Kövess minket!

Médiapiac

Facebook Nap: Dalbir magyaráz

Öt Facebook esettanulmányt mutattak be a készítők a Thinkdigital Facebook napján. Voltak kiváló megoldások, ezek közül is kiemelkedett a Bátor Tábor egyszerű, a gesztust lájkra, majd értékes adományra váltó aktivitása. A Laboratory Ideas Dalbir kampányhoz fűzött magyarázata ugyanakkor számos kérdést hagyott a jelenlévőkben.

Dalbir magyaráz

Négy előadás keretében öt esettanulmányt mutattak be a Thinkdigital által szervezett Facebook Nap keretében. Ezek közül valamelyest kilógott a Budapest Bank Dalbir kérdez kampányának ismertetése, amely afféle széljegyzet/alkotói magyarázat volt a Laboratory Ideas szerint alapvetően félreértett és véleményük szerint emiatt támadott kampányhoz.

A Dalbir kampány kapcsán több olyan írás jelent meg a közösségi médiában és a szaksajtóban is, amelyek vagy a marketing vagy a közösségi média használat szempontjából kritizálták a kampányt. A kommunikációt bemutató Szénássy Alex szerint a kritikák alapvetően félreértéseken alapulnak.

A cél az volt, hogy az Emese kampány sikere után egy előremutató kezdeményezéssel rukkoljanak elő, ami valóban képes” pozitív változást eredményezni az emberek életében”. Ennek jegyében el akarták oszlatni azt a percepciót, hogy egy bankkal nem lehet kommunikálni.

Ehhez egy “moderátort” kerestek, aki idegen, s mint ilyen maga is kérdéseket tehet fel. A Dalbir által képviselt “idegenség” a Budapest Bank anyacége, a GE Money Bank általánosabb CSR stratégiájához illeszkedik, amely nagy hangsúlyt fektet a nyitottságra. Ennek hangsúlyozása a szándékok szerint túlmutatott a kommunikációs célokon.

Dalbir célja az volt, hogy provokáljon, amihez válaszra ingerlő kérdések kellettek, mondták el az alkotók. A Facebookon ehhez egy napi sok órában válaszolgató moderátort alkalmaztak. Érdekes, hogy a fogyasztók (és a szakma) félreértette a szándékot: sokan úgy értelmezték, hogy Dalbirt lehet kérdezni, holott ő maga is kérdező.

A közösségi médiában több kritika érte azt is, hogy a Dalbir kampány két felületen fut, az egyik kifejezetten Dalbirra épül, míg a másik a Budapest Bank Facebook oldala. Erre azért volt szükség, mert Dalbir kívülálló kérdező, akinek nincs köze az óhatatlanul befutó, komplexebb, a banki termékeket érintző kérdéskörökhöz.

Dalbirt egyébként a fogyasztók választották ki, három külföldi karakter közül. A választási lehetőségre még a bankfiók koncepció kifutásakor Zoltán, a fiókvezető hívta fel a figyelmet. A legtöbb szavazatot Dalbir kapta, őt a dél-európai Manuela követte, a harmadik helyen az északi Mika zárt.

Ennek kapcsán a Laboratory kitért azokra a feltételezésekre is, hogy Dalbir nem is indiai. Az ügynökség szerint mindhárom külföldi karakter “eredeti”, azaz Dalbir sem csak egy elmaszkírozott magyar.

Arra a kritikára is válaszoltak, hogy miért nem védette le a Budapest Bank a Szeretemabankom.hu domaint. A kampányt megálmodó Laboratory szerint ennek az az oka, hogy a Budapest Bank nem akarja kommunikációs szinten “elfoglalni” a szeretni való bank pozícióját, hanem inkább ki akarja érdemelni, hogy a fogyasztók így érezzenek. (A domaint egyébként használják, és ott a kampány hibáit emlegető írásokra is vannak linkek.)

Azt is kiemelte az ügynökség vezetője, hogy ez nem egy közösségi média kampány, hanem a megítéléséhez együttesen kell vizsgálni az összes megjelenést, így például a televíziós szpotot, a szponzorációt, a CRM aktivitást, a CSR vonulatot és persze a Facebookot is.

Utóbbi közegben Dalbir 7400, a Budapest Bank 5800 lájkig jutott el, ami két hónap alatt gyűlt össze. (A banki szegmens egyébként nem túl aktív itthon a közösségi médiában.) A kommunikáció idején 1800 komment érkezett és a poszt megtekintések száma egymillió fölé került.

Miközben az előadás számos kérdést más megvilágításba helyezett, a helyszínen többekben felmerült az a kérdés, hogy mennyiben sikeres az a kampány, amelyet el kell magyarázni. Nem beszélve a néhol kioktatónak tűnő hangnemről.

 

Bátor Tábor: gesztusból lájk, lájkból adomány

Egészen más kampányt bonyolított a Bátor Tábor javára a Young & Rubicam. A tábort szervező alapítvány célja, hogy a daganatos, krónikus betegséggel küzdő gyerekek újra megismerjék a játék örömét, azt, hogy miért jó gyereknek lenni, s így kapjanak újabb erőt a küzdelemhez.

A kampány célja az volt, hogy bővítsék a vállalati adományozói kört. Ehhez viszont szükség volt egy jól működő adatbázisra. Nehézséget jelentett, hogy a magyarok nem szívesen adakoznak, így a koncepció az volt, hogy a felhasználóktól csak egy gesztust, egy aprócska lájkot várnak – magyarázta Falvay László, az ügynökség munkatársa.

A lényeg az volt, hogy minden egyes lájkkal közelebb lehetett jutni a kitűzött célhoz, ami egy-egy adomány megkapását jelentette. Az első adományt maga a Young & Rubicam ajánlotta fel: ha eléri a Facebook oldal a 2000 lájkot, akkor egy kreatív csomagot adnak a Bátor Tábornak.

A 2000 lájk hamar összejött, ezután kapcsolódtak be az ügynökség ügyfelei, majd külső cégek is. Végül sikerült a felhasználók segítségével alig három hét alatt elérni az előzetesen kitűzött 15 ezres célt. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Bátor Tábor megkapta a a legnagyobb felajánlást, egy Ford Tranzitot is.

A Facebook kampány több millió forintnyi adomány előtt nyitotta meg az utat. Valószínűleg nagy szerepet játszott a felhasználók lelkesedésében az is, hogy végig előttük volt a Facebook pagen egy “lajk-o-meter”, ami azt mutatta, hol áll a lájkok száma, s mennyi hiányzik az újabb adomány elnyeréséig.

 

Akcióhősök és pimpelt felhasználók

A Friendly Digital Advertising képviseletében Karány Dani ügyvezető számolt be két esettanulmányról. Az egyik a UPC Akcióhős aktivitás volt, amely egy nagyobb, integrált kampány részeként épített a Facebookra, míg a Honda Jazz kifejezetten a közösségi oldalra szabott kampány kapcsán működött együtt az ügynökséggel.

 

Csoki- és pénzgyár

Szigetvári József a Sanoma állásportálja, a Profession.hu számára készített Csokigyár alkalmazást mutatta be. Ennek célja alapvetően az volt, hogy a hideg, távolságtartó márkát emberközelibbé, barátságosabbá tegyék.

A koncepció szerint néhány nap erejéig bárki lehetett cukrász úgy, hogy csokigyárat alapított. Így aztán elmondhatta magáról a szlogent: “édes a munka”. Pontosan ez volt, amit a Profession.hu is kommunikálni kívánt.

A seeding mechanizmus be volt építve az alkalmazásba: bárki értékesíthette a portékáját az ismerőseinek, akik így tudomást szereztek az appról. Az első hónapban végül 24 ezren, míg a másodikban 50 ezren használták az alkalmazást, ami összességében 165 ezer oldalletöltést generált.

Magában a nagy számokkal is elégedett volt a Sanoma, ugyanakkor azt is érzékelték, hogy az átlag felhasználókon túl számos KKV vezetőt és HR-est sikerült elérni, akik éppen a site célcsoportját jelentik, mint potenciális munkaadók. Ekkor kapott az online ötlet offline lábat.

2010 karácsonyán értesítést kaptak az ügyfelek, hogy összerakhatják álomcsokijukat, amit aztán a valóságban is legyártottak számukra. A meghívott ügyfelek harmada vett részt a játékban, és azt találták, hogy akiket sikerült ily módon bevonni, azok szignifikánsan többet költöttek a Profession.hu-nál 2011 első negyedévében.

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom