Kövess minket!

Médiapiac

Dargay Attiláról elnevezett új pályázatot írt ki a Médiatanács

250 millió forintos pályázati keretösszeg magyar animációs sorozatok elkészítésére. Előnyt élveznek az angolul is elkészülő munkák és az online vagy közösségi televíziókban is terjesztett sorozatok.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának legfrissebb, 250 millió forint keretösszegű Dargay Attila-pályázatát a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap bonyolítja le a Magyar Média Mecenatúra program részeként. A filmtámogatásban mérföldkőnek számító kiírás célja, hogy olyan értékes filmsorozatok szülessenek napjainkban is, amelyek méltó folytatásai lehetnek a nagy múltú magyar animációs filmgyártásnak. A felhívás névadója az öt évvel ezelőtt elhunyt Dargay Attila Balázs Béla-díjas animációs rajzfilmrendező, akinek figuráit Vuktól Gusztávon át Szaffiig afrikai, ázsiai és dél-amerikai országok is megismerték.

Tizenhárom részesre tervezett gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok kaphatnak támogatást a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának legfrissebb pályázati felhívásának köszönhetően. A Dargay Attila-pályázat célja, hogy olyan közszolgálati célú filmalkotások kerüljenek a tévéképernyőkre, amelyek a magyar kulturális értékeket hasonlóan színvonalasan képviselik az animáció nyelvén, mint az évtizedekkel ezelőtt világhírűvé vált emblematikus hazai rajzfilmsorozatok (pl. Pom-pom meséi, Magyar népmesék, Mézga család). A filmeket jövő év végéig kell elkészíteni, a televíziós premiert vállaló televízióknak pedig 2016 végéig kell azokat elsőként bemutatniuk. A keretösszeg 250 millió forint, a Médiatanács a tervezett összköltség 80 százalékát támogatja.

Az eljárásban olyan filmsorozatok kaphatnak támogatást, melyek a Médiatanács által 2011 óta meghirdetett animációs filmek gyártását célzó pályázati eljárásokban legalább egy alkalommal és legalább egy részre már nyertek el támogatást. A televíziós kereslet ugyanis jóval nagyobb a sorozatokra, mint az egyedi alkotásokra. Azáltal, hogy már támogatott filmek további epizódjaira lehet pályázni, lehetővé válik, hogy már bizonyított, értékes alkotások történetét bővítsék tovább. A Médiatanács a pályázat révén a világon is ismert és elismert magyar animációs rendezők, alkotócsapatok értékteremtő, a magyar kultúra gazdagításához hozzájáruló munkáját mozdítja elő és támogatja.

A pályázónak a sorozatot a támogatott részek figyelembe vételével, azokkal összhangban 13 részesre kell kiegészítenie azzal, hogy az egyes részek hosszának meg kell egyeznie az utolsóként támogatott rész vagy részek hosszával. Az eljárás többszakaszos: az első szakaszban, március 24-ig a pályázónak a filmsorozat ötletét kell beküldenie, a második szakaszban, április-májusban a konzultáció zajlik, majd a harmadik szakaszban várják a teljesen kidolgozott pályázati anyagokat. A Médiatanács július 8-ig dönt a nyertesekről. A pályázati felhívás linkje elérhető a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának honlapjáról.

Fontos előrelépés a pályáztatásban az, hogy az elbírálásakor előnyben részesül az a pályázó, aki vállalja, hogy elkészíti a film angol nyelvű vagy angol feliratos, fesztiválszereplésre alkalmas változatát is; aki a filmet átadja valamely online médiaszolgáltató számára, különösen közművelődési vagy közoktatási célra; illetve aki helyi vagy közösségi televíziótól is hoz a film második bemutatására szóló szándéknyilatkozatot.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási szakterülete működik közre a pályázati eljárás lebonyolításában. A pályázatra vonatkozó minden információ elérhető a tamogatas.mtva.hu honlapon is. Az egyes eljárásokkal, illetve a jelentkezésekkel kapcsolatos esetleges kérdéseket a kerdesek@tamogatas.mtva.hu email címre várják. A többi pályázó tájékoztatása érdekében valamennyi kérdés és válasz a honlapon is megjelenik.

A Médiatanács az önálló animációs filmeket, illetve háromrészes sorozatokat a Macskássy Gyula-pályázatán támogatja, amelyen 2011 óta 49 alkotás nyert összesen 427 millió forintot. Az idei keret 180 millió forint, a legutóbbi fordulóban tíz alkotás jutott forráshoz.

Médiapiac

Kifakadt a képregényrajzoló az LMBTQ-sított Superman-történet miatt

Otthagyja a vállalatot, elege lett abból, hogy a klasszikus képregényhősöket „érzékenyítik”, liberalizálják, és különféle szexuális kisebbségekhez tartozónak állítják be.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A DC Comics által kiadott Superman-képregények legújabb részén dolgozó képregényrajzoló, Gabe Eltaeb bejelentette: elhagyja a vállalatot. Számára az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor a DC Comics eltávolította Superman sok évtizedes jelmondatából az „amerikai útért” gondolatot, és a helyére „jobb holnapért” került.

„Ami igazán feldühített, hogy az ‘igazságért, az igazságosságért és a jobb holnapért’ lett Superman új jelmondata, pedig a francba is, az ‘igazság, igazságosság, az amerikai út’ volt mindig a mottója. A nagyapám majdnem meghalt a második világháborúban, nincs joguk elpusztítani azokat az elveket, amikért emberek meghaltak. Ez egy baromság. Szerencsére éppen lejárt a szerződésem a DC-vel, már elegem lett abból a sok sz*rból, amivel tönkretették a karaktereket az elmúlt években. Nincs joguk ehhez” – tette hozzá Eltaeb.„Bigottnak és rasszistának neveznek minket, azonban baromira megkérném a rohadt mainstream médiát, hogy találjanak nekem egy olyan könyvet, pólót vagy filmet, ami kimondja, hogy a baloldaliság rossz, a konzervativizmus pedig jó! Nem fogtok egy ilyet se találni, mert nem hagyjátok, hogy az emberek, a többség hallassa a hangját” – fakadt ki Eltaeb.

A képregényrajzoló felháborodásának hátterében az áll, hogy az elmúlt időszakban a DC Comics a klasszikus képregényhősök karaktereit valamelyik szexuális kisebbség vagy a liberalizmus támogatójaként igyekszik beállítani. Így történhetett meg, hogy Superman fia, illetve Robin, Batman segédje is biszexuális „lett”.

Ugyanakkor nemcsak a DC Comics, hanem a Marvel vállalat is elkezdte „progresszívebbé” és „befogadóbbá” tenni a képregényeit, ennek érdekében pedig homoszexuális szuperhőssé változtatta – például – Amerika Kapitányt. Amint arról az Adnkronos is beszámolt, a Marvel képregényeinek 80 éves történetében most először hordja LMBTQ-karakter a szuperhős pajzsát – írja a V4NA hírügynökség.

Tovább olvasom

Médiapiac

Podcast-sorozatot indított az Egyszülős Központ

Podcast-sorozatot indított az Egyszülős Központ az egyedülálló szülők mindennapjainak könnyebbé tételéért.

Közzétéve:

Pixabay

A rendszeresen jelentkező adások segítséget nyújtanak az élet minden területén, szó lesz hétköznapi hasznos praktikákról, jogi kérdésekről és a lélek dolgairól is. Körbejárják például majd a tartásdíjak behajtásával kapcsolatban január elsejétől életbe lépő törvényi változásokat.

Októberben a központ elindította a pénzügyi coachingot és a Pénzügyekről okosan című szolgáltatását, amelyek az egyedülálló szülőknek segítenek a pénzügyi kérdésekben eligazodni. Ezekhez kapcsolódva a megélhetés rendezésével és a jövő pénzügyi megalapozásával is foglalkoznak majd.

A sorozat első részében az egyszülős létről beszélget Nagy Anna, a központ vezetője és Győri Ildikó pszichológus. Az adásban olyan kérdésekre keresik a választ, hogy nehéz-e egyedülálló szülőnek lenni, hogyan lehet könnyebben megbirkózni a hétköznapokkal vagy lehet-e boldog, kiegyensúlyozott a gyermek ebben az élethelyzetben.

A második rész középpontjában az elvált szülők kapcsolata szerepel, a beszélgetésből kiderül, szükséges-e a harc, lehet-e és ha igen, hogyan együttműködni.

Az adások az Egyszülős Központ honlapján, a www.egyszulo.hu/aktualitasok/1-szulo-1-podcast oldalon érhetők el.

A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, amelyekből hiányzik az egyik szülő. Azóta a központ több mint hetvenféle szolgáltatásával mintegy 22 ezer egyszülős családot ért el. Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma körülbelül 300 ezer.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Megbírságolta a Tilos Rádiót és vidéki rádiókat vizsgált a Médiatanács

Korhatár-besorolási büntetést kapott a fővárosi adó.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteki közleménye szerint a fővárosi Tilos Rádió szolgáltatójára 75 ezer forint bírságot rótt ki a Médiatanács, mert a 7térítő című műsorban elhangzott, következetesen trágár kifejezések ellenére nem 16-os korhatár-besorolással és nem a 21 és 5 óra közötti idősávban, hanem besorolás nélkül, reggel 7 és 9 óra között sugározta a vitatott műsort.

A grémium a szerződéses vállalások betartását vizsgálta több vidéki rádiónál. A nyíregyházi Karc FM 102,6 kevesebb magyar zenét, a dunaújvárosi Rádió 24 kevesebb hírt és közszolgálati, valamint a helyi közélettel foglalkozó, a mindennapi életet segítő műsort, míg a békéscsabai Csaba Rádió kevesebb szöveget és helyi közéleti műsort, valamint több zenét tett közzé, amiért a testület figyelmeztette a rádiók szolgáltatóit.

“A Médiatanács a jogi következmények kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét” – hangsúlyozták.

Bejelentés alapján olyan műsorokat is vizsgált a grémium, amelyeknél nem indít eljárásokat. Júniusban a TV2 Családi titkok című sorozat egyik epizódjában homoszexuális témával foglalkozó tartalmat sugároztak. A Médiatanács döntésénél elsősorban arra volt figyelemmel, hogy az elbírálásnál még a szigorúbb gyermekvédelmi szabályok nem alkalmazhatók, tekintettel arra, hogy a törvénymódosítás csak később lépett hatályba.

A testület az Úgytudjuk nevű sajtótermék augusztusi számában látható “Szerelem a Gayer parkban” című tartalom kapcsán sem indít eljárást, ugyanis az a kiskorúak védelme szempontjából ártalmas elemet nem tartalmazott.

A rádiós frekvenciapályázatokkal kapcsolatos döntésekről azt közölték, a Médiatanács megállapította, hogy a Szeged 87,9 MHz körzeti frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázat eredménytelen, ugyanis az egyedül pályázó Radio Plus Kft. alakilag érvénytelen ajánlatot adott. A testület ugyanakkor a médiaszolgáltatási lehetőség újrapályáztatásáról döntött, és elfogadta a pályázati felhívás tervezetét. A Médiatanács emellett véglegesítette a körzeti Nyíregyháza 100,5 MHz pályázati felhívását.

A testület elvégezte a Tapolca 101,8 MHz, a Veszprém 94,6 MHz és a Tatabánya 107,0 MHz pályázati felhívásaira benyújtott egy-egy ajánlat alaki vizsgálatát: előbbi kettőnél nyilvántartásba vette a Katolikus Rádió Zrt.-t, míg utóbbinál a Karc FM Média Kft.-t.

A testület a szolgáltató kérelmére 60 napos ideiglenes hatósági szerződést köt a kisközösségi Gyöngyös 92,4 MHz használatára a Mátra Média Kulturális Egyesülettel – áll a közleményben.

Tovább olvasom