Kövess minket!

Médiapiac

Hosszabbít a Sajtófotó Kiállítás

A jelentős érdeklődésre való tekintettel május 29-ig látogatható a Capa Központban a 34. Magyar Sajtófotó Kiállítás.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya harmincnegyedik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 240 fotográfus 2434 pályaművel pályázott sikeresen. A zsűri összesen 7029 képet tekintett meg a 2016. január 22-24. között megrendezett zsűrizés során. A zsűri elnöke Petr Josek, a Czech Press Photo nemzetközi zsűrijének elnöke, fotóriporter, tagjai: Szarka Klára kurátor, fotótörténész, Sopronyi Gyula fotóriporter; Jocelyn Bain Hogg fotóriporter, Szergej Makszimisin fotóriporter voltak. Idén a Menekültválság kategóriával bővült a pályázati felhívás, melyre egyedi képpel is, és sorozattal is lehetett pályázni.

A pályázati anyagokból kiválasztott, több mint 300 képet bemutató tárlatot, mely a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának része, Szigeti Tamás fotográfus rendezte.

A 34. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjai:

Nagydíjak:

MÚOSZ Nagydíj

Fazekas István (HVG): Tranzitország

André Kertész Nagydíj

Déri Miklós (Déri és Társa Bt.): A roma test politikája – Nincs ártatlan kép

Különdíjak:

Escher Károly, a legjobb hírképért

Illyés Tibor (MTI/MTVA) : Tiszteletadás

Munkácsi Márton díj a legjobb kollekcióért

Móricz-Sabján Simon (Népszabadság)

A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter

Komka Péter (MTI/MTVA)

A 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter

Bánhegyesy Antal (szabadúszó)

Kategóriadíjak:

01. Hír, eseményfotó (egyedi)

1. hely: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Tiszteletadás

2. hely: Knap Zoltán (BORS): Putler

3. hely: Bődey János (index.hu): Feleségverő vak komondor bűntetőpere

02. Képriport (sorozat)

1. hely: Bődey János (index.hu): Sokkolta Párizst a terror éjszakája

2. hely: Bruzák Noémi (Magyar Távirati Iroda / MTVA): Özönvíz

3. hely: Koszticsák Szilárd (MTI/MTVA): Ilyen a box

03. Emberábrázolás – portré (egyedi)

1. hely: Hirling Bálint (www.vs.hu): Zsakfalu01

2. hely: Kerekes M. István (szabadúszó): Élet a sárban

3. hely: Urbán Ádám (szabadúszó): Németh Ágnes és Dittmár Roland

04. Emberábrázolás – portré (sorozat)

1. hely: Schild Tamás (szabadfoglalkozású): Semmi különös

2. hely: Madácsi Zoltán: 70 évvel később – Gaudiopolis gyerekek

3. hely: Juhász Norbert: Pásztorlét Ausztriában

05. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel (egyedi)

1. hely: Kálló Péter (Földgömb Magazin, Metropol): Color party

2. hely: Páczai Tamás (Képmás magazin): A Bélaműhely Könnyűzenekar kupaktanácsa koncertkezdés előtt 2015-ös erdélyi mini turnéjuk első állomásán, a kolozsvári Insomniában. Kolozsvár, Románia, 2015

3. hely: Nagy Sándor Márton (szabadúszó): Nézők

06. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel (sorozat)

1. hely: Kálló Péter (Földgömb Magazin, Metropol): Balance

2. hely: Stiller Ákos (hvg): Vastaps Európában: A Budapesti Fesztiválzenekar

3. hely: Urbán Ádám (szabadúszó): A függöny mögött

07. Sport (egyedi)

1. hely: Korponai Tamás (Népszabadság): A labda bűvöletében

2. hely: Móricz-Sabján Simon (Népszabadság): Megye foci

3. hely: Móricz-Sabján Simon (Népszabadság): Szarka Ákos, street workout

08. Sport (sorozat)

1. hely: Veres Viktor (Mediaworks kiadó): A börzsönyi El Classico

2. hely: Rostás Bianka (velvet.hu, divany.hu): Ez egy kiváltság

3. hely: Bodnár Boglárka (MTI/MTVA külső munkatárs): Agárversenyzés

09. Természet és tudomány (egyedi)

1. hely: Máté Bence (Bence Máté Photography; Hide Photography): Árulkodó szagok

2. hely: Komka Péter (MTI/MTVA): ISS

3. hely: Vincze Bálint (MVM Paksi Atomerőmű Zrt.): Kiterjesztés

10. Természet és tudomány (sorozat)

1. hely: Hajdú D. András (szabadúszó): Cataracta

2. hely: Radisics Milán (szabadúszó): Méhfarkas – A csendes bányász és a kegyetlen méhgyilkos darázs portréja

3. hely: Kállai Márton (Geomédia/Szabad Föld): Fürdővilág a sóbányák romjain

11. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)

1. hely: Pályi Zsófia (szabadúszó): Vén Guszti

2. hely: Teknős Miklós (Népszabadság): Használt gyógyfürdő

3. hely: Mohai Balázs (MTI/MTVA / szabadúszó): Sorakozó

12. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)

1. hely: Bácsi Róbert László (Szabadúszó): Hegyi Karabakh

2. hely: Ajpek Orsolya (Index.hu): Megállás nélkül csak öltöztetem

3. hely: Stiller Ákos (hvg): Tanyavilág

13. Menekültválság (egyedi)

1. hely: Kurucz Árpád (Magyar Idők): Ima

2. hely: Fazekas István (HVG): Nyolc perc

3. hely: Reviczky Zsolt (Népszabadság): (meg)Menekültek?

14. Menekültválság (sorozat)

1. hely: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Krízis a Keleti pályaudvaron

2. hely: Kurucz Árpád (Magyar Idők): Röszkei összecsapás

3. hely: Bánhegyesy Antal (szabadúszó): Idegen voltam

Alkotók:

Ajpek Orsolya, Balogh Zoltán, Bácsi Róbert László, Bánhegyesy Antal, Bodnár Boglárka, Bődey János, Bruzák Noémi, Déri Miklós, Fazekas István, Hajdú D. András, Hirling Bálint, Illyés Tibor, Juhász Norbert, Kállai Márton, Kálló Péter, Kerekes M. István, Knap Zoltán, Komka Péter, Korponai Tamás, Koszticsák Szilárd, Kurucz Árpád, Madácsi Zoltán, Máté Bence, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon, Nagy Sándor Márton, Páczai Tamás, Pályi Zsófia, Radisics Milán, Reviczky Zsolt, Rostás Bianka, Schild Tamás, Stiller Ákos, Teknős Miklós, Urbán Ádám, Veres Viktor, Vincze Bálint

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom