Kövess minket!

Médiapiac

Ilyen a tipikus okostelefon tulajdonos

Fiatal, férfi, városban lakik. A Madhouse és a GfK közösen vizsgálta a hazai okostelefonosokat.

Azt vizsgálta a Madhouse és a GfK Hungária közös kutatásában, hogy kik a legjellemzőbb okostelefon-felhasználók. Mint közölték, a kutatócég Digital Connected Consumer 2012 felméréséből számos információ kiderült már a szegmensről, ugyanakkor hirdetői szempontból mélyebb adatokra volt szükség.

Mint kiderült, az okostelefonosok leginkább 24-35 év közöttiek, bár ugyanilyen arányban képviseltetik magukat a 18-24 évesek is. A használók között szignifikánsan magasabb a férfiak, a felsőfokú végzettségűek, a gazdaságilag aktívak és az AB státuszúak aránya – áll a közleményben. Innovációs készség szempontjából leginkább az “újító” és a “korai elfogadó” szegmensbe sorolhatóak. Ezen belül is kiemelten érdekesek az iPhone-tulajok: közöttük sokkal gyakoribb a felsőfokú végzettségű, és elsősorban “újító” kategóriába sorolhatóak e felhasználók.

Ami a netes aktivitásokat illeti: az oksotelefonosok az átlag internetezőknél aktívabbak a közösségi oldalakon, gyakrabban osztanak meg és ajánlanak tartalmakat, mind személyes, mind márkákat, vásárlást érintő témákban. Szintén az átlagnál jellemzőbb rájuk az online vásárlás, online fizetés, igaz ugyanakkor, hogy magát a megrendelést, az online fizetést vagy az online hivatalos ügyintézést ők is inkább “fix” eszközökön bonyolítják, mint mobiljukon keresztül.

A részletes kutatás elérhető ezen a linken: http://madhouse.hu/Madhouse_GfK_Hungaria_DCC_kutatas_2012.pdf

Médiapiac

Furcsa ok miatt korlátozták a román faluban az internetet

Feltűnt, hogy egy román faluban mennyit Netflixeznek munkaidőben a hivatalban.

Közzétéve:

Dragoș Soare polgármester közölte:

„Úgy döntöttünk, hogy lemondunk minden olyan hobbitevékenységről, aminek nincs köze a munkaprogramhoz. Limitáltuk a hozzáférést a munkához nem kapcsolható oldalakhoz. Lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik, viszont meg kell érteniük, hogy az állampolgároknak kell segítenünk, és akkor, amikor szükségük van erre. Nem lehet egy kérvényt azért halasztani, mert valakinek éppen nincs kedve ezzel foglalkozni, mert a kollégái megosztásait kell nézegesse a közösségi oldalakon, vagy sorozatokat kell néznie” – írta a transindex.ro nyomán a Mandiner.

Tovább olvasom

Médiapiac

Zenés időjárásjelentés a közmédiában

Fejős Ádám meteorológus a szakmája mellett másik szerelmének is hódolhatott a közmédia virtuális stúdiójában.

Közzétéve:

Borítókép: MTVA/YouTube

 A The Beatles tiszteletére nemzetközi együttesével lépett fel, és megcsillogtatta dobtudását. A popzene egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb együttesének zenészei 1965-ben ezen a napon a brit lovagrend tagjaivá váltak.

A közmédia megújult stúdiójában minden lehetséges a technikának köszönhetően. Egyik pillanatról a másikra zenei stúdióvá alakult, és Fejős Ádám az időjárás előrejelzés után a dobok mögé ült. A hobbidobosból lett profi zenész Schizoid Cats nevű együttesével a The Beatles egyik nótájával örvendeztette meg a nézőket. Az apropót az adta, hogy a világhírű angol beatzenekar 1965. június 12-én a Brit Birodalom Rendjének tagja címben részesült.

És mi más is szólhatott volna az Időjárásjelentésben mint a Here Comes the Sun!

Tovább olvasom

Médiapiac

Visszavették az élő adásban illetlenkedő kommentátort

A CNN amerikai hírtelevízió visszavette kommentátorát, akit azért függesztettek fel állásából, mert egy videókonferencián, élő adásban illetlenül önmagát simogatta.

Közzétéve:

Flickr

A 61 éves Jeffrey Toobintól nyolc hónappal ezelőtt váltak meg, mert a videón tartott konferencián, amelyet fő munkaadója, a The New Yorker című lap szervezett, a szünetben azt hitte, lekapcsolták a kamerákat, senki nem látja, és a nadrágjába nyúlt. Akkor, 2020 októberében a The New Yorkertől elbocsátották, de a CNN-nél csak felfüggesztették. Elsősorban jogi és napi politikai kérdésekkel foglalkozott.

Toobin jogász, publicista és több politikai könyv szerzője is. Csütörtöki visszatérésekor arról beszélt a publikumának, hogy “védhetetlen és rendkívül idióta dolog volt”, amit tett, és bocsánatot kért. Elmondta, hogy az elmúlt hónapokban “megpróbált jobb ember lenni”, terápiára iratkozott be, és jótékonykodik egy élelmiszerbanknál.

A CNN szóvivője bejelentette, hogy Jeffrey Toobin nemsokára ismét rendszeresen jelen lesz a képernyőn.

Honlapján a hírtelevízió azt állította: több műsorvezető és vendég is említette, hogy szívesen látná Toobint megint a műsorokban.

Az amerikai sajtóban többen is ellenérzésekkel reagáltak Toobin visszatérésére. A konzervatív National Review munkatársa, Pradheep J. Shanker azt írta:

a CNN legalább abban tisztességes, hogy nincsenek újságírói normái.

Meghan McCain, a néhai republikánus szenátor, John McCain lánya, akinek rendszeres műsora van az ABC televízióban, a műsorában ostorozta a CNN-t. “Ez egy moslék. (…) Miért védi a média ezeket az öreg, fehér dinoszauruszokat? A kerek világon nincs olyan nő, akit egy televízió visszavett volna, miután azon kapják, hogy a kollegái szeme láttára önkielégítést végez” – mondta csütörtöki élő műsorában McCain.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom