Kövess minket!

Médiapiac

Kétéves a Moziverzum és a Jocky TV

Mindkét csatorna szépen teljesít a nézettségi adatok terén a 2019. februári indulás óta.

Február 17-én második születésnapját ünnepli a TV2 Csoport két közkedvelt kábelcsatornája, a Moziverzum és Jocky TV. Az elmúlt időszakban mindkét csatorna megtalálta a saját nézőtáborát a hazai tévés piacon. A Moziverzum 2019-et folytatva, 2020-ban is jó eredményeket ért el, például a múlt éveben a 18-59 évesek körében 79 ezres nézőszámmal a legnézettebb film a csatornán a Croodék volt, amit nem sokkal lemaradva második helyen követett a Pogány madonna, a harmadikon pedig a Shrek végzett. A Jocky TV is szépen teljesít indulása óta, a nők és a férfiak egyaránt szívesen választják, korcsoport tekintetében pedig leginkább a 40-59 évesek.

A 2019. február 17-én indult Moziverzumot, amely külföldi és magyar sikerfilmekkel, díjnyertes alkotásokkal és országos premierekkel várja a nézőket a nap 24 órájában, 2019-ben a 18-59 éves nézők 1,0%-a választotta, míg 2020-ban már 20%-kal többen, 1,2%.* A filmcsatornák közül a 2 nagy versenye mellett (Mozi+ és Film+) a Moziverzum a középmezőnyben az egyik legerősebb, hiszen ezzel az eredménnyel megelőzi a Paramount Network csatornát és szorongatja az AMC-t. A csatorna a férfiak körében és a 40-49 évesek körében népszerű.**

A prémium filmcsatornán számtalan közkedvelt alkotással találkozhattak a nézők, a nagy klasszikusok mellett családi mozikkal is. A 18-59 évesek körében 2020-ban a csatorna top 10 műsorlistáján pl. második helyen végzett a Pogány madonna 64 ezres nézőszámmal, negyedik helyen pedig a Keresztapa, amit 60 ezren néztek meg. Szép helyezést ért el a Stigmata a Para Szerda kedvelőinél, és a Twilight saga – Hajnalhasadás 2. is. A meséket és családi filmeket is szívesen választotta a 18-59 éves korosztály, hiszen a top10-es lista legfelső fokán a Croodék végzett 79 ezres nézőszámmal, és magas nézettséget ért el még a Shrek, a Garfield vagy a Nanny McPhee – A varázsdada is.***

A programkínálat a jövőben is a nézői igényekhez igazodik, és a születésnap havában rögtön egy nagy kedvenc nyitja a sort. Február 2-án 21:00-tól jön a Terminátor sorozat ötödik része, a Terminátor: Genisys, olyan színészek főszereplésével, mint Arnold Schwarzenegger, Emilia Clarke, Jason Clarke vagy Jai Courtney. De ettől a héttől csütörtökönként sorra érkeznek az Alien filmek is, amelyeket szintén 21 órától láthatnak majd a műfaj kedvelői. Hogy a családi mozik szerelmesei is megtalálják a maguknak való szórakozást, február 7-én, vasárnap 19:15-től a Madagaszkár pingvinjei költöznek be nappalikba, akiket közvetlenül egy amerikai sci-fi, akciófilm, az Én, a robot követ 21:00-tól. A filmben Del Spoonert, a chicagói rendőrnyomozót Will Smith alakítja. Ezután február 14-én este látható lesz például egy animációs mozi is Bébi úr címmel, melynek története nagy eséllyel az egész családot magával ragadja majd. De ne feledkezzünk meg az országos TV premierekről sem, február 17-én újra eljön a „parázni vágyók” ideje, a születésnap estéjén 21 órától a Kedvencek temetője érkezik a Moziverzumon. A 2019-es amerikai horrorfilm, az Állattemető című regény alapján készült, szintén Kedvencek temetője című 1989-es film feldolgozása. Ezt követi még azon a héten pénteken, 21:00-tól csatorna premierrel a Nagyfater elszabadul című amerikai vígjáték, például Robert De Niroval és Zac Efronnal a főszerepben. Majd szintén ezen a héten, de már a hétvége kínálatában Jack Reacher szerepébe bújik Tom Cruise szombaton és vasárnap 21:00-tól.

A másik születésnapos, a Moziverzummal egy napon debütáló Jocky TV. A legifjabb sorozatcsatorna, amely nagy kedvencekkel, ismerős arcokkal és számos országos premier szórakoztatja a műfaj szerelmeseit a nap 24 órájában, indulása után azonnal megtalálta táborát, és 2019-es átlag nézői részesedését megerősítve, 2020-ban is 1,0%-os közönségarányt ért el a 18-59 évesek körében. Ezzel bebiztosítva pozícióját a hasonló profilú csatornák között. A nők és a férfiak körében egyformán sikeres, a korcsoportokat tekintve pedig leginkább a 40-59 éves nézők választják.*

A Jocky TV színes retro film kavalkáddal hálája meg a nézők hűségét, melyek egész februárban, majd azt követően még márciusban és tavasszal is menetrendszerűen érkeznek vasárnap esténként 20 órai kezdettel a csatornára. A sort február 7-én a Nagy Durranás című amerikai akció vígjáték nyitja, Charlie Sheen főszereplésével. Majd egy hét múlva, február 14-én érkezik a folytatás is Nagy durranás 2.: A második pukk címmel. A soron következő két hétben, február 21-én és 28-án a Hét év Tibetben és a 9 és ½ randi című mozikat láthatják a nézők a vasárnap esti kínálatban. Utóbbit Sas Tamás jegyzi rendezőként.

Márciusban három héten keresztül garantál a Leslie Nielsen féle humor kedvelőinek felhőtlen szórakozást a Jocky TV, ugyanis március 7-től vasárnap esténként a Csupasz pisztoly trilógia összes epizódja képernyőre kerül. Leslie Nielsent a csetlő-botló Frank Drebin hadnagy szerepében láthatjuk, olyan további remek színészek társaságban, mint Priscilla Presley, George Kennedy vagy O. J. Simpson. A hónapot egy amerikai akciófilm, a Tony Scott rendezte Top Gun zárja március 28-án, Tom Cruise-zal. Humorban áprilisban sem lesz hiány, rögtön április 4-én érkezik Arnold Schwarzeneggerrel és Danny DeVitoval az Ikrek, amelyben Julius Benedict és Vincent Benedict egy különleges kutatási programnak köszönhetik születésüket.

A Jocky TV-n a közkedvelt sorozatokból februárban is bőven akad választék, többek között olyan nagyágyúk „ünnepelnek” a csatornával, mint Peter Falk, Terence Hill, Chuck Norris, Horst Tappert, Larry Hagman vagy Patrick Duffy.

Igazán különleges osztag várja hétköznaponként a nézőket, akik mindent megtesznek az igazságszolgáltatásért. Délelőttönként 11:25-től Derrick főfelügyelő göngyölíti fel a szálakat Münchenben és környékén, majd 16:35-től dupla részekkel Walker, a texasi kopó veszi át a stafétát, aki Amerikában felügyel a környék biztonságára. Őket követi 18:45-től Az Alpesi őrjárat című olasz filmsorozat, Terence Hill főszereplésével, és esténként 20:00-tól érkezik Columbo is. S, hogy hétvégén se maradjunk izgalmak nélkül, a klasszikus retro sorozatok közül az egyik nagy kedvenc, a Dallas szombat és vasárnap reggel is várja a nézőket. Amelyet szombat esténként egy országos TV premier követ, 20:00-tól jön a Gyilkosságok Franciaországban című filmsorozat egy-egy újabb része.

Nézettségi adatok:
Moziverzum
*All Day, SHR%, 2019: 2019.02.17-2019.12.31., 2020: 2020.01.01-12.31.
**A Moziverzum korcsoportonkénti nézői részesedése alapján: 2020, All Day, SHR%
***Toplista: Moziverzum, A18-59, Teljes nap, AMR (abs.)
Data:Live+AsLive
Forrás: TV2 Kutatás/Nielsen Közönségmérés

Jocky TV
*All Day, 2019: 2019.02.17-2019.12.31., 2020.01.01-12.31.
Data: Live+AsLive
Forrás: TV2 Kutatás/Nielsen Közönségmérés

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom