Kövess minket!

Médiapiac

Erős év végi hajrára számít az online piac

A Digitális Közönségmérési Tanács adatai alapján nemrég már megvontuk az online piac gyorsmérlegét. Ezúttal a kiadói-tartalomtulajdonosai oldal vezetőit kértük meg, hogy értékeljék a folyamatokat és saját cégük teljesítményét.

Az integrált gondolkodásra óriási igény van a piacon – Lencsés Dávid digitális vezető, Marquard Média Magyarország

Nehéz nem jó dolgokat mondani erről a területről. Az első negyedéves bevallások alapján a piac 13,3 százalékos bővülése önmagában is bizakodásra adott okot. Még jobb hír, hogy ezen belül a mobil közel 48 százalékot nőtt. Ez a folyamatos növekedés számunkra nagyon fontos hirdetési szempontból, hiszen olyan fiatal női célközönségnek építünk portfóliót, amely egyre inkább mobilon van jelen. Számunkra igazán pozitív változás a tartalommarketing mind nagyobb előretörése. Komplett csapat dolgozik nálunk azon, hogy az ügyfelek a lehető legjobb megoldásokat kapják ezen a fronton, sőt a Marquard Content Studio divíziónk a portfóliónkon kívül eső, ügyfelek által birtokolt márkák tartalomgyártásáért felel. Éppen ezért szerencsés, hogy egyre több ügyfél ismeri fel az ebben a területben rejlő lehetőségeket.

A piac bővülése minket sem kerül el, sőt bőven az átlag felett teljesítünk. A női portfólió megerősítése mellett más termékeken is dolgozunk, melyek megjelenése az idei évben várható. Óriási előny lehet most számunkra, hogy a lengyel és a magyar cég egy ügyvezetői irányítás alá került, ennek velejárójaként a digitális csapatok is elkezdtek komolyabban együtt dolgozni, bevonva a munkába a német vállalat digitális tagjait is. Meggyőződésem, hogy ez a típusú nemzetközi tudásmegosztás a következő időszakban egészen biztosan óriási versenyelőnyt biztosít majd a számunkra.

A digitális bevételek eddig soha nem látott mértékben nőnek. Úgy ítéljük meg, hogy az általunk képviselt integrált gondolkodásra, ami magában foglalja a print, a rendezvény valamint a digitális lábakat is, óriási igény van a piacon. Egy jó példáért nem is kell messzire menni, elég a közelgő Joy-napokat említenem. Míg a legtöbb helyen teljesen szétválasztják ezeknek a területeknek a működését, mi komoly erőforrásokat csoportosítunk a csapatok hatékony együttműködésére és az integrált ügyfélkiszolgálásra. Ezenfelül az integrált értékesítési folyamatba újabb elemeket tervezünk behozni még az idei év során, egyre többször dolgozunk a márkáinkhoz közel álló influencerekkel, akikre, úgy tűnik, ügyféloldalon is van igény, sőt. Hamarosan ezzel kapcsolatban is lesz mondanivalónk.

Élénkülő versenyre számít – Palocsay Géza ügyvezető igazgató, Schibsted Classified Media Hungary/Használtautó Kft.

Bár a növekedés lassuló ütemben folytatódni látszik a piac egészét illetően, veszélyesnek gondolom, hogy a szakma egyáltalán nem tudta eddig kezelni a display hirdetések esetében kockázatot jelentő tényezőket (ad blocker használók számának növekedése, mobilra vándorlás a desktoplátogatottság kárára).

Várakozáson felül teljesítettünk minden termékünk kapcsán. Ráadásul cégösszeolvasztás közepette, különböző kultúrák összehangolása mellett sikerült minden termékünknél új árbevételi és gazdasági eredményességi csúcsokat elérnünk, melyek a nemzetközi testvéroldalainkhoz képest is egyedülállóak voltak.

Az új hazai és nemzetközi szereplők piacra lépésével élénkülő versenyre számítok, ami ősszel tovább fokozódhat, hiszen az e-kereskedelem fő szezonja az év vége, illetve a következő év eleje. Bízom benne, hogy a hazai üzleti környezet kiszámíthatósága javulni fog, és a cégcsoporton belüli közös nemzetközi fejlesztéseinket a piac jól fogja fogadni. Jelen állás szerint rekordévet zárhatunk mind a Használtautó, mind a Jófogás brand alatt működő összes termékünk esetében.

A széttöredezettség a legnagyobb kihívás – Sopov István ügyvezető igazgató, Adaptive Media – elnök, IAB

2017 érdekes év, nem lehet panasz az első felére, de számos olyan piaci hatás van, amely majd a negyedik negyedévben okozhat változásokat.

A prémium szereplők számára a széttöredezettség (sok ezer online termék és erős árverseny van) a legnagyobb kihívás, ez ellen hat azonban a márkabiztonság és például az átlag feletti viewability iránti igény. Jelenleg a párbeszéd zajlik, még nem alakult ki, hogy a jobb minőség milyen árszínvonallal párosítható. Ez egyben a hazai programmaticpiac nagy kérdése is, ahol már egyáltalán nem elméleti beszélgetés zajlik, hanem gyakorlati verseny a büdzsékért.

Szerencsére mindegyik üzletágunk szépen fejlődik, az ősz során nagyobb hangsúlyt helyezünk az in-app mobilmegoldásokra: újabb formátumokat vezetünk be a Viber– és Shazam-appokban, és megkezdtük az InMobi egyedi célcsoport-megoldásainak értékesítését. Emellett az új böngészőalapú fejlesztéseink is sikeresek, a nagy rich media boom mára eltűnőben van, a hirdetők az egyszerűbb, de látványos megoldások felé fordulnak (például giroszkóp, nagy méretű bannerek, akár statikus megjelenések), igyekszünk reagálni ezekre a trendekre. A natív megoldások iránt töretlen az igény, itt a cikk- és videóalapú megoldások mellett például a Honfoglaló-kérdésszponzorációt emelném ki.

 

Az IAB szemszögéből visszatekintve az év első felére az ad fraud/viewability kérdéskört vitte tovább a hirdetők, az ügynökségek és a média felé a Coalition for Better Ads kampány, amelynek az első bejelentésére idén tavasszal került sor, de már most látható, hogy a következő időszakban is fontos feladat lesz olyan kommunikációs megoldásokat találni, amelyek nem késztetik a fogyasztókat a reklámok blokkolására. Nemzetközi szinten új viewabilitymérési szabályok kialakítása zajlik, de például megvan az első ajánlás a virtual reality használatára is.

Ezek a változások a programmaticvilágon keresztül a hazai piacra is hatnak, ahogy ennek köszönhető az adatkereskedők, az adatfeldolgozó vállalkozások megjelenése is. Nem meglepő folyamat, hogy az automatizált kereskedelmi rendszerek egyre több adatot igényelnek, új elem viszont itthon, hogy a médiatulajdonosok mellett mind több olyan új cég jelenik meg adatfeldolgozóként a piacon, amelynek ez a fő üzleti ajánlata.

Az ősz egyik kulcseleme nyilvánvalóan a GDPR-felkészülés lesz. Minden, reklámiparban érintett számára pluszerőforrásokat igényel elsőként a megértése, majd az alkalmazása ennek a szabályrendszernek, amelynek egyik fő kérdése az egyes tevékenységek definíciójának és a szereplők meghatározása lesz. Új elem lesz a cégeken belüli adatfelelős beillesztése és munkájának kialakítása éppúgy, mint a szabályzatok újragondolása. Végül, de nem utolsósorban a hirdetési piac is leköveti és feldolgozza az utóbbi idők médiapiaci átalakulásait, ami a jövő évi választások közelsége miatt sűrű időszakot hozhat a reklámiparnak és a médiának egyaránt.

 

Jelentős bővülést látnak a programmatic területén – Zalai Ágnes vezérigazgató, Nosalty

Az első fél évben piacvezető receptoldalként sikerült tovább növelnünk látogatottságunkat az előző évhez képest. A Nosaltyn a közösségi recepttárunk mellett egyre nagyobb szerepet kap a szerkesztett tartalom mind gasztro-, mind életmódtémában. Idén útjára indítottuk ízHUSZÁR magazinunkat, amelynek révén a fiatalos városi közönséget szeretnénk elérni étterem- és programajánló videókkal, cikkekkel, érdekes receptekkel. Videós üzletágunk immár több mint 900 gasztrovideót állított elő, és nincs megállás.

Bevétel szempontjából nagyon bizakodóak vagyunk, 2017-ben is folytatódik az a pozitív trend, hogy legfőbb hirdetőink – az élelmiszeripar, a kereskedelem és az FMCG-szektor szereplői – egyre nyitottabbak az online reklámköltésre, ennek köszönhetően már az első fél évben is növekedést könyvelhettünk el. További jelentős bővülést látunk a programmatic területen is. Önálló értékesítési csapatunknak sikerült más területekről is bevonzania új hirdetőket (például OTC és autóipar). Az utolsó fél év, ezen belül az utolsó negyedév a legfrekventáltabb időszak nálunk a karácsony és a szilveszter miatt, így még optimistábban várjuk az év végét.

Két fontos változást tapasztaltunk idén a hirdetőknél: a klasszikus megjelenéseink mellett a videós üzletágunk lett az egyik legjelentősebb bevételi forrásunk a videókban található termékelhelyezések révén. A másik pozitív változás, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a mobilmegoldásaink iránt, bár e terület látogatói súlyánál még mindig jóval kisebb arányban részesedik a bevételeinkből.

Az összes médiaszegmens digitalizálódik – Ziegler Gábor ügyvezető igazgató, CEMP Sales House

Egyre kevésbé beszélhetünk külön digitális piacról, szép lassan az összes médiaszegmens digitalizálódik. A szűken értelmezett online piac bevételei komoly mértékben növekednek, a hazai IAB második negyedéves adatai alapján 15 százalékot meghaladó mértékben bővült az ágazat az előző év azonos időszakához képest. A piacot meghatározó globális játékosokra jól reagáló, a folyamatosan és gyorsan fejlődő üzleti környezetnek megfelelő működés, üzletimodell-fejlesztés a hazai szereplők előtt álló egyik fő kihívás idén. A szereplők egy részét ugyanakkor elsősorban az itthoni környezet változása köti le, ahol például a reklámadó 7,5 százalékra való emelése és az ennek megfelelő gazdálkodás kialakítása pluszfeladatokat von maga után, de komoly stratégiai különbségeket eredményez kiadói szinten az is, hogy az adott cég vonzó partner-e az állami hirdetőknek, vagy nem.

A CEMP Sales House a legnagyobb reklámbevételű hazai szereplő az online piacon, az általunk képviselt kiadók idei eredményei segítik piacvezető pozíciónk erősödését. Az előző év azonos időszakához képest a napi.hu elérése másfélszeresére nőtt, mára az egyik legnagyobb hazai gazdasági portállá vált, az Index pedig első számú hazai hírforráshoz méltón teljesített a FINA-világbajnokság alatt is. Az idei kiadványmegújulások a CEMP esetében leginkább a női termékek terén jelentősek: a Femina már megújult az első fél év során, a szintén megújult Díványt pedig a következő hónapokban élesítjük.

Az utolsó negyedév a szezonalitásból adódó szokásos megugráshoz képest várhatóan lényegesen erősebb lesz idén, kifejezetten pozitív várakozásaim vannak.

Médiapiac

A professzor és a vezető szerkesztő ellen is hadjárat indult

Véleménye miatt az egyetemen petíció indult az oktató kirúgására.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A januári Capitoliumi tüntetésen részt vevő, de békés tüntetők motivációjáról írt egy esszében Joshua Hochschild a The American Mind oldalára. A Mount St. Mary’s Egyetemen tanító professzor szerint a Trumpot támogató emberek tudták, hogy a megmozdulás nem sokat segít a republikánus elnökön politikailag. Mégis úgy gondolták, hogy a tüntetés által fel tudják hívni a figyelmet a választási rendszer problémáira, és arra, hogy milyen fontosak a békés, demokratikus megmozdulások.

Hochschild arról is írt, hogy a média aztán teljesen kiforgatta a történetet, és azokat az embereket vette előtérbe, akik erőszakosak voltak a tüntetés során. Ezt a viselkedést és jellemzést akarták aztán ráhúzni minden állampolgárra, azokra is, akik csak a problémákra akartak rávilágítani, és kérdéseket tettek fel.

A professzor szerint azok a tüntetők, akik a Capitoliumnál végül erőszakhoz folyamodtak és részt vettek a lázadásban, buta dolgot követtek el, és ezt törvénytelennek és szégyenteljesnek ítélte meg.

Ettől függetlenül az egyetemi diákok hadjáratot indítottak Joshua Hochschild ellen a véleménye miatt. Elindult egy petíció a kirúgására, amelyet már majdnem 1800 fő írt alá. A hírek szerint egyébként a professzor is ott volt a Capitoliumnál a tüntetés napján, de a lázadásban nem vett részt.

A petíció szerint a professzor cikke egy szegényes mentség akar lenni a tüntetésen való saját részvételét illetően. Brea Purdie, a petíció indítója szerint Hochschild minimalizálja a rasszizmus, a xenofóbia és a nőgyűlölet hatásait.

Az ügyben kiadott egy közleményt az egyetem elöljárója, Boyd Creasman is. Ebben azt írta, hogy az amerikai felsőoktatás egyik sarokköve a tudományos szabadság, ami lehetővé teszi mind a hallgatók, mind az oktatók számára, hogy szabadon kifejezzék a véleményüket, szankciók nélkül. Mindenkinek jogában áll, hogy valamivel egyetértsen vagy ne értsen egyet, és a beszédhez való jog védelme rendkívül fontos. Ezzel együtt Creasman arról is szót ejtett, hogy az egymás iránti tisztelettel tenni akarnak a faji és társadalmi igazságosságért.

Nem Joshua Hochschild az első egyetemi oktató, akit támadás ér a véleménye miatt.

Tavaly egy chicagói egyetem közgazdász professzora, Harald Uhlig a közösségi oldalán írta le a véleményét arról, hogy nem helyesli a támogatás megvonását a rendőrségtől, amelyet annyira el akart érni a Black Lives Matter mozgalom. 

Uhlig az egyetemen a Journal of Political Economy lapnál is dolgozik vezető szerkesztőként. Véleménye miatt petíció indult a lemondatására a lapnál, ez azonban végül nem történt meg.

Az Albertai Egyetemen pedig egy antropológus professzort azért rúgtak ki tavaly, mert gender-kritikus és feminista megszólalásai voltak. A diákok arra panaszkodtak, hogy Kathleen Lowery nem biztonságos környezetet teremtett nekik a megszólalásaival, az intézmény pedig végső soron úgy látta, hogy jobb lesz mindenkinek a professzor nélkül – írta a V4NA Hírügynökség.

Tovább olvasom

Médiapiac

Felfüggesztették a Polska Press megvásárlását jóváhagyó döntést

Felfüggesztette az illetékes lengyel bíróság azt a döntést, mellyel a lengyel fogyasztóvédelmi és versenyfelügyeleti hatóság (UOKiK) jóváhagyta, hogy a vezető lengyel üzemanyag-szolgáltató cégcsoport, a PKN Orlen megvásárolja a lengyelországi regionális sajtót kiadó Polska Press csoportot.

Közzétéve:

Pixabay

A megelőző intézkedést a varsói kerületi bíróság a lengyel emberi jogi szóvivő, Adam Bodnar fellebbezésére hozta, aki megtámadta az UOKiK február eleji, a német kézben lévő Polska Press megvásárlását jóváhagyó döntését.

A bíróság szerint az ügylet törvényességéről szóló végleges ítélet kiadásáig az államkincstár felügyelete alá tartozó PKN Orlen csoportnak nem szabad gyakorolnia a Polska Press cégre vonatkozó tulajdonosi jogait.

A korábban a Verlagsgruppe Passau tulajdonában lévő Polska Press a Lengyelországban terjesztett 24 regionális lap közül 20-at tudhat magáénak, a sajtóvállalat portfóliójához ezenkívül közel 120 regionális hetilap, valamint 500 internetes honlap is tartozik, köztük a legolvasottabb regionális hírportálok.

Az UOKiK szerint a Polska Press megvásárlása a PKN Orlen által nem veszélyezteti a lengyelországi versenyhelyzetet, mert a tőkekoncentráció két olyan alany között történik, amelyek tevékenységi területe nem fedi egymást.

Bodnar szerint viszont az ügylet sértheti a lengyelországi média pluralizmusát, valamint korlátozhatja a szólásszabadságot, ezért március elején fellebbezett az UOKiK döntése ellen.

Az UOKiK kedden kifogásolta, hogy a nyilvánosság kizárásával múlt héten megtartott bírósági tárgyaláson az ügylet felfüggesztéséről meghozott döntést az ombudsman tette közzé elsőként, valamint hogy a megelőző intézkedést a bíróság a versenyfelügyeleti hatóság állásfoglalásának áttanulmányozása nélkül rendelte el. Az UOKiK további jogi lépéseket fontolgat az ügyben.

A PKN Orlen elnöke, Daniel Obajtek bejelentette: a cégcsoport “minden törvényes eszközt felhasznál jogainak megvédése érdekében”.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Szintet lép a napjaink keresztényüldözését bemutató hírportál

Az S4C News magyar kezdeményezői a legátfogóbb képet kívánják adni erről a szomorú jelenségről.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Új szintre lép a Vasárnap-lapcsaládhoz tartozó S4C Newsírja a Vasárnap.hu. A korunk keresztényüldözését bemutató tematikus hírportál 2018 májusában indult, azóta pedig folyamatosan tájékoztatja olvasóit a magyar nyelvű híranyagok mellett tematikus angol nyelvű szakportálon keresztül is.

Az oldal neve az angol „Stand for Christians” kifejezés rövidítése. A szaklap bemutatja korunk legnagyobb és legelhallgatottabb üldöztetését, amelyet a keresztény emberek szenvednek el a világ számos pontján.

A hírportál logója

Annak érdekében, hogy a szerkesztőség növelje rálátását a témára és első kézből jusson megbízható hírekhez, az oldal megannyi neves intézménnyel vette fel a kapcsolatot és jutott velük megegyezésre.

Ennek keretében – budapesti központtal – globális virtuális szerkesztőség épül fel, amely a legátfogóbb képet adja majd a keresztényüldözés jelenségéről.

Az együttműködésben résztvevők között olyan szervezeteket találunk, mint a Hungary Helps Program, a Campssi.org, a Genocideresponse.org, a Barnabas Fund, az Observatory on Intolerance and Discrimination against Christians in Europe, az SOS Chrétiens d’orient, a Cardus Religious Freedom Institute, a Nasarean.org, a CSW, a COMECE, az International Christian Concern és a CSI.

A szerkesztők reménye szerint azzal, hogy erőforrásaikat és ötleteiket egy helyre gyűjtik, fel tudják nyitni a nagyvilág szemét arra a tényre, hogy keresztények a föld megannyi pontján üldöztetésben szenvednek.

Tovább olvasom