való előmozdítására, politikai és gazdasági intézmények, például politikai csoportok, szakszervezetek, szabad piacok és üzleti csoportok támogatásával, és szorosan együttműködik az Egyesült Államok Kongresszusával.

A NED lényegében a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön

– így írta le a szervezetet nemrég egy magyar nemzetbiztonsági dokumentum.

Hasonló támogatói körrel rendelkezik az Ostro nevű szervezet is, amely egy oknyomozói újságírói hálózat Szlovéniában.

A szervezet honlapján maga tünteti fel, hogy

csak 2021-ben és 2022-ben összesen mintegy kétszázezer dollár támogatást kapott a Nyílt Társadalom Alapítványoktól, a NED-től és a Rockefeller Alapítványtól.

Már csak ebből a néhány példából is jól látható tehát, hogy ezek a szervezetek is jelentős pénzekhez jutottak az Egyesült Államokból.

Kapcsolódó cikkek:

Gyanús körülmények: így fizeti Soros György mikroblogját az Európai Bizottság – 1. rész

Ki ellenőrzi a tényellenőröket? Már Brüsszel is foglalkozik az üggyel – 2. rész

Íme a Lakmusz mögött álló pénzügyi és politikai birodalom – 3. rész

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom