Kövess minket!

Médiapiac

Google: Az Android több választási lehetőséget teremtett, nem kevesebbet

Ha androidos telefont vásárolunk, akkor a világ két legnépszerűbb mobilplatformjának egyikét választjuk – egy olyat, amelyik nagy mértékben járult hozzá a világszerte kapható mobiltelefonok választékának bővítéséhez – írta a társaság az Európai Bizottság versenyjogi határozatával kapcsolatosan.

Rekordösszegű, 4,3 milliárd eurós, körülbelül 1400 milliárd forintos büntetést szabott ki az Európai Bizottság a Google-ra.

Véleményük szerint a társaság visszaélt erőfölényével, hiszen előírta az okostelefon-, valamint tabletgyártóknak, hogy csak akkor kerülhet az androidos termékeikre a Google Play, ha a Google lesz azonkon az alapértelmezett kereső, illetve ha a vállalat applikációi lesznek az előre telepített alkalmazások.

A társaság már jelezte, fellebbez a döntéssel kapcsolatban, ugyanakkor közleményt adtak ki, melyet változatás nélkül közlünk:

„Az Android több választási lehetőséget teremtett, nem kevesebbet

Ha androidos telefont vásárolunk, akkor a világ két legnépszerűbb mobilplatformjának egyikét választjuk – egy olyat, amelyik nagy mértékben járult hozzá a világszerte kapható mobiltelefonok választékának bővítéséhez.

Az Európai Bizottság ma elmarasztaló versenyjogi határozatot hozott az Android és annak üzleti modellje ellen. A határozat figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az androidos telefonok az iOS-telefonok versenytársai, jóllehet ezt a Bizottság saját piaci felmérésében részt vevő válaszadók 89 százaléka is megerősítette. Azt sem veszi figyelembe továbbá, hogy milyen hatalmas választási lehetőséget kínál az Android annak a több ezer telefongyártónak és mobilhálózat-üzemeltetőnek, akik androidos készülékeket gyártanak és forgalmaznak; annak a világszerte több millió alkalmazásfejlesztőnek, akik az Androidra alapozva építették fel vállalkozásukat; és annak a több milliárd fogyasztónak, akik így megengedhetik maguknak, hogy csúcstechnológiás androidos okostelefont használjanak.

Az Androidnak köszönhetően ma már több mint 24 000-féle készülék létezik minden árkategóriában, több mint 1300 márka, többek között holland, finn, francia, német, magyar, lett, lengyel, olasz, román, spanyol és svéd telefongyártók kínálatából.

E cégek által gyártott telefonok mind különbözőek, de egy dolog közös bennük: mindegyiken ugyanazok az alkalmazások futtathatók. Ez azoknak az egyszerű szabályoknak köszönhető, amelyek a készülék méretétől vagy formájától függetlenül technikai kompatibilitást biztosítanak. Egyetlen telefongyártónak sem kell azonban kötelezően alkalmaznia ezeket a szabályokat – az Androidot tetszésük szerint bárhogy használhatják vagy módosíthatják, éppen úgy, ahogy azt az Amazon a Fire táblagép és a TV stick esetén tette.

A nyílt forráskódú platformok sikeressége szempontjából fontos a körültekintő egyensúlyteremtés a platform összes használójának igényei között. A történelem bizonyítja, hogy az alapvető kompatibilitásra vonatkozó szabályok nélkül a nyílt forráskódú platformok fragmentálódnak, ami a felhasználók, a fejlesztők és a telefongyártók számára egyaránt ártalmas. Az Android kompatibilitási szabályaival ez elkerülhető; többek között ezért is jelent ez a platform hosszú távon is vonzó ajánlatot mindenki számára.

Rugalmasság, alternatívák és lehetőségek

Az Androidnak köszönhetően az újonnan vásárolt telefonunkra ma már mintegy 40 alkalmazás előre fel van telepítve, és ezek több fejlesztőtől származnak, nem csak attól a cégtől, amelyiktől a telefont vettük. Ha más alkalmazásokat – vagy böngészőket, keresőmotorokat – jobban kedvelünk az előre telepítetteknél, akkor egyszerűen kikapcsolhatjuk vagy törölhetjük őket, vagy választhatunk helyettük más alkalmazásokat, például a mintegy 1,6 millió európai alkalmazásfejlesztő kínálatából.

Egy tipikus androidos telefonhasználó jellemzően mintegy 50 alkalmazást telepít fel a készülékére. A tavalyi évben globális szinten több mint 94 milliárd alkalmazást töltöttek le Play alkalmazás-áruházunkból; az Opera Mini és a Firefox böngészőket több mint 100 millió alkalommal töltötték le, az UC Browsert pedig több mint 500 millió alkalommal.

Ez éles ellentétben áll azzal, ahogy a dolgok az 1990-es években és a 2000-es évek elején (a betárcsázós korszakban) mentek. Akkoriban technikailag bonyolult és időigényes feladat volt a számítógépre előre feltelepített alkalmazások módosítása, vagy az új alkalmazások telepítése. A Bizottság Android ügyében hozott határozata figyelmen kívül hagyja az új alternatívák hatalmas választékát és az emberek telefonhasználati szokásaira vonatkozó egyértelmű bizonyítékokat.

Okostelefonos korszakra épített platform

2007-ben azt a döntést hoztuk, hogy ingyenesen biztosítjuk az Androidot a telefongyártók és a mobilhálózat-üzemeltetők számára. Az Android fejlesztése természetesen költségekkel jár, és az elmúlt évtizedben a Google dollármilliárdokat fordított arra, hogy az Androidot azzá tegye, ami ma is. Ez a beruházás azért jelentőségteljes számunkra, mert így fel tudjuk kínálni a telefongyártóknak azt a lehetőséget, hogy előre telepítsenek néhány népszerű Google alkalmazást (például Keresés, Chrome, Play, Térkép és Gmail), amelyek közül némelyik bevételt generál számunkra, mindegyike pedig segít abban, hogy a telefon a dobozból kivéve rögtön működjön. A telefongyártóknak nem kötelező a mi szolgáltatásainkat használni, sőt, konkurens alkalmazásokat is telepíthetnek a mieink mellé. Vagyis mi csak akkor jutunk bevételhez, ha az alkalmazásainkat telepítik, és ha az emberek úgy döntenek, hogy a mi alkalmazásainkat használják a rivális alkalmazások helyett.

Jó a partnereknek, jó a fogyasztóknak

Az Android platform és a Google alkalmazáscsomag ingyenes terjesztése nem csak a telefongyártók és az üzemeltetők számára előnyös, hanem a fejlesztők és a fogyasztók számára is. Ha a telefongyártók és a mobilhálózat-üzemeltetők nem tudnák az alkalmazásainkat bevonni az általuk forgalmazott készülékek széles választékába, felborulna az Android ökoszisztéma egyensúlya. Az Android üzleti modell eddig azt jelentette, hogy a telefongyártóknak nem kellett fizetniük a technológiánkért, illetve nem kellett egy szigorúan szabályozott terjesztési modelltől függeniük.

Mindig is egyetértettünk azzal a kijelentéssel, hogy egy vállalat növekedése komoly felelősséggel jár. Az egészséges, virágzó Android ökoszisztéma megléte mindenkinek érdeke, és mi már bizonyítottuk, hogy hajlandóak vagyunk változtatni. Aggódunk azonban amiatt, hogy a mai határozat felborítja azt a gondosan kialakított egyensúlyt, amelyet az Androiddal teremtettünk, egyúttal nyugtalanító jelzés is, amely a szabadalmazott rendszerek favorizálását vetíti elő a nyílt forráskódú platformok rovására.

A gyors innováció, a széles választék és a csökkenő árak mind az erős verseny klasszikus jelei, és az Android mind a hármat lehetővé tette. A ma meghozott határozat elutasítja az Androidot támogató üzleti modellt, ami több választási lehetőséget teremtett mindenki számára, nem kevesebbet. Szándékunkban áll a határozat ellen fellebbezni.

#AndroidWorks

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója”

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom