Kövess minket!

Médiapiac

Január 23-án adják át a Petőfi Zenei Díjakat

A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját formáló szobrokat 12 kategóriában kapják a hazai könnyűzene legjobbjai. Az életműdíjat idén Horváth Charlie veheti át.

A 2016-os alapítás óta a VOLT, majd a STRAND Fesztivál adott otthont Magyarország egyik lerangosabb zenei díjának. Az országos rádió és TV nevével fémjelzett Petőfi Zenei Díjakat hagyományosan minden évben tízezres közönség előtt, élő adásban adták át, 2020-ban azonban, mint minden fesztivál, a STRAND, és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj gálája is elmaradt.

“Kerestük a legjobb megoldást arra, hogy méltó körülmények között pótoljuk a 2020-as Petőfi Zenei Díjat, végül a VOLT Produkció szervezőcsapatával közösen döntöttünk úgy, hogy biztonságos körülmények között, stúdióban rendezzük meg a gálát azzal az elvárással, hogy a megszokott színvonalat és kínálatot vigyük képernyőre. Január 23-án a Duna Televízió főműsoridőben tűzi műsorára az idei gálát” – mondta Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója.

A kétórás showban kilenc kategóriában hirdetik ki a 2020-as év legjobbjait.

“A nomináltakat a Petőfi Rádió egy éves játszási listája adja, a jelöltekre még 2020 tavaszán szavazhatott a közönség, így most a rajongók és az előadók a megszokottnál tovább várhattak az eredményre” – mondta el Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója. A díjazottak személye közül néhány azonban már tavaly óta publikus: A Dal 2020 adásában adták át az év dalának és akusztikus dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, az év felfedezettjének, a Tortugának és A Dal 2020 legjobb dalszövegírójának, a Petőfi Zenei Díj dalszövegírói különdíjasának, Molnár Tamásnak.

Charlie életműdíjat kap

Az indulás óta a Petőfi Zenei Díj egyik fénypontja az Életmű-díjak átadása. 2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben Demjén Ferenc, egy évvel később Tátrai Tibor, majd Nagy Feró vehette át ezt az elismerést. Idén Horváth Charliekapja az életművet elismerő Petőfi szobrot.

Generációk lépnek színpadra

Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj alapítója és producere, a VOLT Produkció vezetője most is különleges programot ígér.

“A Petőfi Zenei Díj show minden alkalommal nagy kihívás volt. Eddig az jelentette a legnagyobb feladatot, hogy élő adásban, egy fesztivál keretei között kellett színpadra vinni 8-10 fellépőt, rengeteg táncost, nomináltat, díjazottat. Most több napig tart a felvétel, hiszen a biztonság a legfontosabb, ezért minden műsorszámot külön rögzítünk” – mondja a producer, aki azt is elárulta, hogy az élő legendák közül Presser Gábor, Nagy Feró, Frenreisz Károly és Pataky Attila is színpadra lép, míg a legaktuálisabb rádiós és fesztiválsztárok közül a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi és a Halott Pénz, a 15 éves Irie Maffia és a Kelemen Kabátban is szerepel a programban, kivétel nélkül erre az alkalomra készült, egyedi produkcióval.

“A 2020-as évben több olyan legenda távozott közülünk, akik a hazai könnyűzene igazi alapkövének számítanak. A Petőfi Zenei Díj műsorában Balázs Fecóról, Bergendy Istvánról, illetve az Omega két tagjáról, Benkő Lászlóról és a Mihály Tamásról is megemlékezünk” – tette hozzá Lobenwein.

Az MVM idén is támogatja a kiemelkedő tehetségeket

Az MVM a kezdetek óta a Petőfi Zenei Díj főszponzora.

“Küldetésünknek érezzük a magyar előadók, produkciók támogatását, és szívesen állunk az innovatív, értékteremtő kezdeményezések mellé. Bár a 2020-as év ezen a téren is rendkívül erőt próbálónak bizonyult, örülünk, hogy a hazai könnyűzene legjobbjainak járó díjakat ismét együtt adhatjuk át” – mondta Jákó Eszter, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatója.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom