Kövess minket!

Médiapiac

Dr. Németh Szilárd: „Akkor itt a világ legnagyobb átverése zajlik”

Dr. Németh Szilárd, az ATV vezérigazgató-helyettes hírigazgatója semmit nem tapasztalt abból, hogy az ATV-tulajdonos Hit Gyülekezete a történelmi egyházi státuszért cserébe lepaktált volna a Fidesszel. Tudomása szerint e státusz az egyháznak amúgy sem volt célja. Azt is határozottan cáfolja, hogy az ATV bármilyen fideszes összeesküvés része lenne.

Sokan úgy vélik, a hírműfajban sem lehet középen állni. Ön szerint?

A gyakorlat azt mutatja, hogy tényleg nem lehet.

Valaki vagy felvállalja a kritikai újságírást, és akkor ellenzéki bélyeg kerül rá, vagy lemond róla, és akkor kormányközelinek titulálják.

Az ATV melyik kategória?

Természetesen ellenzéki.

„Az objektív hírforrás” pozicionálás bevezetésekor úgy tűnt: középre tart.

A kifejezés azt jelenti, hogy mindenkinek lehetőséget adunk a megszólalásra. Nem pedig azt, hogy a kellemetlen témákról nem beszélünk.

Ez korábban is így volt.

Igen, de ezt rendkívül fontosnak tartjuk, és szeretnénk hangsúlyozni a következetességünket. Nem történt ugyanis irányváltás az ATV-nél, az elveinkre büszkék vagyunk. Például egy híradós anyagban nem élünk azzal az eszközzel, hogy megadjuk ugyan a megszólalási lehetőséget a kellemetlen ügyben érintett félnek is, de az időarányokkal úgy manipulálunk, hogy az általa mondottak alig jelennek meg a híradásban.

Ez evidencia. Minden orgánumnál így kellene lennie.

A szerkesztőségekben a témák alapján komoly válogatás van.

Milyen válogatás?

Szakmai indokokkal sokszor nem magyarázható, hogy bizonyos ügyek mi alapján kerülnek be vagy maradnak ki a híradóból.

Hol?

Általában a magyar médiáról beszélek.

Az ATV-ben rendszeresen megfordulnak prominens fideszesek és kormánytagok. Ez minek köszönhető?

Napi szinten hívjuk minden oldal képviselőjét. Egyes politikusok igent mondanak, mások visszautasítanak. Úgy tűnik, nincs pártutasítás arról, bejöhetnek-e ide.

Önökhöz olyan nagyágyúk is beülnek, akik máshová nem.

Például?

Például Rogán Antal.

Valóban, de ő régebben volt. Megjegyzem,

olyan újságírókat is alkalmazunk, akik évtizedek óta interjúznak ezekkel a politikusokkal, így a személyes kapcsolatok is segítenek. Van, aki A-hoz bejön, B-hez nem, és fordítva. Néha szerencsénk van, mert pont az a műsorvezető dolgozik, akit az adott politikus amúgy is szeretne.

Az „ehhez bemegyek, ahhoz meg nem” komoly fegyver a pártok kezében. A HírTV-t fideszes bojkott sújtja, így a szocialisták mellett jobbikos képviselőket hívnak be, ami rájuk ütheti a jobbikos bélyeget.

A mindenkori hatalom a tévét fontosabb felületnek tekinti, mint a napi- vagy hetilapokat. A politikusok komolyabban veszik a televíziós szerepléseket, és alaposan mérlegelik a felkéréseket. Beszéltem olyan fideszes politikussal, aki azt mondta: azért jár be az ATV-be, mert szereti az intellektuális kihívásokat. Oda ugyanis nem szívesen megy, ahol alákérdeznek. Így viszont sajátjai előtt is építi magát azzal, hogy bemegy az oroszlán barlangjába.

Nem ez a jellemző.

Kapásból három ilyen politikust tudnék említeni.

Szerény arány.

Azért nem olyan rossz.

Nyilatkozta, hogy minden párttal van kapcsolata az ATV-nek. Milyen ez a kapcsolat?

A megkereséseket a sajtóosztályokkal egyeztetjük. Időnként a pártok felső vezetésével is kommunikálunk, hogy küldjék a képviselőiket. A bojkott feloldása után pedig a Jobbikkal is felvettük a kapcsolatot.

Miért oldották fel a bojkottot?

Két éve, a választások idején a Jobbik mellőzése miatt több hatósági eljárás is indult az ATV ellen, ez hozzájárult a döntéshez.

Hozzájárult?

Ha akartuk volna, se tudunk másképp dönteni. De valóban voltak más indokok is arra, hogy beengedjük a pártot.

Milyen más indokok?

A Jobbik komoly választói felhatalmazással másodszor került be a parlamentbe, amiből azt a következtetést vontuk le, hogy a következő pár ciklusban meghatározó szereplője lesz a közéletnek. Így nem tehetjük meg, hogy kihagyjuk. És mivel a képviselőik más tévék műsoraiba bejártak, ha karanténba zártuk volna őket, azzal magunkkal is ezt tettük volna.

Most viszont felületet adnak a Jobbiknak. Annak idején a gárdaavatásokról minden médium vezető hírben, címlapon számolt be, amivel hatalmas publicistást adott az akkor még szinte ismeretlen szervezetnek.

Az aktuális külföldi politikusok – Donald Trump, Boris Johnson – megosztó kijelentéseire is így reagál a sajtó, ami erősítheti őket.

A Jobbik ereje annak idején a rendszeren kívülisége volt. A média hisztérikus reakcióival pedig épp hogy erősítette a pártnak ezt a karakterét, ami szimpatikussá tette Vonáékat azok előtt, akik csalódtak a rendszerben.

A sajtó besétált a Jobbik csapdájába?

Részben igen. Beszéltem egykori jobbikossal, aki megerősítette: a részükről mindez tudatos stratégia volt. Érzékeny kijelentésekkel provokálni a sajtót, így gyarapítani a tábort.

Régi politikai trükk.

Most azonban mintha hatékonyabban működne világszerte, így Magyarországon is.

Van egy másik csapda is a média előtt: a nézettségtől megrészegülve menetelünk a politikai bulvárba.

Kétségtelen, hogy a politikai bulvár emeli a nézettséget, egyre több az ilyen témájú híradás. A világ az egyszerűség felé halad. A hírigazgatóként itt töltött öt év alatt is látszik az ilyen irányú változás. Mi azonban nem szeretnénk feladni az elveinket. Ráadásul a sajtó nálunk a külföldhöz képest jóval visszafogottabb a politikusok magánéletével kapcsolatban.

Volner János bozótos nőügyének nyilvánosságra hozása pár éve még elképzelhetetlen lett volna.

Mi mégsem a Híradóban, hanem háttérbeszélgetésekben dolgoztuk fel a témát, olyan kontextusban, hogy a sajtó ezt megteheti-e, vagy sem. És bár az ügy valóban mérföldkő a magyar médiatörténetben, ebbe a műfajba nem szeretnénk benevezni.

Így viszont nem sok esélye van, hogy nézőket hozzon el mondjuk az egyre bulvárosabb TV2-től.

A TV2-éhez mérhető nézettséget nem akar és nem tud produkálni az ATV. Nem is ez a cél.

A közönségünk többsége a politika iránt érdeklődő, nagyvárosi, diplomás néző. Két szék között azonnal a pad alatt találnánk magunkat, ha megpróbálnánk a TV2-vel konkurálni.

Amikor a reggeli műsorunkat csak egy kicsit bulvárosabbá tettük, azonnal elveszítettük a politika iránt érdeklődő nézőinket, a TV2-től viszont nem tudtunk áthozni senkit.

Akkor honnan lesznek plusznézők?

Mi a meglévő nézettségünket akarjuk maximalizálni.

Ki a fő versenytársuk?

Nézettséget tekintve az M1.

Az M1?

Igen. Az egész napot és a teljes nézettséget tekintve az M1 előttünk van, hiszen ők egész napos adást csinálnak. De

délután 5 és este 10 óra között az 5-6 százalékos közönségaránnyal ebben a műfajban piacvezetők vagyunk.

Megesküdtem volna, a HírTV-t tekinti fő versenytársnak: hasonló műfaj, tematika, célcsoport, műsorstruktúra.

A mi műsorstruktúránk rég beállt. Köztünk azonban soha nem lesz olyan kapcsolat, mint a TV2 és az RTL között. Megbeszéltük, hogy tiszteletben tartjuk egymást.

Szép, de nézőket csak egymástól tudnak elvenni.

Ez nem úgy működik, hogy kirakjuk az ellenzéki táblát, és rögtön százezrével jönnek a nézők. A lényeg a személyiség. A nálunk lévő műsorvezetők közül sokan évek óta felépített, elfogadott arcok, mint például Kálmán Olga.

Rajta kívül?

Rónai Egon szintén rendkívül népszerű, és Bánó András évtizedes televíziós múltját is említhetném. Létezhet akár hat ellenzékinek mondott csatorna is mellettünk, amíg ők ilyen népszerűek, addig ezt a nézettséget tudjuk biztosítani.

A G-nap azért igencsak felforgatta a piacot.

A nézettségünket a G-nap óta is tartjuk, sőt, kicsit növeltük is.

Az ATV tele van állami hirdetésekkel, miközben a többi ellenzéki médiumnál egyáltalán nincs.

Visszakérdezek: ez látszik a tartalmon?

Kellene?

Akik figyelik az adást, tudják, milyen témákkal foglalkozunk. Akik nem, azoknak szívesen küldök statisztikát arról, milyen rázós ügyeket veszünk elő. Állami hirdetés pedig mindig is volt nálunk, illetve hol volt, hol nem volt.

Azért van annak bukéja, amikor Kálmán Olga műsorában ellenzékiek szidják a migrációs intézkedéseket, miközben a műsor szüneteiben többször lemegy a kormány erről szóló promóciós hirdetése.

Állami hirdetés ide vagy oda, az lenne a baj, ha ezek nélkül az ATV nem tudna megélni. Két fontos szempont van: az újságírók szabadon akarnak dolgozni, a tulajdonosok számára pedig profitot kell termelni. A kommunizmus véget ért, szóval nem szégyelljük magunkat, mert mindkét politikai oldalról hirdetnek nálunk.

Akik ismerik a média felé irányuló politikai mozgásokat, azt mondják: mindegy, ki mit mond, ahol az állami hirdetés megjelenik, oda a politika betette a lábát.

Azért azt is érdemes megnézni, kik akarják ilyen felvetésekkel kellemetlen helyzetbe hozni az ATV-t.

Kik?

Amikor elköszönünk valakitől, megeshet, hogy a barátból rosszakaró válik. Ezt a kártyát már kijátszották ellenünk.

Kirúgott ATV-sek?

Volt ilyen is. Ettől még persze legitim vita, hogy be lehet-e fogadni állami hirdetést. A piacon valóban sok abnormális esemény történt, a nézők pedig féltik az ATV-t, aggódnak értünk. Ha azonban látják az adást, tapasztalhatják, hogy a tartalom nem változott, mint ahogy ezután sem fog. Kereskedelmi televízió vagyunk, és amikor a versenytársak folyamatosan kóstolgatják a kollégákat magasabb fizetéssel, minden forintra szükségünk van, hogy a színvonalat tartani tudjuk.

A közmédia kóstolgat?

Igen. És itt szerkesztőkről, vágókról, operatőrökről, grafikusokról, a kereskedelmi és a pénzügyi osztály dolgozóiról is beszélek. Néha egész szédítő ajánlatokat kapnak. Ennek ellenére sokan kitartanak mellettünk, aminek az egyik oka az, hogy nálunk nyugalom van, nem vagyunk része semmilyen háborúnak. Ha egy televízió része egy politikai harcnak, az minden fronton kockázatos.

Aki kiesik a pikszisből, azt sokféle módon háttérbe lehet szorítani. Aki viszont benne van, az rengeteg előnyt élvez.

Mi speciális eset vagyunk, soha nem halmoztunk fel nagy tőkét. Amikor mások hátszéllel repültek, mi gazdaságilag háttérbe szorultunk.

Maradtunk, ahol voltunk, csak közben a piac átalakult, és a nyertesekből vesztesek lettek.

Az Egyenes Beszéd és Kálmán Olga ezt az állandóságot is szimbolizálja?

Sokak szemében Kálmán Olga az ATV.

És ez jó?

Jó. Megjegyzem, ha itt olyan nagy konspiráció lenne, hogyan lett fél órával hosszabb Olga műsorideje? Ha mutyizunk a politikával, miközben növeljük Kálmán Olga műsoridejét, akkor itt a világ legnagyobb átverése zajlik. Ugyan már! Abszurd!

Az is elterjedt nézet, hogy az ATV-t tulajdonló Hit Gyülekezete azért kapta meg a történelmi egyházi státuszt, mert lepaktált a Fidesszel.

Mint az ATV egyik vezetője ebből semmit sem tapasztaltam. A Hit Gyülekezete amúgy 1989 óta bejegyzett egyház, magyarán annyi történt, hogy megmaradt a korábbi státusza. Tudomásom szerint a történelmi egyházi státusz sosem volt célja.

Az elmélet szerint a Hit Gyülekezete 2009-ben kihátrált a korábban általa támogatott MDF mögül, így a Fidesz a választásokra megszabadult jobboldali vetélytársától. A Hit Gyülekezete cserébe megkapta a történelmi egyházi státuszt. Közben szépen pacifikálták a televíziót, és őfelsége ellenzékévé tették.

Az ATV műsorai és minden, amit nap mint nap teszünk, cáfolják ezt az ostoba elméletet. Az ATV nem része semmilyen összeesküvésnek.

A Válasz.hu 2011. május 31-én Hatalom és dicsőség című, a Hit Gyülekezetét és annak politikai hátterét elemző cikkében írta: „Akárkivel beszélünk az egyházban, mindenki azt állítja, hogy a társadalmi elfogadottság növekedésével együtt politikai értelemben a gyülekezet is sokszínűbb lett. »Ma már nincs Fidesz-ellenesség a köreinkben, sőt pártállás tekintetében az egyház tagjai lefedik a társadalmat. A kormánnyal pedig több világnézeti kérdésben – magzatvédelem, azonos neműek házasságának elítélése, a családok erősítése – egy hullámhosszon vagyunk« – mondja Morvay Péter.” Ő, gondolom, a gyülekezethez tartozik.

Az ATV tulajdonosi köre nem őrült meg. Pontosan tudják, hogy az ATV politikai kifordítása egyelő lehet az ATV halálával. Ezért kap nagy szabadságot a tévé. Nincsenek eligazítások arról, mit gondol valamiről a Hit Gyülekezete, és akkor azt képviselni kell. A kollégák a hétköznapjaik során ugyanúgy dolgoznak, mint más független szerkesztőségekben, nem is hallanak a gyülekezetről.

A Hit Gyülekezete „útmutatása” nyilván hatással volt arra, hogy tagjai melyik pártra szavaztak.

Fogalmam sincs, ki hogyan szavazott.

Migránsügyben, úgy tűnik, a kormánnyal ért egyet a gyülekezet.

Az ATV hírműsoraiban nem a gyülekezet véleményét láthatjuk. Nekem az a feladatom, hogy ezt a szabadságot továbbra is biztosítsam a munkatársak számára.

A személyes tapasztalatom pedig az, hogy a gyülekezet álláspontja évtizedek óta változatlan bevándorlásügyben.

Ön is tagja a Hit Gyülekezetének, édesapja az egyház alapítója és vezetője.

Ezt büszkén vállalom.

Ha önnek gyülekezeti tagként a kormánnyal egyező az álláspontja mondjuk a bevándorlásról, hogyan tudja ennek az ellenkezőjét hírigazgatóként képviselni az ellenzéki televízióban?

Nem álláspontokat képviselek a televízióban, elég nagy a szabadság házon belül, azt hiszem, ez elég jól látszik a képernyőn is.

Miért nem egy televíziós szakembert neveztek ki hírigazgatónak?

Szakmailag érzem magam annyira felkészültnek, hogy elvégezzem a feladatot, ráadásul a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy mielőtt hírigazgató lettem, évekig szerkesztettem a reggeli műsort és az atv.hu-t is. A Híradó főszerkesztője Bánó András, az Egyenes Beszédé pedig Kálmán Olga. Mindketten szabadon vezetik a szerkesztőségüket, remekül együtt tudunk működni, és rengeteg munkát tettem bele én is a közösbe.

Hit Gyülekezetétől független szakember kinevezésével jó pár előbb említett feltételezés méregfogát kihúzhatták volna.

Nézzen kicsit körül, és rájön, hogy ez a feltételezés nem állja meg a helyét. Akire rá akarnak sütni egy bélyeget, arra rásütik. Ha nem az édesapja, akkor a barátai, ha nem a barátai, akkor az üzlettársai vagy a felesége, korábbi iskolatársai – a sort végtelenségig lehetne folytatni – okán. Számtalan példát tudnánk erre mindketten hozni a mai magyar politikai/gazdasági életből. Én éppen ellenkezőleg közelítenék. Az ATV szakmai munkájával, tevékenységével kapcsolatosan annak ellenére sem találnak fogódzót az ellenfeleink, hogy nem a gyülekezettől független ember a hírigazgatója.

Friderikusz Sándor műsorának szüneteltetése apropóján Vásárhelyi Mária ezt írta: „Ugye senki nem hiszi el, hogy Friderikusz műsorát az ATV-n azért szüntetik meg, mert »túlságosan komoly« volt? Nyilvánvaló, hogy azért szüntetik meg, mert túlságosan színvonalas és túlságosan ellenzéki volt, és fórumot biztosított olyan liberális és baloldali gondolkodóknak és művészeknek, akik már a nyilvánosság más fórumairól teljesen kiszorultak. És ugye senki nem hiszi el, hogy szeptemberben majd valami könnyedebbel új műsort fog indítani?! Ezt úgy hívják, hogy altatás. Nyilván Friderikusz száműzése az ára annak, hogy az ATV-hez dőljenek a kormányzati reklámmegrendelések, amelyektől amúgy minden tisztességes demokratának kifordul a gyomra, és amelyek szöges ellentétben vannak az ATV által állítólag képviselt értékekkel.”

Elnézést Vásárhelyi Máriától, de ez az állítása nemcsak rosszindulatú, de ami a nagyobb baj, teljességgel szakmaiatlan is. Jelenleg is folynak a tárgyalások. Sándor a magyar televíziózás vitathatatlanul egyik legnagyobb egyénisége. Büszkék vagyunk a közös munkára. Ráadásul vérbeli profiként ő is csak olyan műsorban gondolkodik, amely egyszerre ad értéket, és hoz nézettséget. Ez, valljuk be, a mai világban nem egyszerű feladat, de azon vagyunk, hogy ilyen műsort hozzunk létre. Persze, mondom, sok abnormális piaci esemény miatt sokan aggódnak értünk. Féltenek attól, hogy az ATV lesz a következő bekebelezett médium; de nem ért ide a háború. És ha azzal a szakmaisággal és alázattal végezzük a munkánkat a jövőben is, mint eddig, akkor talán elfogadnak olyannak, amilyenek vagyunk.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom