Kövess minket!

Médiapiac

Joe Biden csökkenő népszerűségéről számolnak be az amerikai médiumok

Tovább csökkent Joe Biden amerikai elnök népszerűsége az Egyesült Államokban – derül ki a The Washington Post amerikai napilap és az ABC News amerikai tévécsatorna közösközvélemény-kutatásának vasárnap közzétett eredményeiből.

Flickr

Biden tevékenységét a megkérdezettek 53 százaléka nem helyesli és mindössze 41 százaléka támogatja. Ez a 12 százalékpontos különbség szinte megegyezik azzal a különbséggel, amellyel a republikánusok felülmúlnák a demokratákat, ha most tartanák a félidős kongresszusi választást.

A közvélemény-kutatás adatai szerint ugyanis a regisztrált szavazók 51 százaléka a republikánus, 41 százaléka pedig a demokrata jelöltre szavazna.

A felnőtt lakosság 44 százaléka határozottan elutasítja Biden eddigi munkáját, a republikánus szavazók körében 80, a függetlenek esetében pedig 45 százalék ez az arány.

Biden elfogadottsága az utóbbi hónapokban folyamatosan csökkent. Míg júniusban a megkérdezettek 50 százaléka ítélte meg pozitívan az elnök munkáját, addig szeptemberben – a tragikus afganisztáni kivonulás hatására – már csak 44 százalékra rúgott arányuk.

Júniusban a demokrata párti szavazók mindössze 3 százaléka utasította el az amerikai elnököt, mostanra ez a szám több mint ötszörösére, 16 százalékra emelkedett. Jelenleg 10 demokrata szavazó közül 4-en támogatják határozottan Bident, míg júniusban 10-ből 7-en nyilatkoztak így.

A november 7. és 10. között 1001 amerikai felnőtt részvételével elvégzett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak – leginkább az emelkedő árak miatt – pesszimistán ítélik meg a gazdasági helyzetet. 70 százalékuk negatívan értékeli a gazdaságot, közülük 38 százalék mondta azt, hogy kifejezetten “rossz” állapotban van. Az amerikaiak körülbelül fele Bident hibáztatja a gyorsan emelkedő inflációért, és 10-ből több mint 6 megkérdezett azt állítja, hogy az elnöknek nem sikerült sok mindent elérnie 10 hónapos hivatali ideje alatt.

A The Washington Post cikke szerint a Fehér Ház tisztviselői azt mondták: látják a Biden és a demokraták előtt álló kihívásokat, ugyanakkor szerintük a gazdaság és a járvány tekintetében is fokozatosan javulni fognak jövőre a körülmények, és az “általános frusztráció enyhülésével” az elnök támogatottsága is emelkedni fog. A demokraták elismerték: jelentős a veszélye annak, hogy elveszítik szűk többségüket a képviselőházban és a szenátusban a jövő novemberi félidős választásokon, és “a jelenlegi körülmények között a veszteségek jelentősek lehetnek”.

Borítókép: Joe Biden

Médiapiac

Lengyel változat készül Zelenszkij A nép szolgája című tévésorozatából

A vígjátéksorozat sikere nyomán indult el a színész politikai karrierje, és lett 2019-ben Ukrajna elnöke.

Közzétéve:

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

A Polsat lengyel tévécsatornánál azonos címmel forgatják a színész-producer Zelenszkij politikai karrierjét is elindító sorozat lengyel verzióját. A Polot Media produkciójában készülő adaptáció főszerepét Marcin Hycnar kapta, rendezője pedig Maciej Bielinski – számolt be róla a The Hollywood Reporter nyomán az MTI.

A szatirikus hangvételű eredeti szériában, amely nagy sikert aratott Ukrajnában, Zelenszkij alakította a főhőst, egy középiskolai történelemtanárt, aki véletlenül csöppen bele a politikába, és államfő lesz belőle. A vígjátéksorozat sikere nyomán a színész politikai karrierje is beindult, és 2019-ben megválasztották Ukrajna elnökévé.

Az Ukrajna ellen indított orosz háború kitörése után a Netflix, amelynek kínálatában korábban már szerepelt a sorozat, újra műsorra tűzte, de számos ország tévécsatornája is megvásárolta a sugárzási jogokat.

Mindeddig Lengyelország fogadta be a legtöbb ukrán menekültet a háború kitörése óta. A lengyel határőrség múlt héten posztolt Twitter-üzenetében azt írta, hogy az orosz katonai invázió február 24-i kezdete óta mintegy 5,4 millió ember érkezett Ukrajnából Lengyelországba.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szorítja az idő Baranyit: augusztus végéig dönteni kell a kerületi médiacég sorsáról

Korábbi szövetségesei ebben az ügyben sem állnak ki Ferencváros polgármestere mellett.

Közzétéve:

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere, fotó: MTI/Mohai Balázs

Szorítja az idő Baranyi Krisztinát: augusztus végéig döntenie kell a ferencvárosi vezetésnek arról, hogy mi lesz a kerületi médiacég sorsa. Az erről szóló testületi ülés tegnap lett volna, de a baloldali pártok által korábban támogatott polgármester a sajtóhírek szerint nem tudott maga mellé állítani tíz képviselőt, így most sem rendeződtek a kerületi médiaháborús viszonyok – írja a Magyar Nemzet.

Mint arról már írtunk, az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Ferencvárosi Média Kft. ügyvezető igazgatója, Hagymási Zoltán elbocsátotta a 9 Magazin főszerkesztőjét, Vágvölgyi B. Andrást szerződésszegés miatt. Baranyi Krisztina akkor az esetre a Facebook-oldalán úgy reagált: erről a szándékról előzetesen őt nem értesítették.

Később a baloldali képviselőknek sikerült elérniük, hogy Hoffmann György televí­ziós szakember – Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő férje – kerüljön Hagymási helyére. Baranyi ugyanakkor ellenezte a Gyurcsány-párthoz kötődő médiaszakember kinevezését, így átmeneti megoldásként Bencsik Márta, a felügyelőbizottság elnöke lenne a vezetője a ferencvárosi médiacégnek. A polgármester ugyanakkor kikötötte: csak akkor hajlandó ebbe belemenni, ha az ideiglenes vezető vállalja, hogy Vágvölgyi B. Andrást 2024 ­végéig foglalkoztatja.

Az sem mellékes információ, hogy Vágvölgyi többmilliós sérelemdíjat és az elmaradt munkabér kifizetését is követeli a ferencvárosi önkormányzattól, és a hónapok óta törvénytelenül működő cég ellen cégbírósági végzés is érkezett, így sürgeti az idő Baranyi Krisztinát, hogy helyreállítsa a magazin működését.

Tovább olvasom

Médiapiac

Hazánk belügyeiről „értekeztek” a Szigeten bulizó baloldali újságírók

Magyarországról, Orbán Viktor miniszterelnökről, valamint a szexuális kisebbségek helyzetéről is „értekeztek” a külföldiekkel bulizó balliberális újságírók a Sziget fesztiválon. A Telex és 24.hu újságírói továbbá szükségét érezték a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseit és a tusványosi beszéd egy részét is bemutatni, hogy olyan emberek mondjanak véleményt vagy éppen ítéletet, akik hazánkat és a politikai viszonyokat egyáltalán nem vagy csak a nyugati média által levetített hírekből ismerik.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Mónus Márton

Behozni a magyar valóságot a szabadság szigetére – ezzel a céllal készített riportot a Sziget fesztivál résztvevőivel a 24.hu újságírója, amelyben külföldi fiatalok tájékozatlansága vagy a Magyarországgal és a miniszterelnökkel kapcsolatos negatív sztereotípiák köszöntek vissza. A videóból ugyanis kiderült, hogy

 a fiatalok többsége szinte semmit nem hallott hazánkról, akinek pedig mégis volt némi fogalma, az a homoszexuálisok helyzetét emlegette, vagy előadta, hogy az országban uralkodó légkör miatt egy kicsit félt Magyarországra jönni. Orbán Viktor neve ugyanakkor már többeknek volt ismerős, akiről azt hallották, hogy „nem nagyon csípi a melegeket”. 

A baloldali hírportál újságírója ezt követően lejátszotta a tusványosi beszéd sokat támadott, a fajok keveredésére vonatkozó részletét is, amelynek értelmezésébe többen belezavarodtak, egyesek pedig Hitlerhez és Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökhöz hasonlították a kormányfőt.

Szintén hazánk belügyeit firtatta a Szigeten a Telex újságírója is, aki arra volt kíváncsi, hogy a külföldi fiatalok hogyan értékelik a kormány gyermekvédelmi népszavazását, amely bár jogi értelemben érvénytelen lett, a magyarok elsöprő többségének véleményét, miszerint nem kérnek az LMBTQ-propagandából, jól tükrözi. A reprezentatívnak aligha nevezhető felmérésből kiderült:

a fesztiválozók támogatnák, hogy a szülők hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak a gyermekeknek. Egyikük pedig azt is hozzátette: „az kevésbé számít, hogy a szülő ezzel nem ért egyet, mert nem az ő életéről van szó, hanem a gyermekéről”.

 Arra, támogatják-e, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító műtéteket végezzenek, úgy reagáltak: aki más akar lenni, az legyen más, ugyanakkor többen felhívták a figyelmet, hogy ez komoly döntés, ami az egész életre kihat és nem fordítható vissza. Egyesek szerint meg lehet velük ismertetni ezt a témát, de csak egy bizonyos kortól és bizonyos korlátok között, valamint fontos az is, hogy hiteles információkat kapjanak. 

Szinte mindegyik válaszadó ellenezte, hogy a kiskorú gyermekeknek a fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be, hiszen nagyon könnyű hatni rájuk. Éppen ezért az ilyen tartalom csak bizonyos kor fölött megfelelő. Egyesek ugyanakkor úgy válaszoltak: attól függ, hogy mi jutna el a gyermekekhez. 

Azt viszont már a többség támogatná, hogy a kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg, mondván fontos már kicsi kortól tanítani őket arra, hogy léteznek más emberek is, akiket el kell fogadni. Szerintük tehát ez nem jelent rájuk veszélyt, inkább az a veszélyes, ha el kell rejteniük azt, akik lenni akarnak – tudósított róla a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom