Kövess minket!

Médiapiac

Fényes jövő előtt a magyar pay-TV szektor

A nemzetközi szakemberek lelkesek, a szektor folyamatosan fejleszt, ugyanakkor telített a piac, valamint az adórendszer és a nagy kereskedelmi csatornák üzletpolitikája is kihívást jelent.

A május 27-én Budapesten, a Telenor Satellite Broadcasting és a Broadband TV News közös szervezésében tartott Hungarian pay-TV Konferencia fő témája a közép- és kelet-európai tévépiac jelenlegi viszonyai és a várható változások voltak, különös hangsúllyal a magyarországi helyzetre. A régiós tévépiac meghatározó döntéshozói tartottak előadást.

Chris Dziadul (Broadband TV News) riportja kifejezetten ígéretesnek írja le a magyar pay-TV piacot. Hivatkozik a Deutsche Telekom Európai TV-technológiai Központjának vezetője, Thomas Staneker szavaira, aki szerint az ország és a – csoport ötmillió ügyfeléből hárommilliót képviselő CEE/SEE – régió a német anyacég stratégiájának fókuszában áll. Ezen felül Budapesten található a TV Szolgáltatási Központ is, amely hét piac számára nyújt mérnöki szolgáltatásokat. Itt a közeljövőben a felhő-TV fejlesztése lesz napirenden, melynek kísérleti projektjei már el is indultak Görögországban és Horvátországban.

Az éppen állami felvásárlás alatt álló Antenna Hungária terveiről Tóth András kommunikációs vezető számolt be. Ezek fókuszában a DTT (digitális földfelszíni televíziózás) fejlesztése áll, mely magába foglal egy sikeres fizetőplatformot is, amely két új multiplex hozzáadásával tovább bővülhet. Az AH – az MTVA-val együttműködve – a HbbTV szolgáltatások fejlesztésében is fontos szerepet játszik. Tóth András és más előadók szerint is a magyar fizetőstévé-piac annyira telített, hogy kifejezetten nehéz, szinte csak a versenytársak előfizetőinek átcsábításával lehetséges piaci részesedést növelni.

Jim Helfgott, a UPC DTH S.à.r.l marketing és értékesítési alelnöke (a képen) is utalt arra, hogy a telített piac a piaci szereplők hasonló árképzésével kiegészítve kiélezett viszonyokat eredményez a régióban és Magyarországon egyaránt. Ebben a versenyhelyzetben tűzte ki célul a UPC DTH, hogy a felhasználók által jól érzékelhető hozzáadott értékkel különböztetni meg magát a versenytársaktól. A három évvel ezelőtt megkezdett átfogó kampány célja, hogy a vállalat a piacon egyedülálló mértékben ügyfélközpontú szolgáltatást nyújtson a régióban. A UPC DTH az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított rá, hogy olyan professzionális ügyféltámogató rendszert építsen ki — beleértve az installálást végző technikai partnerhálózatot — és kiváló kapcsolatot alakítson ki ügyfeleivel, ami megkülönbözető értékkel bír a piacon.

Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke a szektor számainak ismertetése mellett az aktuális kihívásokról is beszélt, melyek között a digitalizáció, a különadók, az OTT- és LTE-bevezetés mellett a nagy kereskedelmi adók díjbevétel-megosztási igényét is említette.

Végül Gelei András, az AustriaSat Magyarország ügyvezetője mutatta be a piac legújabb szereplőjét, a felvásárolt Hello HD alapjaira épülő DTH platformjukat. A régióban aktív, luxemburgi M7 tulajdonában álló cég minimalista csomagajánlatokkal indul és akár további felvásárlások útján is növekedhet.

Médiapiac

Több mint kétmillió forintos bírságot szabott ki az NMHH

Több mint kétmillió forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa helytelenül közzétett politikai reklámok miatt.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az NMHH Kommunikációs Igazgatóságának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a megrendelő megnevezésének és a megkülönböztető figyelemfelhívás hiánya miatt rótták ki a bírságot a Médiatanács e heti ülésén. A tanács helytelenül közvetített virtuális reklám miatt is figyelmeztette a szolgáltatót.

Azt írták: a testület hatósági ellenőrzésen vizsgálta a TV2 szolgáltatóját és 2,062 millió forintos bírságot rótt ki rá. A csatornán februárban pillanatreklámként és reklámként leadott, “Digitalizáció” és “Digitalizáció/gyerekek/legnagyobbvállalkozás.hu” elnevezésű, reklámként összesen 1031 esetben leadott közleményeket a tartalmuk alapján politikai reklámként kellett volna közzétenni az erre vonatkozó megkülönböztető figyelemfelhívással és a megrendelő egyértelmű megnevezésével. A két közlemény üzenetével, szín- és formavilágával a Megoldás Mozgalom nevű politikai párt népszerűsítését szolgálhatta – tették hozzá.

A testület emellett figyelmeztette a szolgáltatót, mert szintén februárban az Exatlon Hungary című műsorban közzétett, a Szerencsejáték Zrt. Tippmix játékát népszerűsítő virtuális reklám kezdetekor és végén nem szerepelt figyelemfelhívó jelzés.

Beszámoltak arról is, hogy médiatanács 50 ezer forintos bírságot szabott ki a Best FM szolgáltatójára, amiért egy februári adáshéten szerződéses vállalásaihoz képest kevesebb hírt tett közzé.

Tovább olvasom

Médiapiac

Klasszikus filmek “újrahangolva” – szinkronokat restaurált a Rádióarchívum

Elkészültek a közmédia első, hangban restaurált, régi szinkronos filmjei. A Rádióarchívum munkájával A hét mesterlövész, a West Side Story és a Legénylakás hangsávjai újulhattak meg.

Közzétéve:

Flickr

A kulturális értékmegőrzés mindenkori igényét szem előtt tartva elkészültek a közmédia első hangfelújítással korszerűsített külföldi filmjei. A digitális innovációk nemcsak az új filmek elkészítésénél, hanem a restaurálási technológiában is segítségek nyújtanak abban, hogy a felújított filmklasszisokat még generációk hosszú sora élvezhesse a kor fejlett igényeinek megfelelően – ismerteti az MTVA.

Az MTVA Rádióarchívuma elsőként A hét mesterlövész, a West Side Story és a Legénylakás című filmek hangsávjainak felújítását végezte el, az archívum restaurátor hangmérnökeivel.

A restaurálással nemcsak az általános hangminőséget sikerült feljavítani, hanem a teljes hanganyagot átdolgozták. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az új HD kópia eredeti hangjából, az újonnan megszerzett nemzetközi hangból, a régi magyar szinkronból és esetlegesen filmzenei lemezekből építették újjá a hanganyagot. A felújításnak köszönhetően a három mestermű ezelőtt még soha nem szólalhatott meg olyan minőségben, mint ahogyan mostantól lesznek hallhatók. Az átalakulást a nézők saját fülükkel is megtapasztalhatják; a közmédia csatornáin hamarosan bemutatják a szinkronrestaurált klasszikusokat – közölte az MTVA.

Borítókép: jelenet a West Side Story című filmből

Tovább olvasom

Egyéb kategória

A bíróságon támadták meg az RT és a Szputnyik uniós betiltását

A holland újságírók szövetsége (NVJ) több jogvédő szervezettel és internetszolgáltatóval együtt pert indít az Európai Unió Bíróságán a RT és a Szputnyik orosz tévécsatorna uniós betiltása ellen, mivel az véleményük szerint, ez sérti az európai polgárok információszabadsághoz való jogát – jelentette a NOS hollandiai műsorszolgáltató.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az EU március elején függesztette fel a Szputnyik és az RT orosz állami médiavállalat műsorszórási tevékenységét az unió területén, válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra. Az unió szerint az érintett csatornák dezinformációs és manipulációs tevékenységet végeznek.

A médiabojkott ellen tiltakozók keresete az uniós bíróság felé arra hivatkozik, hogy a tilalom “túlságosan széleskörű, továbbá elviekben helytelen, hogy politikusok egyik napról a másikra cenzúrát vezethetnek be”.

“Nem vagyunk rajongói az RT-nek, sem a Szputnyiknak, mindegyikük állami propagandát sugároz. Az azonban jogállamisági kérdéseket vet fel, hogy politikusok betiltják az információk terjesztését” – hangsúlyozta a NOS-nak adott nyilatkozatában Thomas Bruning, az NVJ titkára.

Bruning hozzátette: a tiltás megakadályozza, hogy az emberek hozzájussanak az információkhoz. “Nem gondoljuk, hogy az európai kormányzati vezetőkre tartozik annak meghatározása, hogy mi lehet hozzáférhető az interneten és mi nem” – jelentette ki.

Anco Scholte ter Horst, a Freedom Internet internetszolgáltató igazgatója szerint, mint szolgáltatónak kötelessége a semlegesség biztosítása és az internetes tartalmakba történő beavatkozás elkerülése. “Az RT és a Szputnyik bojkottja az első alkalom, hogy a hálózatsemlegesség elve a dezinformáció miatt sérül. Ez veszélyt jelent a nyílt és szabad internetes információ-hozzáférésre” – hívta fel a figyelmet.

Tovább olvasom