Kövess minket!

Médiapiac

Folytatja együttműködést a Telenor és az RTL Magyarország

A Telenor MyTV előfizetői továbbra is élvezhetik az RTL Most+ exkluzív tartalmait.

Megállapodott a folytatásban az RTL Magyarország csoportjába tartozó CLT-UFA HBD és a Telenor Magyarország Zrt. A Telenor MyTV online tévészolgáltatás volt az első, ahol 2019-ben elérhetővé váltak az RTL Most+ exkluzív tartalmai. Mindkét fél célja, hogy prémium minőségű szolgáltatást és értékes tartalmat nyújtson az ügyfelek számára. Az ezen alapokra épülő együttműködés folytatásaként a felek elkötelezték magukat az újabb megállapodás mellett.

„A szórakozás többképernyős lehetősége ma már alapvető elvárás. Nagyon örülünk annak, hogy az eddigi eredményes együttműködésre, az RTL MOST+ bizonyított sikerére építve a Telenor Magyarországot továbbra is partnerünknek tudhatjuk és a MyTV előfizetőinek lehetősége van az RTL Most+ platform tartalmainak elérésére” – fogalmazott Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális -és üzletfejlesztési igazgatója.

„A szórakoztatás jövője a ma elérhető szolgáltatásokon alapul. Olyan partner szolgáltatások, mint amilyen például az RTL Most+ biztosítják azt az alapot, amire a jövő televízióját építjük. Ezért kiemelkedően fontos a jelenlegi lépés, amely révén az RTL Most+ továbbra is elérhető előfizetőink számára. Folyamatosan építkezünk, hogy a szórakoztatás következő szintjére lépjünk és ehhez kell ez a biztos alap” – mondta el Birck Balázs, a Telenor Magyarország otthoni szolgáltatások üzletág-igazgatója.

Az RTL Most+ platform exkluzív tartalmakat kínál az ősz folyamán is, a Drága örökösök záró évadának első részét már szeptember 18-tól láthatják a sorozat rajongói, majd a közönségkedvenc epizódjai a televíziós premier előtt már egy nappal megtekinthetők lesznek az online platformon.

Szeptember 25-től az RTL Most+ felületen lesznek visszanézhetők az RTL Klub sikersorozatai. Elsőnek a nagysikerű Mellékhatást tekinthetik meg a felhasználók, majd október 9-től a Jófiúk, október 23-tól pedig a 2020. év Magyar Filmdíj legjobb sorozatának ítélt Alvilág epizódjait nézhetik meg egy-egy hónapon át az érdeklődők.

Október 4-től, az AMC Networks Spektrum Home csatorna közönségkedvenc talkshowja, a NőComment legújabb epizódjai már egy héttel a televíziós premier előtt, elsőként az RTL Most+ platformon lesznek elérhetők.

Október 23-tól Igazi krimi néven új műfajjal bővül az RTL Most+, ahol a krimik és a bűnügyi dokudrámák rajongói olyan tartalmak közül választhatnak, mint az RTL Klub bűnügyi riportmagazinja, a Bűnös lelkek, Manson: Az elveszett felvételek, Végzetes vonzalom, Óvakodj a szomszédodtól!, Elásott bűnök.

A hírek szerelemesei minden hétköznap a 22:00 órától megtekinthető hírösszefoglalóban, a késő esti híradó előtt értesülhetnek a legfrissebb eseményekről az RTL Most+ felületen.

Médiapiac

Tovább szólhat az Első Pesti Egyetemi Rádió

Két adóval is ideiglenes hatósági szerződést kötött a Médiatanács.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Hatvannapos ideiglenes hatósági szerződést köt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Media Universalis Alapítvánnyal, így az Első Pesti Egyetemi Rádió augusztus 1. és szeptember 29. között továbbra is hallható lesz a kisközösségi Budapest 97,0 MHz-es frekvencián – tájékoztatta az NMHH Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t.

A Budapest – Astoria telephelyre vonatkozó eljárásban pályázott a Media Universalis Alapítvány, erre tekintettel született a hatvannapos ideiglenes hatósági szerződés.

Szolgáltatói kérelem alapján szintén ideiglenes, 180 napra szóló hatósági szerződés megkötéséről döntött a grémium a Golden Talk Hungary Kft.-vel, amely így szeptember 1. és 2022. február 27. között a Marcali 88,0 MHz-es helyi frekvencián működhet kereskedelmi jelleggel, Rádió Plusz néven.

A szolgáltató kérelmére a Médiatanács engedélyezte, hogy a Karc FM Média Kft. szolnoki, veszprémi, békéscsabai, egri, szekszárdi, salgótarjáni, szentesi és keszthelyi jogosultságai hálózatba kapcsolódjanak a Nyíregyháza 102,6 MHz-es jogosultsággal.

Szintén a szolgáltatók kérelmére engedélyezte a tanács, hogy a Best Radio Kft. Budapest 99,5 MHz – BEST FM és a P1 Rádió Kft. Pécs 101,7 MHz – 101,7 Pécs FM jogosultságai hálózatba kapcsolódjanak, így utóbbi augusztustól már 101,7 Best FM néven sugároz.

A testület elvégezte a Székesfehérvár 96,1 MHz és a Kiskőrös 91,7 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatára beadott ajánlatok alaki vizsgálatát, és mindkét esetben hiánypótlásra szólította fel az egyedül pályázó Katolikus Rádió Zrt.-t.

Véglegesítette a tanács a körzeti Budapest 105,9 MHz és a helyi Veszprém 94,6 MHz rádiós frekvencia közösségi használatát célzó, valamint egy gyöngyösi telephely kisközösségi célú pályázati felhívását.

Elfogadta a Médiatanács a Budapest 102,1 MHz körzeti, valamint a Sopron 104,6 MHz és a Komló 91,4 MHz helyi vételkörzetre szóló pályázati felhívások tervezetét közösségi jellegű használatra.

A grémium figyelmeztette a FIX televízió szolgáltatóját, miután március közepén a Bóta café egyik adásában a műsort támogató, kávét forgalmazó cég termékeinek megvásárlására ösztönözte a nézőket, ami jogszabályellenes, emellett a műsorszám végén nem tüntette fel a termékmegjelenítésről szóló tájékoztatást sem.

A cseh társhatóság, az RRTV a Médiatanács által továbbított bejelentés alapján indított eljárásában megállapította a kiskorúakat védő cseh jogszabályok megsértését az AMC csatorna szolgáltatójánál. A cseh joghatóság alá tartozó, de Magyarországon sugárzó televízió júniusban A szem című filmet 19 órakor adta le a 22 óra és 6 óra közötti idősáv helyett, így veszélyeztette a gyermekek szellemi fejlődését, nyugtalanságot, félelmet, tartós szorongást okozhattak a film egyes részei.

Tovább olvasom

Médiapiac

Halló, itt Tokió! – Olimpiai műsorfolyam a Kossuth Rádióban

Élő tokiói helyszíni kapcsolás és sportos témák minden nap az ötkarikás játékok ideje alatt a Kossuth Rádióban, július 24-től két héten keresztül, hajnaltól délutánig.

Közzétéve:

Pixabay

Július 24-től az ötkarikás játékok ideje alatt minden nap hajnal 3 és 6 óra, valamint reggel 9 és délután 16 óra között jelentkezik a Kossuth Rádió Halló, itt Tokió! című műsora, amely egy több órás műsorfolyam lesz az olimpia ideje alatt.

„Ez idő alatt a Kossuth Rádió helyszínen tartózkodó négy kommentátora közvetíti majd a hallgatóknak az olimpiai eseményeket, főként a magyar vonatkozásúakat. Rugalmasan kezeljük a műsoridőt, hiszen változó hosszúságú lehet egy-egy kapcsolás, nem mindegy ugyanis, hogy egy hosszabb kézilabdamérkőzés, vagy egy rövidebb úszószám zajlik majd a helyszínen. Számítani lehet körkapcsolásokra is, kommentátoraink ugyanis más-más sportprogramra várják a Kossuth Rádió hallgatóit” – mondta Siklósi Beatrix csatornaigazgató.

A rádió magazinműsorai is igazodnak e jelentős eseményhez, tematikájukban a sport, az egészséges életmód, az olimpiák története, magyar vonatkozású sikerek is szerepelnek, de a rendező ország kultúrájához tartozó érdekességekről, történelméről, gasztronómiájáról is hallhatnak a Kossuth Rádióban.

A játék sem marad el, minden nap valamilyen olimpiai témájú kérdés hangzik el a műsorfolyamban, a leggyorsabb helyest választ adó hallgató pedig ajándékot kap.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

A nyár legizgalmasabb fesztiváljairól tudósít a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV

Villáminterjúk, kulisszatitkok és élő pillanatok várják az M2 Petőfi TV és Petőfi Rádió közönségét az elkövetkezendő hetekben.

Közzétéve:

Pixabay

A csatornák a megszokott napi műsorterv mellett élőben jelentkeznek be a legszínesebb hazai fesztiválokról. A főpróba már megvolt: július 8. és 10. között a Bánkitó Fesztiválról adtak hangulatjelentést a nézőknek, a folytatás pedig még több izgalmas pillanatot ígér. A héten a Campus Fesztiválon, július 23. és 31. között a Művészetek Völgyében, július 29-én a Paloznaki Jazzpikniken, augusztus 25. és 28. között a Szegedi Ifjúsági Napokon, augusztus 18. és 21., valamint augusztus 25. és 28. között a 10 Nap Strandon lesz jelen az M2 Petőfi TV csapata.

A Petőfi Rádió ezek közül két helyszínen, a kapolcsi Művészetek Völgyében, valamint a balatonvilágosi 10 Nap Strand rendezvényen vesz részt – mondta el a Duna Televízió NYÁR 21 című műsorának vendégeként Béli Ádám, a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója. Hozzátette, hogy együttműködnek a Hangfoglaló Programmal, amely felhívja a figyelmüket a fiatal tehetségekre.

A fesztiválokon egyfelől keressük a jövő előadóit és kapcsolódási pontot építünk ki velük a közmédiához. Szerettünk volna minél több helyre eljutni, miközben a tartalomszolgáltatásra helyezzük a hangsúlyt. A másik fontos célunk, hogy a közönség megismerje a saját arcainkat is, kiváltképp fontos ez a rádiós részről, hiszen ők a legtöbbször csak a hangjukkal szerepelnek. Majoros Rita és Bekker Dávid műsorvezetőinkkel találkozhatnak majd személyesen a fesztiválok látogatói

– tette hozzá Béli Ádám.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom