Kövess minket!

Médiapiac

Két új saját gyártású műsor a TV Paprikán

Az „Így etesd a családodat” legfőképp az édesanyákat szólítja meg, „A TV Paprika karácsonya” pedig mindenki számára elhozza az ünnepi hangulatot a konyhákba.

Az idén nyáron felépített, vadonatúj stúdióban eddig összesen öt műsor készült a hazai – és további kettő a cseh és román – TV Paprika, számára. A két legfrissebb decemberben érkezik.

A TV Paprikán vendégként már korábban is feltűnt Havas Dóra a december 10-én induló „Így etesd a családodat” háziasszonya lesz. A Lila füge blog szerzője ismert hazai gasztrobloggerekkel süt-főz majd a konyhában. Bodrogi Eszterrel (Fűszer és lélek), Mautner Zsófival (Chili és Vanília), Vrábel Krisztinával (Dolce Vita Blog) és Wessely Mártával (Mirelle konyhája) számtalan ötletet és receptet mutatnak arra, hogyan kerülhet pillanatok alatt olyan fogás az asztalra vagy épp az uzsonnásdobozba, amit mindenki, de legfőképp a gyerekek is szeretnek, és szívesen fogyasztanak. Kiderül, hogyan lehet olyan egészséges hozzávalókat is belecsempészni az egyes fogásokba, melyeket egyébként nem biztos, hogy örömmel látnának a tányéron. A 18 részes „Így etesd a családodat” december 10-én, szombaton 16 órakor indul négy résszel.

Az év utolsó saját gyártású produkciójának kedvéért pedig ünnepi díszbe borult a stúdió. December 17-én érkezik a csatorna ünnepi különkiadása. „A TV Paprika karácsonya” című műsorban a csatorna népszerű műsorvezetői, Havas Dóra, Bede Róbert, Dános Tamás és Jókuti András együtt segítenek összeállítani az ünnepi menüt. A praktikus ötletek mellett személyes történeteket is megosztanak a nézőkkel, és kiderül, érdemes kilépni a töltött káposzta, a halászlé és a sült pulyka bűvköréből. A 4 részes karácsonyi műsor december 17-én, szombaton és 18-án, vasárnap 17 órakor indul dupla résszel a TV Paprikán.

Médiapiac

Folytatódik a balliberális cenzúra

Nem ez az első alkalom, hogy cenzúrázzák a jobboldali pártot, korábban egyes videókat letiltottak a csatornáról. A háttérben kutatva feltűnik a baloldali érdekeltség.

Közzétéve:

Fotó: V4NA

Ismét megpróbálja elhallgattatni az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) jobboldali ellenzéki pártot a TikTok. Ezúttal a párt komplett csatornáját függesztette fel a működtető cég, amelynek 60 ezernél is több feliratkozója van. A TikTok ráadásul semmilyen indoklást nem adott a felfüggesztésre, így azt sem tudni, hogy pontosan milyen szabályt sértett meg az AfD – ha megsértett egyáltalán bármilyen szabályt.

“Ez Németország közepén történt, ahol állítólag minden rendben van a szólásszabadsággal és az alapvető jogokkal”

– írja közleményében a párt, amely hozzáteszi, hogy “ez egy masszív támadás az alapvető jogaink ellen”. Az AfD szerint a “legszégyenletesebb az, hogy azok az újságírók, akik általában szeretnek felháborodni a más országokban tapasztalható elnyomáson, most csendben vannak”.

“Egy ellenzéki párt számára a közösségi oldalak politikai munkájuk központi elemei, mivel az állami rádió és az intézmény bejáratott médiája ritkán tudósít az AfD-ről kiegyensúlyozottan és tisztességesen”

-jelentette ki Beatrix von Storch, a párt elnökhelyettese.

Ezzel kapcsolatban Thorsten Weiss képviselő a közösségi oldalán megjegyezte, hogy “itt az ideje, hogy Elon Musk újra bevásárolni menjen”.

Thorsten Weiss arra utalt, hogy Elon Musk milliárdos nemrég bejelentette, hogy meg kívánja vásárolni a Twittert. Nem sokkal ezután a rövid-és hosszútávú terveiről is beszámolt. Többek között visszavezetné a véleménynyilvánítás szabadságát, mert szerinte túl erős cenzúrát alkalmaz a Twitter. Musk azt is megjegyezte, hogy visszakapcsolná Donald Trump egykori amerikai elnök fiókját. A platform üzemeltetői 2021 elején függesztették fel a Trump fiókját, amely rendkívül fontos kommunikációs csatorna volt az elnök számára, több mint 88 millióan követték a tweetjeit. Ezek a bejegyzések ma már nem érhetők el – emlékeztetett rá a V4NA Hírügynökség.

Trump felháborodottan reagált fiókja felfüggesztésére. Úgy fogalmazott: „A Twitter ügynökei összejátszottak a demokratákkal és a radikális baloldallal, hogy eltávolítsák a fiókomat, hogy elhallgattassanak”.

Ezt megelőzően a Facebook és az Instagram közösségi portálok felfüggesztették Donald Trump fiókjait. Korábban pedig John Ondrasik Grammy-díjra jelölt dalszerző oldalát is korlátozták a közösségi oldalak, amikor bemutatta legújabb dalát, amelyben a Biden-adminisztráció hibás afganisztáni kivonulását kritizálta. Ondrasik azt mondta, hogy nem volt célja az elnök lejáratása. „Ha Donald Trump lenne most az elnök, és ugyanebbe a helyzetbe hozott volna minket, a dal akkor is ugyanígy hangozna, csak a név lenne más” – mondta.

„Az Egyesült Államok arra az alapvető szabadságra épült, hogy szabadon kritizálhattuk a vezetőinket, és felelősségre vonhattuk őket. Ez választ el minket a kommunistáktól és a diktatórikus ellenfeleinktől. Hogyan tanulhatnánk nemzetként a hibáinkból, és miként hozhatunk jobb döntéseket anélkül, hogy őszintén gondolkodunk a vezetőink tettein? Nagy hagyománya van annak, hogy a művészek kimondják a gondolataikat és válaszokat kérnek a vezetőiktől”

-tette hozzá. A közösségi oldalak a jelek szerint politikai érdekek mentén cenzúrázza a fiókokat. A jellemzően jobboldali, konzervatív személyek fiókjait rendszeresen korlátozzák, de olyan bejegyzések maradhatnak a felületeket, amelyben például arra bíztatják az embereket, hogy akasszák fel Donald Trump egykori alelnökét, Mike Pence-t.

Kathy Griffin humorista pedig még korábban posztolt egy képet, amin Trump véres fejével a kezében pózol, a Twitter azonban nem találta aggályosnak a posztot.

Nem csoda, hogy Elon Musk bejelentése után a demokrata politikusok pánikba estek. A demokrata törvényhozók annyira félnek, hogy a jobboldali és konzervatív emberek újra szabadon elmondhatják a véleményüket, hogy meghallgatásokat kérnek Elon Musk közösségi médiavállalattal kapcsolatos terveiről. Szerintük fontos, hogy a szenátorok megismerjék a moderálás irányát és a lehetséges cenzúrapolitikát, amelyet Musk az új cégével kapcsolatban elképzel.

Tovább olvasom

Médiapiac

Itt vannak a Médiatanács legfrissebb döntései

Debreceni, fehérgyarmati, karcagi, győri és miskolci rádiós médiaszolgáltatási lehetőségekről indíthat pályázati eljárásokat a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Közzétéve:

Flickr

A testület elvégezte egy Szombathely telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi használatára benyújtott pályázati ajánlat alaki vizsgálatát, és hiánypótlásra hívta fel a Szombathelyi Evangélikus Egyházközséget – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken.

Az Ajka 93,2 MHz helyi vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőség közösségi jellegű használatára beérkezett pályázat alaki vizsgálatát követően pedig nyilvántartásba vette a Mária Rádió Frekvencia Kft.-t. Mindkét pályázó egyedüliként nyújtott be ajánlatot az adott pályázati eljárásban – tették hozzá.

Közölték azt is, elfogadta a grémium a Várpalota 90,0 MHz helyi vételkörzetű frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt pályázati felhívás tervezetét, és felkérte a hatóságot a Debrecen 94,4 MHz, a Fehérgyarmat 99,5 MHz, a Karcag 93,8 MHz, a Győr 100,1 MHz és a Miskolc 101,6 MHz médiaszolgáltatási lehetőségek frekvenciaterveinek kidolgozására.

Jelezték: a médiatanács törvényi kizáró ok miatt nem újítja meg a helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű Barcs 102,7 MHz-en működő Dráva Hullám 102.7 szolgáltatójának jogosultságát.

A testület bírságot rótt ki a Trió Rádió szolgáltatójára, mert szerződéses vállalásaihoz képest kevesebb szöveget és közszolgálati, valamint a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort tett közzé – áll az NMHH közleményében.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Tekintélyes spanyol kitüntetést kap Adam Michnik lengyel újságíró

Az egykori földalatti demokratikus ellenzék legendás alakját ismerik el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjjal kommunikáció és humán tudományok kategóriában – jelentette be döntését a zsűri Oviedóban.

Közzétéve:

Az MTI tudósítása szerint a testület indoklásában kiemelte Michnik elkötelezettségét a minőségi újságírás, valamint a demokrácia és a szólásszabadság védelme mellett.

A zsűri a szólásszabadság és a humanizmus szimbólumának nevezte Adam Michniket, hozzátéve, hogy Európa-felfogásával hozzájárul országában a demokratikus értékek meghonosításához.

A Varsóban született 75 éves újságíró az 1968. márciusi, a kommunista diktatúra elleni tüntetések egyik főszereplője volt, amelyek eredményeként kizárták az egyetemről. Történészi tanulmányait hét évvel később fejezhette be a poznani egyetemen. Számos független lap szerkesztője volt, 1989-ben parlamenti képviselővé választották, ugyanabban az évben megalapította a Gazeta Wyborcza napilapot, melynek máig főszerkesztője.

A spanyol trónörökösnőre utaló Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda, a sorban második a kommunikáció és humán tudományok elismerése. A kitüntetést tavaly Gloria Steinem amerikai feminista ikon, író, újságíró, jogvédő nyerte el.

A múlt évben a magyar Karikó Katalin is megkapta a rangos kitüntetést a koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésében részt vevő hat kutatótársával együtt tudomány és technológia kategóriában.

A díjat hagyományosan októberben adják át ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében Oviedóban. A díjazottak a világhírű Joan Miró szobrát és 50 ezer eurós (19 millió forint) pénzjutalmat kapnak az elismerés mellé.

Tovább olvasom