Kövess minket!

Médiapiac

Class FM: előbb per, aztán frekvencia

Nem tudni, mikortól és meddig, de nagy valószínűséggel hónapokra is elhallgathat az egyetlen országos kereskedelmi rádiós frekvencia, amelyet most a Class FM használ.

Csak a Class FM-et működtető cég és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közötti per lezárulta után indíthatja el a pályázati eljárást a frekvencia hasznosítására a médiatanács – közölte az MTI-vel az NMHH, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdai végzésére hiovatkozva.

A közlemény szerint az ügy első tárgyalási napját december 21-ére tűzte ki a bíróság, ugyanakkor határozottan rögzítette, hogy a Class FM műsorsugárzását biztosító használati jogosultság ez év november 19-én lejár, és annak ideiglenes meghosszabbítására nem kötelezhető a médiatanács.

A közlemény felidézi: a Class FM-et működtető Advenio Zrt. frekvenciahasználati jogosultsága idén november 19-én, hét év után lejár. A médiatanács augusztus 1-jén meghozott határozatában önálló mérlegelési jogkörével élve a piaci és technológiai változásokat figyelembe véve úgy döntött, hogy az értékes frekvenciát versenyben tartja és új pályázatot ír ki egy kibővült vételkörzetű, további 200 ezer új hallgatót is megszólító rádiószolgáltatás nyújtására.

A hatóság mindent megtesz azért, hogy egy új országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatást biztosítson: augusztus 10. és 24. között tette közzé az adóhálózat főbb paramétereit; a pályázat tervezete szeptember 14-től nyilvános és bárki számára olvasható volt, október 5-én a társadalmi egyeztetés folyamatában bárki elmondhatta személyesen vagy október 10-ig írásban is jelezhette szakmai véleményét, meglátásait – írták.

Médiapiac

Viszik a Jobbik Facebook-oldalait Jakabék

Továbbra is jobbikos Facebook-oldalak elvételével építi közösségi médiáját Jakab Péter, aki egykori pártja helyett „a nép pártját” választotta.

Közzétéve:

Borítókép: Jakab Péter még a Jobbik frakcióvezetőjeként az Országgyűlés plenáris ülésén, fotó: MTI/Kovács Attila

A Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) közösségi oldalait happolja el Jakab Péter új formációja: mára az érpataki, az újfehértói és a nagykállói Facebook-csoportok Jakab Péter pártból való kilépésének napjától, azaz augusztus 12-e óta a Jobbik IT helyett a Nép pártja elnevezéssel futnak. A fentieken kívül a Szabolcs 6. Vk nevű közösségi csoport kapott még új nevet, úgy tűnik, Jakab Péter csapatának egyelőre négy oldalt sikerült átvennie a Jobbiktól a közösségi médiában – hívta fel a jelenségre a figyelmet a Magyar Nemzet.

Ezzel együtt a jobbikos csoportok is igen vegyes képet mutatnak, szemlátomást komoly harc megy a kisebb-nagyobb követői létszámú csoportokért. Az elmúlt napokban a Jobbikból való kilépésükről hírt adó 18 alapszervezetnél is jól érzékelhető, hogy több mint a fele közösségi oldalát továbbra is a Jobbik kezeli – tartalmuk teljesen megegyezik, vagyis látható, hogy a párt központilag teszi ki a különböző bejegyzéseket.

Dacára annak, hogy az oldal profilképén Jakab Péter és “A nép pártján” felirat látható. Van olyan oldal is, amely teljesen inaktív, ilyen például a dunaharaszti, a bőcsi vagy a tarcali csoporté. A tiszaújvárosi közösségi oldalon például az odalátogató még mindig a választás előtti összefogásban részt vevő elbukott baloldali pártok közös “Egységben Magyarországért” feliratával találkozik. A frissen feloszlott jobbikos taktabáji alapszervezetnek pedig nincs Facebook-oldala.

A jobbikos oldalak elvétele egyébként nem újdonság. Jakab július 15-én, aznap, amikor képviselőtársai leváltották a Jobbik frakciójának vezetéséről, “A nép pártján elnevezéssel” új közösségi teret nyitott önmaga reklámozására. Akkor a bukott politikus bizalmasával, Molnár Enikővel a Jobbikhoz köthető Zöld Válasz Egyesület Facebook-oldalát vette el. Mint a Magyar Nemzet megírta, a szervezet egyik képviselője Nunkovics Tibor, a Jobbik nemrég megválasztott pártigazgatója, de korábban Molnár Enikő is tagja volt az egyesületnek, a teljesen inaktív oldalnak pedig kezelője volt, így annak átnevezése és új arculatának megteremtése nem okozhatott nehézséget Jakabnak és Molnárnak.

Az új brand építése egyébként az évek óta létező jobbikos IT-oldalak elvételével sem egyszerű, hiszen a követők száma messze alulmarad a Jobbiknál maradt központi csoportokénál. Érpatak esetében például a Jobbiknak tízezer követője van, ezzel szemben a Jakabék által elhappolt, ma már “A nép pártján Érpatak” néven futó oldalt csak 611-en kísérik figyelemmel.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Tovább olvasom

Médiapiac

Letelt az orosz külügyminisztérium hétnapos büntetése a Twitteren

Még csak nem is a háború, hanem a Covid miatt zárták az oroszokat a spájzba.

Közzétéve:

Borítókép: Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Letelt az orosz külügyminisztérium hivatalos Twitter-fiókjának egy hétig tartó büntetése. A platformon augusztus 4-én jelent meg az a tweet, amelyben az oroszok kijelentik: új adatok láttak napvilágot az USA és szövetségeseinek Ukrajnában és más országokban végzett biológiai kísérleteiről, ennek fényében pedig feltételezhető, hogya Covid-járvány kialakulása összefüggésbe hozható az Egyesült Államok kormányzatával,

pontosabban az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatalával (USAID).

Bár a bejegyzés még most is látható a Twitteren, a platform figyelmeztető címkével látta el, amelyben a hamis és félrevezető információkra hívja fel a figyelmet.

De hogy nyomatékosítsa rosszallását,az orosz külügyminisztérium oldala kapott egy hét napig érvényes tiltást is, azaz az ominózus bejegyzés után nem jelentethetett meg új tartalmat. 

A Kreml nyilatkozata elítélte a Twitter-szigort. Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott: állításukat dokumentumok és a legfrissebb adatok alapján fogalmazták meg, azokat pedig a Twitternek nincs joga vagy hatásköre ellenőrizni és felülbírálni. Ami a büntetést illeti, a szóvivő újabb ügyetlen kísérletnek nevezte, aminek egyetlen célja van: Oroszország elhallgattatása a nemzetközi színtéren – írta a Mandiner

Tovább olvasom

Médiapiac

Halálos fenyegetést kapott J.K. Rowling

Az írónőt megfenyegető pakisztáni aktivista korábban arról is tweetelt, hogy el akarja pusztítani Izraelt.

Közzétéve:

Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

 Harry Potter-írója szombaton halálos fenyegetést kapott egy Twitter-felhasználótól, aki méltatta, hogy megkéselték Salman Rushdiet – szúrta ki a neokohn. Rowling péntek este posztolt Rushdie megkéseléséről: „Borzalmas hír. Most nagyon rosszul érzem magam”.

Később megosztott egy képernyőfotót Meer Asif Aziz válaszáról, aki magát pakisztáni „diákként, társadalmi és politikai aktivistaként” írta le.

Aziz azt válaszolta a posztjára, hogy a késelő, Hadi Matar egy „forradalmár síita harcos” volt, a továbbiakban pedig megfenyegette Rowlingot – olvasható a Mandiner szemléjében.

„Ne aggódj, te leszel a következő” 

– írta kommentben.

Szombati bejegyzésében Rowling a Twittertől kért támogatást a fenyegetővel szemben, aminek meg is lett az eredménye ugyanis Aziz fiókját letiltották. A fiók archívuma szerint Aziz korábban arról tweetelt, hogyel akarja pusztítani Izraelt, és „terrorista államnak” bélyegezte a zsidó államot, Ukrajnát és Indiát is.

Emellett Aziz korábban támogatásáról biztosította Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Hámenei ajatollahot is. „Kedves vezető, az iszlám világért folytatott küzdelmed nem lesz hiábavaló” – írta Aziz egy Hámenei-tweetre adott válaszában.

Tovább olvasom