Kövess minket!

Médiapiac

Egyeztetést javasolnak reklámadó ügyben a szakmai szervezetek

A teljes kommunikációs iparágat érintené a jelen formájában inkább médiaadónak tekinthető tervezet.

Súlyosnak tartják a kommunikációs szakmai szervezetek a “reklámadó” néven elhíresült tervezetet, amely, lévén a médiacégekre vetnék ki, valójában médiaadó. A közleményt jegyző szervezetek emiatt egyeztetést javasolnak a kormánynak, hogy képbe helyezzék a médiaszektor helyzetével kapcsolatban, illetve tájékoztassák a lehetséges hatásokról – olvasható abban a közleményben, melyet az MRSZ, a DIMSZ, az IAB Hungary, a MEME, az MKMSZ, az MLE, a Matesz, a MAKSZ, az MTE, a PMSZ, a PPT, az IAA Magyar Tagozata és a Főszerkesztők Fóruma jegyez.

“A szakmai szövetségek álláspontja szerint a ‘reklámadó’ néven bejelentett és a médiaszektorra kivetni tervezett adó hatásai egyelőre beláthatatlanok mind a szektor, mind pedig a közönség számára, és az rendkívüli mértékben érinti az egyébként is nehéz helyzetben lévő kommunikációs iparágat. A médiaszektor, mint a véleményformálás, a véleménynyilvánítás alapvető fontosságú iparága évek óta súlyos helyzetben van, amit az is jelez, hogy a szektor az elmúlt öt évben reklámbevételeinek több mint harmadát elveszítette. A tervezetben szereplő adókötelezettség a fentiek ismeretében a médiaszektor munkahelyteremtő képességét, beruházási, kutatás-fejlesztési tevékenységét, társadalmi szerepét, végső soron pedig alapvető társadalmi feladatainak ellátását veszélyeztetné a hazai tartalomelőállítás helyzetének nehezítése mellett. A tervezett adófizetési kötelezettség így nem csupán a médiaszektor működését érintené alapvetően, hanem káros hatásai a teljes kommunikációs iparágra és ezen felül a kapcsolódó iparágakra is kiterjednének” – olvasható a közleményben.

Médiapiac

Furcsa ok miatt korlátozták a román faluban az internetet

Feltűnt, hogy egy román faluban mennyit Netflixeznek munkaidőben a hivatalban.

Közzétéve:

Dragoș Soare polgármester közölte:

„Úgy döntöttünk, hogy lemondunk minden olyan hobbitevékenységről, aminek nincs köze a munkaprogramhoz. Limitáltuk a hozzáférést a munkához nem kapcsolható oldalakhoz. Lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik, viszont meg kell érteniük, hogy az állampolgároknak kell segítenünk, és akkor, amikor szükségük van erre. Nem lehet egy kérvényt azért halasztani, mert valakinek éppen nincs kedve ezzel foglalkozni, mert a kollégái megosztásait kell nézegesse a közösségi oldalakon, vagy sorozatokat kell néznie” – írta a transindex.ro nyomán a Mandiner.

Tovább olvasom

Médiapiac

Zenés időjárásjelentés a közmédiában

Fejős Ádám meteorológus a szakmája mellett másik szerelmének is hódolhatott a közmédia virtuális stúdiójában.

Közzétéve:

Borítókép: MTVA/YouTube

 A The Beatles tiszteletére nemzetközi együttesével lépett fel, és megcsillogtatta dobtudását. A popzene egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb együttesének zenészei 1965-ben ezen a napon a brit lovagrend tagjaivá váltak.

A közmédia megújult stúdiójában minden lehetséges a technikának köszönhetően. Egyik pillanatról a másikra zenei stúdióvá alakult, és Fejős Ádám az időjárás előrejelzés után a dobok mögé ült. A hobbidobosból lett profi zenész Schizoid Cats nevű együttesével a The Beatles egyik nótájával örvendeztette meg a nézőket. Az apropót az adta, hogy a világhírű angol beatzenekar 1965. június 12-én a Brit Birodalom Rendjének tagja címben részesült.

És mi más is szólhatott volna az Időjárásjelentésben mint a Here Comes the Sun!

Tovább olvasom

Médiapiac

Visszavették az élő adásban illetlenkedő kommentátort

A CNN amerikai hírtelevízió visszavette kommentátorát, akit azért függesztettek fel állásából, mert egy videókonferencián, élő adásban illetlenül önmagát simogatta.

Közzétéve:

Flickr

A 61 éves Jeffrey Toobintól nyolc hónappal ezelőtt váltak meg, mert a videón tartott konferencián, amelyet fő munkaadója, a The New Yorker című lap szervezett, a szünetben azt hitte, lekapcsolták a kamerákat, senki nem látja, és a nadrágjába nyúlt. Akkor, 2020 októberében a The New Yorkertől elbocsátották, de a CNN-nél csak felfüggesztették. Elsősorban jogi és napi politikai kérdésekkel foglalkozott.

Toobin jogász, publicista és több politikai könyv szerzője is. Csütörtöki visszatérésekor arról beszélt a publikumának, hogy “védhetetlen és rendkívül idióta dolog volt”, amit tett, és bocsánatot kért. Elmondta, hogy az elmúlt hónapokban “megpróbált jobb ember lenni”, terápiára iratkozott be, és jótékonykodik egy élelmiszerbanknál.

A CNN szóvivője bejelentette, hogy Jeffrey Toobin nemsokára ismét rendszeresen jelen lesz a képernyőn.

Honlapján a hírtelevízió azt állította: több műsorvezető és vendég is említette, hogy szívesen látná Toobint megint a műsorokban.

Az amerikai sajtóban többen is ellenérzésekkel reagáltak Toobin visszatérésére. A konzervatív National Review munkatársa, Pradheep J. Shanker azt írta:

a CNN legalább abban tisztességes, hogy nincsenek újságírói normái.

Meghan McCain, a néhai republikánus szenátor, John McCain lánya, akinek rendszeres műsora van az ABC televízióban, a műsorában ostorozta a CNN-t. “Ez egy moslék. (…) Miért védi a média ezeket az öreg, fehér dinoszauruszokat? A kerek világon nincs olyan nő, akit egy televízió visszavett volna, miután azon kapják, hogy a kollegái szeme láttára önkielégítést végez” – mondta csütörtöki élő műsorában McCain.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom