Melyik a felháborítóbb: ahogy vagy amiről beszéltek a műsorvezetők?

Balogh Lídia (BL): A téma megközelítése. Ebből fakadt a stílus, a röhögések, az egész hozzáállásuk. Egy társadalmi problémához kapcsolódó bűncselekményt nem lehet viccesen tálalni, és nem lehet az áldozat helyzetén poénkodni. Ez sérti a demokráciát, a szolidaritást, az alapvető emberi érzéseket, erkölcsi normákat. Az is elfogadhatatlan lenne azonban, ha finomkodva hibáztatnák az áldozatot, ha kedvesen erősítenék az erőszak jelentőségét, ha szép szavakkal nem bűncselekményként állítanának be egy ilyen tettet.

Meghallgatta a műsort?

BL: Igen.

Idézzük akkor fel az egyik legkényesebb részt. „– Gyerekek, milyen gólyatábor volt ez, ahol a végén valakit megerőszakolnak? Hogy van ez? – Erős… – Hát… Ilyen gólyatáborba se fogom elengedni soha a lányomat. – De hát nem tudod előre… Nincs kiírva, hogy… – Akkor nem megy. – Ritkán van ráírva a meghívóra, hogy várjuk gyermekét a füredi gólyatáborba, aláírás, vigyázzon, erényöv kötelező, mert lehet, hogy megerőszakolják. – Közös vacsora, tábortűz, tánc, erőszakolás, ez a program.”

BL: Szörnyű.

A műsorvezetők éppen hogy azt firtatják, a szülő tehetetlen, nem tudhatja, mi történik majd a táborban.

BL: Ez esetben a megközelítés elfogadhatatlanul alacsony színvonala a probléma. Mit szólnánk, ha másfajta erőszak, a holokauszt vagy a romákat érintő támadások kapcsán közelítené meg valaki a problémát ilyen szinten? Az hogy jönne ki?

Koltay András (KA): A Médiatanács hatósági eljárása az üggyel kapcsolatban folyamatban van, ezért a tartalom jogszerűségéről nem foglalhatok állást, csak általános érvényű szempontokat említhetek. Először is szögezzük le: más lehet az etikai és a jogi megközelítés. A sajtószabadság joga ugyanis nem csupán a számunkra vonzó, hanem a sérelmes véleményekre is kiterjed. Ha egy sokakat felháborító tartalmat önmagában emiatt tiltanánk vagy szankcionálnánk, azzal korlátoznánk a sajtószabadságot, ami kevésbé sokszínű nyilvánossághoz és egyúttal önkényes jogalkalmazáshoz vezetne.

BL: A szólásszabadság és az emberi méltóság védelméről szólva meg kell különböztetni az amerikai és az európai megközelítést. Előbbi a szólásszabadságra, utóbbi a méltóságra helyezi a hangsúlyt. Ahogy a magyar sajtótörvény is, méghozzá szélsőséges módon.

KA: Nem állítanám, hogy az emberi méltóság védelme a magyar médiajogban „szélsőséges” gondolat lenne, inkább igazodik az általános európai sztenderdekhez. A méltóság védelme nem élvez automatikus elsőbbséget a sajtószabadsággal szemben. A méltóság fogalma ráadásul mást jelent a polgári, a büntető-, az alkotmány- és a médiajogban. Ha a gólyatáborban megerőszakolt lány emberi méltóságát a médiában megsértették, azt jogosult megvédeni, elsősorban polgári és büntetőjogi eszközökkel. A médiaszabályozás viszont nem az ő egyéni személyiségi jogait védi.

A reggeli műsor betelefonálói számos horrortörténetet meséltek el kedélyesen arról, mi minden történik egy gólyatáborban.

BL: Ez valóban jelentős társalmi probléma. Azért is él és virul az erőszak, mert ez az általános társadalmi hozzáállás bátorítja a potenciális elkövetőket.

Fotó: Balogh Lídia

Miben hibáztak a reggeli, poénkodós műsorvezetők?

BL: Már ott vétettek, hogy az ügyet alapból vicces színben tüntették fel. Különösen kínos volt, hogy kapásból a káreset kifejezést használták a nemi erőszakra.

Épp hogy a tanári felelősséget firtatták, mondván, nem lehet minden bokorba felügyelőt küldeni.

BL: A kontextus csak felerősítette a kifejezést. Úgy hangzott, mintha a műsorvezető apaként tekintene a lányon esett „kárra”, aki így már nem olyan értékes, mint korábban. Megint nem az elkövető felelőssége került elő.

Jogilag a kontextus vagy a konkrét kifejezés nyom többet a latban?

KA: A médiahatóság ilyen esetekben az Alkotmánybíróság és a Kúria határozataira is hivatkozhat, amelyek számára is kötelező érvényűek. Számos esetben egy mondat vagy bemutatott SMS önmagában is jogsértőnek bizonyul, ahogy az is előfordul, hogy a műsorszám egésze, annak „üzenete” a meghatározó. Például 2008-ban az elhíresült Igazság ára című, hazugságvizsgálós vetélkedőn a résztvevőknek nem volt menekvésük: vagy bevallották legintimebb szexuális titkaikat a nyeremény reményében, vagy a poligráf lebuktatta őket, pénzt sem nyertek, és a titkaik is napvilágra kerültek. Ott nem egy-egy konkrét kérdés volt jogsértő, hanem a műsor egészének üzenete: pénzért az emberek önként és dalolva lemondanak magánszférájukról, emberi méltóságukról, amit a műsor egy devalválódott, a vagyoni fogalom tárgyává tehető „értékként” mutatott be. Erre az akkori médiahatóság azt mondta: ilyet nem lehet, és ezt mondaná a mai is.

A Class FM esetében is ez a szempont dönthet?

KA: A médiajog nem a műsorban szereplő, akár ott megbántott egyén, hanem a közönség jogait védi. Azaz a nézők és hallgatók számára kell biztosítani, hogy a médiatartalmak az emberi méltóságot tiszteletben tartsák. Fontos lehet az is, hogy élő műsorban, amelyben ráadásul „muszáj” viccelődni, más lehet egy „nyelvbotlás”, nem kellően átgondolt viccelődés jogi megítélése, mint egy megvágott, megszerkesztett tudósításban, riportban. Ezért élő adások esetében jellemzően nagyobb a hatósági tolerancia.

Fotó: Koltay András (forrás: NMHH)

A műsorvezetők közleményükben azt írták: „A megerőszakolás nemhogy nem volt poén tárgya, hanem még a szervezők felelősségét is felvetettük! (…) Úgy tűnik, hallgatóinkat szerencsére még ilyen like-, és kattintásvadász rosszindulatú firkászok sem tudják megvezetni.”

BL: Persze. És az „erényöv” kifejezésre mit mondanak? Az is az áldozatot teszi felelőssé.

Mindez úgy hangzott el: „Ritkán van ráírva a meghívóra, hogy várjuk gyermekét a füredi gólyatáborba, aláírás, vigyázzon, erényöv kötelező, mert lehet, hogy megerőszakolják.”

BL: Fordítsuk meg a kérdést: ha egy zsidó szenvedését figurázza ki valaki, az az egész zsidóságot sérti. Ha olyat mondunk: nem volt ráírva a vagonra, hogy gázmaszkot vigyenek, senkinek nem fordul meg a fejében, ez elfogadható-e, vagy sem.

Nézzünk egy másik esetet. 2012 végén szintén a Class FM reggeli műsorában ugyanezek a szereplők azon viccelődtek, autóban miként erőszakolható meg egy nő. „Van egy nagyon jó trükkje, fölveszed a lányt a kis Polskival. (…) Megmondod, hogy szálljon ki, kiszáll, nézzen be az ablakon, benéz az ablakon, gyorsan feltekered az ablakot. Kimászol a másik oldalon. (A nő hangján:) Engedj el, engedj el, ez még csak az első randink! Kimászol, gyorsan mögé kerülsz. (A nő hangján:) Engedj el, engedj el, beszorultam! És abban a pillanatban ott vagy. Kicsit hatásos első randi, érted. És amikor megcsináltad, letekered az ablakot a kis Polskiban, beültök, és mentek haza.” A Médiatanács foglalkozott az üggyel, ám határozata szerint a rádió nem sértett törvényt.

BL: Pont én adtam be a beadványt a Médiatanácshoz, az akkori Btk. szerint még jogszabály elleni uszításra is hivatkoztunk, megjegyezve, hogy a műsor nem mellesleg bűncselekményre szólított fel.

KA: Alapvető eltérés, hogy a korábbi esetben egy fiktív „történetet” meséltek el, a mostani viccelődés viszont valós eseményen alapult. Az akkori eljárás azt vizsgálta, történt-e gyűlöletkeltés a nőkkel mint társadalmi csoporttal szemben. Szerintem semmiképp, hiszen a gyűlöletkeltés olyan negatív, erőteljes érzelmi megalapozottságú, az indulatok felkeltésére irányuló vélemény, amely hathat a közönségére, így potenciálisan veszélyezteti a megtámadott közösség tagjait. Ez nem szellemes, de poénnak szánt szöveg volt, amely nem irányult a nők meggyűlöltetésére.

BL: Egyik megjegyzésével sem értek egyet. Felmérések igazolják: ha a társadalomban ilyen üzenet forog, és ezzel viccelődnek, az a potenciális erőszaktevőket megerősíti abban, hogy normális és társadalmilag elfogadott, amit tesznek. Másrészt elbátortalanítja az áldozatokat attól, hogy bejelentést tegyenek.

KA: Ha nincs a szóban forgó véleményben gyűlölködés, a veszélyeztetés léte vagy nem léte már nem is vizsgálható. Ha lett is volna az adott tartalomban gyűlölet, akkor is kérdéses lett volna az általa keltett veszély valódisága, intenzitása. A médiatörvényben az áll, hogy „gyűlöletkeltés” szükséges a jogsértéshez. A hatóság nem léphet ki a szerepéből, nem vizsgálódhat bizonytalan tartalmú nemzetközi kutatások alapján. Amíg egy társadalmi csoporttal szemben a tartalom nem kelt gyűlöletet, addig ezen rendelkezés alapján nem korlátozható.

BL: De igen! A gyűlölködés nem csak öldöklő vagy fröcsögő formát ölthet. A nők társadalmi lenézése más jellegű, mint a romák vagy a zsidók elleni gyűlölet. Az a mentalitás és dehumanizálás, amely szerint egy nőt eszközként használva be lehet szorítani egy kis Polskiba, a gyűlöletnek ugyan más formája, de feltétlenül gyűlölet.

A Médiatanács nem találta annak.

BL: Ezeket a panaszokat is azért adtuk be, hogy beszéljünk róla, vitát generáljunk. Más kérdés, hogy a konkrét ügyben milyen határozat születik.

A médiának ettől függetlenül kell beszélnie a témáról. Egy vicces reggeli műsornak is.

BL: Persze, de azt vitatom, hogy pont egy vicces műsorban. A holokauszt-emléknapról sem röhögcsélünk ilyen közegben.

KA: Az EU-ban közmegegyezés van arról, hogy a holokauszt más, mint bármelyik más történelmi esemény, ezért emlékét a büntetőjog is védi. Bár az ilyesfajta tilalmakkal nem értek egyet, véleményem nem változtatja meg a jelenlegi jogi helyzetet. Egy-két tabu azonban éppen elég, nem lehet listákon rögzíteni, mivel szabad viccelődni, és mivel nem.

BL: Ez nem jogi, hanem önszabályozási kérdés. Lehet mindezt olyan szarkazmussal is tálalni, hogy az elkövetők váljanak nevetségessé.

A média viszont magáról a helyzetről nem tehet, csak kimondja, hogy a „gólyatábor (…) egy össznépi szexuális aktus”.

BL: A gólyatábor valóban kórtünet. De még egyszer: én nem a stílust, hanem a megközelítést kifogásolom. Ha a műsorvezető figyelembe venné és ismerné az áldozat oldalát is, eszébe sem jutna, hogy így álljon a kérdéshez. A Class FM esete szélsőséges példa, de a nőkkel szembeni erőszak ilyen jellegű tálalása és a verbális diszkrimináció általános a sajtóban. Egy halom médiaelemzést tudok mutatni erről.

KA: A média számos társadalmi csoport érzékenységét képes megbántani, például a vallási érzékenységet is, amiért én például naponta többször is súlyosan megsértődhetnék. A média nyelvezetében ugyanúgy általános az embertelenség, az empátiahiány, a műveletlenség, ami nem elsősorban a nőknek szól. A kereskedelmi tévék, rádiók műsorait rengetegen nézik-hallgatják, megváltoztatják körülöttünk a világot, és így akkor is hatnak rám és a környezetemre, ha egyetlen percet sem látok-hallok belőlük. A média tükrözi kicsit a körülötte létező társadalmat, így az „eredendő bűn” nem feltétlenül az övé. Bízzunk benne, hogy gólyatábori esemény nem a médián múlt. Ha nem történt volna meg, Balázsék sem tudtak volna viccelődni rajta.