Kövess minket!

Médiapiac

Folytatódik a török románc a Dunán

A Végtelen szerelem című napi sorozat a 2. évaddal debütál október 25-én.

Hétfőtől péntekig 19.30-tól követhetik nyomon nézőink Kemal és Nihan románcát. Az új évad új szereplőket is bemutat, a nézők megismerkedhetnek Ayhannal, Hakannal, Zehrával és Edával.

Végtelen szerelem

A második évad számos meglepetést tartogat: szerelmet, ármányt, intrikát, látványos akciójeleneteket és grandiózus egymásra találást is láthatnak a nézők. Az évad 39 részét a Duna csatornán követhetik, hétköznaponként 19.30-tól.

Médiapiac

Az Apple újra elérhetővé teszi a Parlert

Az Apple újraindítja az internetes szólásszabadságról szóló vita középpontjában álló Parler nevű, konzervatív közösségi média alkalmazását – jelentette be a vállalat.

Közzétéve:

A számítógépeket és okostelefonokat gyártó óriásvállalat “kifogásolható tartalom” ürügyén januárban távolította el a Parlert a megvásárolható alkalmazásokat tartalmazó tárhelyéről, az úgynevezett App Store-ból.

Az Apple vezetése hétfőn a Mike Lee utahi republikánus szenátornak és Ken Buck coloradói republikánus képviselőnek küldött levelében tudatta, hogy a Parler továbbfejlesztett alkalmazását hamarosan jóváhagyják, így az ismét elérhető lesz a felhasználók számára.

Az óriáscég levelét Buck képviselő hozta nyilvánosságra a Twitteren, majd a hírt megerősítette Lee szenátor irodája is. Az Apple nem kívánta kommentálni az információt, a Parler pedig nem reagált a The Wall Street Journal című lap munkatársának megkeresésére.

A képviselőknek küldött levélben az Apple vezetése kiállt a korábbi döntése mellett, amellyel eltávolította az alkalmazást az elérhető appok tárhelyéről. Az indoklásban olyan korábbi Parleren megjelent posztokra hivatkoztak, amelyek szerintük rasszisták voltak és vallásokat ócsároltak, vagy erőszakra buzdítottak.

Az Apple tájékoztatása szerint munkatársai január óta “érdemi és tartalmas párbeszédet” folytattak a Parler dolgozóival, és az alkalmazást gyártó cég további fejlesztéseket és szabályozást ígért. Ezek mibenlétéről azonban nem közölt részleteket.

Ken Buck képviselő a Twitteren úgy fogalmazott: a döntés “hatalmas győzelem a szólásszabadság számára”.

A Parler közösségi portál – amely megjelenési formájában a Twitterhez hasonlít – 2018-ban indult, és rendkívül gyorsan népszerűvé vált Donald Trump republikánus elnök támogatói körében. Felemelkedése egybeesett azzal, amikor a Twitter egyre agresszívabban lépett fel a nem tetsző tartalmak ellen, sok Twitter-fiókot be is tiltott. Mark Meckler, a Parler igazgatója februárban azt közölte, hogy a platformnak több mint 20 millió felhasználója van.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Kovács: A CNN tökélyre fejlesztette a szisztematikus manipulációt

A szisztematikus manipuláció művészete, amit a CNN tökélyre fejlesztett, az egyik legveszélyesebb fejlemény az elmúlt időszakban.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Donald Tusk megnyilakozása a Magyarország és Lengyelország demokratikusan megválasztott kormánya és politikai vezető ereje elleni boszorkányüldözés része – kommentálta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a CNN-ről megjelent legfrissebb leleplezést, valamint az Európai Néppárt (EPP) elnökének a magyar és a lengyel kormány járványkezelését bíráló közlését hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Donald Tusk korábban azt írta Twitter-oldalán, hogy a koronavírus-járványban „Magyarország és Lengyelország tragikus rekordokat dönt a halálozások és az új esetek számában”. „Illiberális demokráciák működésben. Kevesebb szabadságot, de nagyobb biztonságot ígértek. Ígéretüket be is tartották, de csak az első felét” – írta az EPP elnöke a mikroblogban.

Kovács Zoltán szerint Donald Tusk az elmúlt években „provokatőri irányba” ment el, és nyilatkozta alapján „nyugodtan lehetne a liberálisok képviselője is”. A politikus szerint Donald Tusk nem átallja politikai célokra felhasználni a járványt, és annak egymással össze nem vethető adatait, ez pedig „mindent elárul az elszántságról és célról”.

Megjegyezte:

az első és második hullám eszközeivel nem lehet hatékonyan védekezni a brit mutánssal szemben, az egyetlen megoldás az, ha mindenkit beoltanak.

Ezt a hitet, bizalmat rombolják ezek a megszólalások – jegyezte meg, hozzátéve, hogy „ezt teszi a baloldal is, amely napról napra, vagy akár napon belül is képes magának ellent mondani csak azért, hogy ellentmondjon a kormánynak vagy a kormány intézkedéseinek, és bizonytalanságot keltsen a magyar emberekben”. Kovács Zoltán szerint Donald Tusk ezeknek a céloknak a szolgálatába állt.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy Donald Tusk állításával szemben Magyarország a többlethalálozásokat tekintve „valahol az európai átlag alatt” van.

Kovács Zoltánt kérdezték azzal kapcsolatban is, hogy a CNN amerikai hírtelevízió műszaki igazgatója bevallotta, a CNN „a manipuláció művészetét” gyakorolja, annak érdekében, hogy „megváltoztassa a világot”. Az igazgató kifejtette azt is, hogy a hírtelevízió hazug propagandát folytatott, mert az volt a célja, hogy eltávolítsák a hivatalából Donald Trump volt republikánus amerikai elnököt – számolt be róla a hirado.hu.

A szisztematikus manipuláció művészete, amit a CNN tökélyre fejlesztett, az egyik legveszélyesebb fejlemény az elmúlt időszakban. Amikor ez összekapcsolódik politikai célokkal, a koronavírus-járvány kapcsán az egészségügyi védekezésben az elbizonytalanítás kampányával, az szó szerint életveszélyes, emberéleteket követel – jelentette ki Kovács Zoltán.

Tovább olvasom

Médiapiac

A tech cégekkel szembeni kudarc után bizakodó az uniós biztos

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos üdvözölte vasárnap azt az amerikai elképzelést, amely szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára függetlenül attól, hogy a nyereségük mely országhoz kötődik.

Közzétéve:

Fotó: MTI/EPA/AP pool/Virginia Mayo

“Úgy vélem, hogy egy érdekes javaslat került az asztalra. Támogatjuk a pénzügyi harmonizáció miatt. Nemcsak európai szinten, hanem világszinten is” – mondta a biztos a BFM francia hírtévében.

Thierry Breton szerint “ez egy elegáns megoldás lesz” ahhoz hogy “emelt fővel jöjjünk ki” a nagy internetes vállalatokra, köztük a Google-ra, az Amazonra, a Facebookra és az Airbnbre kivetendő adóról az OECD kereteiben folyó tárgyalások kudarcából.

Franciaország 2019 júliusban egyoldalúan fogadott el, majd vezetett be új adónemet a digitális óriáscégek megadóztatására.

“A 21 százalékos adó szerintem nagyon jó, ami minket illet, nem tartjuk megbotránkoztatónak” – mondta az uniós biztos, korábbi francia gazdasági és pénzügyminiszter.

Franciaország, ahol a társasági adó kulcsa jelenleg akár a 28 százalékot is elérheti, és 2022-ben csökken 25 százalékra, az OECD keretein belül szeretett volna bevezetni egy nemzetközi adót a multinacionális vállalatokra, egy a nyereségre kivetendő legalább 12,5 százalékos globális társaságiadó-minimummal, amely a jelenleg Írországban érvényben lévő aránynak felel meg.

“Természetesen nyitottak vagyunk az összeg emelésére” – mondta Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter április elején a Bloomberg TV csatornának, egy nappal azután, hogy Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter ismertette a társaságiadó-emelési terv részleteit. A terv célja, hogy az adóelkerülés megakadályozásával 15 év alatt 2500 milliárd dollár új költségvetési bevételt teremtsenek elő.

Tovább olvasom