Kövess minket!

Médiapiac

Célegyeneshez érkezik a TV2 gasztronómiai tehetségkutatója

Pénteken kiderül, ki lesz a séfek séfe.

Öt hétig tartó kemény menetelés után pénteken este kiderül, ki nyeri el 2021-ben a Séfek Séfe címet, a vele járó tízmillió forintos fődíjat és a kéthetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séf iskolájában.

Több száz jelentkező közül mostanra összesen nyolc, mindenre elszánt versenyző küzd a végső győzelemért. Vomberg Frigyes, Krausz Gábor és Wolf András hat-hat fővel induló csapataiban mára csupán három-három, illetve kettő játékos maradt versenyben.

Már csak a legjobbak bizonyíthatnak, akik szeme előtt egyetlen cél lebeg, hogy az eddigieknél is jobbat hozzanak ki magukból, és ott legyenek a döntőben. A tét óriási, és a feszültség még a korábbiaknál is nagyobb. A feketék egyik csapattagja, Takó-Mészáros Rebeka egy különleges előnnyel, az előző adásban megszerzett arany késsel vág neki a hétnek, amely egy esetben megmentheti őt a kieséstől.

Az egyre keményebb csapatversenyek után csütörtökön egy kétfordulós elődöntő, pénteken pedig egy maratoni döntő vár a Séfek tanítványaira. A legtehetségesebb öt versenyző jut be az elődöntőbe, ahol a műsor séfjei már nem segíthetnek csapattagjaiknak. Az első kör után Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András vakon kóstolja és értékeli az eléjük tálalt fogásokat. Ráadásul három vendég kóstoló is érkezik a segítségükre: Volenter István, Segal Viktor, és Várvizi Péter személyében. A nap végére pedig két séfjelölt számára véget ér a küzdelem.

A döntőben kétórás feszített munka vár a legjobbakra. A versenyzők háromfogásos menüjüket korábbi csapattársaik segítségével készítik majd el, séfjeik pedig már csak szurkolhatnak tanítványaiknak.

A Séfek Séfe fődíjáról hazai, élvonalbeli fiatal séfek döntenek, olyan szakemberek, akiknek a véleménye irányadó a minőségi vendéglátásban. Az este végén kiderül, hogy ki lesz a Séfek Séfe, ki viheti haza a tízmillió forintos fődíjat és a kéthetes franciaországi szakmai továbbképzést a világ egyik leghíresebb séfiskolájában.

A Séfek Séfe epizódjait minden hétköznap este 19:55-től vetíti a TV2.

Médiapiac

Szijjártó a Russia Today-nek nyilatkozott

Szijjártó Péter Moszkvában nyilatkozott a Russia Today televíziónak, ahol a magyar külgazdasági és külügyminisztert többek között Magyarországról, Közép-Európáról és a NATO-ról kérdezték.

Közzétéve:

Fotó: Facebook.com/szijjarto.peter.official

– Mindig is azt akartuk, hogy a Kelet és a Nyugat között pragmatikus kapcsolat legyen, folyamatos párbeszédet folytassanak egymással. A történelmünk azt tanította nekünk, hogy akárhányszor konfliktusban állt Kelet és Nyugat, a közép-európai országok – köztük Magyarország – mindig veszítettek. És nem akarunk többé vesztesek lenni – magyarázta a Magyar Nemzet szerint Szijjártó Péter.

Így amikor a párbeszéd, a pragmatikus kapcsolat, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös bizalom mellett érvelünk, az nem azért van, mert kémek lennénk egyik vagy másik oldalnak.

Ez a nemzeti érdekünk, nagyon egyszerűen és tisztán fogalmazva – összegezte a külgazdasági és külügyminiszter az interjúban.

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a Lovas István-sajtódíjat

Pilhál György és Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet napilap munkatársai vehették át idén a Lovas István-sajtódíjat, melyet péntek este adott át az egykori újságíró szellemiségét ápoló társaság.

Közzétéve:

Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

Pilhál György sportújságíróként kezdte pályafutását, írt a Népsport és a Magyar Hírlap hasábjain, még a rendszerváltás előtt. Politikai írásait először az Új Magyarországnál jelentette meg, majd a Napi Magyarországnál, azután 2002 óta a Magyar Nemzetnél. A máig naponta jelentkező Tollhegyen rovatának írásai kezdetben Margó cím alatt jelentek meg. Pilhál György 2016-ban, a G-nap után nem sokkal hagyta ott a Magyar Nemzetet, és csatlakozott a Magyar Idők napilaphoz, ami ma ismét Magyar Nemzetként jelenik meg.

Pilhál Tamás 2002-ben a Magyar Nemzetnél kezdte újságírói pályafutását. A konzervatív napilapnál 2016-ig dolgozott, majd a Pesti Srácoknál jelentette meg írásait. Jelenleg ismét a Magyar Nemzet munkatársa, publicistája.

A Lovas István Társaság 2019-ben alakult azzal a szándékkal, hogy megőrizze és továbbadja mindazon értékeket, amelyeket az ország egyik legnépszerűbb újságírója képviselt. Az alapítók elsődleges célja Lovas szellemi örökségét ápolni, gondozni, s bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. A társaság tagjai szeretnék előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Céljuk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsék. A társaság díjat alapított, melyet minden évben olyan újságírónak ítélnek meg, aki azt az értéket képviseli munkájában, mint a 2018-ban elhunyt Lovas István – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Elhunyt Reim Károly, az Index újságírója

Hosszan tartó betegség után, életének 31. évében meghalt Reim Károly újságíró, a Bors, a Csakfoci.hu korábbi munkatársa, az Index szerkesztő-riportere.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Tudtuk, hogy nagy a baj, hónapok óta szorítottunk, drukkoltunk neki. Fiatal volt, dolgozni akart, miért ne gyógyulhatott volna meg? Vártuk, hogy betoppan közénk, hozza a fantasztikus házi palacsintáit, hoz egy exkluzív infót vagy egy rövid írást. Októberben még cikkeket küldött otthonról, s bíztunk benne, hogy újra a régi lesz: visszatértek zseniális Insta-posztjai, rövid telefonüzeneteiben már örök szerelméről, a Juventusról viccelődtünk…” – olvasható az Index nekrológjában.

“Néhány hete egy cikk kapcsán még beszéltünk Karesszel, akkor elárulta, hogy nagy a baj, de ő és mi is bíztunk a gyógyulásában. Sajnos ezt a mérkőzést végül igazi harcosként, de elveszítette” – emlékezett meg korábbi munkatársáról a Csakfoci.hu.

Tovább olvasom