Kövess minket!

Médiapiac

Így készül a South Park szinkronja

A Comedy Centrálra – stílusosan – szenteste érkezik meg a szókimondó animációs kultsorozat, a South Park 17. évada. Bepillantás a színfalak mögé, a szinkronstúdióba.

A South Park magyar hangjai – Bozsó Péter (Stan), Csőre Gábor (Cartman) és Dolmány Attila (Kyle) – már javában gyúrják a szereplők hangját. A sietség érthető, az új szezon egészen friss: Amerikában is ez az évad fut még.

A szinkronizálás a magyar szöveg megírásával kezdődik, ami a 13. évadtól Vito feladata. Ő figyelmezteti a szinkronstúdiót, ha a ritkán felbukkanó, de jellegzetes szereplők (Jimbo, Sátán, Timmy) megint megszólalnak. Fontos, hogy ugyanazt a magyar hangot kapják, mint korábban – erre kimondottan érzékenyek a magyar rajongók. Vagyis ha feltűnik Jimbo, akkor Kerekes Józsefet, ha Timmynek van megszólalása, akkor Hujber Ferencet kell hívni.

A szöveg kész, már csak össze kell egyeztetni az időpontokat, ami nem kis feladat. Általában egyszerre csak egy színész szinkronizál, a dialógusokat külön veszik fel. „Picit pipa voltam, hogy nem Cartmant kaptam. Ő sokkal érdekesebb egyéniség, Stan meg egy jó lelkű kissrác, aki a végén summázva elmondja a közhelyes nagy igazságokat” – mondta Bozsó Péter, aki azért megbékült a karakterével.

Cartman és Csőre Gábor is teljesen összefonódtak az évek során. „Ez a kis genya, gonosz, szurka-piszka, szerencsétlen kövér hülyegyerek mindenkiben benne van. Valakinek többet csepegtettek ezekből a jellemzőkből, valakinek kevesebbet. Azt hiszem azonnal ráéreztem erre a karakterre. Mondjuk nem volt nehéz” – mondta nevetve Csőre Gábor.

Dolmány Attila már álmából felrázva is betéve tudja Kyle kedvenc szavait és azt, hogy miként kell képeznie a hangját, hogy olyan legyen, mint ahogy azt a South Parkban is hallhatjuk. „Szerintem az angol szöveg magyarosítása azért is lehet iszonyatosan nehéz feladat, mivel mindenki tudja, hogy rengeteg a káromkodás benne. Na, most az angol nyelvhez képest a magyarban százszor annyi ízes káromkodás van. Ezeket kellett nagyon szépen összeszedni, hogy ne unalmas és szimplán vulgáris, hanem szórakoztató legyen” – ragadta meg a szinkron lényegét Dolmány Attila.

A szinkronmunkáért felelős Balog Mix Stúdió munkatársai elmondták, hogy négy South Park epizód nagyjából két hét alatt készül el. Ebben benne van a szövegkönyv megírása, a szinkronizálás, majd az azt követő epizódonkénti 2,5 óra szájra illesztés és még ugyanennyi időt igénylő masterelés is.

A South Park 17. évadának új részei minden kedden este 22:00-kor láthatóak a Comedy Central műsorán, ismétlés csütörtök este 22:00-kor.

Médiapiac

A tech cégekkel szembeni kudarc után bizakodó az uniós biztos

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos üdvözölte vasárnap azt az amerikai elképzelést, amely szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára függetlenül attól, hogy a nyereségük mely országhoz kötődik.

Közzétéve:

Fotó: MTI/EPA/AP pool/Virginia Mayo

“Úgy vélem, hogy egy érdekes javaslat került az asztalra. Támogatjuk a pénzügyi harmonizáció miatt. Nemcsak európai szinten, hanem világszinten is” – mondta a biztos a BFM francia hírtévében.

Thierry Breton szerint “ez egy elegáns megoldás lesz” ahhoz hogy “emelt fővel jöjjünk ki” a nagy internetes vállalatokra, köztük a Google-ra, az Amazonra, a Facebookra és az Airbnbre kivetendő adóról az OECD kereteiben folyó tárgyalások kudarcából.

Franciaország 2019 júliusban egyoldalúan fogadott el, majd vezetett be új adónemet a digitális óriáscégek megadóztatására.

“A 21 százalékos adó szerintem nagyon jó, ami minket illet, nem tartjuk megbotránkoztatónak” – mondta az uniós biztos, korábbi francia gazdasági és pénzügyminiszter.

Franciaország, ahol a társasági adó kulcsa jelenleg akár a 28 százalékot is elérheti, és 2022-ben csökken 25 százalékra, az OECD keretein belül szeretett volna bevezetni egy nemzetközi adót a multinacionális vállalatokra, egy a nyereségre kivetendő legalább 12,5 százalékos globális társaságiadó-minimummal, amely a jelenleg Írországban érvényben lévő aránynak felel meg.

“Természetesen nyitottak vagyunk az összeg emelésére” – mondta Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter április elején a Bloomberg TV csatornának, egy nappal azután, hogy Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter ismertette a társaságiadó-emelési terv részleteit. A terv célja, hogy az adóelkerülés megakadályozásával 15 év alatt 2500 milliárd dollár új költségvetési bevételt teremtsenek elő.

Tovább olvasom

Médiapiac

A nemzeti médiaszövetség tiltakozik az állampolgárok zaklatása ellen

Visszaél egy létező gyakorlattal az MSZP-hez köthető Ezalényeg.hu portál – jelenti ki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. A baloldali orgánum telefonon folytat közvélemény-kutatásnak álcázottan kampánybeszélgetéseket.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

„Az újságírószakmát járatja le, és gyanútlan állampolgárokat zaklat az Ezalényeg.hu portál” – jelenti ki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, az MSZP-hez köthető orgánum közvélemény-kutatásnak álcázva hív fel embereket, irányított kérdései azonban semmi mást nem szolgálnak, mint a baloldali kampányolást. Ráadásul a módszer nagyon erőszakos és manipulatív. Amint azt a Magyar Nemzetnek nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője elmondta, a kérdező már a kérdés feltevésében is erős állításokat fogalmaz meg, tehát ha akarnánk, sem tudnánk ellentmondani a kérdező álláspontjának.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint „ezekkel a hangulatkeltő eszközökkel operáló, irányított válaszlehetőséggel a hírportál minden jel szerint az ellenzéki szavazók politikai véleménybuborékába kíván betörni, s abból a körből igyekszik egyrészt olvasókat toborozni, másrészt személyes adatokat gyűjteni”.

Mint írják, az eljárás erkölcstelen, zavarja és sérti az embereket, ráadásul rossz fényt vet a sajtónak és a médiának azokra a szakembereire, akik tisztában vannak a saját hivatásukra vonatkozó etikai és jogi szabályokkal.

Az egyik legemlékezetesebb akciója a portálnak is nehezen nevezhető álhírgyárnak az volt, amikor azzal álltak elő, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő viszonyt folytattak – emlékeztet a 888.hu.

„Az Ezalényeg.hu a címben még kérdésként, a cikkben már állításként fogalmazza meg, hogy Koncz Zsófia képviselőtársam azért válik, mert velem van viszonya. Ugyanezt a »hírt« a másik baloldali propagandatermék, a Nyugati Fény tényként közli”

– írta a miniszter a Facebook-oldalán, aki büntetőfeljelentést tett és polgári pert indított a két baloldali propagandalap ellen.

Tovább olvasom

Médiapiac

Új magyar konzervatív folyóirat a nemzetközi médiapiacon

Hungarian Conservative néven új magyar konzervatív folyóirat indul a nemzetközi médiapiacon április 15-től.

Közzétéve:

Fotó: Magyar Nemzet

Mint ahogyan azt a kiadó vezető tanácsadója, Lendvai Eszter a lap bemutatkozó közleményében kiemelte, a nemzetközi olvasókat célzó kiadvány szellemisége teljesen egyedi. Szavai szerint a Magyarországon kiadott kéthavi folyóirat célja, hogy hazánk konzervatív gondolkodóinak a hangját képviselje a nagyvilágban. A több nyugat-európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is megvásárolható periodikában elismert nemzetközi szakértők hazánkkal és a régióval kapcsolatos írásai is megtalálhatók lesznek.

A konzervatív építkezés magyar álláspontját közvetítő Hungarian Conservative elsősorban a hasonló eszmerendszert képviselő gondolkodóknak, politikai és üzleti döntéshozóknak kíván tájékozódási felületet nyújtani.

Kiss István, a Hungarian Conservative főszerkesztő-helyettese szerint az a céljuk, hogy kialakítsanak egy olyan Magyarország- és V4-központú írói bázist, szellemi műhelyt, amelynek tagjai kiválóan boldogulnak az angol nyelvi környezetben is, valamint hatékonyan képviselik és továbbítják a magyar konzervativizmus gondolatát.

– Amit leginkább szeretnénk átadni, az a magyar nemzeti értékek és a magyarság karaktere. A lapban főként hazánkkal és a régióval kapcsolatos politikai és filozófiai témájú cikkek várhatók, amelyeket elismert hazai újságírók, szakértők, valamint többek között olyan neves külföldi vendégszerzők írnak, mint például Boris Kálnoky, a Die Welt egykori tudósítója, Douglas Murray, neves brit konzervatív publicista vagy Rodrigo Ballester nemzetközi jogász – tette hozzá Kiss István.

Az új kiadvány jelentőségét méltatva Boris Kálnoky, a Mathias Corvinus Collegium Média Iskola vezetője így fogalmazott:

– Torzított kép él külföldön a magyar konzervatív gondolkodásról. Rasszista, antiszemita, nacionalista, diktatórikus: ezek a jellemző címkék. Ha viszont angol nyelvű, hiteles forrásból lehet találkozni a magyar konzervatív világnézettel, hamar fel lehet ismerni: sokrétű, értelmes, semmi ördögi dolog nincs benne. A Hungarian Conservative szellemisége nem hasonlítható más külföldi lapéhoz, mert még ami leginkább közel áll hozzá – az angolszász konzervativizmus – is sokkal liberálisabb. Ott az állam nem olyan nagy érték, hanem inkább az egyén és a szabadság kerül előtérbe – fogalmazott.

A közel 130 oldalas folyóirat első, április 15-én bemutatkozó száma Magyarországon jelenik meg, s a hónap végéig eljut az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália fővárosainak jelentősebb újságárusaihoz. A cikkek a hungarianconservative.com online felületen is elérhetők lesznek – írja a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom