Kövess minket!

Médiapiac

Holdampf Lindával és Hitka Viktóriával erősít az nlc

Fontos társadalmi üzenetekre hívják fel a figyelmet.

„Az nlc új sorozatában azokról a főbűnökről szeretnék tabuk nélkül beszélni, amelyek részei a mindennapjainknak, mégis valamiért szemlesütve emlegetjük őket, mintha igazi bűnösök lennénk” – fejti ki Pácsonyi Daniella, az nlc főszerkesztője. „Ideje nyíltan beszélni arról, hogy vannak bőven gyengeségeink, amiket hol elég elfogadni, hol pedig érdemes mélyrehatóbban foglalkozni velük, célunk nem az, hogy felmentsük az olvasókat, sokkal inkább az őszinteségre szoktatás.”

Az nlc új, tematikus cikksorozata elsőként a féltékenységet boncolgatja, a további egy évben pedig górcső alá veszi többek között a pazarlást, a lustaságot vagy éppen a paráználkodást is. A főbűnöknek dedikált napokon, azaz minden hónap első péntekén az olvasók nyílt levelek, vallomások, riportok, szakértőkkel készített interjúk és forgatott anyagok segítségével járhatják körbe az adott témát.

Minden hónapban saját cikkel jelentkezik Holdampf Linda stylist is az adott bűn kapcsán. „Kevés a jól látható és őszinte nő, aki vállalja, hogy nem tökéletes, aki nem szégyelli, ha fáj, ha mar, ha üvölteni vagy sírni tudna a tanácstalanságtól. Linda pont ilyen, láttam kamaszként a középiskolában, útkeresés közben, feleségként, sírva és nevetve, és egyet biztosan mondhatok, ő tényleg sose kamuzik” – folytatja a legolvasottabb női hírportál főszerkesztője. Linda elmondta: „Rögtön elfogadtam az nlc felkérést, tetszett a feladat, hogy őszintén kell beszélni a hétköznapi gyarlóságainkról, azt hiszem, hogy ez a fajta kommunikáció hiányzik a mindennapokból, és annak is örültem, hogy a közönség új szerepben ismerhet meg. Megígérhetem, hogy a postjaimban nem lesz kamu, még akkor sem, ha egyébként mély és fájó sebeket tépek fel.”

Hitka Viktória hivatalosan képzőművész, a hétköznapokban grafikus, mesekönyv-illusztrátor, egy társadalmilag érzékeny kártyajáték alkotója, pár éve pedig beszélő, hol vicces, hol súlyos üzeneteket rejtő tányérjairól ismert. Újabban meg arról, hogy a lánya odaállt elé, megkérdezte, élni fog-e még, amikor elpusztul a Föld, ezt pedig Viktória megírta a közösségi médiában. Most pedig az nlc-nek tervezett bögrét és táskát, amelyeket a következő két hétben meg is nyerhetnek az olvasók.

„Van egy elvem, ritkán gyakorlom, nem tudom, jó-e, működik-e, de van: a belülről bomlasztás. Ha mindenki, akinek bizonyos kérdésekben van ugyan plusz gondolata, de mindenre azt mondja: „na, én nekik aztán soha”, sosem változna semmi. Arra gondoltam, megírom a mondatokat, amiket meg akarok írni, például ezt, hogy „minden csomag könnyebb, ha többen viszik”. Fontos volt nekem, hogy a nők ezt megkapják. Rossz üzenetet kapnak ugyanis, ha azt nyomatjuk nekik, hogy ők aztán mindenre képesek, simán lehetnek dolgozó nők, anyák és feleségek egyszerre – nem kell mindenáron szupersztárnak lenni” – osztotta meg a képzőművész.

Médiapiac

Magyarország élen jár az új uniós hírközlési kódex implementálásában

Magyarország élen jár az új európai uniós hírközlési kódex implementálásában, a maga teljességében a kódex idehaza az elsők között lett átültetve a gyakorlatba – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke csütörtökön Győrben.

Közzétéve:

MTI/Kovács Attila

Koltay András az NMHH és a győri Széchenyi István Egyetem távközlési tanszéke által szervezett, a távközlés világnapjához kapcsolódó konferencián kiemelte: komoly és termékeny az együttműködés a piaci ipari szereplőkkel, ugyanakkor az új hírközlésszabályozási keretrendszerben a piaci és versenyszempontok mellett a közérdek szempontjait is figyelembe vették.

Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány és Oroszország ukrajnai háborúja is megmutatta, hogy az államnak nem szabad tejles mértékben kivonulnia az olyan közszolgáltatások területéről sem, ahol a piaci verseny egészségesen működik és hatékonyan nyújtja a szolgáltatásokat.

A hírközlés is ilyen terület, ahol a verseny szabályozásán túl továbbra is szükség van állami közszolgáltatási és igazgatási intézmények fenntartására

– mondta az NMHH elnöke.

Borítókép: Koltay András

Tovább olvasom

Médiapiac

A világon egyedülállónak számít a Bartók Rádió

Devich Márton, a rádió csatornaigazgatója a Bartók Rádió különleges, 35 éves múltjáról mesélt a Duna Almárium című műsorában.

Közzétéve:

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Bartók Rádió 1987. május 23-án vette fel nagy zeneszerzőnk, Bartók Béla nevét, addig 3. műsor néven volt ismert. Elsősorban a klasszikus zene rádiója ma is, de jellemző rá a zenei sokszínűség; sugároz dzsesszt, népzenét, operákat, régizenét, kortárs zenét és filmzenéket is. Habár sokan úgy gondolják, hogy a magaskultúrát képviselő profilja miatt csupán egy szűk réteg kulturális igényeit elégíti ki, az elmúlt években sokat tettek azért a rádió munkatársai, hogy változatos zenei- és műsorrepertoárral tegyék széles körben még népszerűbbé – mondta a csatornaigazgató, Devich Márton a jubileum kapcsán a Dunán.

Világszerte sok klasszikuszenei rádióadó létezik, de csak kevés nemzet büszkélkedhet azzal, hogy a közszolgálati média részeként országos lefedettséggel rendelkező rádiócsatornán hallgathatja 24 órában ezt a zenei műfajt. Az elmúlt 35 évben alkalmunk volt többször megújulni, ezzel együtt hűséges és művelt törzshallgatói bázissal rendelkezünk. Több kell, hogy legyünk, mint egy lemezjátszó, ezért a koncertek és az operaközvetítések mellett rengeteg különböző magazinműsorral, a legrangosabb hazai és külföldi muzsikusokkal, a szakma kiválóságaival várjuk minden nap a hallgatóinkat

– sorolta a Bartók Rádió érdemeit Devich Márton csatornaigazgató, kiemelve, hogy kollégáival a mai napig arra törekszenek, hogy ismeretterjesztő tartalmaik közérthetők legyenek. A hallgatói visszajelzéseket folyamatosan figyelemmel kísérik, mert abban hisznek, hogy a rádiózás közös műfaj, csak megfelelő kölcsönhatással működhet.

A Bartók Rádió május 23-án, hétfőn ünnepel: a Muzsikáló műsorfolyamában, és az Évfordulók című félórás magazinműsorában is megemlékeznek arról, hogy a rádiócsatorna 35 éve vette fel Bartók Béla nevét.

Borítókép: Devich Márton, a Bartók Rádió Csatornaigazgatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai telephelyén lévő rádióstúdióban

Tovább olvasom

Médiapiac

Ellentmond egymásnak Márki-Zay és a Direkt36

Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi kormányfőjelöltje hazugsággal vádolja a Direkt36 portált, amely hosszú cikkben mutatta be a baloldal országgyűlési választási kampányának kulisszák mögötti eseményeit. A polgármester szerint egy olyan beszélgetés tartalmát ferdítették el, amelyről hangfelvétel készült, és az a portál szerkesztőihez is eljutott.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ismét áll a bál a baloldalon: Márki-Zay Péter, az ellenzék korábbi kormányfőjelöltje kedden az ATV-ben azzal vádolta meg a Direkt36 nevű baloldali portált, hogy meghamisították a szavait. Ismert: a Direkt36 kedden jelentetett meg egy cikket a Telex.hu hírportálon, amelyben a baloldal kampányát mutatták be a kulisszák mögé is bepillantva, a résztvevők visszaemlékezései alapján.

A Márki-Zay és a Direkt36 közötti vitát kiváltó epizód a portál tálalásában az volt, hogy 2021 októberének közepén, az előválasztás második fordulója előtt egy nappal a polgármester leült beszélgetni két tanácsadóval. Tóth Péter és Ruff Bálint arról diskurált a leendő miniszterelnök-aspiránssal, miként kellene megszerveznie a kampányát.

A Direkt36 forrásai szerint a találkozó végén Márki-Zay kijelentette, hogy „nem kér a kampányszakemberek tanácsaiból”, mindezt arrogáns hangon közölte velük.

„Kik vagytok ti? Nem tudtok semmit” – közölte a politikus az egyik résztvevő szerint. „Régóta vagyok a politikában, de én úgy még embert nem hallottam beszélni, ahogy Márki-Zay beszélt” – mondta a forrás a Direkt36-nak.

A polgármester azonban tegnap este az ATV-ben azt vázolta fel, hogy egészen más hangnemben zajlott a beszélgetés. Sőt kiemelte: „tévesen idéztek, de van hangfelvétel, és a szerkesztő urat már megkértem, hogy a hangfelvételt használja” – utalt Márki-Zay a Direkt36 cikkének egyik szerzőjére vagy szerkesztőjére, akinek ezek szerint a birtokában vannak a hanganyagok.

Mindez több kérdést is felvet.

Például azt, hogy ki vette fel a beszélgetést, és ha esetleg Márki-Zay volt az, akkor a tanácsadók, Ruff Bálint és Tóth Péter hozzájárultak-e ahhoz, hogy felvétel készüljön? Enélkül ugyanis a hanganyag elkészítése visszaélésnek minősül.

Az a kérdés is felmerül, hogy ha a Direkt36 megkapta a tárgyalás hanganyagát, és abban nem az általuk idézett mondatok hangoztak el, akkor ezt milyen megfontolásból tette a portál? Ennek tisztázása érdekében a Mediaworks Hírcentruma kérdéssel fordult a Direkt36-hoz, illetve Márki-Zay Pétert is megkeresték az ügyben.

Amennyiben kiderülne, hogy a városvezető készítette a felvételeket, akkor nem ez lenne az első eset, amikor engedély nélkül rögzít beszélgetéseket. Korábban a polgármesteri tisztség elnyerése után, 2018-ban került be azzal a hírekbe, hogy a hódmezővásárhelyi városházán bekapcsolt diktafonnal járkálva elegyedett szóba az ott dolgozókkal.

Az ügyről akkor úgy nyilatkozott Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, hogy „a diktafonnal rögzített hangfelvétel személyes adatnak minősül. Egy polgármesternek semmilyen törvényi felhatalmazása nincs arra, hogy titokban vagy nyíltan beszélgetéseket vegyen fel, mert ehhez az érintettek tájékozott hozzájárulása szükséges. A hivatal dolgozói esetében azonban még a hozzájárulás sem releváns” – emelte ki az elnök a Magyar Nemzetben olvashatóak szerint.

Tovább olvasom