Kövess minket!

Médiapiac

Demszky börtönt is megjárt volt tanácsadója pénzelheti a Telexet?

Baloldali üzleti körökben folyamatosan visszatérő szóbeszéd, hogy valójában kik állnak a Telex mögött. A Pesti TV – A Riporter című műsora több forrásból is úgy értesült, hogy Mesterházy Ernő, illetve Jaksity György pénzelheti a távozó indexesek lapját.

Flickr

A tavalyi nyár egyik baloldali slágertémája az Index megszűnése volt,

a portált annyira bezárta Orbán Viktor, hogy a mai napig él és virul, sőt, kormánykritikusabb, mint valaha

írja a PestiSrácok.hu.

Emlékeztetnek: a kivéreztetett magyar sajtószabadságban a távozó indexesek néhány hét alatt összedobtak egy újabb portált, amely a Telex nevet kapta. Külön érdekesség, hogy a július 24-én felmondott újságírók új cégéhez, a Van Másik Kft. megalakításához szükséges papírokat már július 31-én kora reggel be is adták a cégbírósághoz. Magyarán,

egy hét alatt lefektették az új cég alapjait, ami médiavállalkozások esetében viszonylag gyorsnak tekinthető. Valójában inkább az történhetett, hogy a terv már a felmondások előtt kész volt.

Gyanús az is, hogy a vállalkozás megalapításához hárommillió forintos alaptőkét biztosított Kárpáti Márton, amelyet készpénzben fizetett be a cég házipénztárába – jegyzi meg a PestiSrácok.hu cikke.

Mesterházy Ernő lehet az egyik mecénás

A Telex azt állítja magáról, hogy csak az olvasók mikroadományaiból tartja fenn magát. Ezt amiatt is nehéz elképzelni, mert egy olyan kaliberű lap, ahol az impresszum szerint több mint nyolcvan ember dolgozik, (ebből tíz csak a lap vezetéséhez tartozik), bizony elég sok pénzbe kerül, a legfinomabb becslések szerint is körülbelül nyolcvanmillió forintba havonta. Ahhoz pedig jó sok mikroadomány kell, vagy esetleg komolyabb támogatók.

Baloldali üzleti körökben azt a hivatalosan meg nem erősített információt rebesgetik, hogy a Telex mögött nagytőkével rendelkező üzletemberek állhatnak. Az egyik mecénás ezen infók szerint Mesterházy Ernő lehet.

Mesterházy Ernő neve onnan lehet ismerős, hogy a Demszky Gábor vezette főváros idején a főpolgármester tanácsadója is volt. A Városháza szürke eminenciását, Demszky jobbkezét a BKV több vezetőjével, illetve Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettessel együtt vették őrizetbe. Az ügyészség az elhíresült BKV-üggyel kapcsolatban felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsította Mesterházyt. Miközben Demszky egykori tanácsadója börtönben volt, 2010 májusában százhatvanhárommillió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel is meggyanúsították. Mesterházy Ernő mindig is kiváló MSZP-s és SZDSZ-es kapcsolatokkal rendelkezett. Amolyan igazi háttérember volt, aki személyi kérdésekről döntött.

Mesterházy Ernőtől egyébként nem áll messze a média, hiszen 2007 és 2008 között a TV2 igazgatóságának is tagja volt, illetve a kilencéves évek óta dolgozik a filmiparban, több filmnek is ő volt a producere.

Az indonéz kapcsolat

A Riporter Mesterházy Ernőt telefonon próbálta elérni, az üzletember nem vette fel, ugyanakkor a többszöri próbálkozások után véletlenül érkezett egy visszahívás, amelyet Indonéziából indítottak. A Privátkopó 2014-es információi szerint Demszky Gábor volt főtanácsadója öt önálló, minden igényt kielégítő luxusvillából álló pihenőkomplexum tulajdonosa Indonéziában, a villapark Bali szigetén található. A bűnügyi portál több forrása megerősítette, hogy a Hagyó-per másodrendű vádlottja Lombok szigetén és a Gili-szigeteken is ingatlanokat vásárolt, azzal a céllal, hogy a földterületeken üdülőparkokat létesítsen, szóval könnyen elképzelhető, hogy Mesterházy Ernő jelenleg is Balin van. Mindenesetre a támogatásról szóló információ nem nyert bizonyítást, de azt nem is cáfolták, marad a találgatás.

Jaksity György nem nyilatkozik

A Riporter információi szerint a másik támogató Jaksity György lehet. A tőzsdeguru kiváló baloldali politikai kapcsolatokkal rendelkezik. 2009-ben az MSZP és az SZDSZ háza táján még az is felvetődött, hogy ő lenne a legalkalmasabb miniszterelnök Gyurcsány Ferenc után. Jaksity végül nem vállalta el a pozíciót és Bajnai Gordon lett a befutó. A közgazdász a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója és ügyvezető igazgatója. Jaksityot a cége sajtóosztályán keresztül tudta megkérdezni A Riporter az esetleges támogatásról. Ez a válasz érkezett:

Társaságunk kiterjedt társadalmi felelősségvállalási tevékenységet folytat, melyről bővebb információt a honlapunkon, valamint az éves jelentésünkben talál, de a tulajdonosok egyéni támogatási preferenciáiról nem áll módunkban információval szolgálni.

Jaksity esetében fontos azt is megjegyezni, hogy a pénzügyi szakember már szerzőként is feltűnt a Telexen, amikor a „szegény gazdagokról” értekezett a lapban.

Titokzatos adományozók

A Telex tulajdonosa a Van Másik Kft., amely Kárpáti Márton tulajdona. A Riporter személyesen kereste fel a Telex első emberét, aki azt mondta, nincs tudomásuk arról, hogy kik támogatják őket, amely azért nem lehetséges, hiszen pont a Telex a saját honlapján hívja fel a figyelmet, hogy a „támogatás-nyújtással” kapcsolatban milyen adatokat kezelnek, amelyek a vezeték- és keresztnév, vagy becenév, e-mail cím, támogatási összeg a teljesítési időponttal, egyedi banki átutalás esetén a forrásszámla száma.

Kárpáti egyébként nem is olyan rég létrehozott egy újabb céget, amely a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. nevet viseli. Hogy erre miért volt szükség, arra e-mailben válaszolt a Telex tulajdonosa.

A Ne Hallgassunk Nonprofit Kft.-t Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex két főszerkesztője, illetve én, a Telex kiadójának vezetője elsősorban azért hoztuk létre, hogy a független magyar nyilvánosságot és a sajtószabadság érvényesülését támogassa. A nonprofit cégnek a jövőben fontos szerepe lesz adományok és pályázati pénzek megszerzésében

– nyilatkozta Kárpáti Márton. A Telexet tehát lényegében egy közbeiktatott cégen keresztül finanszírozzák, hogy erre pontosan miért van szükség, az nem teljesen derült ki. Szintén levélben válaszolt A Riporter kérdéseire Munk Veronika, a Telex főszerkesztője is:

Bárki is támogat bennünket, az újság készítésébe, tartalmába nincs, és nem is lehet semmilyen beleszólása, azonban mivel sem az alkalmi, sem a rendszeres, sem a kis összegű, sem a nagy összegű támogatóink kilétéről nincs kimutatásunk, így nem tudom, hogy a kérdésben említett emberek támogatják-e a Telexet, vagy sem.

Érdekes – talán ez a legfinomabb jelző, amivel le lehet írni azt, hogy a Telexnél senki nem tudja, hogy kik támogatják a portált. Mindenesetre baloldali üzletemberek ritkán finanszíroznak médiavállalkozásokat csupán jófejségből – hangzik el a Pesti TV műsorában.

Borítókép: illusztráció

Médiapiac

Ezek a közösségi tévék, rádiók kapnak támogatást

A médiatanács döntése nyomán tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió majdnem 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.

Közzétéve:

Pixabay

A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában a nyertesek 69,78 millió forintot fordíthatnak stúdió-, hang-, fénytechnikai berendezések és műsorjelátviteli, illetve a médiaszolgáltatáshoz szükséges informatikai eszközök vásárlására.

A televíziók közül támogatást kapott a Körzeti Televízió Tata, a Tatai Televízió, a Szentes Televízió, a biatorbágyi Völgyhíd TV, a csabacsűdi Körös Televízió, a Kiskőrös Televízió, a szegedi TiszapART televízió, a Bajai Televízió, a TV Szentendre, a Túrkeve Televízió, a tahitótfalui Danubia Televízió, valamint a budapesti EWTN BONUM és az Apostol TV. A közösségi rádiók közül a veszprémi Mária Rádió Nefelejcs és a fővárosi Klasszik Rádió 92.1, valamint a Magyar Katolikus Rádió 92,7 MHz és a 91,6 MHz jogosultságai pályáztak sikerrel. A kisközösségi rádióknál a Rádió Szentendre és a Rádió Szarvas kap segítséget – tették hozzá.

A médiafelügyeleti döntésekről azt közölték, nem indít eljárást a testület egy júliusban a Duna televízión 21 óra után, 12-es karikával sugárzott reklámblokk miatt, mert a kifogásolt szpotok – melyekben rágógumit, hüvelytablettát és probiotikumot népszerűsítettek – nem tartalmaztak olyan elemet, amely kedvezőtlenül befolyásolhatta volna a védett korosztály szellemi, pszichológiai és erkölcsi fejlődését.

Szintén bejelentést vizsgálva, nem indít eljárást a tanács az RTL Klub szolgáltatója ellen sem, ugyanis a tévécsatorna a 0 óra 30 perctől sugárzott Haláli csajok című sorozatot 18-as korhatár-besorolással, az előírásoknak megfelelően tette közzé, a műsorszám kezdetekor és a reklámok után megjelenítve a korhatári minősítésre vonatkozó jelzést – jelezték.

A grémium az ÉPI-TECH Magazin adásai kapcsán újabb két eljárást indít a termékmegjelenítésre vonatkozó rendelkezések megsértése miatt, ezúttal a Kölcsey TV és a Somogy TV – különböző – szolgáltatói ellen. Augusztus elején ugyanis a közreadott műsor egy-egy adásában, illetve azok egy-egy ismétlésében építészeti cégek szolgáltatásairól, termékeiről reklámszerű többlet információk hangzottak el, ami jogszabályellenes. A műsorral kapcsolatban ezekkel együtt már kilenc eljárás van folyamatban a Médiatanácsnál – írták.

A testület hatósági ellenőrzést indított a hatoscsatorna szolgáltatója ellen, mert egy júliusi adásnapon az Ahogy nő a NŐ – nőgyógyászat és szexológia című műsort ugyan megfelelő, 18-as korhatárbesorolással és időpontban adta 22 és 5 óra között, a korhatári minősítésre vonatkozó, a műsort megelőző figyelemfelhívó, és a médiatörvény alapján kötelező jelzés azonban elmaradt – áll az NMHH közleményében.

A rádiós frekvenciapályázatokkal kapcsolatos döntésekről azt írták, a testület nyertest hirdetett a Székesfehérvár 96,1 MHz és a Kiskőrös 91,7 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatára kiírt pályázatokon: mindkét esetben az egyedül jelentkező Katolikus Rádió Zrt. nyert.

A Budapest 96,4 MHz körzeti frekvencia eljárásában egyedül az LBK Base Kft., a Budapest 105,9 MHz körzeti frekvencia esetében az LBK Sport Kft. indult, míg a Mór 89,0 MHz és a Szekszárd 102,5 MHz helyi frekvencia pályázatán kizárólag a Katolikus Rádió Zrt. nyújtott be ajánlatot. A testület az alaki vizsgálatok után mindegyik esetben nyilvántartásba vette a pályázó vállalkozást – tették hozzá.

A grémium elfogadta a Nyíregyháza 100,5 MHz körzeti frekvencia közösségi jellegű használatát célzó és egy Gyöngyös telephelyű kisközösségi rádiós lehetőségre szóló pályázat felhívásainak tervezeteit.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Döbbenetes stílusban gyalázza a családokat a liberális portál

Gyalázatos stílusban ír a budapesti demográfiai konferenciáról és a családokról a 444. Szerintük csupán szaporulatról van szó.

Közzétéve:

Borítókép: Panelbeszélgetés a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson a Várkert Bazárban 2021. szeptember 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Döbbenetes stílusban ír a Soros György blogjának számító, a 444 a csütörtökön kezdődött IV. budapesti demográfiai csúcsról. Az alábbi két képernyőmentésen jól látszik, hogy számukra a kérdés egyszerű “szaporodás” csupán, a gyerekeket pedig “szaporulatnak” nevezik. Vagyis úgy, ahogy azt csak az állatoknál szokás használni.

A blogoldalnak nyilván az fáj, hogy a konferencián egyértelmű tényekkel mutatnak rá arra, hogy az illegális migráció káros, valamint hogy az LMBTQ-lobbi célja a hagyományos családok szétverése. Mint ismert, Soros propagandistái 2015-ben azon búsongtak, hogy miért nem maradnak Magyarországon az illegális migránsok – emlékeztetett az Origo.

Tovább olvasom

Médiapiac

Bizarr eszközökkel a testén tartóztatták le a magyar jogszabályt bíráló CNN-riportert

Autója átkutatása során kábítószert és szexuális segédeszközöket is találtak a rendőrök.

Közzétéve:

Borítóképünkön a CNN riportere, Richard Quest, fotó: Youtube / Quest Means Business

Richard Questet, az ismert CNN-riportert, aki minap a nemrég elfogadott magyar gyermekvédelmi törvényt kritizálta, 2008-ban kábítószer birtoklása miatt tartóztatták le. Őrizetbe vételének pillanatában a nyakában egy kötél volt, amely a nemi szervéhez volt rögzítve – emlékeztet az Origo, hozzátéve: az autójának átkutatása után a hatóságok szexuális segédeszközöket is találtak a furcsa stílusáról ismert tévés csomagtartójában. Quest igyekszik minden fórumon kiemelni a homoszexualitását, és ahol lehetősége van, ott ezt minden lehetséges módon népszerűsíti is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap az ENSZ közgyűlésén vett részt New Yorkban, ahol találkozói mellett interjút adott a CNN-nek is. Richard Quest Quest Means Business című műsorának volt a vendége, ahol a miniszter ismét lesöpörte a balliberális propagandagyár hamis vádjait.

Az interjú során Richard Quest hevesen kritizálta a magyar gyerekvédelmi törvényt és számtalanszor azt hangoztatta, hogy ő bizony homoszexuális, jóllehet a törvénynek ehhez semmi köze sincs, hiszen az a gyerekek érdekeit védi, és a szülőknek adja vissza a gyerek nevelésének a kizárólagos jogát

– hangsúlyozza az eset kapcsán az Origo cikke, amely felidézi, hogy a magyar gyerekvédelmi törvényt élesen kritizáló Richard Quest-et 2008. április 18-án, pénteken hajnali 3 óra 40 perckor a New York-i Central Parkban, amikor a parkban kijárási tilalom volt, a rendőrök letartoztatták, mert úgy tartózkodott ott, hogy az már három órája zárva volt.

Letartóztatásának pillanatában a rendőrök a riportert a nyakában egy kötéllel kapták el, amely a nemi szervéhez volt rögzítve.

Ekkor még kijárási tilalom megszegése miatt indult eljárás ellene, azonban amikor átkutatták a műsorvezetőt, a kabátja bal zsebében egy zacskó kristályos metanfetamint és az autójának a csomagtartójában szexuális játékokat találtak a rendőrök.

A vádak ejtéséért cserébe a riporter beleegyezett abba, hogy egy hat hónapos drogterápián vesz részt. Azonban nem tisztázta, hogy a furcsa kialakítású kötél milyen célt szolgált is valójában.

Tovább olvasom