Kövess minket!

Médiapiac

Csökkent a The New York Times profitja

Az online bevételek nem tudják pótolni a print visszaesését, és az átalakítások is sokba kerültek. A lap a nemzetközi piacok felé kacsingat.

A The New York Times közleménye szerint visszaesés tapasztalható a tavalyi év üzleti eredményében, elsősorban a digitális platformokba való befektetés, valamint a többkörös munkaerő-leépítés magas költségei miatt. A digitális hirdetésekből származó bevételek növekedése és az online tartalmak iránti érdeklődés ellenére is alacsony maradt a jövedelem, hiszen a nyomtatott kiadás példányszámának csökkenése még mindig komoly kiesést okoz.

Míg a lap 2013-ban a 156 millió dolláros profitot is elérte, addig a tavalyi év mindössze 92 milliós eredményt hozott, annak ellenére, hogy a digitális reklámokból befolyó összeg egy év alatt 12 százalékkal, 182 millió dollárra nőtt. Ez a növekedés ellensúlyozta a nyomtatott kiadás hirdetési keresletében tapasztalható visszaesést, így a Times Company teljes éves reklámbevétele 2013-hoz képest kevesebb, mint egy százalékkal csökkent.

A vállalat vezérigazgatója, Mark Thompson a nemzetközi olvasóbázis bővülésére számít, valamint tervben van a lap más nyelveken való megjelentetése is. Az újság 910 ezer digitális előfizetővel zárta a megpróbáltatásokkal teli 2014-es évet, amely 20 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A vezérigazgató idei tervei között szerepel a digitális platformokba való befektetések bővítése, valamint az egymilliós digitális előfizető elérése.

A hírt a Médianéző nemzetközi sajtófigyelő szolgáltatásának köszönhetjük.

Médiapiac

A közmédia is csatlakozik a gödöllői természetfilm fesztiválhoz

A hétvégi tudósítás mellett tematikus filmekkel is készül a csatorna.

Közzétéve:

Borítókép: A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál molinója a gödöllői kastély kerítésén, fotó: MTI / Máthé Zoltán

Helyszíni bejelentkezésekkel csatlakozik az M5 kulturális csatorna a pénteken kezdődő gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválhoz.

Az eseményről helyszíni bejelentkezésekkel informálja nézőit a közmédia május 27. és 29. között. A cél az, hogy a képernyő előtt ülők mindennapjaikban tegyenek hatékony lépéseket a természetvédelemért és a fenntarthatóságért – közölte az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.

A hétvégi tudósítás mellett tematikus filmekkel is készül a csatorna. A természetfilmes forgatag aktualitásairól Galán Angéla és Hamar Donát műsorvezető számol be, ők a csatorna közösségimédia-oldalán online is időről időre bejelentkeznek a fesztivál történéseiről.

Tovább olvasom

Médiapiac

Új vezérigazgató az Invitech élén

A tulajdonos 4iG Nyrt. azt várja el Bőthe Csabától, hogy a vállalati ügyfelek piacán vezető szerepet érjen el vezetékes hang- és adatszolgáltatások értékesítésében.

Közzétéve:

Az Invitech ICT Services Kft. vezérigazgatója július 1-jétől Bőthe Csaba – közölte a telekommunikációs társaság az MTI-vel.

Az új vezető Gerald Grace-től veszi át a vezérigazgatói feladatokat.

A közlemény szerint

Bőthe Csaba tapasztalt szakember, akitől a tulajdonos 4iG Nyrt. azt várja, hogy a vállalati ügyfelek piacán vezető szerepet érjen el vezetékes hang- és adatszolgáltatások értékesítésében.

Az Invitech 2021-ben került a 4iG tulajdonába. A tranzakció indoklása szerint a társaság stratégiai fontosságú eszközökkel rendelkezik a nagysebességű adatkommunikáció, illetve a hálózati- és távközlési infrastruktúra területén, szolgáltatásaiban és infrastruktúrájában jelentős növekedési lehetőségek rejlenek.

Utolsó nyilvános beszámolója szerint a budaörsi központú Invitech 2019-ben több mint 26 milliárd forint, 2020-ban majdnem 25 milliárd forint árbevétellel zárt. Az éves eredmény eközben 451 millió forintról 3,1 milliárd forintra nőtt.

Tovább olvasom

Médiapiac

Több mint kétmillió forintos bírságot szabott ki az NMHH

Több mint kétmillió forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa helytelenül közzétett politikai reklámok miatt.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az NMHH Kommunikációs Igazgatóságának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a megrendelő megnevezésének és a megkülönböztető figyelemfelhívás hiánya miatt rótták ki a bírságot a Médiatanács e heti ülésén. A tanács helytelenül közvetített virtuális reklám miatt is figyelmeztette a szolgáltatót.

Azt írták: a testület hatósági ellenőrzésen vizsgálta a TV2 szolgáltatóját és 2,062 millió forintos bírságot rótt ki rá. A csatornán februárban pillanatreklámként és reklámként leadott, “Digitalizáció” és “Digitalizáció/gyerekek/legnagyobbvállalkozás.hu” elnevezésű, reklámként összesen 1031 esetben leadott közleményeket a tartalmuk alapján politikai reklámként kellett volna közzétenni az erre vonatkozó megkülönböztető figyelemfelhívással és a megrendelő egyértelmű megnevezésével. A két közlemény üzenetével, szín- és formavilágával a Megoldás Mozgalom nevű politikai párt népszerűsítését szolgálhatta – tették hozzá.

A testület emellett figyelmeztette a szolgáltatót, mert szintén februárban az Exatlon Hungary című műsorban közzétett, a Szerencsejáték Zrt. Tippmix játékát népszerűsítő virtuális reklám kezdetekor és végén nem szerepelt figyelemfelhívó jelzés.

Beszámoltak arról is, hogy médiatanács 50 ezer forintos bírságot szabott ki a Best FM szolgáltatójára, amiért egy februári adáshéten szerződéses vállalásaihoz képest kevesebb hírt tett közzé.

Tovább olvasom