Kövess minket!

Médiapiac

Gajdics Ottó: Nem irigylem a média munkatársait

A nemrég indult Karc FM ügyvezető-főszerkesztője, Gajdics Ottó azt mondja: az egész médiarendszer összefonódik a politikával. Szerinte magyar kuriozitás, hogy aki nem szimpatikus, nem a holdudvarba tartozik, annak nem jut állami hirdetés. Még sincs mit egymás szemére vetnünk, mert ez egy huszonöt éves játék.

Miért indult a Karc FM?

Hogyhogy miért?

Miért?

Mert imádok rádiózni.

De hát nem ön indította az adót.

Liszkay Gáborral fontosnak tartottuk, hogy életre hívjuk ezt az adót.

Ön a közelmúltban is rádiózott, csak épp a Simicska-féle Lánchíd Rádiónál, nem mellesleg akkor is Liszkay Gábor embereként.

Hogyne, csak az a történet elég hirtelen, kurtán-furcsán ért véget.

Sajátosan írta körül a G-napot.

Ne is beszéljünk róla. Amúgy újságot is szeretek szerkeszteni, de a rádió az igazi szerelem.

A Lánchíd Rádióban ügyvezető főszerkesztő volt. Aztán a G-napon Liszkayval együtt dobbantott, és hamarosan a Karc FM-nél landolt.

Előbb azért beugrottam a munkanélküliek színes világába. Bungee jumping. Majd lapszerkesztő lettem a Napi Gazdaságnál, melynek kiadói jogát Liszkay Gábor megvásárolta, így lett belőle később a Magyar Idők. A Napi Gazdaság kiadója opciós joggal rendelkezett arra a cégre, amelyik beadott egy pályázatot a 105,9 MHz-es budapesti frekvenciára, amit hosszas procedúra után végül megnyert. Itt jöttem a képbe én.

Simicska Lajos jól bejáratott médiarendszeréből lépett ki.

Aminek létrehozásában és működtetésében komoly szerepem volt, kár lenne tagadni.

Most egy másik jobboldali médiabirodalmat épít, amelynek a Karc FM is része.

Szeretek dolgozni, az ön által G-napnak titulált időpontot követően igyekeztem mihamarabb újra munkába állni.

Miért, ön hogy nevezi a G-napot?

Sehogy. Próbálom elfelejteni. Életem egyik legszörnyűbb élménye. Talán az volt ennyire szörnyű, amikor elvittek katonának. De azért sem fogok róla beszélni.

Miért?

Mert nem köpködünk vissza. Öntől és az olvasóktól is elnézést kérek, de meg kell érteniük: ezt az ügyet lezártuk. Tudomásul vettük, hogy a mi verziónk nincs benne a közbeszédben.

Csak annyit áruljon el: tényleg annyira hirtelen döntés volt?

Igen. Mondjon bárki bármit. Aznap reggel úgy mentem be, hogy két interjúm elő volt készítve a rádióban és a Péntek8 című tévéműsorban. Este pedig úgy mentünk haza, hogy nem tudtuk, másnap mit fogunk csinálni. Mint a megőrült Kőműves Kelemen, aki nem várja meg, hogy estére leomoljon a fal, hanem maga üti szét egy csapással.

Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese a G-napról azt nyilatkozta nekünk: „…volt az összeomlás napja, majd a több hétig tartó ostrom. Folyamatos támadások érték a tévét, sorra hagytak el minket kollégák, köztük olyanok, akikben vakon bíztam, ám ők simán hátba szúrtak. (…) Visszanézve, kik menekültek el a hajóról, utólag nyilvánvaló, hogy nagyon is készültek a puccsra.”

Huszonkét éve ismerem Tarr Petit, mondhatom, jó barátságban vagyunk, már ha ezzel nem hozom őt kellemetlen helyzetbe. Ahogy azzal se hoznám, hogy szembesítem egy másik verzióval. Nem hazugozom le a barátaimat. A G-napon sajnos olyan helyzet alakult ki, melyben az ember nem vállal tovább vezetői felelősséget.

Milyen helyzet?

Az volt az utasítás, hogy kérdezzenek meg minket arról, végrehajtunk-e valamit, mert ha nem, akkor kirúgnak. Aki azonban ezt a feladatot kapta, azt mondta, erre nem hajlandó, inkább feláll. Ez az ember Liszkay Gábor. Mi pedig követtük őt, mert nem volt más vállalható döntés.

Bayer Zsolt így nyilatkozott erről a napról: „Simicska Lajos tegnap összehívta az embereket, és bejelentette nekik, amennyire én tudom, ha jól tudom, és gondolom, hogy jól tudom, mert megbízható emberektől hallottam, hogy száznyolcvan fokos fordulat van az ő médiabirodalmában az eddigiekhez képest, és többek között mostantól Orbán Viktor személyét, a gyerekeit, a feleségét és az egész családját kell személyesen támadni.”

Így igaz.

Orbán Viktor családját akkor és azóta sem támadja a HírTV.

És az olyan Katz Dávidok működéséről mit gondolunk, akik azt kérdezik egy popénekestől, tőle van-e Orbán Ráhel gyereke?

Ő a 24.hu újságírója, semmi köze a HírTV-hez, Simicskához, pláne semmi köze egy talán elhangzott utasításhoz.

Az ügynökvádtól a többi hazugságig a G-nap óta minden egyes Orbán-ellenes momentumra érdemes odafigyelni. Ez egy gyönyörűen felépített történet. De még egyszer: én ezt lezártam, igyekszem elfelejteni. Napokig tartott kiheverni az első sokkot. Aztán felgyorsultak az események. Amikor Liszkay Gábor fölvetette a rádió ötletét, már volt min dolgozni. Amúgy sem tudtam az országba sehova úgy menni, hogy fel ne tették volna a kérdést: mikor lesz megint rádió és tévé? Társadalmi igény volt rá.

Mármint fideszes, orbánista rádióra és tévére.

Nevezzük kormánypártinak.

Felépíthető-e ismét egy jobboldali médiabirodalom? Ez a cél egyáltalán?

Én ehhez kevés vagyok. Akkor és most sem én határozom meg a célokat.

Hanem?

Az én viszonyrendszeremben Liszkay Gábor.

És Liszkay viszonyrendszerében ki határozza meg a célokat?

Erről őt kérdezze.

Legalább azt gondoljuk át, önökkel szemben piacképes maradhat-e egy jobboldali elkötelezettségű, de kormánykritikus médium.

Majd a közönség eldönti.

Meg az állami hirdetések. Abban önök a nyerők.

Nézzük először a hallgatottságot és a nézettséget. Ebből a szempontból a Karc csak akkor konkurenciája a Lánchíd Rádiónak, ha utóbbi ugyanúgy működik tovább, mint az ön által G-napnak nevezett időpont előtt.

Ebben az esetben mit jelent az ugyanúgy?

Magyar sajátosság, hogy az emberek azt a médiumot kedvelik, amelyik az ő gondolataikat közvetíti. Frusztrálódnak, ha a prekoncepciójuk ellenkezőjéről próbálják meggyőzni őket. Persze van áthallgatás a rádiók között, de csak azért, hogy elmondhassák az övéiknek, ott mi zajlik, „mire vigyázzatok, gyerekek”. Az ilyen emberek nehezen viselik az irányváltást. Mi erre a magra építünk. Én sosem tagadtam a pártpreferenciámat, sőt egy időben harcoltam is azért, hogy mindenki valljon színt. Sokkal tisztább lenne a kép, ha világosan kiderülne: ki kormánypárti, ki jobb- vagy baloldali. Zombit nem ismerek.

Miből gondolja, hogy a politikai értékválasztás egyúttal azt is jelenti, hogy az ember beáll tolni valamelyik párt szekerét? A pártpreferencia deklarálása nélkül is lehet objektíven újságot írni.

Persze, a szakma szabályait be kell tartani. Miért hazudjuk azonban azt, hogy Magyarországon nincs baloldali újságíró?

Nem állítunk ilyet.

Én vállalom, hogy jobboldali, nemzeti konzervatív vagyok. Két és félmillióan szavaztak erre a kormányra, ezt a tömeget kívánjuk szolgálni. Miért bűn ez? Az lenne hamis, ha függetlennek hazudnám magam.

Pártmeggyőződésből kiindulva lehetetlen korrekt cikket írni.

Ebben egyetértünk. Attól még, hogy valakinek szilárd a politikai meggyőződése, ismernie kell a szakma szabályait, és kíváncsinak kell lennie az eltérő véleményekre is.

Önt olvasva és hallgatva nagyon utálhatja a baloldali sajtót.

Pont az imént vázolt hazugság miatt.

A nyugati liberális sajtót egyenesen mocskosnak, álszentnek és hazugnak titulálta.

Mert például migránsügyben folyamatosan becsapja az olvasókat és a nézőket. Elég csak a szilveszteri kölni erőszakos eseményekre gondolni, amikor egyszerűen elhallgatták a tényeket.

Az EU–török csúcsról önöknél a déli hírekben az hangzott el: „Lezárták a határokat.” Míg a többi rádióban az: „Orbán Viktor szerint a megállapodások abba az irányba mutatnak, hogy lezárják a határokat.” A kettő nem ugyanaz.

Készítettünk a reggeli műsorban jó pár szakértői anyagot, amelyben mindenki ezt a vélekedést támasztotta alá. Csak épp technikai probléma miatt, amikor ön hallhatta az adást, ezek az anyagok nem szólaltak meg. Ezért jött le így a hír.

A hírolvasó ettől még helyre tehette volna a dolgot.

Majtényi László még ORTT-elnökként azt nyilatkozta: nem egy médium adott műsorától kell megkövetelni a kiegyensúlyozottságot, hanem a média egészétől. Ha ugyanis az utóbbi plurális és etikus, akkor az olvasó és a néző nem marad híján egyetlen nézőpontnak sem. Mert mit tudunk a hírekbe írni? Csak egy konkrét személy elemzését vagy tudósítását egy eseményről, az pedig mindig szubjektív lesz.

Az, hogy lezárták a határokat, vagy hogy Orbán szerint egyszer majd így lesz, jelentős ténybeli különbség.

Értelmezésbeli különbség.

Az EU–török csúcsról MTI-hírként jelent meg, hogy Orbán vétója miatt félbeszakadtak a tárgyalások. Szinte az egész magyar sajtó átvette ezt az amúgy hamis hírt. Amikor kiderült a malőr, mindenki pontosított, önök nem.

Mi aztán már nem is foglalkoztunk ezzel. De gondoljon bele, mit összeszenvedhetett az az Orbán-fóbiás szerkesztő, aki azt a címet tudta adni, hogy Nem csak Orbán vétózott. Nehogy már miatta álljon le a folyamat, hogy lenne akkora ember Orbán, hogy ilyet tudjon csinálni? Minden fórumon el szoktam mondani, mindenki minimum kétféle médiumot használjon tájékozódásra, aztán majd eldönti, miről mit gondol.

Mindenkinek megvan a maga lapja, tévéje, rádiója. A sajtó azonban ezáltal ahelyett, hogy tompítaná az ellentéteket, szítja őket. Jól van ez így?

Nincs jól. Akik ma nem akarnak Európai Egyesült Államokat, soha nem fognak szót érteni azokkal, akik az ellenkezőjét szeretnék. Nem irigylem a média munkatársait. Mit kezdjünk azzal a szituációval, ha én hazáról, népről, nemzetről beszélek, a másik oldaltól azonnal megkapom, hogy nacionalista, önmagát másokkal szemben definiáló bajkeverő és persze Magyarország legnagyobb ellensége vagyok, és hogy mit jövök ezzel a szülőföldüggyel. Ha a két vélemény egy-egy képviselőjét leültetjük a stúdióba, elbeszélnek egymás mellett. A hallgatók meg őrjöngenek, hogy a túloldal emberét mi a fenének hívtam be, kit érdekel a hülyesége. És akkor inkább nem hívom be. Nem azért, mert nem tartom fontosnak, hanem mert nem akarom elveszíteni a hallgatóimat.

A piaci viszonyok felől nézve nem tűnik életképesnek a rádiójuk.

Ezt mondták 2002 és 2010 között a HírTV-re is, amikor ellenszélben hajóztunk Gyurcsány, Bajnai és Medgyessy idején. Mégis megcsináltuk. Piacképes volt? Igen. Most az a politikai erő van hatalmon, amelyiket a mi közönségünk választott meg. Pedig médiaszempontból ez nem feltétlenül jelent könnyebbséget. A hírműfajban sokkal könnyebb ellenzéki médiumot szerkeszteni.

Azért a financiális biztonság sem utolsó szempont. Ne feledjük az állami hirdetéseket.

Pár hete indultunk, nálunk még nincs állami hirdetés. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem is lesz.

Ebben biztos vagyok.

A még HírTV-elnök Liszkay Gábor egy szakmai konferencián azt kérdezte a jelen lévő reklám- és marketingszakemberektől, hogy szerintük a jobboldali ember nem jár bankba, nem vásárol gépkocsit, és nem akar utazni. Akkoriban ezeket a dolgokat mindenhol hirdették ugyanis, csak a HírTV-ben nem.

A baloldali is jár bankba, szeret autót venni és utazni. Most viszont ezek a cégek kizárólag a kormánypárti médiában hirdetnek.

Ez nincs teljesen így. De a komplett médiarendszer összefonódik a politikával. Sajnos magyar kuriózum, hogy aki nem szimpatikus és nem a holdudvarba tartozik, annak nem megy hirdetés.

Ezért mondom: a Karc FM-nek jó dolga lesz, nem kell a piaci helyzettel foglalkoznia.

Nincs mit egymás szemére vetnünk. Ez egy huszonöt éves játék.

Az is játék, hogy most jó pénzért átcsábít munkatársakat a Lánchíd Rádiótól?

Amikor kitaláltuk a rádiót, és elkezdtük építeni a csapatot, deklaráltan ugyanazt a célközönséget határoztuk meg, ugyanazon értékek mentén, mint annak idején a Lánchíd Rádió. Természetes, hogy átjöttek hozzánk olyanok, akik ott már nem tudtak jó szívvel dolgozni. Ennyi.

A műsorstruktúrában is számos hasonlóságot látni.

Aki ebben a szakmában eltölt tíz, tizenöt évet, az ismeri a fogyasztói szokásokat. A Lánchíd Rádióban öt éven át elemeztem a műsorokra lebontott mérési adatokat. Világosan kirajzolódott, mi a főműsoridő, mit hallgat a közönség, és mit nem.

Bayer Zsolt betelefonálós műsora pont akkor van, amikor a Klubrádióban Bolgár Györgyé.

Ez is a hallgatói szokásoknak köszönhető. Ráadásul ez a műfaj úgy kell egy bizonyos rétegnek, mint a kenyér és a víz.

Bayer leigazolása az ön ötlete volt?

Olyan kollégákat kerestünk, akiknek határozott véleményük van a politikai korrektségről, a mismásolásról, az egyrészt-másrészt gondolatokról, és ezt nyíltan, őszintén, az elviselhetőség határain belül el is mondják. Bayer Zsolt nálunk tudja, meddig mehet el.

Máshol nem?

Nálunk tudja.

Bayer „orgoványozásaira” utal?

Arra a közbeszédre, ami oda-vissza elharapózott Magyarországon. Ő azonban a jólneveltség határain belül, mégis keményen, karcosan, nyíltan és egyenesen beszél. Mi ilyen embereket keresünk. Zsolt ezért nem is volt kérdés.

Mi a cél a hallgatottság terén?

Egy Budapest és környéki frekvencián elérhető másfél millió emberből napi átlagban százötvenezret meg kell tudnunk szólítani, persze fokozatosan építgetve.

Kit tekint legfőbb versenytársának?

Mi nem másokhoz mérjük magunkat. Inkább megoldást keresünk arra az ellentmondásra, hogy médiumainkat a két és fél millió jobboldali szavazópolgárnak miért csak a töredéke fogyasztja, mit csinálunk rosszul.

Úgy tudni, a miniszterelnök három csoportra osztja a médiaszereplőket: a kormányzattal egyetértőkre, a kritikai hangúakra és az ellenségekre. Célja, hogy a két utóbbit ellehetetlenítse.

Én soha ilyet nem hallottam Orbán Viktortól. Azt azonban megjegyzem: kétféle kritika létezik. Az egyik szeretetből fakad, és a jobbítás szándéka hajtja. Persze mérges is tud lenni, ha teszetoszaságot, lustaságot lát. A másik a romboló kritika, amelyik el akarja törölni a rezsimet, vissza akar csinálni mindent, el akar takarítani az útjából mindenkit. Ez utóbbiban nem kívánunk részt venni.

Médiapiac

Digitális rendszerekbe ágyazott hagyomány – a kultúraközvetítés mai formái

Izgalmas kutatást kezdett Balatoni Mónika, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mesteroktatója, korábbi társadalmi kapcsolatokért, valamint kulturális diplomáciáért felelős államtitkár. Azt vizsgálja, milyen hatások formálják a fiatalok nemzeti identitását, kulturális tradícióinkhoz fűződő viszonyát, milyen módszerekkel és milyen csatornákon lehet megszólítani a 15 és 29 év közötti korosztályokat, ha értékeinket szeretnénk továbbadni nekik. A Mathias Corvinus Collegium Médiaiskolájának kutatótanára a kultúraközvetítés új formáiról és eszközeiről beszélt.

Közzétéve:

MTI Fotó: Földi Imre

Balatoni Mónikával a Magyar Nemzet munkatársa, Rácz András készített interjút.

– A kutatás összefoglalójából az derült ki, hogy a fiatalok körében a kultúrafogyasztás hanyatló trendet mutat. Nem lehetséges, hogy ez a jelenség összefügg azzal, hogy maga a polgári lét mutat hanyatló tendenciát?

– Talán nem a legjobb megközelítés, ha hanyatlásnak látjuk a változást. De az biztos, hogy a modern világ gyökeresen átalakul, s egyre kevésbé érvényesek azok a kulturális keretek, amelyekben a korábbi nemzedékek felnőttek.

Nagyon sok tanulmány foglalkozik azzal, hogy a mai fiatalok, a 15–29 közöttiek, elsősorban az anyagi természetű világhoz vonzódnak. Ez megjelenik a pénzközpontúságban, a materiális javak elsődleges igenlésében, és természetesen megjelenik a kultúrafogyasztásban is. De azért látni kell: ők is fogyasztanak kultúrát, csak másképp. Azt is megkockáztatom, hogy ők több kulturális terméket fogyasztanak, mint azt gondolnánk, csak a társadalmi megítélés más.

– Hogyan lehet másképp olvasni a könyveket, másképp hallgatni a koncerteket, másképp nézni a színdarabokat?

– Amiképpen ma már VR-szemüvegen keresztül lehet műtéti technikákat tanulni vagy múzeumba látogatni. Ennek a generációnak egészen új formákba ágyazott a szövegértése, a figyelme, más az érdeklődésük, vagy másként közelítenek meg egy kérdést, mint a korábbi nemzedékek.

Kimutathatóan sokkal kevesebbet járnak színházba, kevesebbet olvasnak szépirodalmat, de mégsem találkoznak kevesebb kultúrával. A digitális platformok és fejlesztések következtében a zsebükben van a világ, ami közhelyesen hangzik, mégis gyakran megfeledkezünk róla.

Megjelentek a kulturális piacon azon globális trendek, különféle tartalomszolgáltatók, amelyek éppen a számukra legtermészetesebb módon, a fogyasztói oldalról szólítják meg őket. Ezek a platformok – a közösségi felületek, a streamingszolgáltatók, az interneten elérhető különböző tartalomgyárak – elképesztő kulturális választékkal vannak jelen a fia­talok életében. Miközben persze ez a kultúra egészen másféle húrokat pendít meg az egyénben, mint az úgynevezett magaskultúra.

– Nehéz ezt megérteni. A kultúra valami egyetemeset ad. Olyasmit, amitől jobb lesz az életünk. Akármennyit kutakodom is azonban a streamingszolgáltatók kínálatában, nem találok semmit, ami Beethoven zenéjéhez, Fellini filmjeihez vagy Arany János balladáihoz hasonlítana.

– Ez így igaz. De a kultúrafogyasztás trendjei megváltoztak. Amiképpen az egyetemességről alkotott nézetünk is. Ami nem azt jelenti, hogy Beethoven vagy Petőfi Sándor már ismeretlen számukra. Nem lehet azt mondani, hogy nem szólítja meg őket Wagner vagy Shakespeare. De nem mindegy, hogy hol és milyen formában, főként mikor találkoznak ezekkel az alkotókkal vagy művekkel. Egy mém formájában a közösségi médiában vagy éppen egy rockzene szövegeként. Mint II. András és az Aranybulla, szerintem sok tinédzser Pamkutya számából jegyezte meg a nevet, az évszámot és a törvényt. S mindebből az az érdekes számomra, hogy a kulturális termékek nagyon sok informá­ciót, narratívát hordoznak magukban, és ha ennek a korosztálynak megfelelő formában adják át az üzenetet, az betalál, míg egy másik forma elkerüli, esetleg avíttnak találja a forrást. Gyakran azt érzik a fiatalok – főként, akik már kevesebb családi tradícióval bírnak –, hogy a hagyományok és a kulturális életünk értékei a múlt képviselői, és nem szükséges velük foglalkozni, megismerni. Meg kell mindezt haladni, hogy a jövőben érvényesüljenek. És a kettő közt pedig ott a jelen, amit tapasztalunk, s amivel mindenhol találkozunk. Hiszen az enkulturáció, azaz a kultúra értékközvetítő folyamata, amit én kutatok, nem az irodalom vagy a komolyzene fogyasztásánál kezdődik. Sokkal inkább abban a pillanatban, amikor az egyén egy társadalom tagja lesz. Amit hall, lát, tapasztal a környezete kulturális hatásaiból, mind meghatározza az ő egyéni fejlődését. Engedjen meg egy példát a nemzeti identitással, pontosabban a nemzeti jelképeinkkel kapcsolatban.

– Megköszönöm, hiszen a kutatás a nemzetállam megmaradásának feltételeként vizsgálja a kultúra, a nemzeti kultúra és tradíciók kérdését.

– Nos, amikor arról beszélgettem a fiatalokkal, hogy a hagyományos ünnepeinken, mondjuk, március 15-én kitűznék-e a nemzeti lobogót a házukra vagy kitennék-e az ablakukba, akkor a többség határozottan elzárkózott. Elavultnak, kínosan konformistának tartották az ilyesmit.

Ámde amikor a magyar csapat játszik kézimeccset, focit, vízilabdát, akkor bezzeg mindenkin ott lobog a nemzeti színű sál, sőt ott virít a piros, fehér, zöld arcfestés. Azt alapnak titulálják, közösségről beszélnek. Sőt ezek az alkalmak elképzelhetetlenek a szimbólum nélkül.

Amikor rávilágítasz az összefüggésre a két alkalom közösségi értékeit vizsgálva, kibuggyan belőlük sok elkeseredés, hiány és félreértelmezett narratíva. Egyfajta kínos tanácstalanság.

– Ez valóban elgondolkodtató.

– Azt jelenti, hogy meg kell találnunk az új csatornákat feléjük. Ugyanis óriási identitásválságot élnek meg a mindennapokban, a családban és a nemzeti identitásukban is. 

Úgy gondolom, nem csupán a klímakatasztrófák világát éljük, óriási válságban vannak a nemzeti kultúrák és komoly kérdés a fenntarthatóságuk. Én a kultúrát a lélek táplálékának tartom. Ha elvész, ha csorbul, ha átalakul, az az egyénben is változásokat okoz. Kérdés, hogy ilyen jövőt képzelünk-e magunknak. Nemcsak arról van szó, hogy új kultúraközvetítő csatornák jelentek meg, mert azok már megszülettek, sőt egyre gazdagabb a választék, hanem arról is, hogy az új csatornákhoz új kommunikációs módszereket kell megtanulni.

Új kereteken belül kell megtalálni a megfelelő értékek közvetítésének módját. Ha a kultúraközvetítők – szülők, nagyszülők, pedagógusok, könyvtárosok, színészek, galériások és mások – eleve elítélik azt, hogy a gyerekek például egy mémen keresztül találkoznak Radnóti verseivel, mert azt gondolják, hogy csak tessék szépen leülni, esetleg bevonulni a könyvtárba és olvasgatni, akkor egyszer s mindenkorra elveszítik a fiatalokat. De ha el tudják engedni a hagyományos kereteket, és a struktúrák helyett az értékre fókuszálnak, akkor van lehetőségük belépni abba a kulturális térbe, ahol hatékonyak lehetek. Ha például gimnazistákkal úgy beszélgetek a Csongor és Tündéről, ahogy az idősebb nemzedék beszélt róla, nem sok foganatja lesz. Ám ha elkezdek beszélgetni velük az általuk jól ismertnek gondolt Harry Potter világáról, vizualitásáról, a mögöttes misztikus és ősi utalásokról, jellemzőkről, sokszor érzékelem, hogy elbizonytalanodnak. Majd beszélgetünk a magyar népmesei számokról, szimbólumokról, amelyek már mindannyiuk számára ismerősek, és úgy vetem fel a Csongor és Tünde világát, egészen másként kezdenek róla beszélni, gondolkodni, sőt vizuális képekben is képesek megjeleníteni.

– De nem lehet az egész értékvilágot belecsomagolni abba a néhány képbe, mémbe, ami a fiatalok elé kerül!

– Nem kell becsomagolni, másként kell tálalni! Ma már belenézhetek a világ rangos színpadain vagy fesztivál­jain bemutatott művekbe, meghallgathatom a legjobb előadókat este a dolgozószobámban bármely tudományterületről vagy művészet képviselőjétől, előfizethetek nemzetközi workshopokra, felvehetek egy VR-szemüveget és megnézhetek egy kiállítást, vagy tanulhatok a középkorról úgy, hogy a lovagok közt járok és minden valóságosnak tűnik.

Más nyelvet kell találni a kultúráról történő beszélgetéshez, komplex formában, izgalmasan, és azokon a helyeken is létrehozni minőségi tartalmat, ami számukra otthonos. Persze csak akkor, ha szeretnénk, hogy a magyar kulturális értékekkel is gyakorta találkozzanak, ne csak a globális trendek által diktált tartalmakkal és az általuk közvetített értékrendszerrel. Úgy látom, hogy most abban kell versenyre kelnie minden nemzetállamnak, hogy miképpen örökíti tovább saját kultúrájának forrásrendszerét a következő generációknak vagy az új társadalmi berendezkedésekben.

Az interjú IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Balatoni Mónika, a Mathias Corvinus Collegium Médiaiskolájának kutatótanára 

Tovább olvasom

Médiapiac

Soros ostrom alá vette a spanyol nyelvű médiát

Az igazságszolgáltatás és az oktatás rendszerének megváltoztatásában dollármilliókkal elért sikerei után a tőzsdespekuláns ráfordult az Egyesült Államok spanyol ajkú lakosságának politikai befolyásolására – olvasható a The American Conservative elemzésében. A szerző szerint az újabb média-térhódítási kísérlet egyike a Biden-adminisztráció félidejében minden téren vesztésre álló demokrata párti kormányzat kétségbeesett lépéseinek.

Közzétéve:

Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Soros György szakértője annak, miként lehet lassan, de biztosan politikai változásokat elérni az Egyesült Államokban – írja a The American Conservative (TAC). A cikk szerzője, Edgar Beltrán venezuelai újságíró, az El American szerkesztője szerint a tőzsdespekuláns milliárdos az elmúlt évtizedben több politikai misszióját is sikerre vitte: elsőként a büntető igazságszolgáltatás rendszerének progresszív reformját tűzte ki célul, amelynek érdekében még csak nem is kellett korrumpálnia, illetve dollármilliókkal kitömnie a kongresszusi képviselők zsebét.

Elég volt befolyást szereznie a városirányítás jogi központjaiba, azaz csendben befolyatnia „adományait” néhány tucat metropolisz körzeti ügyészi hivatalába. Néhány évvel később az oktatási rendszer felbolygatása került terítékre – mutat rá a szerző. Mint írja, Soros ekkor civil szervezetekbe és agytrösztökbe ölt bele milliókat, amelyek aztán megkerülhetetlen tanácsadó testületként hangolták át politikai érdekeiknek megfelelően a helyi iskolai bizottságokat.

Úgy fest, Soros György máris új célpontot talált: a spanyol nyelvű amerikai médiát 

– hívja fel a figyelmet Beltrán.

Szerinte a demokraták bölcsen teszik, ha aggódnak a spanyol ajkú szavazók miatt. A YouGov felmérése szerint ugyanis

egy újabb esetleges Trump vagy Biden választáson a spanyol ajkúak 38 százaléka szavazna Trumpra, míg Bidenre csak 29 százalékuk adná le a voksát. A Quinnipiac közvélemény-kutatása szerint a spanyol ajkúaknak csupán a negyede elégedett Biden elnöki teljesítményével. 

A cikk szerint javarészt Soros György, illetve a Soros Fund Management befektetési társasághoz kapcsolódó Lakestar Finance befektetési vállalkozás finanszírozta a 80 millió indulótőkével nemrég felállt Latino Media Networköt, amelyet két demokrata párti ügynök, az Obama-kormányzatban, valamint Hillary Clinton elnökválasztási kampányában is megfordult Jess Morales Rocketto és Stephanie Valencia irányít. Nagy dobással kezdték: 60 millió dollárért megvásároltak a Televisa-Univisiontól 18 spanyol nyelvű rádióállomást az Egyesült Államok legnagyobb spanyol ajkú lakosságával rendelkező nagyvárosaiban: Los Angelesben, New Yorkban, Miamiban, Houstonban, Dallasban és San Antonióban. Soros médiacsoportja így az ország spanyol ajkú lakosságának egyharmadához jut el.

A legjelentősebb üzlet azonban a Miamiban működő, főként kubai–amerikaiak által finanszírozott és vezetett orgánum, a Radio Mambí megszerzése volt. A rádió egyik munkatársa az El Americannak elárulta, hogy a Televisa-Univision már megegyezett, 46 millió dollárért eladja az állomásokat a Salem Media Group nevű keresztény médiacsoportnak, ám a Latino Media Network 60 millió dolláros ajánlatával nem versenyezhettek. Az El American forrása szerint

Sorosék visszautasíthatatlan ajánlata nem más, mint „a demokraták kétségbeesett lépése, akik egy olyan választási évben, amikor mindent elveszíthetnek, nem engedhetik meg maguknak, hogy egy keresztény-konzervatív műsorszolgáltató elvegye a rádiós piac nagy részét, amely a latinó közösséget is eléri”

Rocketto és Valencia azt állítja, hogy nincs közük a pártpolitikához, ezért is vettek be az igazgatótanácsba ismert republikánusokat a latin közösségből, a látszat fenntartására tett erőfeszítések ellenére azonban a Radio Mambí felvásárlása egyértelmű kísérlet a spanyol ajkú konzervatív hangok elhallgattatására.

A Latino Media Network és a Televisa-Univision úgy próbál zökkenőmentes átmenetet biztosítani, hogy nem változtatnak a programokon, és szaftos bónuszokat ígérnek a csatorna néhány sztárjának. „Vajon ez lesz az egyik első alkalom, amikor Soros pénze hatástalannak bizonyul?” – teszi fel a kérdést a szerző. Mint írja, ezt nehéz megmondani, ám a konzervatívok szerte az Egyesült Államokban bölcsen tennék, ha támogatnák a spanyol ajkúak alulról szerveződő médiáját. „Csakis a kezdeményezés, nem pedig a tehetetlenség építheti fel a spanyol anyanyelvű amerikaiak konzervatív koalícióját” – fűzi hozzá Edgar Beltrán.

A szerző szerint Soros György „másképpen működik, mint a legtöbb milliárdos politikai adományozó”. Nagyrészt a helyi kampányokra, a helyi politikára összpontosít, alulról építkezve próbál meg változásokat eszközölni.

Ez hosszabb folyamat, ám mélyebb és tartósabb hatással bír. Soros több mint egy évtizeddel ezelőtt kezdett pénzt pumpálni progresszív, szélsőségesen liberális ügyészek támogatására a helyi körzeti ügyészi választásokon. 2015 és 2019 között Soros több mint 17 millió dollárt költött a kerületi ügyészválasztásokra, amivel hozzájárult az ország legellentmondásosabb ügyészeinek megválasztásához. A legismertebb és leghírhedtebb Soros-ügyészek George Gascon Los Angelesben, Larry Krasner Philadelphiában, Kim Foxx Chicagóban és a néhány hete megbukott San Franciscó-i ügyész, Chesa Boudin.

E városok többsége vált a rendőrség megszüntetéséért, illetve a rendfenntartó szervek jogköreinek megnyírbálásááért küzdő mozgalmak epicentrumává, a helyi sikerek nyomán pedig a bűnözés jelentősen megnőtt az érintett városokban. A bolti lopások miatt San Franciscóban bezártak a Walgreens üzletek, az emberölések száma 2020-ban 30 százalékkal nőtt, a letartóztatásoké pedig 24 százalékkal csökkent országszerte – emlékeztetett rá a Híradó.hu.

Tovább olvasom

Médiapiac

Már a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat a közmédia sportkommentátor tanulói

Javában tart a közmédia sportkommentátori képzése, amely során a felvételt nyert hallgatók már próbaközvetítéseken is kipróbálhatták magukat. A közmédiánál nem csak a sport iránt elhivatott tehetségeknek biztosítanak tanulási lehetőséget, a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozási Programja más területekre is keres ambiciózus fiatalokat, akik életpályájukat egy professzionális médiaszakmai szervezetnél képzelik el.

Közzétéve:

Flickr

Egy Forma-1-es futam, és az angol-magyar Nemzetek Ligája labdarúgó mérkőzés kommentátoraként is kipróbálhatták magukat az M4 Sport képzésén résztvevő fiatalok. A két hónapos oktatáson tanuló 18 tehetséget négy mentor – Vásárhelyi Tamás, Mohay Bence, Varga Ákos és Ujvári Máté – segíti a közmédia sportcsatornájánál, hogy a világszínvonalú technológiával felszerelt stúdióban gyakorlatban tanulják meg a sport-televíziózás alapjait. Mohay Bence úgy véli, a sportriporteri szakmát leginkább élesben lehet elsajátítani.

Nincs az az iskolapad, amelyik igazán fel tudna erre készíteni. A legtöbbet úgy lehet tanulni, hogyha tényleg beül az ember a kommentátor állásba, felveszi a fülest és elkezd beszélni, miközben lát egy foci meccset, vagy egy Forma-1-es versenyt. Ez a képzés erre ad lehetőséget, hogy élesben kipróbálják magukat és a gyakorlatban tanulják meg a szakma rejtelmeit

– mondta a közmédia műsorvezető-kommentátora, akivel a nézők rendszeresen találkozhatnak az M4 Sporton, most éppen a Magyarországon zajló FINA vizes világbajnokság esti összefoglalójában.

Bár a sportkommentátori képzés már tart, a tanulni vágyó fiataloknak más lehetőséget is biztosít a közmédia. A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozási Programjára még július 15-ig jelentkezhetnek azok az érettségi után álló ambiciózus fiatalok, akik életpályájukat egy professzionális médiaszakmai szervezetnél képzelik el. A résztvevők világszinten is kiemelkedő technikai feltételeket biztosító környezetben, a televíziós és rádiós szakma legjobbjaitól, gyakorlatorientált formában tanulhatnak. Mentorok támogatásával közvetlenül ismerkedhetnek meg a szerkesztő-riporteri feladatokkal a műsorgyártás területén, valamint – egyedülálló módon – egyéni beszédtechnikai képzést kaphatnak.

Bővebb információ a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozási Programjáról a media-akademia.hu oldalon található.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom