Kövess minket!

Médiapiac

Figyelő szemek a Figyelőn

A magyar médiapiac figyelemre méltó szereplőjévé kíván válni a Word Communications. Stratégiájuk része, hogy 2011 májusától ők jelentetik meg a Figyelő című gazdasági hetilapot. A cég vezetői bíznak a magazin sikerében, amely lap reményeik szerint a hozzá kapcsolódó kiegészítő termékekkel és az újonnan induló, saját fejlesztésű weboldallal tartósan nyereséges lehet.

Meghívásos pályázaton értékesítette a Sanoma nagy múltú üzleti hetilapját, a Figyelőt, valamint a kiadványhoz kapcsolódó eszközöket, vagyoni értékű jogokat. A pályázati anyagok elbírálásakor alapvető szempont volt, hogy a hetilapot új tulajdonosa a szerkesztőség függetlenségének megőrzése mellett folyamatosan megjelentesse, és megőrizze a gazdasági magazin arculatát.

A Word Communications 2011. június elsejétől Ruszkai Nórát mint szakmai tanácsadót bízta meg a Figyelő-lapcsalád menedzselésével. A szakember korábban éppen a Sanoma vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be, de mint mondja, nincs direkt összefüggés a lap tulajdonosváltása és az ő új feladata között. Egykor mint a magazindivízió igazgatója, majd mint vezérigazgató-helyettes volt rálátása a kiadványra, de a Figyelőnek soha nem volt közvetlen operatív vezetője.

A 2002-ben alapított Word Communications szeretne a média-, ezen belül a magazinpiacon komoly szereplővé válni, ehhez a Figyelő megvásárlása jó belépő lehet – fogalmaz Ruszkai Nóra. E termék „nagyobb falatnak” számít, és egyben jól illeszkedik a kiadó portfóliójához, hisz igényes olvasói réteget igyekszik megszólítani másik két lapjuk, a Digitális Fotó Magazin és az Interpress Magazin (IPM) is. (A vállalkozás további kiadványa a Családi Lap.)

Hogy mekkora volt a tranzakció értéke, mennyit is ér a magyar piacon egy ilyen lap-, illetve termékcsalád, arról az üzletet kötő két fél hallgat, Ruszkai Nóra is mindössze annyit árul el, hogy sokat…

 

Családban marad

Arról viszont szívesen beszél a szakmai tanácsadó, hogy megmaradnak a hetilaphoz tartozó kiegészítő termékek, vagyis továbbra is lesznek Figyelő által szervezett konferenciák, de nem az a cél, hogy minél több legyen belőlük, inkább minőségben kívánnak fejlődni, szeretnék tovább erősíteni a Figyelő brandjét. Változatlanul megjelennek az időszakos kiadványok is, így a Figyelő Trend, olyan tartalmakkal, amelyek „benne vannak a levegőben”, és amelyek a hirdetői piac számára is fontosak. Lesz Üzlet és Siker melléklet, valamint Top 200 kiadvány is, a megszokott konferenciával és gálával.

Mivel a hetilaphoz kapcsolódó, FN.hu néven futó internetes oldal a Sanoma tulajdonában maradt, a Word Communications vadonatúj portál építésébe kezd, mely várhatóan jövőre indul el önálló honlapként Figyelő néven, a figyelo.hu webcímen. (Most még az FN.hu alsite-jaként működik ez az oldal.) A cél egy erőteljes gazdasági hírportál működtetése, elemzésekkel, háttér-információkkal, az újság szellemiségét követve. A site-on ugyanakkor megtalálható lesz maga a magazin is, bár a nyomtatott kiadvány cikkeinek csak a leadje lesz díjmentesen olvasható, a magazin teljes tartalmához előfizetéssel lehet majd hozzáférni.

A tervek szerint már a weboldal indulásakor a táblagépek formátumában is „lapozható” lesz a site, illetve a hetilap tartalma. „A hirdetési piac szempontjából az online verziót böngésző ugyanolyan olvasónak számít, mint aki a nyomtatott lapot forgatja” – fogalmaz Ruszkai Nóra a jövő hirdetésszervezési elképzeléseiről. Igaz, a meglévő kiadványok hirdetési felületeit az adásvételi megállapodás értelmében 2012 végéig még a Sanoma Media Budapest értékesíti. Ez azonban az új termékekre, így például a tervezett portálra nem vonatkozik, ezért a részletekről kora ősszel még egyeztetniük kell a két kiadó képviselőinek.

2011 júniusától új főszerkesztő dolgozik a hetilap élén, dr. Illisz László újságíró, jogász, aki ezt megelőzően nyolc éven át az Inforádió főszerkesztő-helyettesként tevékenykedett, korábban pedig dolgozott a Világgazdaság szerkesztőségében is. (Az előző főszerkesztő, Simon Ernő közös megegyezéssel május végén távozott a kiadótól.) Ruszkai Nóra nem titkolja, jár majd tartalmi változásokkal a főszerkesztőváltás, de nem egyik napról a másikra: megszűnhetnek és születhetnek is új rovatok, ám nem egyszerre: „Minden rovatot átnézünk, szükséges-e átalakítani, hogyan lehetne korszerűbbé tenni.” Át fog alakulni a lap layoutja is, hogy – a szakmai tanácsadó szavaival – „a végeredmény mind külalakban, mind tartalomban 21. századi magazin legyen”. A stábban várhatóan nemigen lesz érdemi változás, továbbra is húsz körül alakul majd a belső és külső munkatársak száma.

 

Távlatok

A főszerkesztő azonosan gondolkodik a kiadó irányítóival, vagyis a függetlenséget, az objektivitást tekinti mérvadónak. A gazdaság fejlődése, fejlesztése érdeklődésük középpontjában lesz a jövőben is. „Támogatunk minden kezdeményezést, amely az ország gazdasági előrelépését, növekedését segíti – fogalmaz Ruszkai Nóra. – Nem akarunk állandó kerékkötőként, kritikusként fellépni, de nyilvánvalóan elemezni fogjuk a gazdasági folyamatokat, intézkedéseket. Komoly a küldetésünk: legyünk hitelesek, akik pedig a gazdasági döntéseket hozzák, kapjanak megfelelő visszacsatolást kiadványainkból. A gazdasági növekedés pártján állunk.”

A szakmai tanácsadó már elkészítette a Figyelő-projekt 2012 végéig szóló tervét. A jelenlegi, megjelenésenként átlagosan közel 12 ezres értékesítettpéldány-szám 20-25 százalékos növelését szeretnék elérni rövid távon. A weboldal beindításával nem a hírportálokkal való verseny a cél, hanem egy olyan igényes gazdasági site működtetése, amely részben a magazin kiegészítéseként, részben a hetilap digitális megjelenítési eszközeként bevételt tud termelni. A szakmai tanácsadó optimista: a nyomtatott Figyelő az idei esztendő első öt hónapjában, a terveket meghaladva, tíz százalékkal több hirdetési bevételt ért el, mint az előző év azonos időszakában. „A gazdasági hetilapok szegmense nagyon megszenvedte a gazdasági válságot, bizonyos szempontból jobban, mint a magazinpiac egyéb ágai – magyarázza Ruszkai Nóra. – A piac most kezd észhez térni, lassan visszanyeri azt a pozícióját, amellyel az elmúlt három-öt évben rendelkezett. Van még út felfelé, miközben azt is meg kell vizsgálni, hogyan tud együttesen működni a nyomtatott és az online hirdetési piac.”

Ötéves tervben is gondolkodik a tanácsadó, igaz, ezt még inkább ötéves víziónak nevezi, hisz olyan gyorsan változik a digitális világ, hogy ma még senki nem tudja biztosan megmondani, milyen forma viszi majd a tartalmat néhány esztendő múlva. Abban azonban biztos, hogy a gazdasági információ egyre fontosabb szerepet fog játszani a döntéshozók munkájában, függetlenül attól, hogy ahhoz újság vagy valamilyen éppen népszerű digitális mobil eszköz közvetítésével jutnak hozzá.

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom